1020570.htm

Cimszó: Coriolanus Caius Marcus - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

szemelycimszo

ferfinevcimszo

Szócikk: Coriolanus Caius Marcus - római patrícius, ki már mint ifjú kitűnt bátorságával a volszkus Corioli város ostrománál, melyet nagyrészt az ő vitézsége juttatott római kézre; innen is kapta a Coriolanus nevet. Történetét Shakespeare színpadra vitte A bécsi Burgtheaterben első izben 1789-ben adták Schenk átdolgozásában. 1802-ben Collin dolgozta át a darabot. 1825-ig volt műsoron és csak 1851-ben — Laube átdolgozásában — került ismét színre. Utána Gutzkov dolgozta át a drámát, mely a 60-as években letűnt. 1884-ben újra műsorra tűzték, amidőn Wildbrandt igazgató dolgozta át. Nálunk a Nemzeti Színházban Dobrossy fordításában első előadása 1842. jan. 25-én volt. Az első előadást Egressy Gábor javára rendezték: a művész kapta a színház teljes bevételét, 643 forintot. Egressyn kívül, ki a címszerepet játszotta, résztvettek ezen a nevezetes premieren Megyeri (Titus Lartius), Bartha (Cominius), Szentpétery (Menenius Agrippa), Fáncsy (Sicinius), Laborfalvi Róza (Volumnia), Lendvayné (Virgilia), Lendvay (Tullus Aufidius). A tragédia második előadását csak egy hónap múlva tartották meg, de jóval kevesebb volt a bevétel. Nevezetes reprize volt ezután a Coriolanus-nak 1845-ben, amikor Virgilia szerepét Hubenayné vette át, kevéssel ezután pedig Prielle Cornélia mutatkozott be Coriolanus hitvesének szerepében. Kilenc évvel később, 1854-ben, új Virgilia volt Komlóssy Ida, Cominius szerepét pedig Tóth József játszotta. A hatvanas évek elején a színlap új szereplőket tüntet fel. Brutus szerepét Szerdahelyi vette át, Virgilia Szigligeti Anna volt, Komáromi játszotta Cominiust és Benedek volt Sicinius. 1870. máj. 25-én Petőfi fordítása szerint adták. 1879-ben Jászai Mari kapta Volumnia szerepét és azóta ő játszotta ezt a nagyszabású szerepet. Ugyanakkor Márkus Emilia mutatkozott be Virgilia alakjában, a címszerepben pedig Nagy Imre lépett fel. 1885-ben Fáy Szeréna (Virgilia), Hegyesi Mari (Valéria), Szigeti Imre (Titus Lartius) voltak a tragédia új szereplői. 1889-ben új Coriolanus mutatkozott be Szacsvay Imre személyében és ekkor játszotta először Brutust Gyenes László. Ötvenedik előadása 1903, okt. 5-én volt. A Coriolanus következő reprize 1909. április hó 23-án volt. Ezen az előadáson a következő művészek működtek közre: Szacsvay Imre (Coriolanus), Jászai Mari (Volumnia), Cs. Alszeghy Irma (Virgilia), Hegyesi Mari (Valéria), Mátrai (Titus Lartius), Molnár László (Cominius), Gál Gyula (Menenius Agrippa), Ivánfi Jenő (Sicinius), Gyenesi László (Brutus), Mihályfi Károly (Tullus Aufidius). Az egyik antiumi polgár szerepében résztvett akkor az előadásban Sugár Károly, mint akadémiai növendék. Új szereposztásban 1921. jún. 8-én adták, ekkor a címszerepet Bakó László játszotta, Menenius Agrippa Horváth Jenő, Sicinius Nagy Adorján, Gyenes László Brutus volt. Megtartotta régi szerepét Jászai Mari, aki 42 éven át játszotta Coriolanus anyját. A tragédia két másik nőszereplője: Virgilia: Cs. Aczél Ilona, Valéria: N. Tasnády Ilona volt. Új szereplők Bihari Ákos (Titus Lartius), Pataki József (Cominius), Almássy Endre (Tullus Auifidius), továbbá Fehér Gyula, Gabányi László, Bodnár Jenő és Sugár Károly voltak. Az irodalom tudvalevőleg tagadja azt, hogy a színész teremtő művész. A drámaíró teremtő, a színész csak tolmács. Az aesthetikus és színházi reporter urak persze azt mondják, hogy a színész szöveg nélkül semmi. Igen, de kérdjük, mi a dal, az opera szerzője, szöveg nélkül? Sőt a legmerészebb kérdést vetjük föl: a világ legnagyobb költője, Shakespeare mi volna szöveg nélkül, ha ahelyett, hogy (kevés kivételekkel) darabjait teljesen kidolgozott történetek után írja meg, mesék szövésében fecsérli el fantáziáját? Composicióinak erős lélektani valója nem azon nyugszik-e részben, hogy egy létező mesét kritizált meg és alakított helyesebbé, ahelyett, hogy új és primitív mesét szőtt volna? Coriolanus meséjét Shakespeare Plutarchból és nem Liviusból (Liviusból vette Tárkányi gyönyörű balládáját) merítette. De a tragédia összevetése Plutarchhal arról győz meg, hogy az anyagban többet kellett válogatnia mint midőn Julius Caesart és Antonius és Cleopatrát írta. Coriolanus életrajzában nincs annyi színes epizód. De magának a hősnek jelleme egy helyen nagyon eltér Plutarchtól. Coriolan itt a volszkok közt szinte alattomos, cselszövő. A száműzetés előzményei Plutarchnál oly kuszáltak, oly szárazak, oly epika jellegűek, mikép csodáljuk, hogy Shakespeare azokból formálhatott valamit. Pedig a költőietlen gabona-politika ott van száján a legnagyobb szenvedélyek közt és míg ez Plutarchnál száraz, Shakespearenél lánggá változott. Elég volt különben Shakespearenek Plutarch egy odavetett megjegyzése, hogy t. i. Coriolan mindent azért tesz, hogy anyjának tessék. (E megjegyzést egy polgár el is mondja a darabban.) És e megjegyzésből alakította Shakespeare Volumnia alakját, sőt a tragikai válság legfőbb indokait. Mert az, hogy Volumnia ráveszi fiát, kérlelje meg a népet s miután ezt Coriolan a maga módja szerint teszi meg, vagyis mégjobban fölingerli a népet, mely őt száműzi: ez nincs Plutarchban. A hatalmas jelenet anya és fiú közt Shakespeare műve. Menenius Agrippa is csak egy név Plutarchnál, semmi több. A történet elején áll csak elő ismert meséjével. Shakespeare a kedves humor örök szép alakját s a dráma fontos közvetítőjét Coriolanus és a nép között teremtette belőle. Nem értjük, Hans Kreyssig hogy beszélhet oly kicsinyléssel Meneniusról, mint valami szószátyár udvari bolondról. Menenius sajátságos modern alakja Shakespearenek, egy kedélyes francia nagybácsi, magyar táblabíró. Csodálatosan mai a jó kedv, mely belőle ömlik. A mi kritikánk úgy Szentpétery mint Szigeti alakításában megrótta a nagybácsias modort. Persze a kritika — mint rendesen — nem ismeri Shakespearet s azt hiszi, hogy valami nagyot kell mondania. Tehát azt kívánja, hogy Menenius méltóságos szenátor legyen, mintha Rómában az emberek nevetni sem tudtak volna. Menenius nem holmi jupiteri alak. Jókedvű, pajkos öreg, ki kissé gyenge is. Mert a tribunokat előbb szemtül-szembe lecsepüli, de később még barátainak is szólítja, csakhogy megengesztelje őket. A volszk őrökkel is berzenkedik és egyáltalában bizonyos — nem túlzott bensőségen kívül a színész által kedélyesen fogandó fel. Virgilia, Valéria és a családi élet rajzolása szintén Shakespeare leleménye. Legtöbbet vett és volt is oka venni Shakespearenek az Aufidiusszali viszonyból és az egész katasztrófából. Aufidius és Volumnia beszédeinek menete, sőt több mondata Plutarchból vétetett. Cseppet sem félt a lángész, hogy tolmácsnak találják nevezni. Dramaturgiai eljárását élénken világítja meg, mennyi mindent nem használt föl forrásából. Míg pl. Julius Caesar és Antoniusban a csodás epizódokat a hangulat emelése végett fölhasználja, Coriolanusban nem értékesíti Jupiter megjelenését Titus Latinus előtt, amit Plutarchban talált. Shakespeare Plutarchból vette meséje tárgyát, de nem mindent talált ott, mint Kreyssig állítja. Hanem hogy egészben szövege Plutarch volt, az tény. E szövegben Coriolanus jellemének alapvonásai is mind megvannak. És mégis mily nagy különbség van Plutarch és Shakespeare Coriolanja közt. Plutarch Coriolanja egyszerűen a régi rend ellenharcosa s azért bukik. Shakespeare ennél szélesebb keretet, ragyogóbb színt ad a jellemnek. Plutarchnál a dac tragikuma dönt. Shakespearenél ezen kívül van még valami ami szellemesebb. »Coriolanus« a nem méltányolt tehetség tragédiája. Mintha csak »Hamlet« e kifakadását: »A rúgás, mellyel méltatlanok bántalmazzák a tűrő érdemet« — vette volna kiinduló pontul egy egész tragikai történet megfestésére. Mert Coriolanus joggal szegül a szokás ellen, hogy miután tizenhét csatában kapott sebet a hazáért, kiálljon a fórumra, sebeit mutogatni és koldulni a voksot, hogy konzulnak válasszák meg. Ma nem ily kaudiumi jármot vetnek-e az érdem, a tehetség nyakába? És mi, kik ezt látjuk, nem érzünk-e Coriolannal, ki nem akarja tűrni a rúgásokat? Neki az okosnak a butáktól, az érdemesnek az érdemetlenektől, a vitéznek a gyáváktól kell koldulni a voksot. Ma nincs-e igy? A tehetségtelen bírája a tehetségnek, a nem szakember a szakembernek. Mert ritka szerencse az, hogy a költség magában elég legyen. Mellékes dolgok kellenek a lényeges előbbre vitelére: bókolás, nők körül forgolódás. Nem hiába mondja Bolingbroke, hogy ugy lett miniszter, hogy jól táncolt és ugy cseppent ki a miniszterségből, hogy náthás lett. A kitűnő oklevél nem szerez állomást, hanem az előszobázás. Ez igaz. Nem kell-e minden nagyratörő tehetségnél nyitott kérdésnek tekintenünk, vajjon miért is bukott el? Vétsége az, ami éppen érdeme: nemes büszkesége, mely nem hivatkozik más protekcióra, csak érdemeire. Egy Coriolanus legyen megalkuvó, húnyász? Lám Caesar hízelgett a népnek és az újabb történelem azt a paradoxont tanítja, hogy az a Caesar, aki megbuktatta a szabadságot, demokrata volt, a hatvan összeesküvő pedig Brutuszszal élén arisztokrata! Caesar cselszövő jellem, kinek mindezt a hatalom bírására kiaknázó szerepe már a Catilina-féle mozgalomban, még pedig igen alattomosan kezdődik. Ily egyén nem lehet tragikus és Shakespeare tragédiájának is Brutus a hőse, nem Caesar. Caesar valóban kevély, gőgös, mikor elérte a hatalmat. Coriolan is az, de nem úgy, mint Caesar. Ő neki ez az egyetlen természete, ő nem lehet más. A ő »kevélysége — mint az első polgár, persze nem dicséret, hanem gáncs céljából mondja róla — akkora mint érdeme.« Coriolanus nem gőgös a magához hasonló nemes jellemek közt a szenátusban (mint Caesar!), sőt alázatos. (Molnár György szerint »Világostól Világosig« című könyvében Egressy Gábor kiválóan gőgös volt s így bűnösebbé tette Coriolánt. A nagy Egressynek a hagyomány szerint Coriolan hatalmas szerepe volt. Persze azt — miután Molnár nem említi — nehéz eldönteni, Egressy a szenátusban, a maga emberei közt is gőgös volt-e? Ez esetben hibázott volna. Maga Molnár az arisztokratákkali jelenetekben feltűnően szelíd volt.) Ő zord, mogorva ember, mint a legtöbb tehetség, mely csak dolgainak él. Ő mást is oly erősnek akar, mint maga s aki nem ilyen, azt megveti. Az életben látjuk, hogy ez kivált erős és nagyalakú embereknél rendes dolog. Coriolanus is ilyen. Hisz ő az erő, a vitézség tehetsége, ő nem vezéri tehetség. A kevély ember nézi, hallgatja, vajjon látja-e őt más. Coriolan szerénységében szinte elvonult, vad, de mily nemes! Kapott sebei fájnak — mondja — ha beszélnek róluk. A tanácsülésből, hol ünnepelni akarják, megszökik. Mily jellemző, hogy a nép folyton gőgösnek mondja. Senki oly hamar és oly alaptalanul nem kerül a tudatlanok szemében gőg hírébe, mint a tehetséges ember. Azonban nehogy okoskodásunk oda juttasson, mintha minden tehetség sorsa a tragikum volna, tisztázzuk Coriolanus tragikumát. A tragikai hős jellemző vonása a szertelen erős akarat. Ez kell minden tehetségnek, de nem mindet dönti bajba. Nem minden tehetség áll legyőzhetetlen akadályokkal szemben, amelyek az ember vérmérsékletét felingerlik és jellemét kihozzák sodrából. Coriolanus tragikuma, hogy nem nyugszik bele a létezőbe. Midőn végre consullá választják s a voks kérésén teljes büszkeségét megmentette, szembe száll a tribunokkal s a tribuni hatalom eltörlését emlegeti. A gabonakiosztási mizériáknak vége és ő újra szóba hozza. Ez dönti bajba. De mily igaz ez! Nem ilyen az élet? Nem meggondolatlanság-e szülője minden tragikumnak ? És nincs-e oka minden meggondolatlanságnak? Nem Volum-nía-e Coriolanus rossz szelleme, mint lady Macbeth? Nem látjuk-e az életben, hogy rendesen éppen a békítő kísérletek alkalmával hiúsul meg a béke, mert a bocsánatot adandó fél ritkán nagylelkű, hanem korán hiszi magát győztesnek és kihívó modorával tönkre teszi a várt jót. Coriolanus — mint minden tragikus — bolondot tesz, de e bolondság minden pontjában természetes, igazolt. Volumniának ismernie kellene fiát. Mivel ezt csak anyja birja megtörni, azt hiszi az anya, meg is van törve s bátran ereszti fiát a fórumra, hogy elleneit megkövesse. Oda is megy Coriolanus, de csodáljuk-e, hogy szembe kerülve a tribünök kibivó pofáival, elfeled mindent és azt kérdezi: mi jogon fosztották meg a konzulságtól? Lehetetlenné teszi magát Rómában és így Rómán kívül is. Mert egy Coriolanus nem lehet más csak római. Az élet viszonyait megveti és mégis közöttük akar élni. Ezt joga van követelni, de az élet a legnagyobb tehetségtől és érdemtől is — fájdalom! — politikát kíván. A tragikai valóság Shakespeare minden más tragédiájától eltekintve »Coriolanus« harmadik felvonásában teljesen kifejlődött. Ami hátra van, az utójáték és tragikai eredmény csupán. Nem fogadhatjuk el Gosche azon észrevételét, hogy Coriolanus tragikuma az, hogy hazája ellen fog fegyvert. Coriolanus a látszat dacára éppen nem áruló. A darabban sem ellenei, sem jóbarátai nem mondják annak. Emezek még igazat is adnak neki; oly rendkívüli, az ő lépése. A volszk nép latin törzs volt s igy Coriolanus győzelme esetére sem lehetett volna olyan áruló, ki nemzetét haszonlesésből idegennek adja el. De e győzelemig Coriolanus nem jut el: nemes jelleme nem engedi. Coriolanus tragikuma nem az önleküzdésben van, hanem azon titáni harcban, melyet a harmadik felvonásig vívott és tragikuma ott telt be, midőn még nem is lehetett »áruló« — t. i. száműzetése előtt. A cselekvény itt látszólag be van fejezve. De ha csakugyan be lenne zárva Shakespeare által, ez olyan töredékessé tenné a darabot, mint amilyennek ma pl. »Nórá«-t találjuk, mely minden, a színházból távozó néző lelkében kérdőjelet hágy az iránt, hogy mi történik tovább Nórával? Coriolanus tragikumát két tényező dönti el. Az egyik anyja, ki — hogy úgy mondjuk — belelovalja a harcba, a másik a tribünök által vezérelt nép, melyen Coriolanus ereje megtörik. Amennyire nem diplomata Coriolanus, annyira az anyja, Volumnia. Nagy alak, de nem lelkesítő. Csak a német tudós — pl. Kreyssig — találhat benne obligát »glühende Liebe«-t. Roppant rideg fenség, alpesi csúcs. Nőietlen. Fiánál is jobb szereti fia dicsőségét. Shakespeare szándékosan rajzolta így ez anyát és hogy nem érzett vele, mutatja, hogy sietett Coriolanus nejét, Virgiliát ellentétül melléje helyezni. Amily kis igénytelen alak e nagy műben Virgilia, az ibolya szerénységével illatossá teszi maga körül a rideg világot. Nem érti ő a dicsőséget, ő csak ura életéért aggódik. Mig Volumnia előre el van ragadtatva a sebektől, mikkel fia a csatából meg fog térni, ő ijedten jajdul föl. Míg férje távol van, ki nem teszi lábát a házból a hű és szerető nő. De azért Volumnia is mély és igaz alak minden izében. Ma is vannak ily rettentő kemény, nemes alakok, milyeneket kivált a regényirodalomban látunk, ellesve az életből. Talán az anyák közt még több a kemény, hajthatlan, mint a feleségek közt. A kor kérgesit, nem puhit. Lady Macbeth, ki urát bűnbe hajtotta, megtörik, korán elveszti erélyét, Volumnia, az anya, szó nélkül hagyja fiát elveszni. A nőiesség nála nem a szelídségben, hanem az alkalmazkodásban nyilvánul, mely a nőt gyakran következetlenné teszi. Ez a minden izében büszke, római nő, ha kell, még a volszknak is hízeleg. Midőn Rómáért könyörög fiának, így szól: »... Ne menj még! Ha kérelmünk a rómaiakat A volszkok veszte árán óhajtná Megmenteni, kik uraid: méltán Átkozhatnál becsületed gyilkosiul. Nem! Mi kérünk, légy mindkettő engesztelője, Hogy igy szóljon a volszk: kegyet adánk, — S a római: mi kaptuk azt és mindegyik Téged jutalmazva kiált: Légy áldott!« Igy szól a kemény római nő, mert ott látja a volszk Aufidiust és fia feleletét — ravaszul hízelegve az ellennek — megakarja könnyíteni. Volumnia továbbá épp úgy megveti a népet, mint Coriolanus. Mégis azt kívánja ettől, hogy alázza meg magát, csak hogy a konzulságtól el ne essék. És e kívánatával oka lesz fia _ szerencsétlenségének. Vesztét pedig azzal idézi maga elő, hogy Róma iránt kíméletet könyörög tőle. Csakhogy mivel ő a Rómát fenyegető vész oka, mint igaz római nőnek nem szabad haboznia fiára befolyást gyakorolni, sőt fiát fel is áldozni. Ez bűnhődése, mert tudja, ha fia megkegyelmez Rómának, el kell pusztulnia. A pár szó, melyben a költő Volumnia fájdalmát Coriolanus száműzése után megszólaltatja, megmagyarázza, hogy e nő, mint a büszkék általában, szó nélkül, de mély keservvel fogja elszenvedni fia bukását, melyet akaratlanul idézett elő. Coriolanus nyilt ellene a nép, illetőleg a tribünök. A kommentátoroknak feltűnik, hogy ez a nép csak söpredéke Rómának. Tényleg a »Coriolanus«-ban szereplő nép inkább a caesarok dolog-kerülő tömegének látszik, mely kenyeret és cirkuszt követelt (panem et circenses). Máriusig a rómaiak hadserege a nép volt, mely a háborúból megtérve ekéje után látott. Ezzel a néppel volt lehetséges a köztársaság. Ily nép — gondolnók — moraliter magasabb nívón áll, mint az a nem katonáskodó tömeg, mely a későbbi monarchiát lehetségessé tette. Ámde mit látunk ma? Ma is e katonaság jóformán a nép maga. És azért a mai nép csak oly önállótlan, csak úgy eszközül adja magát, mint az, amelyet Shakespeare rajzolt. Mert az utcák tömegében a csahosok mindig a dologkerülők — mint ma látjuk — kik a zavarosban szeretnek halászni. A kézimunka minden időben eltompítója az intelligenciának és lehet a föld még oly müveit, aki nem az eszét, hanem a tenyerét dolgoztatja, mindig a szellemi színvonalon alul kell, hogy maradjon. Shakespeare ezt a mély igazságát az emberi természetnek figyelte meg a köznépben és ezért ad oly komikus típusokat, midőn első, második, harmadik polgárai politizálni akarnak. Shakespeare semmikép sem akarta a népet (mint a kommentátorok állítják) saját kora arisztokratikus megvetésével rajzolni, ő szerette a népet. Ezen feltevést már csak azért sem helyeselhetem, mert az angol nép már Shakespeare korában sokkal szabadabb volt, mint Európa más népei. Ő csak az adott helyzet szerint rajzolta tömegeit és hánykodtatta vezetői, irányzói akarata szerint. Mert a nép nem gondolkozik, csak ösztöne van s a vezetők ezt használják föl, de ha nem ügyesek, a vadállat, mint »Coriolanus« végén szelidítője ellen fordul. Igaz, hogy ez a nép tudhatta volna, hogy Coriolanus a hazát csak a patríciusok rendjében s a népet ennek szolgájául képzeli. Mit törődjék a nép oly hazával, melyben ő nem számít ?... Persze ezt csak a vezetők hitetik el a néppel, mert hisz látjuk, mennyire számba veszi a római nemesség a nép akaratát, melynek Coriolanust is feláldozza. A kritika hangsúlyozza, hogy Shakespeare a nép vezéreit, a tribunokat, kelleténél rosszabbaknak rajaolta. Pedig azt csak természetesnek találjuk, hogy a tribünök cselszövők és közeli rokonai a gazoknak. Kérdjük ugyanis, ha Coriolanusszal igazságos tribünök állanak szemben, akik őt megértik, akik nem előre kürtölik, de bevárják, míg valóban a nép ellen cselekszik, kérdjük: miként állhatna elő akkor összeütközés Coriolanus és a nép között? Ez csak úgy állhat elő, hogy az ellenfelek közt szellemi aránytalanság erkölcsileg is aránytalanságot idéz elő. Aa egyik nagy, a másik törpe. Régi dolog az, hogy gazdag és szegény, nemes és aljas, okos és buta ritkán tűrik meg egymást. Az érdemtelen is észrevétetni akar csakúgy, mint az érdemes és tehetség nélkül lévén, iriggyé válik. A félelem Coriolanus nagy tehetségétől és a hiúság teszi intrikusokká a tribunokat. Különben Shakespeare csodás ecsetét itt sem egy festékbe mártotta, mert Junius Brutust engesztelékenyebbnek rajzolta, mint a szüntelenül rágódó Sicinius Valutust. A tribunok magatartása Coriolanus iránt szintén az életnek egy igen gyakori jelensége. Hányszor tapasztaljuk, hogy a valódi ambíció emberét közöny fogadja, akár irigységből, akár bosszúságból, hogy miért akar különbet, mint a többi emberek. Ezek a többiek, míg más lelkesedik, vállukat vonják és úgy gondolkoznak, mint Sicinius Valutus Coriolanus száműzetése után: »...A város áll, És állana, ha még jobban gyűlölné is.« (IV. f.) Ha nem a gyűlölködő Sicinius Valutus mondaná ezt, mily morált kellene e szavakban találnunk! Az ambíció és tehetség nélküli embernek csak úgy van joga élni, mint aki nincs ezek híjával. Végtére, tehetség nélkül el volna a világ, mely valahogyan mindig megvolt, megvan és meglesz. De amikor az ambiciótól bűn lenézni azt, aki nem tehetséges, épp oly emberi színvonalon aluli dolog gyűlölni, irigyelni, akadályozni, jeges vízzel leönteni a tehetséget, sőt ez tán nagyobb vétek, mert ha amaz azt veti meg, akiben semmit sem talál, az utóbbi olyant vet meg és olyan ellenmunkát, akiben van valami értékes. E helyzetet mutatja be Shakespeare realisztikusan a tribünök alakjában, kiknek kicsinyessége nincs a történeti valószínűség ellen. Mert a történeti Coriolanus is hatalmas és érdemes alak volt, ki kíméletet igényelt, melyet, ha nem kapott meg, úgy ellenfeleit nem sorozhatjuk a nemes jellemek közé. »Coriolanus« a Shakespearei művek közt is sajátságos remekmű. A szerelem épp úgy hiányzik belőle, mint »Athéni Timon«-ból és ehhez képest mégis a dél melegének szellője leng világában. Az anya és a fia közti viszony oly érzelmeket ver föl, mik a szerelemhez hasonló mélyen markolnak a néző szívébe. De a hős jelleme is megkapó, csodálatos és természetes hajlamánál fogva megnyerő. A környezetben szív és humor érvényesülnek. Timonon kívül nincs tragédiája Shakespearenek, melyben annyira takarékoskodnék az ember-élettel. Az egy Coriolanus hal meg benne. A hangulatot, mely a műben nyilvánul, érdekes megfigyelnünk. Örökösen Coriolanusról van itt szó. Akár félelemből, akár szeretetből, mindenki róla beszél. Ő szüntelen jelen van a színen, ha nem is testileg, de szellemileg. Mint manapság egy roppant szenzáció a hirlap minden rovatát megtölti, úgy uralkodik Coriolanus a közhangulaton. A rendezői plajbásznak nem sok dolga van a tragédiánál. Ez a hőst környező hangulat egyik fő kezessége a remekmű egységének, mely egyébiránt a Shakespearei darabok között is kiválóvá teszi. Bár a felvonások itt is változásokra osztatnak, miden felvonás befejezett egész és saját jelleggel bír. A compositió egysége hasonlíthatatlan koncentráltabb, mint »Antónius és Cleopatrá«-ban, de még »Julius Caesar«-ban is. Az első felvonás a legremekebb expozíció. A cselekménybe bevezetés a zajos előzmények dacára fenséges nyugalommal és várakozással tölt el, mint egy hatalmas palota előcsarnoka. A második felvonás fényes álperspektivát mutat a hős szerencséjére, mely őt embertársai fölé helyezi és amelyet látszólag bizton élvezhet. Ez a látszólagos jólét, derültség mily jellemző Shakespeare tragédiáiban. Coriolanusban is sajátszerű. A harmadik felvonásban tör ki a válság, melyet visszafojtott lélekzettel nézünk. » ... Bátorság, dőreség, Ha omló épületnek veti vállát meg.« (III. 1.) Cominius e szavaiban benne van a hős egész lelki állapota, páthosza. A leláncolt szörnyeteg féket oldva tör elő. Csupa várakozás, csupa vulkán itt minden. A negyedik felvonásban az izzó lángfolyam a föld alá búvik és darabig ott foly tovább. Eenn a földön kies, derült minden. Szinte azt érezzük, mintha a cselekvény megállott volna. Pedig mily művészi és élethüleg megdöbbentő e nyugalom. Ha nem tudná a néző a történelemből, mit tett Coriolanus száműzetése után (amiről Shakespeare nem tehet, hogy a néző tudja) mindenki tele volna várakozással, vajjon mit akar Coriolanus? Mert míg más tragédiákban a hős személye végmegerőltetésben vergődik, itt nyugodt, szinte derült. E példa is mutatja, mennyire nem kötötte magát Shakespeare iskolás szabályokhoz. Hőse itt oly nyugodt, mintha egy egészen új darab kezdődnék. Pár szóban fejezi ki megvetését honfitársai fölött, de nem tombol, nem siránkozik. Ember, ki csak bosszújának él s erre nyugodtan szövi terveit. E bosszúért tesz erőszakot természetén, mely Antiumban sokkal türelmesebb, mint Rómában. Pedig magatartása mutatja, hogy nem érzi magát jól a volszkok közt. Az ötödik felvonásban a katasztrófa, amily régen előkészített, mégis oly hirtelen. A hős szenvedése szavak dolgában a minimumra van redukálva. Jó darabig szinte csak tárgyal, alkudozik anyjával, aki hatalmas csapást tud azon helyre mérni, amelyet az előtte járt küldöttek vagy nem ismertek, vagy nem mertek volna érinteni: ».., Menjünk! E férfi anyja volszk asszony vala, Corioliban él nője s e fiu Véletlenül ütött reá. Már mehetünk, Hallgatok, mig a város lángban áll: Akkor még mondok valamit!.,.« A nemzetiségéből kivetkezettségére célzó gúny és (az anyának) a lángok köze állított alakja a kemény férfiú erejét egyszerre lelankasztja. Mily hihető ez! Könyörgésnek, térdelésnek ellent állt, ennek nem. önérzetének rejtett ajtója ki van nyitva: Az anya győzelme belopódzhatik! És mily kevés szóban fogadja el Coriolanus itt az uj helyzetet. Felindulásával hamar készen van és — mit mondanának Racine-ék? — egy kis borra hívja be vendégeit! Ilyen realisztikus Shakespeare. Szerinte az ember utolsó percéig ember és nemcsak igével él. A nagy jelenet e nyájas lezárása a katasztrófa küszöbén valóban sajátszerű, élethű és igaz. »Hamlet«-ben is megvan egyébiránt. A hős bukása, vége oly megnyugtató, vértelen benyomást kelt, mint egy márványba vésett, szenvedés gondolatát nem keltő, ideális halál.(Rakodczay Pál)

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0314.pdf

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

HETJEGYUSORSZAM 1020570 Coriolanus Caius Marcus ytelepulesy róma§2§i patrícius, ki már mint ifjú kitűnt bátorságával a volszkus ytelepulesy Corioli§2§ város ostrománál, melyet nagyrészt az ő vitézsége juttatott ytelepulesy róma§2§i kézre; innen is kapta a yszemelynevy Coriolanus§6§ nevet. Történetét yszemelynevy Shakespeare§6§ színpadra vitte A yintezmenyy bécsi Burgtheater§8§ben első izben yevszamy 1789§20§-ben adták yszemelynevy Schenk§6§ átdolgozásában. yevszamy 1802§20§-ben yszemelynevy Collin§6§ dolgozta át a darabot. yevszamy 1825§20§-ig volt műsoron és csak yevszamy 1851§20§-ben — yszemelynevy Laube§6§ átdolgozásában — került ismét színre. Utána yszemelynevy Gutzkov§6§ dolgozta át a drámát, mely a 60-as években letűnt. yevszamy 1884§20§-ben újra műsorra tűzték, amidőn yszemelynevy Wildbrandt§6§ igazgató dolgozta át. Nálunk a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban yszemelynevy Dobrossy§6§ fordításában első előadása yevszamy 1842§20§. jan. 25-én volt. Az első előadást yszemelynevy Egressy Gábor§6§ javára rendezték: a művész kapta a színház teljes bevételét, 643 forintot. yszemelynevy Egressy§6§n kívül, ki a címszerepet játszotta, résztvettek ezen a nevezetes premieren yszemelynevy Megyeri§6§ (yszerepy Titus Lartius§12§), yszemelynevy Bartha§6§ (yszerepy Cominius§12§), yszemelynevy Szentpétery§6§ (yszerepy Menenius Agrippa§12§), yszemelynevy Fáncsy§6§ (yszerepy Sicinius§12§), yszemelynevy Laborfalvi Róza§6§ (yszerepy Volumnia§12§), yszemelynevy Lendvayné§6§ (yszerepy Virgilia§12§), yszemelynevy Lendvay§6§ (yszerepy Tullus Aufidius§12§). A tragédia második előadását csak egy hónap múlva tartották meg, de jóval kevesebb volt a bevétel. Nevezetes reprize volt ezután a yszemelynevy Coriolanus§6§-nak yevszamy 1845§20§-ben, amikor yszerepy Virgilia§12§ szerepét yszemelynevy Hubenayné§6§ vette át, kevéssel ezután pedig yszemelynevy Prielle Cornélia§6§ mutatkozott be yszemelynevy Coriolanus§6§ hitvesének szerepében. Kilenc évvel később, yevszamy 1854§20§-ben, új yszerepy Virgilia§12§ volt yszemelynevy Komlóssy Ida§6§, yszerepy Cominius§12§ szerepét pedig yszemelynevy Tóth József§6§ játszotta. A hatvanas évek elején a színlap új szereplőket tüntet fel. yszerepy Brutus§12§ szerepét yszemelynevy Szerdahelyi§6§ vette át, yszerepy Virgilia§12§ yszemelynevy Szigligeti Anna§6§ volt, yszemelynevy Komáromi§6§ játszotta yszerepy Cominius§12§t és yszemelynevy Benedek§6§ volt yszerepy Sicinius§12§. yevszamy 1870§20§. máj. 25-én yszemelynevy Petőfi§6§ fordítása szerint adták. yevszamy 1879§20§-ben yszemelynevy Jászai Mari§6§ kapta yszerepy Volumnia§12§ szerepét és azóta ő játszotta ezt a nagyszabású szerepet. Ugyanakkor yszemelynevy Márkus Emilia§6§ mutatkozott be yszerepy Virgilia§12§ alakjában, a címszerepben pedig yszemelynevy Nagy Imre§6§ lépett fel. yevszamy 1885§20§-ben yszemelynevy Fáy Szeréna§6§ (yszerepy Virgilia§12§), yszemelynevy Hegyesi Mari§6§ (yszerepy Valéria§12§), yszemelynevy Szigeti Imre§6§ (yszerepy Titus Lartius§12§) voltak a tragédia új szereplői. yevszamy 1889§20§-ben új yszerepy Coriolanus§12§ mutatkozott be yszemelynevy Szacsvay Imre§6§ személyében és ekkor játszotta először yszerepy Brutus§12§t yszemelynevy Gyenes László§6§. Ötvenedik előadása yevszamy 1903§20§, okt. 5-én volt. A yszemelynevy Coriolanus§6§ következő reprize yevszamy 1909§20§. április hó 23-án volt. Ezen az előadáson a következő művészek működtek közre: yszemelynevy Szacsvay Imre§6§ (yszerepy Coriolanus§12§), yszemelynevy Jászai Mari§6§ (yszerepy Volumnia§12§), yszemelynevy Cs. Alszeghy Irma§6§ (yszerepy Virgilia§12§), yszemelynevy Hegyesi Mari§6§ (yszerepy Valéria§12§), yszemelynevy Mátrai§6§ (yszerepy Titus Lartius§12§), yszemelynevy Molnár László§6§ (yszerepy Cominius§12§), yszemelynevy Gál Gyula§6§ (yszerepy Menenius Agrippa§12§), yszemelynevy Ivánfi Jenő§6§ (yszerepy Sicinius§12§), yszemelynevy Gyenesi László§6§ (yszerepy Brutus§12§), yszemelynevy Mihályfi Károly§6§ (yszerepy Tullus Aufidius§12§). Az egyik ytelepulesy antium§2§i polgár szerepében résztvett akkor az előadásban yszemelynevy Sugár Károly§6§, mint akadémiai növendék. Új szereposztásban yevszamy 1921§20§. jún. 8-én adták, ekkor a címszerepet yszemelynevy Bakó László§6§ játszotta, yszerepy Menenius Agrippa§12§ yszemelynevy Horváth Jenő§6§, yszerepy Sicinius§12§ yszemelynevy Nagy Adorján§6§, yszemelynevy Gyenes László§6§ yszerepy Brutus§12§ volt. Megtartotta régi szerepét yszemelynevy Jászai Mari§6§, aki 42 éven át játszotta yszerepy Coriolanus§12§ anyját. A tragédia két másik nőszereplője: yszerepy Virgilia§12§: yszemelynevy Cs. Aczél Ilona§6§, yszerepy Valéria§12§: yszemelynevy N. Tasnády Ilona§6§ volt. Új szereplők yszemelynevy Bihari Ákos§6§ (yszerepy Titus Lartius§12§), yszemelynevy Pataki József§6§ (yszerepy Cominius§12§), yszemelynevy Almássy Endre§6§ (yszerepy Tullus Auifidius§12§), továbbá yszemelynevy Fehér Gyula§6§, yszemelynevy Gabányi László§6§, yszemelynevy Bodnár Jenő§6§ és yszemelynevy Sugár Károly§6§ voltak. Az irodalom tudvalevőleg tagadja azt, hogy a színész teremtő művész. A drámaíró teremtő, a színész csak tolmács. Az aesthetikus és színházi reporter urak persze azt mondják, hogy a színész szöveg nélkül semmi. Igen, de kérdjük, mi a dal, az opera szerzője, szöveg nélkül? Sőt a legmerészebb kérdést vetjük föl: a világ legnagyobb költője, yszemelynevy Shakespeare§6§ mi volna szöveg nélkül, ha ahelyett, hogy (kevés kivételekkel) darabjait teljesen kidolgozott történetek után írja meg, mesék szövésében fecsérli el fantáziáját? Composicióinak erős lélektani valója nem azon nyugszik-e részben, hogy egy létező mesét kritizált meg és alakított helyesebbé, ahelyett, hogy új és primitív mesét szőtt volna? yszemelynevy Coriolanus§6§ meséjét yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ból és nem yszemelynevy Livius§6§ból (yszemelynevy Livius§6§ból vette yszemelynevy Tárkányi§6§ gyönyörű balládáját) merítette. De a tragédia összevetése yszemelynevy Plutarch§6§hal arról győz meg, hogy az anyagban többet kellett válogatnia mint midőn ycimy Julius Caesar§10§t és ycimy Antonius és Cleopatrá§10§t írta. yszemelynevy Coriolanus§6§ életrajzában nincs annyi színes epizód. De magának a hősnek jelleme egy helyen nagyon eltér yszemelynevy Plutarch§6§tól. yszemelynevy Coriolan§6§ itt a volszkok közt szinte alattomos, cselszövő. A száműzetés előzményei yszemelynevy Plutarch§6§nál oly kuszáltak, oly szárazak, oly epika jellegűek, mikép csodáljuk, hogy yszemelynevy Shakespeare§6§ azokból formálhatott valamit. Pedig a költőietlen gabona-politika ott van száján a legnagyobb szenvedélyek közt és míg ez yszemelynevy Plutarch§6§nál száraz, yszemelynevy Shakespeare§6§nél lánggá változott. Elég volt különben yszemelynevy Shakespeare§6§nek yszemelynevy Plutarch§6§ egy odavetett megjegyzése, hogy t. i. yszemelynevy Coriolan§6§ mindent azért tesz, hogy anyjának tessék. (E megjegyzést egy polgár el is mondja a darabban.) És e megjegyzésből alakította yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Volumnia§12§ alakját, sőt a tragikai válság legfőbb indokait. Mert az, hogy yszerepy Volumnia§12§ ráveszi fiát, kérlelje meg a népet s miután ezt yszemelynevy Coriolan§6§ a maga módja szerint teszi meg, vagyis mégjobban fölingerli a népet, mely őt száműzi: ez nincs yszemelynevy Plutarch§6§ban. A hatalmas jelenet anya és fiú közt yszemelynevy Shakespeare§6§ műve. yszerepy Menenius Agrippa§12§ is csak egy név yszemelynevy Plutarch§6§nál, semmi több. A történet elején áll csak elő ismert meséjével. yszemelynevy Shakespeare§6§ a kedves humor örök szép alakját s a dráma fontos közvetítőjét yszemelynevy Coriolanus§6§ és a nép között teremtette belőle. Nem értjük, yszemelynevy Hans Kreyssig§6§ hogy beszélhet oly kicsinyléssel yszerepy Menenius§12§ról, mint valami szószátyár udvari bolondról. yszerepy Menenius§12§ sajátságos modern alakja yszemelynevy Shakespeare§6§nek, egy kedélyes ynemzetisegy francia§4§ nagybácsi, magyar táblabíró. Csodálatosan mai a jó kedv, mely belőle ömlik. A mi kritikánk úgy yszemelynevy Szentpétery§6§ mint yszerepy Szigeti§12§ alakításában megrótta a nagybácsias modort. Persze a kritika — mint rendesen — nem ismeri yszemelynevy Shakespeare§6§t s azt hiszi, hogy valami nagyot kell mondania. Tehát azt kívánja, hogy yszerepy Menenius§12§ méltóságos szenátor legyen, mintha ytelepulesy Rómá§2§ban az emberek nevetni sem tudtak volna. yszerepy Menenius§12§ nem holmi jupiteri alak. Jókedvű, pajkos öreg, ki kissé gyenge is. Mert a tribunokat előbb szemtül-szembe lecsepüli, de később még barátainak is szólítja, csakhogy megengesztelje őket. A volszk őrökkel is berzenkedik és egyáltalában bizonyos — nem túlzott bensőségen kívül a színész által kedélyesen fogandó fel. Virgilia, Valéria és a családi élet rajzolása szintén yszemelynevy Shakespeare§6§ leleménye. Legtöbbet vett és volt is oka venni yszemelynevy Shakespeare§6§nek az yszerepy Aufidiussz§12§ali viszonyból és az egész katasztrófából. yszerepy Aufidius§12§ és yszerepy Volumnia§12§ beszédeinek menete, sőt több mondata yszemelynevy Plutarch§6§ból vétetett. Cseppet sem félt a lángész, hogy tolmácsnak találják nevezni. Dramaturgiai eljárását élénken világítja meg, mennyi mindent nem használt föl forrásából. Míg pl. ycimy Julius Caesar§10§ és ycimy Antonius§10§ban a csodás epizódokat a hangulat emelése végett fölhasználja, ycimy Coriolanus§10§ban nem értékesíti yszerepy Jupiter§12§ megjelenését yszerepy Titus Latinus§12§ előtt, amit yszemelynevy Plutarch§6§ban talált. yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ból vette meséje tárgyát, de nem mindent talált ott, mint yszemelynevy Kreyssig§6§ állítja. Hanem hogy egészben szövege yszemelynevy Plutarch§6§ volt, az tény. E szövegben yszemelynevy Coriolanus§6§ jellemének alapvonásai is mind megvannak. És mégis mily nagy különbség van yszemelynevy Plutarch§6§ és yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Coriolan§12§ja közt. yszemelynevy Plutarch§6§ yszerepy Coriolan§12§ja egyszerűen a régi rend ellenharcosa s azért bukik. yszemelynevy Shakespeare§6§ ennél szélesebb keretet, ragyogóbb színt ad a jellemnek. yszemelynevy Plutarch§6§nál a dac tragikuma dönt. yszemelynevy Shakespeare§6§nél ezen kívül van még valami ami szellemesebb. »ycimy Coriolanus§10§« a nem méltányolt tehetség tragédiája. Mintha csak »ycimy Hamlet§10§« e kifakadását: »A rúgás, mellyel méltatlanok bántalmazzák a tűrő érdemet« — vette volna kiinduló pontul egy egész tragikai történet megfestésére. Mert yszemelynevy Coriolanus§6§ joggal szegül a szokás ellen, hogy miután tizenhét csatában kapott sebet a hazáért, kiálljon a fórumra, sebeit mutogatni és koldulni a voksot, hogy konzulnak válasszák meg. Ma nem ily kaudiumi jármot vetnek-e az érdem, a tehetség nyakába? És mi, kik ezt látjuk, nem érzünk-e yszemelynevy Coriolan§6§nal, ki nem akarja tűrni a rúgásokat? Neki az okosnak a butáktól, az érdemesnek az érdemetlenektől, a vitéznek a gyáváktól kell koldulni a voksot. Ma nincs-e igy? A tehetségtelen bírája a tehetségnek, a nem szakember a szakembernek. Mert ritka szerencse az, hogy a költség magában elég legyen. Mellékes dolgok kellenek a lényeges előbbre vitelére: bókolás, nők körül forgolódás. Nem hiába mondja yszemelynevy Bolingbroke§6§, hogy ugy lett miniszter, hogy jól táncolt és ugy cseppent ki a miniszterségből, hogy náthás lett. A kitűnő oklevél nem szerez állomást, hanem az előszobázás. Ez igaz. Nem kell-e minden nagyratörő tehetségnél nyitott kérdésnek tekintenünk, vajjon miért is bukott el? Vétsége az, ami éppen érdeme: nemes büszkesége, mely nem hivatkozik más protekcióra, csak érdemeire. Egy yszemelynevy Coriolanus§6§ legyen megalkuvó, húnyász? Lám yszerepy Caesar§12§ hízelgett a népnek és az újabb történelem azt a paradoxont tanítja, hogy az a yszerepy Caesar§12§, aki megbuktatta a szabadságot, demokrata volt, a hatvan összeesküvő pedig yszerepy Brutusz§12§szal élén arisztokrata! yszerepy Caesar§12§ cselszövő jellem, kinek mindezt a hatalom bírására kiaknázó szerepe már a yszemelynevy Catilina§6§-féle mozgalomban, még pedig igen alattomosan kezdődik. Ily egyén nem lehet tragikus és yszemelynevy Shakespeare§6§ tragédiájának is yszerepy Brutus§12§ a hőse, nem yszerepy Caesar§12§. yszerepy Caesar§12§ valóban kevély, gőgös, mikor elérte a hatalmat. yszerepy Coriolan§12§ is az, de nem úgy, mint yszerepy Caesar§12§. Ő neki ez az egyetlen természete, ő nem lehet más. A ő »kevélysége — mint az első polgár, persze nem dicséret, hanem gáncs céljából mondja róla — akkora mint érdeme.« yszerepy Coriolanus§12§ nem gőgös a magához hasonló nemes jellemek közt a szenátusban (mint yszerepy Caesar§12§!), sőt alázatos. (yszemelynevy Molnár György§6§ szerint »ycimy Világostól Világosig§10§« című könyvében yszemelynevy Egressy Gábor§6§ kiválóan gőgös volt s így bűnösebbé tette yszerepy Coriolán§12§t. A nagy yszemelynevy Egressy§6§nek a hagyomány szerint yszerepy Coriolan§12§ hatalmas szerepe volt. Persze azt — miután yszemelynevy Molnár§6§ nem említi — nehéz eldönteni,yszemelynevy Egressy§6§ a szenátusban, a maga emberei közt is gőgös volt-e? Ez esetben hibázott volna. Maga yszemelynevy Molnár§6§ az arisztokratákkali jelenetekben feltűnően szelíd volt.) Ő zord, mogorva ember, mint a legtöbb tehetség, mely csak dolgainak él. Ő mást is oly erősnek akar, mint maga s aki nem ilyen, azt megveti. Az életben látjuk, hogy ez kivált erős és nagyalakú embereknél rendes dolog. yszerepy Coriolanus§12§ is ilyen. Hisz ő az erő, a vitézség tehetsége, ő nem vezéri tehetség. A kevély ember nézi, hallgatja, vajjon látja-e őt más. yszerepy Coriolan§12§ szerénységében szinte elvonult, vad, de mily nemes! Kapott sebei fájnak — mondja — ha beszélnek róluk. A tanácsülésből, hol ünnepelni akarják, megszökik. Mily jellemző, hogy a nép folyton gőgösnek mondja. Senki oly hamar és oly alaptalanul nem kerül a tudatlanok szemében gőg hírébe, mint a tehetséges ember. Azonban nehogy okoskodásunk oda juttasson, mintha minden tehetség sorsa a tragikum volna, tisztázzuk yszerepy Coriolanus§12§ tragikumát. A tragikai hős jellemző vonása a szertelen erős akarat. Ez kell minden tehetségnek, de nem mindet dönti bajba. Nem minden tehetség áll legyőzhetetlen akadályokkal szemben, amelyek az ember vérmérsékletét felingerlik és jellemét kihozzák sodrából. yszerepy Coriolanus§12§ tragikuma, hogy nem nyugszik bele a létezőbe. Midőn végre consullá választják s a voks kérésén teljes büszkeségét megmentette, szembe száll a tribunokkal s a tribuni hatalom eltörlését emlegeti. A gabonakiosztási mizériáknak vége és ő újra szóba hozza. Ez dönti bajba. De mily igaz ez! Nem ilyen az élet? Nem meggondolatlanság-e szülője minden tragikumnak ? És nincs-e oka minden meggondolatlanságnak? Nem Volum-nía-e Coriolanus rossz szelleme, mint lady Macbeth? Nem látjuk-e az életben, hogy rendesen éppen a békítő kísérletek alkalmával hiúsul meg a béke, mert a bocsánatot adandó fél ritkán nagylelkű, hanem korán hiszi magát győztesnek és kihívó modorával tönkre teszi a várt jót. yszerepy Coriolanus§12§ — mint minden tragikus — bolondot tesz, de e bolondság minden pontjában természetes, igazolt. yszerepy Volumniá§12§nak ismernie kellene fiát. Mivel ezt csak anyja birja megtörni, azt hiszi az anya, meg is van törve s bátran ereszti fiát a fórumra, hogy elleneit megkövesse. Oda is megy yszerepy Coriolanus§12§, de csodáljuk-e, hogy szembe kerülve a tribünök kibivó pofáival, elfeled mindent és azt kérdezi: mi jogon fosztották meg a konzulságtól? Lehetetlenné teszi magát ytelepulesy Rómá§2§ban és így ytelepulesy Rómá§2§n kívül is. Mert egy yszerepy Coriolanus§12§ nem lehet más csak ytelepulesy róma§2§i. Az élet viszonyait megveti és mégis közöttük akar élni. Ezt joga van követelni, de az élet a legnagyobb tehetségtől és érdemtől is — fájdalom! — politikát kíván. A tragikai valóság yszemelynevy Shakespeare§6§ minden más tragédiájától eltekintve »ycimy Coriolanus§10§« harmadik felvonásában teljesen kifejlődött. Ami hátra van, az utójáték és tragikai eredmény csupán. Nem fogadhatjuk el yszemelynevy Gosche§6§ azon észrevételét, hogy yszerepy Coriolanus§12§ tragikuma az, hogy hazája ellen fog fegyvert. yszerepy Coriolanus§12§ a látszat dacára éppen nem áruló. A darabban sem ellenei, sem jóbarátai nem mondják annak. Emezek még igazat is adnak neki; oly rendkívüli, az ő lépése. A volszk nép ynemzetisegy latin§4§ törzs volt s igy yszerepy Coriolanus§12§ győzelme esetére sem lehetett volna olyan áruló, ki nemzetét haszonlesésből idegennek adja el. De e győzelemig yszerepy Coriolanus§12§ nem jut el: nemes jelleme nem engedi. yszerepy Coriolanus§12§ tragikuma nem az önleküzdésben van, hanem azon titáni harcban, melyet a harmadik felvonásig vívott és tragikuma ott telt be, midőn még nem is lehetett »áruló« — t. i. száműzetése előtt. A cselekvény itt látszólag be van fejezve. De ha csakugyan be lenne zárva yszemelynevy Shakespeare§6§ által, ez olyan töredékessé tenné a darabot, mint amilyennek ma pl. »ycimy Nórá§10§«-t találjuk, mely minden, a színházból távozó néző lelkében kérdőjelet hágy az iránt, hogy mi történik tovább yszerepy Nórá§12§val? yszerepy Coriolanus§12§ tragikumát két tényező dönti el. Az egyik anyja, ki — hogy úgy mondjuk — belelovalja a harcba, a másik a tribünök által vezérelt nép, melyen yszerepy Coriolanus§12§ ereje megtörik. Amennyire nem diplomata yszerepy Coriolanus§12§, annyira az anyja, yszerepy Volumnia§12§. Nagy alak, de nem lelkesítő. Csak a ynemzetisegy német§4§ tudós — pl. yszemelynevy Kreyssig§6§ — találhat benne obligát »glühende Liebe«-t. Roppant rideg fenség, alpesi csúcs. Nőietlen. Fiánál is jobb szereti fia dicsőségét. yszemelynevy Shakespeare§6§ szándékosan rajzolta így ez anyát és hogy nem érzett vele, mutatja, hogy sietett yszerepy Coriolanus§12§ nejét, yszerepy Virgiliá§12§t ellentétül melléje helyezni. Amily kis igénytelen alak e nagy műben yszerepy Virgilia§12§, az ibolya szerénységével illatossá teszi maga körül a rideg világot. Nem érti ő a dicsőséget, ő csak ura életéért aggódik. Mig yszerepy Volumnia§12§ előre el van ragadtatva a sebektől, mikkel fia a csatából meg fog térni, ő ijedten jajdul föl. Míg férje távol van, ki nem teszi lábát a házból a hű és szerető nő. De azért yszerepy Volumnia§12§ is mély és igaz alak minden izében. Ma is vannak ily rettentő kemény, nemes alakok, milyeneket kivált a regényirodalomban látunk, ellesve az életből. Talán az anyák közt még több a kemény, hajthatlan, mint a feleségek közt. A kor kérgesit, nem puhit. yszerepy Lady Macbeth§12§, ki urát bűnbe hajtotta, megtörik, korán elveszti erélyét, yszerepy Volumnia§12§, az anya, szó nélkül hagyja fiát elveszni. A nőiesség nála nem a szelídségben, hanem az alkalmazkodásban nyilvánul, mely a nőt gyakran következetlenné teszi. Ez a minden izében büszke, ytelepulesy róma§2§i nő, ha kell, még a volszknak is hízeleg. Midőn ytelepulesy Rómá§2§ért könyörög fiának, így szól: »... Ne menj még! Ha kérelmünk a rómaiakat A volszkok veszte árán óhajtná Megmenteni, kik uraid: méltán Átkozhatnál becsületed gyilkosiul. Nem! Mi kérünk, légy mindkettő engesztelője, Hogy igy szóljon a volszk: kegyet adánk, — S a római: mi kaptuk azt és mindegyik Téged jutalmazva kiált: Légy áldott!« Igy szól a kemény ytelepulesy róma§2§i nő, mert ott látja a volszk yszerepy Aufidius§12§t és fia feleletét — ravaszul hízelegve az ellennek — megakarja könnyíteni. yszerepy Volumnia§12§ továbbá épp úgy megveti a népet, mint yszerepy Coriolanus§12§. Mégis azt kívánja ettől, hogy alázza meg magát, csak hogy a konzulságtól el ne essék. És e kívánatával oka lesz fia _ szerencsétlenségének. Vesztét pedig azzal idézi maga elő, hogy ytelepulesy Róma§2§ iránt kíméletet könyörög tőle. Csakhogy mivel ő a ytelepulesy Rómá§2§t fenyegető vész oka, mint igaz ytelepulesy róma§2§i nőnek nem szabad haboznia fiára befolyást gyakorolni, sőt fiát fel is áldozni. Ez bűnhődése, mert tudja, ha fia megkegyelmez ytelepulesy Rómá§2§nak, el kell pusztulnia. A pár szó, melyben a költő yszerepy Volumnia§12§ fájdalmát yszerepy Coriolanus§12§ száműzése után megszólaltatja, megmagyarázza, hogy e nő, mint a büszkék általában, szó nélkül, de mély keservvel fogja elszenvedni fia bukását, melyet akaratlanul idézett elő. yszerepy Coriolanus§12§ nyilt ellene a nép, illetőleg a tribünök. A kommentátoroknak feltűnik, hogy ez a nép csak söpredéke ytelepulesy Rómá§2§nak. Tényleg a »ycimy Coriolanus§10§«-ban szereplő nép inkább a caesarok dolog-kerülő tömegének látszik, mely kenyeret és cirkuszt követelt (panem et circenses). Máriusig a ytelepulesy róma§2§iak hadserege a nép volt, mely a háborúból megtérve ekéje után látott. Ezzel a néppel volt lehetséges a köztársaság. Ily nép — gondolnók — moraliter magasabb nívón áll, mint az a nem katonáskodó tömeg, mely a későbbi monarchiát lehetségessé tette. Ámde mit látunk ma? Ma is e katonaság jóformán a nép maga. És azért a mai nép csak oly önállótlan, csak úgy eszközül adja magát, mint az, amelyet yszemelynevy Shakespeare§6§ rajzolt. Mert az utcák tömegében a csahosok mindig a dologkerülők — mint ma látjuk — kik a zavarosban szeretnek halászni. A kézimunka minden időben eltompítója az intelligenciának és lehet a föld még oly müveit, aki nem az eszét, hanem a tenyerét dolgoztatja, mindig a szellemi színvonalon alul kell, hogy maradjon. yszemelynevy Shakespeare§6§ ezt a mély igazságát az emberi természetnek figyelte meg a köznépben és ezért ad oly komikus típusokat, midőn első, második, harmadik polgárai politizálni akarnak. yszemelynevy Shakespeare§6§ semmikép sem akarta a népet (mint a kommentátorok állítják) saját kora arisztokratikus megvetésével rajzolni, ő szerette a népet. Ezen feltevést már csak azért sem helyeselhetem, mert az ynemzetisegy angol§4§ nép már yszemelynevy Shakespeare§6§ korában sokkal szabadabb volt, mint ytelepulesy Európa§2§ más népei. Ő csak az adott helyzet szerint rajzolta tömegeit és hánykodtatta vezetői, irányzói akarata szerint. Mert a nép nem gondolkozik, csak ösztöne van s a vezetők ezt használják föl, de ha nem ügyesek, a vadállat, mint »ycimy Coriolanus§10§« végén szelidítője ellen fordul. Igaz, hogy ez a nép tudhatta volna, hogy yszerepy Coriolanus§12§ a hazát csak a patríciusok rendjében s a népet ennek szolgájául képzeli. Mit törődjék a nép oly hazával, melyben ő nem számít ?... Persze ezt csak a vezetők hitetik el a néppel, mert hisz látjuk, mennyire számba veszi a ytelepulesy róma§2§i nemesség a nép akaratát, melynek yszerepy Coriolanus§12§t is feláldozza. A kritika hangsúlyozza, hogy yszemelynevy Shakespeare§6§ a nép vezéreit, a tribunokat, kelleténél rosszabbaknak rajaolta. Pedig azt csak természetesnek találjuk, hogy a tribünök cselszövők és közeli rokonai a gazoknak. Kérdjük ugyanis, ha yszerepy Coriolanussz§12§al igazságos tribünök állanak szemben, akik őt megértik, akik nem előre kürtölik, de bevárják, míg valóban a nép ellen cselekszik, kérdjük: miként állhatna elő akkor összeütközés yszerepy Coriolanus§12§ és a nép között? Ez csak úgy állhat elő, hogy az ellenfelek közt szellemi aránytalanság erkölcsileg is aránytalanságot idéz elő. Aa egyik nagy, a másik törpe. Régi dolog az, hogy gazdag és szegény, nemes és aljas, okos és buta ritkán tűrik meg egymást. Az érdemtelen is észrevétetni akar csakúgy, mint az érdemes és tehetség nélkül lévén, iriggyé válik. A félelem yszerepy Coriolanus§12§ nagy tehetségétől és a hiúság teszi intrikusokká a tribunokat. Különben yszemelynevy Shakespeare§6§ csodás ecsetét itt sem egy festékbe mártotta, mert yszerepy Junius Brutus§12§t engesztelékenyebbnek rajzolta, mint a szüntelenül rágódó yszerepy Sicinius Valutus§12§t. A tribunok magatartása yszerepy Coriolanus§12§ iránt szintén az életnek egy igen gyakori jelensége. Hányszor tapasztaljuk, hogy a valódi ambíció emberét közöny fogadja, akár irigységből, akár bosszúságból, hogy miért akar különbet, mint a többi emberek. Ezek a többiek, míg más lelkesedik, vállukat vonják és úgy gondolkoznak, mint yszerepy Sicinius Valutus Coriolanus§12§ száműzetése után: »...A város áll, És állana, ha még jobban gyűlölné is.« (IV. f.) Ha nem a gyűlölködő yszerepy Sicinius Valutus§12§ mondaná ezt, mily morált kellene e szavakban találnunk! Az ambíció és tehetség nélküli embernek csak úgy van joga élni, mint aki nincs ezek híjával. Végtére, tehetség nélkül el volna a világ, mely valahogyan mindig megvolt, megvan és meglesz. De amikor az ambiciótól bűn lenézni azt, aki nem tehetséges, épp oly emberi színvonalon aluli dolog gyűlölni, irigyelni, akadályozni, jeges vízzel leönteni a tehetséget, sőt ez tán nagyobb vétek, mert ha amaz azt veti meg, akiben semmit sem talál, az utóbbi olyant vet meg és olyan ellenmunkát, akiben van valami értékes. E helyzetet mutatja be yszemelynevy Shakespeare§6§ realisztikusan a tribünök alakjában, kiknek kicsinyessége nincs a történeti valószínűség ellen. Mert a történeti yszerepy Coriolanus§12§ is hatalmas és érdemes alak volt, ki kíméletet igényelt, melyet, ha nem kapott meg, úgy ellenfeleit nem sorozhatjuk a nemes jellemek közé. »ycimy Coriolanus§10§« a yszemelynevy Shakespeare§6§i művek közt is sajátságos remekmű. A szerelem épp úgy hiányzik belőle, mint »ycimy Athéni Timon§10§«-ból és ehhez képest mégis a dél melegének szellője leng világában. Az anya és a fia közti viszony oly érzelmeket ver föl, mik a szerelemhez hasonló mélyen markolnak a néző szívébe. De a hős jelleme is megkapó, csodálatos és természetes hajlamánál fogva megnyerő. A környezetben szív és humor érvényesülnek. yszerepy Timon§12§on kívül nincs tragédiája yszemelynevy Shakespeare§6§nek, melyben annyira takarékoskodnék az ember-élettel. Az egy yszerepy Coriolanus§12§ hal meg benne. A hangulatot, mely a műben nyilvánul, érdekes megfigyelnünk. Örökösen yszerepy Coriolanus§12§ról van itt szó. Akár félelemből, akár szeretetből, mindenki róla beszél. Ő szüntelen jelen van a színen, ha nem is testileg, de szellemileg. Mint manapság egy roppant szenzáció a hirlap minden rovatát megtölti, úgy uralkodik yszerepy Coriolanus§12§ a közhangulaton. A rendezői plajbásznak nem sok dolga van a tragédiánál. Ez a hőst környező hangulat egyik fő kezessége a remekmű egységének, mely egyébiránt a yszemelynevy Shakespeare§6§i darabok között is kiválóvá teszi. Bár a felvonások itt is változásokra osztatnak, miden felvonás befejezett egész és saját jelleggel bír. A compositió egysége hasonlíthatatlan koncentráltabb, mint »ycimy Antónius és Cleopatrá§10§«-ban, de még »ycimy Julius Caesar§10§«-ban is. Az első felvonás a legremekebb expozíció. A cselekménybe bevezetés a zajos előzmények dacára fenséges nyugalommal és várakozással tölt el, mint egy hatalmas palota előcsarnoka. A második felvonás fényes álperspektivát mutat a hős szerencséjére, mely őt embertársai fölé helyezi és amelyet látszólag bizton élvezhet. Ez a látszólagos jólét, derültség mily jellemző yszemelynevy Shakespeare§6§ tragédiáiban. ycimy Coriolanus§10§ban is sajátszerű. A harmadik felvonásban tör ki a válság, melyet visszafojtott lélekzettel nézünk. » ... Bátorság, dőreség, Ha omló épületnek veti vállát meg.« (III. 1.) yszerepy Cominius§12§ e szavaiban benne van a hős egész lelki állapota, páthosza. A leláncolt szörnyeteg féket oldva tör elő. Csupa várakozás, csupa vulkán itt minden. A negyedik felvonásban az izzó lángfolyam a föld alá búvik és darabig ott foly tovább. Eenn a földön kies, derült minden. Szinte azt érezzük, mintha a cselekvény megállott volna. Pedig mily művészi és élethüleg megdöbbentő e nyugalom. Ha nem tudná a néző a történelemből, mit tett yszerepy Coriolanus§12§ száműzetése után (amiről yszemelynevy Shakespeare§6§ nem tehet, hogy a néző tudja) mindenki tele volna várakozással, vajjon mit akar yszerepy Coriolanus§12§? Mert míg más tragédiákban a hős személye végmegerőltetésben vergődik, itt nyugodt, szinte derült. E példa is mutatja, mennyire nem kötötte magát yszemelynevy Shakespeare§6§ iskolás szabályokhoz. Hőse itt oly nyugodt, mintha egy egészen új darab kezdődnék. Pár szóban fejezi ki megvetését honfitársai fölött, de nem tombol, nem siránkozik. Ember, ki csak bosszújának él s erre nyugodtan szövi terveit. E bosszúért tesz erőszakot természetén, mely ytelepulesy Antium§2§ban sokkal türelmesebb, mint ytelepulesy Rómá§2§ban. Pedig magatartása mutatja, hogy nem érzi magát jól a volszkok közt. Az ötödik felvonásban a katasztrófa, amily régen előkészített, mégis oly hirtelen. A hős szenvedése szavak dolgában a minimumra van redukálva. Jó darabig szinte csak tárgyal, alkudozik anyjával, aki hatalmas csapást tud azon helyre mérni, amelyet az előtte járt küldöttek vagy nem ismertek, vagy nem mertek volna érinteni: ».., Menjünk! E férfi anyja volszk asszony vala, Corioliban él nője s e fiu Véletlenül ütött reá. Már mehetünk, Hallgatok, mig a város lángban áll: Akkor még mondok valamit!.,.« A nemzetiségéből kivetkezettségére célzó gúny és (az anyának) a lángok köze állított alakja a kemény férfiú erejét egyszerre lelankasztja. Mily hihető ez! Könyörgésnek, térdelésnek ellent állt, ennek nem. önérzetének rejtett ajtója ki van nyitva: Az anya győzelme belopódzhatik! És mily kevés szóban fogadja el yszerepy Coriolanus§12§ itt az uj helyzetet. Felindulásával hamar készen van és — mit mondanának yszemelynevy Racine§6§-ék? — egy kis borra hívja be vendégeit! Ilyen realisztikus yszemelynevy Shakespeare§6§. Szerinte az ember utolsó percéig ember és nemcsak igével él. A nagy jelenet e nyájas lezárása a katasztrófa küszöbén valóban sajátszerű, élethű és igaz. »ycimy Hamlet§10§«-ben is megvan egyébiránt. A hős bukása, vége oly megnyugtató, vértelen benyomást kelt, mint egy márványba vésett, szenvedés gondolatát nem keltő, ideális halál.(yszemelynevy Rakodczay Pál§6§)

CSAKKOD 1020570 yszemelynevy Coriolanus Caius Marcus§6§ ytelepulesy róma§2§ ytelepulesy Corioli§2§ ytelepulesy róma§2§ yszemelynevy Coriolanus§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yintezmenyy bécsi Burgtheater§8§ yevtizedy 178§30§ yszemelynevy Schenk§6§ yevtizedy 180§30§ yszemelynevy Collin§6§ yevtizedy 182§30§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Laube§6§ yszemelynevy Gutzkov§6§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Wildbrandt§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Dobrossy§6§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Egressy Gábor§6§ yszemelynevy Egressy§6§ yszemelynevy Megyeri§6§ yszerepy Titus Lartius§12§ yszemelynevy Bartha§6§ yszerepy Cominius§12§ yszemelynevy Szentpétery§6§ yszerepy Menenius Agrippa§12§ yszemelynevy Fáncsy§6§ yszerepy Sicinius§12§ yszemelynevy Laborfalvi Róza§6§ yszerepy Volumnia§12§ yszemelynevy Lendvayne§6§ yszerepy Virgilia§12§ yszemelynevy Lendvay§6§ yszerepy Tullus Aufidius§12§ yszemelynevy Coriolanus§6§ yevtizedy 184§30§ yszerepy Virgilia§12§ yszemelynevy Hubenayne§6§ yszemelynevy Prielle Cornélia§6§ yszemelynevy Coriolanus§6§ yevtizedy 185§30§ yszerepy Virgilia§12§ yszemelynevy Komlóssy Ida§6§ yszerepy Cominius§12§ yszemelynevy Tóth József§6§ yszerepy Brutus§12§ yszemelynevy Szerdahelyi§6§ yszerepy Virgilia§12§ yszemelynevy Szigligeti Anna§6§ yszemelynevy Komáromi§6§ yszerepy Cominius§12§ yszemelynevy Benedek§6§ yszerepy Sicinius§12§ yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Petőfi§6§ yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Jászai Mari§6§ yszerepy Volumnia§12§ yszemelynevy Márkus Emilia§6§ yszerepy Virgilia§12§ yszemelynevy Nagy Imre§6§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Fáy Szeréna§6§ yszerepy Virgilia§12§ yszemelynevy Hegyesi Mari§6§ yszerepy Valéria§12§ yszemelynevy Szigeti Imre§6§ yszerepy Titus Lartius§12§ yevtizedy 188§30§ yszerepy Coriolanus§12§ yszemelynevy Szacsvay Imre§6§ yszerepy Brutus§12§ yszemelynevy Gyenes László§6§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Coriolanus§6§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Szacsvay Imre§6§ yszerepy Coriolanus§12§ yszemelynevy Jászai Mari§6§ yszerepy Volumnia§12§ yszemelynevy Cs. Alszeghy Irma§6§ yszerepy Virgilia§12§ yszemelynevy Hegyesi Mari§6§ yszerepy Valéria§12§ yszemelynevy Mátrai§6§ yszerepy Titus Lartius§12§ yszemelynevy Molnár László§6§ yszerepy Cominius§12§ yszemelynevy Gál Gyula§6§ yszerepy Menenius Agrippa§12§ yszemelynevy Ivánfi Jenő§6§ yszerepy Sicinius§12§ yszemelynevy Gyenesi László§6§ yszerepy Brutus§12§ yszemelynevy Mihályfi Károly§6§ yszerepy Tullus Aufidius§12§ ytelepulesy antium§2§ yszemelynevy Sugár Károly§6§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Bakó László§6§ yszerepy Menenius Agrippa§12§ yszemelynevy Horváth Jenő§6§ yszerepy Sicinius§12§ yszemelynevy Nagy Adorján§6§ yszemelynevy Gyenes László§6§ yszerepy Brutus§12§ yszemelynevy Jászai Mari§6§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Virgilia§12§ yszemelynevy Cs. Aczél Ilona§6§ yszerepy Valéria§12§ yszemelynevy N. Tasnády Ilona§6§ yszemelynevy Bihari Ákos§6§ yszerepy Titus Lartius§12§ yszemelynevy Pataki József§6§ yszerepy Cominius§12§ yszemelynevy Almássy Endre§6§ yszerepy Tullus Auifidius§12§ yszemelynevy Fehér Gyula§6§ yszemelynevy Gabányi László§6§ yszemelynevy Bodnár Jenő§6§ yszemelynevy Sugár Károly§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Coriolanus§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszemelynevy Livius§6§ yszemelynevy Livius§6§ yszemelynevy Tárkányi§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ ycimy Julius Caesar§10§ ycimy Antonius és Cleopatra§10§ yszemelynevy Coriolanus§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszemelynevy Coriolan§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszemelynevy Coriolan§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Volumnia§12§ yszerepy Volumnia§12§ yszemelynevy Coriolan§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Menenius Agrippa§12§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Coriolanus§6§ yszemelynevy Hans Kreyssig§6§ yszerepy Menenius§12§ yszerepy Menenius§12§ yszemelynevy Shakespeare§6§ ynemzetisegy francia§4§ yszemelynevy Szentpétery§6§ yszerepy Szigeti§12§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Menenius§12§ ytelepulesy Róma§2§ yszerepy Menenius§12§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Aufidiussz§12§ yszerepy Aufidius§12§ yszerepy Volumnia§12§ yszemelynevy Plutarch§6§ ycimy Julius Caesar§10§ ycimy Antonius§10§ ycimy Coriolanus§10§ yszerepy Jupiter§12§ yszerepy Titus Latinus§12§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszemelynevy Kreyssig§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszemelynevy Coriolanus§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Coriolan§12§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszerepy Coriolan§12§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Plutarch§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ ycimy Coriolanus§10§ ycimy Hamlet§10§ yszemelynevy Coriolanus§6§ yszemelynevy Coriolan§6§ yszemelynevy Bolingbroke§6§ yszemelynevy Coriolanus§6§ yszerepy Caesar§12§ yszerepy Caesar§12§ yszerepy Brutusz§12§ yszerepy Caesar§12§ yszemelynevy Catilina§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Brutus§12§ yszerepy Caesar§12§ yszerepy Caesar§12§ yszerepy Coriolan§12§ yszerepy Caesar§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Caesar§12§ yszemelynevy Molnár György§6§ ycimy Világostól Világosig§10§ yszemelynevy Egressy Gábor§6§ yszerepy Coriolán§12§ yszemelynevy Egressy§6§ yszerepy Coriolan§12§ yszemelynevy Molnár§6§ yszemelynevy Egressy§6§ yszemelynevy Molnár§6§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Coriolan§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Volumnia§12§ yszerepy Coriolanus§12§ ytelepulesy Róma§2§ ytelepulesy Róma§2§ yszerepy Coriolanus§12§ ytelepulesy róma§2§ yszemelynevy Shakespeare§6§ ycimy Coriolanus§10§ yszemelynevy Gosche§6§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Coriolanus§12§ ynemzetisegy latin§4§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszemelynevy Shakespeare§6§ ycimy Nóra§10§ yszerepy Nóra§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Volumnia§12§ ynemzetisegy német§4§ yszemelynevy Kreyssig§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Virgilia§12§ yszerepy Virgilia§12§ yszerepy Volumnia§12§ yszerepy Volumnia§12§ yszerepy Lady Macbeth§12§ yszerepy Volumnia§12§ ytelepulesy róma§2§ ytelepulesy Róma§2§ ytelepulesy róma§2§ yszerepy Aufidius§12§ yszerepy Volumnia§12§ yszerepy Coriolanus§12§ ytelepulesy Róma§2§ ytelepulesy Róma§2§ ytelepulesy róma§2§ ytelepulesy Róma§2§ yszerepy Volumnia§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Coriolanus§12§ ytelepulesy Róma§2§ ycimy Coriolanus§10§ ytelepulesy róma§2§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ ynemzetisegy angol§4§ yszemelynevy Shakespeare§6§ ytelepulesy Európa§2§ ycimy Coriolanus§10§ yszerepy Coriolanus§12§ ytelepulesy róma§2§ yszerepy Coriolanus§12§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Coriolanussz§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Junius Brutus§12§ yszerepy Sicinius Valutus§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Sicinius Valutus Coriolanus§12§ yszerepy Sicinius Valutus§12§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Coriolanus§12§ ycimy Coriolanus§10§ yszemelynevy Shakespeare§6§ ycimy Athéni Timon§10§ yszerepy Timon§12§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszemelynevy Shakespeare§6§ ycimy Antónius és Cleopatra§10§ ycimy Julius Caesar§10§ yszemelynevy Shakespeare§6§ ycimy Coriolanus§10§ yszerepy Cominius§12§ yszerepy Coriolanus§12§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszerepy Coriolanus§12§ yszemelynevy Shakespeare§6§ ytelepulesy Antium§2§ ytelepulesy Róma§2§ yszerepy Coriolanus§12§ yszemelynevy Racine§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ ycimy Hamlet§10§ yszemelynevy Rakodczay Pál§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1020570.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com