1018760.htm

 Cimszó: Busch Eugen - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

 

 Szócikk: Busch Eugen - német színigazgató, 1793. márc. 23-án gr.Unwerthtől átvette az első magyar színtársulat (budai) igazgatását 3 évre, de már 1794. ápr. 14-én az összes tagok előtt kijelentette, hogy a 3 évre kötött szerződést felbontja, mivel 11 hónap alatt 3000 forintot vesztett. Kárótlásul lefoglalta a színészek kárpitjait, díszleteit, eszközeit, melyeknek értéke mintegy 4000 forintban állapíttatott meg. A Helytartótanács utasítására azonban B. kénytelen volt ápr. 21-től szept. 29-ig vezetni a társulatot. Ekkor egy provizórium alakult, amely kilátásba helyezte a helyzet javítását, de nem sok sikert ért el. Az ő igazgatása alatt történt a Sehy—Liptay-féle skandalum (L. o.) (1794. okt. 15.) 1795. húsvétján lemondott az igazgatásról.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0293.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1018760 Busch Eugen PARAGRAFUSJELESSZOKEZDETynemzetisegy német§4§ színigazgató, yevszamy 1793§20§. márc. 23-án yszemelynevy gr.Unwerth§6§től átvette az yintezmenyy első magyar színtársulat (budai)§8§ igazgatását 3 évre, de már yevszamy 1794§20§. ápr. 14-én az összes tagok előtt kijelentette, hogy a 3 évre kötött szerződést felbontja, mivel 11 hónap alatt 3000 forintot vesztett. Kárótlásul lefoglalta a színészek kárpitjait, díszleteit, eszközeit, melyeknek értéke mintegy 4000 forintban állapíttatott meg. A Helytartótanács utasítására azonban B. kénytelen volt ápr. 21-től szept. 29-ig vezetni a társulatot. Ekkor egy provizórium alakult, amely kilátásba helyezte a helyzet javítását, de nem sok sikert ért el. Az ő igazgatása alatt történt a yszemelynevy Sehy—Liptay§6§-féle skandalum (L. o.) (yevszamy 1794§20§. okt. 15.) yevszamy 1795§20§. húsvétján lemondott az igazgatásról.

CSAKKOD 1018760 yszemelynevy Busch Eugen§6§ ynemzetisegy német§4§ yevtizedy 179§30§ yszemelynevy gr.Unwerth§6§ yintezmenyy első magyar színtársulat (budai)§8§ yevtizedy 179§30§ yszemelynevy Sehy—Liptay§6§ yevtizedy 179§30§ yevtizedy 179§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1018760.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com