1017910.htm

 Cimszó: Bródy Sándor - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1865

 

 Szócikk: Bródy Sándor - író, színműíró, sz. 1863, jún. 23-án, Egerben, megh. 1924. aug. 12-én, Budapesten. Középiskoláit részben szülővárosában, részben Budapesten végezte. A német naturalista és verista-írók hatása alatt írta regényeit és színdarabjait. Ő is, mint a német naturalista és verista-írók, regényeiben kerülte a terjengős epikai leírásokat és inkább dialógusokban jellemezte és beszéltette regényalakjait. Különösen hatása alatt állott Gerhardt Hauptmannak, a nagy német író és színműirónak. Amint Gerhardt Hauptmann, a naturalista és verista iránynak úgyszólván előharcosa volt Németországban és akinek regény- és színdarab-alakjai hús- és véremberek voltak és a kor szellemének megfelelőleg szembehelyezkedtek a társadalmi renddel, éppen úgy Bródy Sándor nacionalizálta Gerhardt Hauptmannak szociális világnézetét. Színdarabjainak és regényeinek karakterei a mának cselekvő és dolgozó emberei. Különösen darabjainak életbölcselete egyformán haladó a nagy német íróéval. Gerhardt Hauptmann támadja a kapitalizmust és apostola a robotoló, szegény munkásnépnek. Bródy Sándor írásainak is ez a célja, csak más formában, mert amit a német író nyíltan meg mer mondani, azt Bródy Sándor a sorok között sejteti. Ő is a szegényeknek, az elnyomottaknak pártfogója, de inkább csak demokratikus formában és nem oly radikális eredménnyel, mint Hauptmann. Színdarabjai közül a legnagyobb sikert a »Tanítónő« c. színművel aratta. Ez a színdarabja áll a legközelebb a mai kor világfelfogásához. Igaz ugyan, hogy a darabnak konstruktív fölépítése egy kissé romantikus-stílű, mert az úriház szemben áll a zsellér-házzal és ez a forma inkább Sudermann-i, de az, hogy ő magában a magyar parasztságban állítja szembe ezt a különbözetet és a parasztnábobnak fia nem a paraszttal, hanem egy városi elszegényedett úrilánnyal áll szemben, ez elveszi a darabnak romantikus levegőjét és igazzá teszi azt. Vagyis a »Tanitónő«-ben Bródy azt akarja bizonyítani, hogy az ember, ha pénzt, vagy hatalmat érez kezében, akkor egyaránt visszaél vele, akár paraszt, akár úriember. Színdarabjaiban sokat foglalkozik a mai kor embereinek erkölcsi felfogásával. Szerinte a világ nem változott, a mai ember épen úgy gondolkozik, mint a régi romantikus ember gondolkozott az erkölcsök felfogásáról. Az akkori gazdag ember sem tudta, nem akarta erkölcsösnek hinni a szegényt; aki gazdag, még ha paraszti sorból is küzdötte fel magát gazdagnak, az is különbséget keres az ő erkölcse és a szegény erkölcse között. Írásainak lírája akár színdarab, vagy regény, igaz és mély, emberi. Stílusa is teljesen egyéni, nem kedveli a hosszú mondatokat, ellenben sok a befejezetlen, csonka mondat. Sok színdarabot és regényt írt. Színművei: »Hófehérke«, regényes színjáték 3 felv. Bem. 1901. jan. 18-án, Nemzeti Színház. »A dada«, erkölcsrajz 3 felv. Bem. 1902. jan. 19-én, Vígszínház. Felújítása 1907. dec. 17-én, Magyar Színház. 1917. okt. 5-én, Nemzeti Színház. »Király-idillek«, színjáték 3 felv. (egy-egy felvonásos mű, összefoglaló címmel). Bem. 1902. dec. 5-én, Nemzeti Színház. »Tanítónő«, falusi életkép, 3 felv. Bem. 1908. márc. 21-én, Vígszínház. 100-ik előadása: 1917. okt. 18-án. Idegen színpadon játszották: 1910. febr. 5-én Münchenben; — Bécsben és Nürnbergben ápr. végén, Brémában nov. elején, Zágrábban 1915. szept. 21-én »Ucsiteljica« c. alatt, fordította dr. Lulic. »A medikus«, életkép 3 felv. Bem. 1911. jan. 27-én, Vígszínház. »Királyok«, 3 egyfelv. Bem. 1913. márc. 15-én, Magyar Színház. »Prometheus«, mithologiai ballet 3 képben, zen. szerz. Beethoven. Bem. 1913. márc. 19-én. M. Kir. Operaház. »Timár Liza«, szmű 3 felv. Bem. 1914. márc. 19-én, Vígszínház. 50-szer 1914. dec. 21-én, felújítása 1915.. okt. 9-én. »Lyon Lea«, szmű 3 felv. Bem. 1915. szept. 4-én, Magyar Színház. 1918. jún. havában Teplitzschönau-ban is előadták, Korff Arnolddal a főszerepben. 1921. szept. havában Bécsben játszották. 1929. április 17-én az Uj Színház is műsorába iktatta, »A szerető«, dráma 3 felvonásban. — Bem. 1917. okt. 25-én, Magyar Színház. 100-ik előadás 1918. jan. 17-én. 1925. okt. 27-én Bécsben a Roland Bühne is bemutatta. »A nap lovagja«, szmű 3 felv. Társszerző: Hajó Sándor. Bem. 1916. febr. 11-én, Vígszínház. »Körbe-körbe«, képsorozat. Irta: Schnitzler Artúr. (Fordította Bródy Sándor.) Bem. 1912. okt. 12-én, Uj Színpad. (Kövessy Albert igazgatása alatt.) Betiltották okt. 15-én; »Szenvedély«, szmű felv. Irta: Arcübasev. (Átdolgozta: Bródy S.) Bem. 1918. nov.23-án, Vígszínház. »Orgonavirág«, májusi játék 1 képben. Egyidőben előadta a Nemzeti Színház, Vígszínház és Magyar Színház, 1919. máj. 1-jén.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0281.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1017910 Bródy Sándor író, színműíró, sz. yszuletesevey 1863§22§, jún. 23-án, ytelepulesy Eger§2§ben, megh. yhalalevy 1924§24§. aug. 12-én, ytelepulesy Budapest§2§en. Középiskoláit részben szülővárosában, részben ytelepulesy Budapest§2§en végezte. A ynemzetisegy német§4§ naturalista és verista-írók hatása alatt írta regényeit és színdarabjait. Ő is, mint a ynemzetisegy német§4§ naturalista és verista-írók, regényeiben kerülte a terjengős epikai leírásokat és inkább dialógusokban jellemezte és beszéltette regényalakjait. Különösen hatása alatt állott yszemelynevy Gerhardt Hauptman§6§nak, a nagy ynemzetisegy német§4§ író és színműirónak. Amint yszemelynevy Gerhardt Hauptmann§6§, a naturalista és verista iránynak úgyszólván előharcosa volt ytelepulesy Németország§2§ban és akinek regény- és színdarab-alakjai hús- és véremberek voltak és a kor szellemének megfelelőleg szembehelyezkedtek a társadalmi renddel, éppen úgy yszemelynevy Bródy Sándor§6§ nacionalizálta yszemelynevy Gerhardt Hauptmann§6§ak szociális világnézetét. Színdarabjainak és regényeinek karakterei a mának cselekvő és dolgozó emberei. Különösen darabjainak életbölcselete egyformán haladó a nagy ynemzetisegy német§4§ íróéval. yszemelynevy Gerhardt Hauptmann§6§ támadja a kapitalizmust és apostola a robotoló, szegény munkásnépnek. yszemelynevy Bródy Sándor§6§ írásainak is ez a célja, csak más formában, mert amit a ynemzetisegy német§4§ író nyíltan meg mer mondani, azt yszemelynevy Bródy Sándor§6§ a sorok között sejteti. Ő is a szegényeknek, az elnyomottaknak pártfogója, de inkább csak demokratikus formában és nem oly radikális eredménnyel, mint yszemelynevy Hauptmann§6§. Színdarabjai közül a legnagyobb sikert a »ycimy Tanítónő§10§« c. színművel aratta. Ez a színdarabja áll a legközelebb a mai kor világfelfogásához. Igaz ugyan, hogy a darabnak konstruktív fölépítése egy kissé romantikus-stílű, mert az úriház szemben áll a zsellér-házzal és ez a forma inkább yszemelynevy Sudermann§6§-i, de az, hogy ő magában a magyar parasztságban állítja szembe ezt a különbözetet és a parasztnábobnak fia nem a paraszttal, hanem egy városi elszegényedett úrilánnyal áll szemben, ez elveszi a darabnak romantikus levegőjét és igazzá teszi azt. Vagyis a »ycimy Tanitónő§10§«-ben yszemelynevy Bródy§6§ azt akarja bizonyítani, hogy az ember, ha pénzt, vagy hatalmat érez kezében, akkor egyaránt visszaél vele, akár paraszt, akár úriember. Színdarabjaiban sokat foglalkozik a mai kor embereinek erkölcsi felfogásával. Szerinte a világ nem változott, a mai ember épen úgy gondolkozik, mint a régi romantikus ember gondolkozott az erkölcsök felfogásáról. Az akkori gazdag ember sem tudta, nem akarta erkölcsösnek hinni a szegényt; aki gazdag, még ha paraszti sorból is küzdötte fel magát gazdagnak, az is különbséget keres az ő erkölcse és a szegény erkölcse között. Írásainak lírája akár színdarab, vagy regény, igaz és mély, emberi. Stílusa is teljesen egyéni, nem kedveli a hosszú mondatokat, ellenben sok a befejezetlen, csonka mondat. Sok színdarabot és regényt írt. Színművei: »ycimy Hófehérke§10§«, regényes színjáték 3 felv. Bem. yevszamy 1901§20§. jan. 18-án, yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. »ycimy A dada§10§«, erkölcsrajz 3 felv. Bem. yevszamy 1902§20§. jan. 19-én, yintezmenyy Vígszínház§8§. Felújítása yevszamy 1907§20§. dec. 17-én, yintezmenyy Magyar Színház§8§. yevszamy 1917§20§. okt. 5-én, yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. »ycimy Király-idillek§10§«, színjáték 3 felv. (egy-egy felvonásos mű, összefoglaló címmel). Bem. yevszamy 1902§20§. dec. 5-én, yintezmenyy Nemzeti Színház§8§. »ycimy Tanítónő§10§«, falusi életkép, 3 felv. Bem. yevszamy 1908§20§. márc. 21-én, ycimy Vígszínház§10§. 100-ik előadása: yevszamy 1917§20§. okt. 18-án. Idegen színpadon játszották: yevszamy 1910§20§. febr. 5-én ytelepulesy München§2§ben; — ytelepulesy Bécs§2§ben és ytelepulesy Nürnberg§2§ben ápr. végén, ytelepulesy Brémá§2§ban nov. elején, ytelepulesy Zágráb§2§ban yevszamy 1915§20§. szept. 21-én »ycimy Ucsiteljica§10§« c. alatt, fordította yszemelynevy dr. Lulic§6§. »ycimy A medikus§10§«, életkép 3 felv. Bem. yevszamy 1911§20§. jan. 27-én, yintezmenyy Vígszínház§8§. »ycimy Királyok§10§«, 3 egyfelv. Bem. yevszamy 1913§20§. márc. 15-én, yintezmenyy Magyar Színház§8§. »ycimy Prometheus§10§«, mithologiai ballet 3 képben, zen. szerz. yszemelynevy Beethoven§6§. Bem. yevszamy 1913§20§. márc. 19-én. yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§. »ycimy Timár Liza§10§«, szmű 3 felv. Bem. yevszamy 1914§20§. márc. 19-én, yintezmenyy Vígszínház§8§. 50-szer yevszamy 1914§20§. dec. 21-én, felújítása yevszamy 1915§20§.. okt. 9-én. »ycimy Lyon Lea§10§«, szmű 3 felv. Bem. yevszamy 1915§20§. szept. 4-én, yintezmenyy Magyar Színház§8§. yevszamy 1918§20§. jún. havában ytelepulesy Teplitzschönau§2§-ban is előadták, yszemelynevy Korff Arnold§6§dal a főszerepben. yevszamy 1921§20§. szept. havában ytelepulesy Bécs§2§ben játszották. yevszamy 1929§20§. április 17-én az yintezmenyy Uj Színház§8§ is műsorába iktatta, »ycimy A szerető§10§«, dráma 3 felvonásban. — Bem. yevszamy 1917§20§. okt. 25-én, yintezmenyy Magyar Színház§8§. 100-ik előadás yevszamy 1918§20§. jan. 17-én. yevszamy 1925§20§. okt. 27-én ytelepulesy Bécs§2§ben a yintezmenyy Roland Bühne§8§ is bemutatta. »ycimy A nap lovagja§10§«, szmű 3 felv. Társszerző: yszemelynevy Hajó Sándor§6§. Bem. yevszamy 1916§20§. febr. 11-én, yintezmenyy Vígszínház§8§. »ycimy Körbe-körbe§10§«, képsorozat. Irta: yszemelynevy Schnitzler Artúr§6§. (Fordította yszemelynevy Bródy Sándor§6§.) Bem. yevszamy 1912§20§. okt. 12-én, yintezmenyy Uj Színpad§8§. (yszemelynevy Kövessy Albert§6§ igazgatása alatt.) Betiltották okt. 15-én; »ycimy Szenvedély§10§«, szmű felv. Irta: yszemelynevy Arcübasev§6§. (Átdolgozta: yszemelynevy Bródy S.§6§) Bem. yevszamy 1918§20§. nov.23-án, yintezmenyy Vígszínház§8§. »ycimy Orgonavirág§10§«, májusi játék 1 képben. Egyidőben előadta a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§, yintezmenyy Vígszínház§8§ és yintezmenyy Magyar Színház§8§, yevszamy 1919§20§. máj. 1-jén.

CSAKKOD 1017910 yszemelynevy Bródy Sándor§6§ yszuletesevtizedy 186§32§ ytelepulesy Eger§2§ yhalalevtizedy 192§34§ ytelepulesy Budapest§2§ ytelepulesy Budapest§2§ ynemzetisegy német§4§ ynemzetisegy német§4§ yszemelynevy Gerhardt Hauptman§6§ ynemzetisegy német§4§ yszemelynevy Gerhardt Hauptmann§6§ ytelepulesy Németország§2§ yszemelynevy Bródy Sándor§6§ yszemelynevy Gerhardt Hauptmann§6§ ynemzetisegy német§4§ yszemelynevy Gerhardt Hauptmann§6§ yszemelynevy Bródy Sándor§6§ ynemzetisegy német§4§ yszemelynevy Bródy Sándor§6§ yszemelynevy Hauptmann§6§ ycimy Tanítónő§10§ yszemelynevy Sudermann§6§ ycimy Tanitónő§10§ yszemelynevy Bródy§6§ ycimy Hófehérke§10§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy A dada§10§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Király-idillek§10§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Tanítónő§10§ yevtizedy 190§30§ ycimy Vígszínház§10§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy München§2§ ytelepulesy Bécs§2§ ytelepulesy Nürnberg§2§ ytelepulesy Bréma§2§ ytelepulesy Zágráb§2§ yevtizedy 191§30§ ycimy Ucsiteljica§10§ yszemelynevy dr. Lulic§6§ ycimy A medikus§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ycimy Királyok§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ycimy Prometheus§10§ yszemelynevy Beethoven§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§ ycimy Timár Liza§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 191§30§ ycimy Lyon Lea§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Teplitzschönau§2§ yszemelynevy Korff Arnold§6§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy Bécs§2§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Uj Színház§8§ ycimy A szerető§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy Bécs§2§ yintezmenyy Roland Bühne§8§ ycimy A nap lovagja§10§ yszemelynevy Hajó Sándor§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ycimy Körbe-körbe§10§ yszemelynevy Schnitzler Artúr§6§ yszemelynevy Bródy Sándor§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Uj Színpad§8§ yszemelynevy Kövessy Albert§6§ ycimy Szenvedély§10§ yszemelynevy Arcübasev§6§ yszemelynevy Bródy S.§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ycimy Orgonavirág§10§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 191§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1017910.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com