1018670.htm

 Cimszó: Burgszínház - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 konkretszinhazcimszo

 

 

 Szócikk: Burgszínház - (Hofburgtheater Wien) A Burgszínház Ausztria legelső színháza, amely eredetileg a bécsi Hofburg szomszédságában lévő Ballhaus épületében volt és ennek helyébe épült fel a Franzensringen a jelenlegi Burgszínház Semper és Hasenauer tervei alapján. A Burgszínház keletkezése az 1741-ik esztendőre esik, amikor is Mária Terézia elrendelte, hogy a Ballhaus helyére opera- és színházépületet létesítsenek. Ez az átépítés 1748-tól 1756-ig tartott. Eleinte olasz operákat, majd később francia színműveket játszottak benne és csak II. József uralkodása alatt vált a német színjátszóművészet hajlékává. Első kinevezett igazgatója a Burgszínháznak gróf Dietrichstein Móric volt, aki alatt Schreivogel, Deinhardstein és von Holbein működtek, mint művészeti titkárok és igazgatók. Magyar vonatkozásai ezek: 1847. júl. 9-án Havi Mihály alkalmi énekestársulata vendégszerepelt itt. 1888. december közepén ismét elhangzik itt a magyar szó Moser és Schönthan »Harc a békében« c. vígjátékában. »Hogy az ördög vigye el!« — ezt mondja a darabban előforduló Örvösi Ilka nevű szereplő. S még zongora mellett el is dalolt két verset: »Ki van az én szemem sírva, szeretőmet mert más bírja.« A Burg-színház 1892. őszén, majd ismét 1897. máj. 12-én vendégszerepelt Budapesten (a Vígszínházban), midőn Wilbrandt-nak »Der Unterstaatssecretar« c. vígjátéka került színre; május 30-án élénk tüntetés volt ellenük. 1916. ápr. 17-én újra eljöttek hozzánk, ekkor is a Vígszínház látta őket vendégül, midőn színre került Schnitzler Arthur »Komődie der Worte«-ja. Főszereplők: Walden Harry, Medelsky Lotte, Mayen Mária, Tedtke Jakab, Kutschera Tilly, Frank Eugen. Elbúcsúztak április 26-án, Goethe »Clavigó«-jában. 1917. ápr. 1-én a Budapesti Színházban, júl. 5-én a Vígszínházban láttuk őket viszont. 1918. márc. 25-én újra a Budapesti Színház vendégei voltak. 1920. március hó 29-én u. o. és 1922. júl. 3-án ismét. 1925. március 17-én újra vendégszerepeltek a Vígszínházban, továbbá 1926. ápr. 3-án a Fővárosi Operett Színházban. 1928. máj. 22-én ismét a Vígszínház vendégszeretetét élvezték. 1928. április 16-án a Fővárosi Operett Színház látta őket vendégül. (»Karl und Anna« c. darabban.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0292.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1018670 Burgszínház (yintezmenyy Hofburgtheater§8§ ytelepulesy Wien§2§) A yintezmenyy Burgszínház§8§ ytelepulesy Ausztria§2§ legelső színháza, amely eredetileg a ytelepulesy bécs§2§i yintezmenyy Hofburg§8§ szomszédságában lévő yintezmenyy Ballhaus§8§ épületében volt és ennek helyébe épült fel a Franzensringen a jelenlegi yintezmenyy Burgszínház§8§ yszemelynevy Semper§6§ és yszemelynevy Hasenauer§6§ tervei alapján. A yintezmenyy Burgszínház§8§ keletkezése az yevszamy 1741§20§-ik esztendőre esik, amikor is yszemelynevy Mária Terézia§6§ elrendelte, hogy a yintezmenyy Ballhaus§8§ helyére opera- és színházépületet létesítsenek. Ez az átépítés yevszamy 1748§20§-tól yevszamy 1756§20§-ig tartott. Eleinte ynyelvy olasz§14§ operákat, majd később ynyelvy francia§14§ színműveket játszottak benne és csak yszemelynevy II. József§6§ uralkodása alatt vált a ynyelvy német§14§ színjátszóművészet hajlékává. Első kinevezett igazgatója a yintezmenyy Burgszínház§8§nak yszemelynevy gróf Dietrichstein Móric§6§ volt, aki alatt yszemelynevy Schreivogel§6§, yszemelynevy Deinhardstein§6§ és yszemelynevy von Holbein§6§ működtek, mint művészeti titkárok és igazgatók. Magyar vonatkozásai ezek: yevszamy 1847§20§. júl. 9-án yszemelynevy Havi Mihály§6§ alkalmi énekestársulata vendégszerepelt itt. yevszamy 1888§20§. december közepén ismét elhangzik itt a magyar szó yszemelynevy Moser§6§ és yszemelynevy Schönthan§6§ »ycimy Harc a békében§10§« c. vígjátékában. »Hogy az ördög vigye el!« — ezt mondja a darabban előforduló yszerepy Örvösi Ilka§12§ nevű szereplő. S még zongora mellett el is dalolt két verset: »Ki van az én szemem sírva, szeretőmet mert más bírja.« A yintezmenyy Burg-színház§8§ yevszamy 1892§20§. őszén, majd ismét yevszamy 1897§20§. máj. 12-én vendégszerepelt ytelepulesy Budapest§2§en (a yintezmenyy Vígszínház§8§ban), midőn yszemelynevy Wilbrandt§6§-nak »ycimy Der Unterstaatssecretar§10§« c. vígjátéka került színre; május 30-án élénk tüntetés volt ellenük. yevszamy 1916§20§. ápr. 17-én újra eljöttek hozzánk, ekkor is a yintezmenyy Vígszínház§8§ látta őket vendégül, midőn színre került yszemelynevy Schnitzler Arthur§6§ »ycimy Komődie der Worte§10§«-ja. Főszereplők: yszemelynevy Walden Harry§6§, yszemelynevy Medelsky Lotte§6§, yszemelynevy Mayen Mária§6§, yszemelynevy Tedtke Jakab§6§, yszemelynevy Kutschera Tilly§6§, yszemelynevy Frank Eugen§6§. Elbúcsúztak április 26-án, yszemelynevy Goethe§6§ »ycimy Clavigó§10§«-jában. yevszamy 1917§20§. ápr. 1-én a yintezmenyy Budapesti Színház§8§ban, júl. 5-én a yintezmenyy Vígszínház§8§ban láttuk őket viszont. yevszamy 1918§20§. márc. 25-én újra a yintezmenyy Budapesti Színház§8§ vendégei voltak. yevszamy 1920§20§. március hó 29-én u. o. és yevszamy 1922§20§. júl. 3-án ismét. yevszamy 1925§20§. március 17-én újra vendégszerepeltek a yintezmenyy Vígszínház§8§ban, továbbá yevszamy 1926§20§. ápr. 3-án a yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ban. yevszamy 1928§20§. máj. 22-én ismét a yintezmenyy Vígszínház§8§ vendégszeretetét élvezték. yevszamy 1928§20§. április 16-án a yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ látta őket vendégül. (»ycimy Karl und Anna§10§« c. darabban.)

CSAKKOD 1018670 yintezmenyy Burgszínház§8§ yintezmenyy Hofburgtheater§8§ ytelepulesy Wien§2§ yintezmenyy Burgszínház§8§ ytelepulesy Ausztria§2§ ytelepulesy bécs§2§ yintezmenyy Hofburg§8§ yintezmenyy Ballhaus§8§ yintezmenyy Burgszínház§8§ yszemelynevy Semper§6§ yszemelynevy Hasenauer§6§ yintezmenyy Burgszínház§8§ yevtizedy 174§30§ yszemelynevy Mária Terézia§6§ yintezmenyy Ballhaus§8§ yevtizedy 174§30§ yevtizedy 175§30§ ynyelvy olasz§14§ ynyelvy francia§14§ yszemelynevy II. József§6§ ynyelvy német§14§ yintezmenyy Burgszínház§8§ yszemelynevy gróf Dietrichstein Móric§6§ yszemelynevy Schreivogel§6§ yszemelynevy Deinhardstein§6§ yszemelynevy von Holbein§6§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Havi Mihály§6§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Moser§6§ yszemelynevy Schönthan§6§ ycimy Harc a békében§10§ yszerepy Örvösi Ilka§12§ yintezmenyy Burg-színház§8§ yevtizedy 189§30§ yevtizedy 189§30§ ytelepulesy Budapest§2§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yszemelynevy Wilbrandt§6§ ycimy Der Unterstaatssecretar§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yszemelynevy Schnitzler Arthur§6§ ycimy Komődie der Worte§10§ yszemelynevy Walden Harry§6§ yszemelynevy Medelsky Lotte§6§ yszemelynevy Mayen Mária§6§ yszemelynevy Tedtke Jakab§6§ yszemelynevy Kutschera Tilly§6§ yszemelynevy Frank Eugen§6§ yszemelynevy Goethe§6§ ycimy Clavigó§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Budapesti Színház§8§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Budapesti Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yevtizedy 192§30§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ ycimy Karl und Anna§10§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1018670.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com