1021380.htm

 Cimszó: Császár Imre - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1865

 

 Szócikk: Császár Imre - (kolgyári) színész, fordító, író, színészoktató, a Nemzeti Színház örökös tagja, sz. 1864. aug. 27-én, Kaposvárott. Katonának készült, de még a katonaiskolák elvégzése előtt a színiakadémiára iratkozott, amelyet 21 éves korában elvégezvén, első szerződéssel Kolozsvárra került. Alig félév múlva, 1886. jan. 13-án, már a Nemzeti Színházban lép fel a »Fourchambault család« Leopold szerepében, de csakhamar vidékre szerződik s csak egy esztendő múlva jut vissza a Nemzeti Színházhoz, ahol ezután gyorsan halad előre ; 1894-ben már a színiakadémia tanárává nevezik ki. Csaknem 26 esztendeig tölti be zavartalanul a színház bonvivanti s az akadémia tanári szerepkörét. Huszonnégy éves korában nősül. Alszeghy Irmát (l. o.) veszi el feleségül. 1912-ben, majd 1928. év végén véglegesen nyugdíjba vonul. A színház egyik legszorgalmasabb tagja volt, többizben kapta meg a szorgalmi díjat, igen jól értett a színművészet elméletéhez s ezért volt jeles oktató is. Jelentős irodalmi munkásságra tekinthet vissza. Eddig tizenegy munkája jelent meg könyvalakban. Ezek közt két regény, verskötet, novellák és számos esztétikai mű. Sokoldalú tettereje ma már csupán az irodalomra szorítkozik és a szépirodalmi rovatokban gyakran találkozunk nevével. Több mint harminc éve vezetője a Nemzeti Színház Nyugdíjintézetének és az ő önfeláldozó munkásságának köszönhető az intézet megszilárdult helyzete és önállósága. Fordított színdarabokat «Tabarin felesége«, írta Catulle Mendés (1894), »Nászinduló«, írta Henri Bataille (1907), »Kisértetek«, írta Ibsen Henrik (1909). Irt eredeti színműveket: »Bünös szerelem«, dráma, (1900), »Vénusz«, dráma, amelyeket a Nemzeti Színház adott elő jelentékeny sikerrel. 1907. októberben érte az a kitüntetés, hogy a színház örökös tagja lett és tagja lett a drámabiráló bizottságnak is. A modern dráma bonvivant szerepkörében alkotott maradandót és ebben a tudásában jelentős két szakkönyve: A színész alkotása, A színjátszás elmélete címűek, amelyek az új nemzedék oktatásánál találják meg fontosságukat és ebben a szerepkörben érte el pályájának legnagyobb sikereit. Tarján (Dolovai nábob), Paul Astier (Létért való küzdelem), Dy Ryon (Nők barátja), Adhemar (Váljunk el) szerepei mind történelmi szerep-emlékek. Egyéb szerepei : Septmonts herceg (Az idegen nő), Pogány Gábor (Pogány Gábor), Liliomfi (Liliomfi), Prax gróf (Az attaché), Odiot Max (Egy szegény ifjú története), Mercutio (Romeo és Julia). De talán legnagyobb művészi sikere Lucifer szerepe volt, az Ember tragédiájában. Ennek egészen újszerű és megragadó beállítása bizonyosította meg, akkor még teljesen egyedülálló törekvését, hogy embert és ember-jellemet, ember-egyént kell keresni minden feladatban. Ez ad a drámának erőt és ez az igazi művészi siker, nem a »színészkedés«. A fejlődésben lévő magyar drámairodalom erős segítő társat talált benne és Herczeg, Bródy, Szécsi, Ferenczy F., Koroda, Prém és sok más magyar szerző az ő erejével jutott színpadi erőhöz és sikerhez. Császár Imre a magyar színészetnek a legendás korából a jelenbe vetített alakja. Mindenekelőtt származása, neveltsége, magával 'hozott kulturáltsága az, amely máris meghatározta színész-munkájának ízét és jellegét. Nem az élet letörtjeként került a színpadra, ahol ezután a keserű drámában elégül ki lelke, hanem elhívatottságból, ennek a pályának készülve indul az életbe s így hivatásában az élet derüjét, az élet minden szépségét a maga természetes valójában hozta magával a színpadiba is. Az életművészet nála igen szerencsésen társult külső alakjával, úgy, hogy korának a legdaliásabb színész-figuráját is benne találták meg. Így szinte adva volt előtte a pálya, amelyet a bonvivant szerepkörben valóban teljes sikerrel futott be. Az emberi társadalom szinte örök gavallér-tipusa a színpadon, ritka megtestesítőre talált benne. Hittel, bensőséges meggyőződéssel, átadó és lenyűgöző erővel tette valószínűvé játékát, hogy az írott szerep az ő alakjában életre kelt, hús- és vérfigurát nyert az, a külsőségeken kívül, abból a lélekből fakadt, amely Császár Imrét mint embert is jellemezte. Az ember mindig rejtelmes, jövő cselekedetei még önmaga előtt is titkok. Ezt a tulajdonságot átplántálni színpadi szerepre és bizalmat gerjeszteni olyan tényekkel szemben, amelyeket az előre megírt szerep szerint már mindenki tud, a természet adottságán kívül a legnagyobb színészi bravúr. Ez azt jelenti, hogy a színész lényében rejlő erők segítségével rokonszenvet tud ébreszteni a szerepének esetleges ferdeségével szemben, szinte felmentést kap a nézőtől, ha szerep szerint ellenszenves cselekedetet kell végrehajtania, menti a dráma hősét, kiérleli az író elgondolását és megalapozza a szerep emberi életével a sikert. Császár Imre is azok közé az alakító művészek közé tartozik, akiknek figurájánál kapott örök művészi életet Tarján főhadnagy a »Dolovai nábob« papirosából. Adhemart, a »Váljunk el«-ből, itt látjuk a mindennapi életünkben, s hányszor ujjongunk fel, mikor találkozunk De Ryon-nal, a »Nők barátjá«-ból ? Miért, honnan ismerünk rá ezekre az alakokra? A színész felejthetetlen alakításából, abból az életrekeltésből, amely a színész sajátos művészete, amely Császár Imre nevét is maradandó alkotásokért őrzi meg. Szobrok ezek, amelyeket az író csak megálmodott, de amelyekbe életet a színész adott, élő emberek ezek, amelyeket szoborrá kögített a művész és minden anyagnál maradandóbban, az emlékezetesség anyagával adott neki örök életet. Ez volt Császár Imre művészete. Eszközei, ha ugyan ezek olyanok, amelyekkel más is sikert arathat, egyszerű művészi eszközök. Ilyen a lelkiismeretes tanulmánya a szerep jellemének, a biztos szereptudás, emberi mozgás, választékos megjelenés, végül őszinteség. Ha most a külsőségektől eltekintünk, az utolsót kivéve, valóban minden eszköze elsajátítható, de a színész őszintesége az a szerepben, ami az alchimisták szerint a bölcsek köve: az a titokzatos valami, ami az aranyat arannyá teszi. A színésznél, s így Császár Imrénél is: ez az egyéniség. Őszintén ezt csak ő maga adhatja. (Boross Mihály.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0334.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1021380 Császár Imre (ytelepulesy kolgyár§2§i) színész, fordító, író, színészoktató, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ örökös tagja, sz. yszuletesevey 1864§22§. aug. 27-én, ytelepulesy Kaposvár§2§ott. Katonának készült, de még a katonaiskolák elvégzése előtt a színiakadémiára iratkozott, amelyet 21 éves korában elvégezvén, első szerződéssel ytelepulesy Kolozsvár§2§ra került. Alig félév múlva, yevszamy 1886§20§. jan. 13-án, már a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban lép fel a »ycimy Fourchambault család§10§« yszerepy Leopold§12§ szerepében, de csakhamar vidékre szerződik s csak egy esztendő múlva jut vissza a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§hoz, ahol ezután gyorsan halad előre ; yevszamy 1894§20§-ben már a színiakadémia tanárává nevezik ki. Csaknem 26 esztendeig tölti be zavartalanul a színház bonvivanti s az akadémia tanári szerepkörét. Huszonnégy éves korában nősül. yszemelynevy Alszeghy Irmá§6§t (l. o.) veszi el feleségül. yevszamy 1912§20§-ben, majd yevszamy 1928§20§. év végén véglegesen nyugdíjba vonul. A színház egyik legszorgalmasabb tagja volt, többizben kapta meg a szorgalmi díjat, igen jól értett a színművészet elméletéhez s ezért volt jeles oktató is. Jelentős irodalmi munkásságra tekinthet vissza. Eddig tizenegy munkája jelent meg könyvalakban. Ezek közt két regény, verskötet, novellák és számos esztétikai mű. Sokoldalú tettereje ma már csupán az irodalomra szorítkozik és a szépirodalmi rovatokban gyakran találkozunk nevével. Több mint harminc éve vezetője a yintezmenyy Nemzeti Színház Nyugdíjintézeté§8§nek és az ő önfeláldozó munkásságának köszönhető az intézet megszilárdult helyzete és önállósága. Fordított színdarabokat «ycimy Tabarin felesége§10§«, írta yszemelynevy Catulle Mendés §6§ (yevszamy 1894§20§), »ycimy Nászinduló§10§«, írta yszemelynevy Henri Bataille§6§ (yevszamy 1907§20§), »ycimy Kisértetek§10§«, írta yszemelynevy Ibsen Henrik§6§ (yevszamy 1909§20§). Irt eredeti színműveket: »ycimy Bünös szerelem§10§«, dráma, (yevszamy 1900§20§), »ycimy Vénusz§10§«, dráma, amelyeket a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ adott elő jelentékeny sikerrel. yevszamy 1907§20§. októberben érte az a kitüntetés, hogy a színház örökös tagja lett és tagja lett a drámabiráló bizottságnak is. A modern dráma bonvivant szerepkörében alkotott maradandót és ebben a tudásában jelentős két szakkönyve: ycimy A színész alkotása§10§, ycimy A színjátszás elmélete§10§ címűek, amelyek az új nemzedék oktatásánál találják meg fontosságukat és ebben a szerepkörben érte el pályájának legnagyobb sikereit. yszerepy Tarján§12§ (ycimy Dolovai nábob§10§), yszerepy Paul Astier§12§ (ycimy Létért való küzdelem§10§), yszerepy Dy Ryon§12§ (ycimy Nők barátja§10§), yszerepy Adhemar§12§ (ycimy Váljunk el§10§) szerepei mind történelmi szerep-emlékek. Egyéb szerepei : yszerepy Septmonts herceg§12§ (ycimy Az idegen nő§10§), yszerepy Pogány Gábor§12§ (ycimy Pogány Gábor§10§), yszerepy Liliomfi§12§ (ycimy Liliomfi§10§), yszerepy Prax gróf§12§ (ycimy Az attaché§10§), yszerepy Odiot Max§12§ (ycimy Egy szegény ifjú története§10§), yszerepy Mercutio§12§ (ycimy Romeo és Julia§10§). De talán legnagyobb művészi sikere yszerepy Lucifer§12§ szerepe volt, az ycimy Ember tragédiájá§10§ban. Ennek egészen újszerű és megragadó beállítása bizonyosította meg, akkor még teljesen egyedülálló törekvését, hogy embert és ember-jellemet, ember-egyént kell keresni minden feladatban. Ez ad a drámának erőt és ez az igazi művészi siker, nem a »színészkedés«. A fejlődésben lévő magyar drámairodalom erős segítő társat talált benne és yszemelynevy Herczeg§6§, yszemelynevy Bródy§6§, yszemelynevy Szécsi§6§, yszemelynevy Ferenczy F.§6§, yszemelynevy Koroda§6§, yszemelynevy Prém§6§ és sok más magyar szerző az ő erejével jutott színpadi erőhöz és sikerhez. yszemelynevy Császár Imre§6§ a magyar színészetnek a legendás korából a jelenbe vetített alakja. Mindenekelőtt származása, neveltsége, magával 'hozott kulturáltsága az, amely máris meghatározta színész-munkájának ízét és jellegét. Nem az élet letörtjeként került a színpadra, ahol ezután a keserű drámában elégül ki lelke, hanem elhívatottságból, ennek a pályának készülve indul az életbe s így hivatásában az élet derüjét, az élet minden szépségét a maga természetes valójában hozta magával a színpadiba is. Az életművészet nála igen szerencsésen társult külső alakjával, úgy, hogy korának a legdaliásabb színész-figuráját is benne találták meg. Így szinte adva volt előtte a pálya, amelyet a bonvivant szerepkörben valóban teljes sikerrel futott be. Az emberi társadalom szinte örök gavallér-tipusa a színpadon, ritka megtestesítőre talált benne. Hittel, bensőséges meggyőződéssel, átadó és lenyűgöző erővel tette valószínűvé játékát, hogy az írott szerep az ő alakjában életre kelt, hús- és vérfigurát nyert az, a külsőségeken kívül, abból a lélekből fakadt, amely yszemelynevy Császár Imré§6§t mint embert is jellemezte. Az ember mindig rejtelmes, jövő cselekedetei még önmaga előtt is titkok. Ezt a tulajdonságot átplántálni színpadi szerepre és bizalmat gerjeszteni olyan tényekkel szemben, amelyeket az előre megírt szerep szerint már mindenki tud, a természet adottságán kívül a legnagyobb színészi bravúr. Ez azt jelenti, hogy a színész lényében rejlő erők segítségével rokonszenvet tud ébreszteni a szerepének esetleges ferdeségével szemben, szinte felmentést kap a nézőtől, ha szerep szerint ellenszenves cselekedetet kell végrehajtania, menti a dráma hősét, kiérleli az író elgondolását és megalapozza a szerep emberi életével a sikert. yszemelynevy Császár Imre§6§ is azok közé az alakító művészek közé tartozik, akiknek figurájánál kapott örök művészi életet yszerepy Tarján főhadnagy§12§ a »ycimy Dolovai nábob§10§« papirosából. yszerepy Adhemart§12§, a »ycimy Váljunk el§10§«-ből, itt látjuk a mindennapi életünkben, s hányszor ujjongunk fel, mikor találkozunk yszerepy De Ryon§12§-nal, a »ycimy Nők barátjá§10§«-ból ? Miért, honnan ismerünk rá ezekre az alakokra? A színész felejthetetlen alakításából, abból az életrekeltésből, amely a színész sajátos művészete, amely yszemelynevy Császár Imre§6§ nevét is maradandó alkotásokért őrzi meg. Szobrok ezek, amelyeket az író csak megálmodott, de amelyekbe életet a színész adott, élő emberek ezek, amelyeket szoborrá kögített a művész és minden anyagnál maradandóbban, az emlékezetesség anyagával adott neki örök életet. Ez volt yszemelynevy Császár Imre§6§ művészete. Eszközei, ha ugyan ezek olyanok, amelyekkel más is sikert arathat, egyszerű művészi eszközök. Ilyen a lelkiismeretes tanulmánya a szerep jellemének, a biztos szereptudás, emberi mozgás, választékos megjelenés, végül őszinteség. Ha most a külsőségektől eltekintünk, az utolsót kivéve, valóban minden eszköze elsajátítható, de a színész őszintesége az a szerepben, ami az alchimisták szerint a bölcsek köve: az a titokzatos valami, ami az aranyat arannyá teszi. A színésznél, s így yszemelynevy Császár Imré§6§nél is: ez az egyéniség. Őszintén ezt csak ő maga adhatja. (yszemelynevy Boross Mihály§6§.)

CSAKKOD 1021380 yszemelynevy Császár Imre§6§ ytelepulesy kolgyár§2§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszuletesevtizedy 186§32§ ytelepulesy Kaposvár§2§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Fourchambault család§10§ yszerepy Leopold§12§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy Alszeghy Irma§6§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház Nyugdíjintézete§8§ ycimy Tabarin felesége§10§ yszemelynevy Catulle Mendés§6§ yevtizedy 189§30§ ycimy Nászinduló§10§ yszemelynevy Henri Bataille§6§ yevtizedy 190§30§ ycimy Kisértetek§10§ yszemelynevy Ibsen Henrik§6§ yevtizedy 190§30§ ycimy Bünös szerelem§10§ yevtizedy 190§30§ ycimy Vénusz§10§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 190§30§ ycimy A színész alkotása§10§ ycimy A színjátszás elmélete§10§ yszerepy Tarján§12§ ycimy Dolovai nábob§10§ yszerepy Paul Astier§12§ ycimy Létért való küzdelem§10§ yszerepy Dy Ryon§12§ ycimy Nők barátja§10§ yszerepy Adhemar§12§ ycimy Váljunk el§10§ yszerepy Septmonts herceg§12§ ycimy Az idegen nő§10§ yszerepy Pogány Gábor§12§ ycimy Pogány Gábor§10§ yszerepy Liliomfi§12§ ycimy Liliomfi§10§ yszerepy Prax gróf§12§ ycimy Az attache§10§ yszerepy Odiot Max§12§ ycimy Egy szegény ifjú története§10§ yszerepy Mercutio§12§ ycimy Romeo és Julia§10§ yszerepy Lucifer§12§ ycimy Ember tragédiája§10§ yszemelynevy Herczeg§6§ yszemelynevy Bródy§6§ yszemelynevy Szécsi§6§ yszemelynevy Ferenczy F.§6§ yszemelynevy Koroda§6§ yszemelynevy Prém§6§ yszemelynevy Császár Imre§6§ yszemelynevy Császár Imre§6§ yszemelynevy Császár Imre§6§ yszerepy Tarján főhadnagy§12§ ycimy Dolovai nábob§10§ yszerepy Adhemart§12§ ycimy Váljunk el§10§ yszerepy De Ryon§12§ ycimy Nők barátja§10§ yszemelynevy Császár Imre§6§ yszemelynevy Császár Imre§6§ yszemelynevy Császár Imre§6§ yszemelynevy Boross Mihály§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1021380.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com