1017890.htm

 Cimszó: Bródy Miksa - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1875

 

 Szócikk: Bródy Miksa - író,sz. 1875-ben, Nagyváradon, megh. 1924. máj. 4-én, Budapesten. Orvosnak indult és tizennyolc esztendős korában, amikor első versei megjelentek, újságíró lett. A »Budapesti Napló« szerkesztőségében kezdte pályáját. Színházi kritikái nagy esztétikai képzettségről, tudásról és a művészet iránt érzett rajongásáról adtak tanúságot. Ekkor már népszerű költő volt, több verses és novelláskönyvet adott ki. Ő írta a »Leányvásár« (bem. 1911. nov. 14. Király Színház) és a »Sybill« (bem. 1914. febr. 27.), u. o.; társszerző: Martos Ferenc) c. operettek szövegét; Jacobi Viktornak volt a librettistája és operettjeivel világsikereket aratott. Ö írta Kálmán Imre számára a »Zsuzsi kisasszony« c. operett szövegét is. (Bem. 1915. febr. 22. Vígszínház.) Volt idő, amikor egyszerre a világ minden színházában játszották B. operettszövegeit, amelyek finomságukkal, ötletességükkel és verselésük nemes technikájával tűntek ki. Egyéb operettje: »Tilos a csók«, zen. szer.; Vincze Zsigmond. Társszerző: Pásztor József. Bem. 1909. okt. 8. Király Színház. Színmű fordításai: »A milliomos«, boh. felv. Irta: Winchell Smith. Bem. 1910. máj. 21. Magyar Színház. »Az ismeretlen táncos«, vj. 3 felv. Irta: Tristan Bernard. Bem. 1911, jan. 17. Vígszínház. »Furulyás Jancsi«, operett 3 felv. Irta: Vancaire Maurice és Mitchel Georges. Zen. szer.: Louis Ganne. Bem. 1912. jan. 19. Népopera. »A névtelen asszony«, dráma; felv. Irta: Bisson Alexandre. Bem. 1916. jún. 2. Magyar Színház, Felújították 1920. jún. 11-én, 1924. márc. 28-án. »Lady Frederick«, vj. 3 felv. írta: Maugham Somerset. Bem. 1916. júl. 1. U. o. »Maria del Carmen«, szmű 3 felv. írta: José Felin Y. Codina. Kisérő zenéjét írta: H. M. Jacquet. Bem. 1920. szept. 25. Magyar Színház. »Szerencsetánc«, operett 3 felv. Szöv. írták: Bodanszky és Hardt-Walden. Zen. szerz.: Róbert Stolz. Bem. 1921:. máj. 14. Városi Színház. (A Fővárosi Operett Színház is műsorába vette 1922. máj. 29-én, Sarkadi Aladár felléptével. Rendezte: Loránth Vilmos.) »A kis grizett«, operett 3 felv. írta: Jacobson Lipót és Bodanszky Róbert. Zen. szer.: Stolz Róbert. Bem. 1921. jún. 11. Vígszínház. »Olivia hercegnő«, operett 3 felv. Társszerző: Földes Imre; zen. szer.: Buttykay Ákos. Bern. Bem. 1922. dec. 23.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0281.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1017890 Bródy Miksa író,sz. yevszamy 1875§20§-ben, ytelepulesy Nagyvárad§2§on, megh. yhalalevy 1924§24§. máj. 4-én, ytelepulesy Budapest§2§en. Orvosnak indult és tizennyolc esztendős korában, amikor első versei megjelentek, újságíró lett. A »yintezmenyy Budapesti Napló§8§« szerkesztőségében kezdte pályáját. Színházi kritikái nagy esztétikai képzettségről, tudásról és a művészet iránt érzett rajongásáról adtak tanúságot. Ekkor már népszerű költő volt, több verses és novelláskönyvet adott ki. Ő írta a »ycimy Leányvásár§10§« (bem. yevszamy 1911§20§. nov. 14. yintezmenyy Király Színház§8§) és a »ycimy Sybill§10§« (bem. yevszamy 1914§20§. febr. 27.), u. o.; társszerző: yszemelynevy Martos Ferenc§6§) c. operettek szövegét; yszemelynevy Jacobi Viktor§6§nak volt a librettistája és operettjeivel világsikereket aratott. Ö írta yszemelynevy Kálmán Imre§6§ számára a »ycimy Zsuzsi kisasszony§10§« c. operett szövegét is. (Bem. yevszamy 1915§20§. febr. 22. yintezmenyy Vígszínház§8§.) Volt idő, amikor egyszerre a világ minden színházában játszották B. operettszövegeit, amelyek finomságukkal, ötletességükkel és verselésük nemes technikájával tűntek ki. Egyéb operettje: »ycimy Tilos a csók§10§«, zen. szer.; yszemelynevy Vincze Zsigmond§6§. Társszerző: yszemelynevy Pásztor József§6§. Bem. yevszamy 1909§20§. okt. 8. yintezmenyy Király Színház§8§. Színmű fordításai: »ycimy A milliomos§10§«, boh. felv. Irta: yszemelynevy Winchell Smith§6§. Bem. yevszamy 1910§20§. máj. 21. yintezmenyy Magyar Színház§8§. »ycimy Az ismeretlen táncos§10§«, vj. 3 felv. Irta: yszemelynevy Tristan Bernard§6§. Bem. yevszamy 1911§20§, jan. 17. yintezmenyy Vígszínház§8§. »ycimy Furulyás Jancsi§10§«, operett 3 felv. Irta: yszemelynevy Vancaire Maurice§6§ és yszemelynevy Mitchel Georges§6§. Zen. szer.: yszemelynevy Louis Ganne§6§. Bem. yevszamy 1912§20§. jan. 19. yintezmenyy Népopera§8§. »ycimy A névtelen asszony§10§«, dráma; felv. Irta: yszemelynevy Bisson Alexandre§6§. Bem. yevszamy 1916§20§. jún. 2. yintezmenyy Magyar Színház§8§, Felújították yevszamy 1920§20§. jún. 11-én, yevszamy 1924§20§. márc. 28-án. »ycimy Lady Frederick§10§«, vj. 3 felv. írta: yszemelynevy Maugham Somerset§6§. Bem. yevszamy 1916§20§. júl. 1. U. o. »ycimy Maria del Carmen§10§«, szmű 3 felv. írta: yszemelynevy José Felin Y. Codina§6§. Kisérő zenéjét írta: yszemelynevy H. M. Jacquet§6§. Bem. yevszamy 1920§20§. szept. 25. yintezmenyy Magyar Színház§8§. »ycimy Szerencsetánc§10§«, operett 3 felv. Szöv. írták: yszemelynevy Bodanszky§6§ és yszemelynevy Hardt-Walden§6§. Zen. szerz.: yszemelynevy Róbert Stolz§6§. Bem. yevszamy 1921§20§:. máj. 14. yintezmenyy Városi Színház§8§. (A yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ is műsorába vette yevszamy 1922§20§. máj. 29-én, yszemelynevy Sarkadi Aladár§6§ felléptével. Rendezte: yszemelynevy Loránth Vilmos§6§.) »ycimy A kis grizett§10§«, operett 3 felv. írta: yszemelynevy Jacobson Lipót§6§ és yszemelynevy Bodanszky Róbert§6§. Zen. szer.: yszemelynevy Stolz Róbert§6§. Bem. yevszamy 1921§20§. jún. 11. yintezmenyy Vígszínház§8§. »ycimy Olivia hercegnő§10§«, operett 3 felv. Társszerző: yszemelynevy Földes Imre§6§; zen. szer.: yszemelynevy Buttykay Ákos§6§. Bern. Bem. yevszamy 1922§20§. dec. 23.

CSAKKOD 1017890 yszemelynevy Bródy Miksa§6§ yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ yhalalevtizedy 192§34§ ytelepulesy Budapest§2§ yintezmenyy Budapesti Napló§8§ ycimy Leányvásár§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Király Színház§8§ ycimy Sybill§10§ yevtizedy 191§30§ yszemelynevy Martos Ferenc§6§ yszemelynevy Jacobi Viktor§6§ yszemelynevy Kálmán Imre§6§ ycimy Zsuzsi kisasszony§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ycimy Tilos a csók§10§ yszemelynevy Vincze Zsigmond§6§ yszemelynevy Pásztor József§6§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Király Színház§8§ ycimy A milliomos§10§ yszemelynevy Winchell Smith§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ycimy Az ismeretlen táncos§10§ yszemelynevy Tristan Bernard§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ycimy Furulyás Jancsi§10§ yszemelynevy Vancaire Maurice§6§ yszemelynevy Mitchel Georges§6§ yszemelynevy Louis Ganne§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Népopera§8§ ycimy A névtelen asszony§10§ yszemelynevy Bisson Alexandre§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yevtizedy 192§30§ ycimy Lady Frederick§10§ yszemelynevy Maugham Somerset§6§ yevtizedy 191§30§ ycimy Maria del Carmen§10§ yszemelynevy José Felin Y. Codina§6§ yszemelynevy H. M. Jacquet§6§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ycimy Szerencsetánc§10§ yszemelynevy Bodanszky§6§ yszemelynevy Hardt-Walden§6§ yszemelynevy Róbert Stolz§6§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Városi Színház§8§ yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Sarkadi Aladár§6§ yszemelynevy Loránth Vilmos§6§ ycimy A kis grizett§10§ yszemelynevy Jacobson Lipót§6§ yszemelynevy Bodanszky Róbert§6§ yszemelynevy Stolz Róbert§6§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ycimy Olivia hercegnő§10§ yszemelynevy Földes Imre§6§ yszemelynevy Buttykay Ákos§6§ yevtizedy 192§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1017890.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com