1021290.htm

 Cimszó: Csapó Jenő - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1885

 

 Szócikk: Csapó Jenő - színész, sz. 1881. nov. 17-én, Pécsett. Jogot végzett Pécsett és Budapesten. Vágó Béla színművész beajánlotta egyízben a Király Színházhoz, ahol egy bravúros beugrással bebizonyította színpadi készségét, mire kedvező, ajánlattal leszerződtették. Innen Kolozsvárra kapott meghívást, de alig élvezte a színpad dicsőségét, máris be kellett vonulnia a harctérre. Bevonult mint hadapródjelölt s itt megpecsételte a sorsát: feláldozta ifjú életét a királyért és hazáért, a szerb harctéren hősi halált halt 1914. nov. 10-én, Pekerucs nevű magaslaton. Mint zeneszerző, sok apró kompozícióval tűnt fel, ezenkívül költészettel is foglalkozott. Versei hangulatkeltők, tehetségre vallók. Kollegái rajongással szerették, mert művészlélek volt, aki rövid működése alatt is univerzális tehetségnek bizonyult, mindenhez értett, így többek között sokszor még a színházi karmestert is helyettesítette. Mint bonvivant-színésznek kitűnő szerepe volt a Luxemburg grófja, Obsitos, Éva, Leányvásár, Víg özvegy, Varázskeringő, Sybill c. operettekben. Neje: Báthory Elza, színésznő. (L. o.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0332.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1021290 Csapó Jenő színész, sz. yszuletesevey 1881§22§. nov. 17-én, ytelepulesy Pécs§2§ett. Jogot végzett ytelepulesy Pécs§2§ett és ytelepulesy Budapest§2§en. yszemelynevy Vágó Béla§6§ színművész beajánlotta egyízben a yintezmenyy Király Színház§8§hoz, ahol egy bravúros beugrással bebizonyította színpadi készségét, mire kedvező, ajánlattal leszerződtették. Innen ytelepulesy Kolozsvár§2§ra kapott meghívást, de alig élvezte a színpad dicsőségét, máris be kellett vonulnia a harctérre. Bevonult mint hadapródjelölt s itt megpecsételte a sorsát: feláldozta ifjú életét a királyért és hazáért, a ynemzetisegy szerb§4§ harctéren hősi halált halt yevszamy 1914§20§. nov. 10-én, ytelepulesy Pekerucs§2§ nevű magaslaton. Mint zeneszerző, sok apró kompozícióval tűnt fel, ezenkívül költészettel is foglalkozott. Versei hangulatkeltők, tehetségre vallók. Kollegái rajongással szerették, mert művészlélek volt, aki rövid működése alatt is univerzális tehetségnek bizonyult, mindenhez értett, így többek között sokszor még a színházi karmestert is helyettesítette. Mint bonvivant-színésznek kitűnő szerepe volt a ycimy Luxemburg grófja§10§, ycimy Obsitos§10§, ycimy Éva§10§, ycimy Leányvásár§10§, ycimy Víg özvegy§10§, ycimy Varázskeringő§10§, ycimy Sybill§10§ c. operettekben. 1021290.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Báthory Elza§6§, színésznő. (L. o.)

CSAKKOD 1021290 yszemelynevy Csapó Jenő§6§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Pécs§2§ ytelepulesy Pécs§2§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy Vágó Béla§6§ yintezmenyy Király Színház§8§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ ynemzetisegy szerb§4§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Pekerucs§2§ ycimy Luxemburg grófja§10§ ycimy Obsitos§10§ ycimy Éva§10§ ycimy Leányvásár§10§ ycimy Víg özvegy§10§ ycimy Varázskeringő§10§ ycimy Sybill§10§ yszemelynevy Báthory Elza§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1021290.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com