1016220.htm
Cimszó: Bolygó hollandi - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
mucimcimszo
Szócikk: Bolygó hollandi - Meséje népmese.
Analóg az örök zsidó regéjével, mert mindkettőnek átka az örökös bolyongás, egy
asszony átka űzi s csak egy nő hűsége! válthatja meg. A mondát feldolgozó opera
szövegét és zenéjét írta Wagner Richard. Magyarra fordította ifj. Ábrányi
Komél. Először adatott 1875. máj. 11-én, a Nemzeti Színházban, Angyalfi Sándorral
a címszerepben. A többi szereplők ezek voltak: Daland: Kőszeghy Károly, Senta:
Tannerné, Erik: Pauli Richárd, Mary: Kvassayné, Daland kormányosa: Verbőczy V.
50-ik előadása: 1909. nov. 12-én volt, ekkor Szemere Árpád, Medek Anna, Szoyer
Ilonka és Erdős Richárd voltak a főszereplők. (A M. Kir. Operaházban elsőízben
1888. ápr. 21-én adták.) (Az Urufführung«-ja Drezdában volt, 1843-ban). Bécsben
elsőízben 1860. nov. 2-án került színre, midőn Beck János hazánkfia énekelte a
címszerepet, Sentát pedig a szintén magyar születésű Krausz Gizella, aki utóbb
a párizsi nagy operának lett a tagja. Ugyanott 1888. szept. 19-én századszor
adták. Rómában az Apolló-színház 1887. ápr. havában mutatta be.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0262.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1016220 Bolygó hollandi Meséje
népmese. Analóg az örök zsidó regéjével, mert mindkettőnek átka az örökös
bolyongás, egy asszony átka űzi s csak egy nő hűsége! válthatja meg. A mondát
feldolgozó opera szövegét és zenéjét írta yszemelynevy Wagner Richard§6§.
Magyarra fordította yszemelynevy ifj. Ábrányi Komél§6§. Először adatott
yevszamy 1875§20§. máj. 11-én, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban,
yszemelynevy Angyalfi Sándor§6§ral a címszerepben. A többi szereplők ezek
voltak: yszerepy Daland§12§: yszemelynevy Kőszeghy Károly§6§, yszerepy
Senta§12§: yszemelynevy Tannerné§6§, yszerepy Erik§12§: yszemelynevy Pauli
Richárd§6§, yszerepy Mary§12§: yszemelynevy Kvassayné§6§, yszerepy Daland
kormányosa§12§: yszemelynevy Verbőczy§6§ V. 50-ik előadása: yevszamy 1909§20§.
nov. 12-én volt, ekkor yszemelynevy Szemere Árpád§6§, yszemelynevy Medek
Anna§6§, yszemelynevy Szoyer Ilonka§6§ és yszemelynevy Erdős Richárd§6§ voltak
a főszereplők. (A yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§ban elsőízben yevszamy
1888§20§. ápr. 21-én adták.) (Az Urufführung«-ja ytelepulesy Drezdá§2§ban volt,
yevszamy 1843§20§-ban). ytelepulesy Bécs§2§ben elsőízben yevszamy 1860§20§.
nov. 2-án került színre, midőn yszemelynevy Beck János§6§ hazánkfia énekelte a
címszerepet, yszerepy Sentá§12§t pedig a szintén magyar születésű yszemelynevy
Krausz Gizella§6§, aki utóbb a yintezmenyy párizsi nagy operá§8§nak lett a
tagja. Ugyanott yevszamy 1888§20§. szept. 19-én századszor adták. ytelepulesy
Rómá§2§ban az yintezmenyy Apolló-színház§8§ yevszamy 1887§20§. ápr. havában
mutatta be.)
CSAKKOD 1016220 ycimy Bolygó hollandi§10§
yszemelynevy Wagner Richard§6§ yszemelynevy ifj. Ábrányi Komél§6§ yevtizedy
187§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Angyalfi Sándor§6§ yszerepy
Daland§12§ yszemelynevy Kőszeghy Károly§6§ yszerepy Senta§12§ yszemelynevy
Tannerne§6§ yszerepy Erik§12§ yszemelynevy Pauli Richárd§6§ yszerepy Mary§12§
yszemelynevy Kvassayne§6§ yszerepy Daland kormányosa§12§ yszemelynevy
Verbőczy§6§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Szemere Árpád§6§ yszemelynevy Medek
Anna§6§ yszemelynevy Szoyer Ilonka§6§ yszemelynevy Erdős Richárd§6§ yintezmenyy
M. Kir. Operaház§8§ yevtizedy 188§30§ ytelepulesy Drezda§2§ yevtizedy 184§30§
ytelepulesy Bécs§2§ yevtizedy 186§30§ yszemelynevy Beck János§6§ yszerepy
Senta§12§ yszemelynevy Krausz Gizella§6§ yintezmenyy párizsi nagy opera§8§
yevtizedy 188§30§ ytelepulesy Róma§2§ yintezmenyy Apolló-színház§8§ yevtizedy
188§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1016220.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com