1021580.htm
Cimszó: Csató Pál - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1805
Szócikk: Csató Pál - magyar író, sz.1804. jan.
7-én, a biharmegyei Sarkadon, megh. 1841. febr. 15-én, Pozsonyban. Székely
családból származott, atyja gazdatiszt volt; fiát papi pályára szánta s beadta
az egri szemináriumba, ahonnan a pesti központi papnevelőintézetbe került. Cs.
szorgalmasan képezte magát, megtanult németül, angolul, olaszul, franciául, de
a papi pályától elment a kedve s ezért átlépett az egyetem jogi karára, majd
nevelő lett főúri házaknál. Első nyilvánosságra került írásai a »Kulturá«-ban,
a »Tudományos Gyűjtemény« kiadásaiban jelentek meg. 1831-ben az Akadémia kül-,
egy évvel később pedig levelező-tagja lett. Munkatársa lett Helmeczy
»Jelenkorá«-nak s nyelvtudományi értekezésekkel is feltűnést keltett.
Szíve-vágya azonban elvonta a tudománytól a szépirodalom felé. Vörösmarty
köréhez csatlakozott, ahol mint nagy műveltségű és tehetséges írót szívesen is
fogadták. A francia irodalmi iskola hatása alatt írta cikkeit az akkori
lapokba, kisebb-nagyobb tanulmányokat, novellákat, verseket. Novelláit
különösen sokra becsülték abban az időben, amikor a magyar novella még
kezdetleges színvonalon állott. Több francia és német darabot is fordított a
színpad számára. A színdarabírásban is a francia ízlésnek hódolt. »Tolvaj« c. 1
felv. dalos bohózatával a vaudevillet próbálta meghonosítani, »Megházasodtam«
c. 3 telv. vígjátékában is a francia vígjátékírók modorát ültette át. Bem.
1837. márc. 4-én, Budán, »Fiatal házasok« c. alatt később a Nemzeti Színházban
ez a darab nagy sikert aratott. Első egyfelvonásos darabja arról is nevezetes,
hogy ebben van a »Kis Babett« c. dal, mely az első magyar chansonnak
tekinthető, a maga idejében igen nagy sikere volt s itt-ott még ma is éneklik.
Darabjaiban elmésség, elegáns dialógusok és bizonyos kellemes íz van, általában
Cs. finom ízlésű stiliszta volt. 1837-ben a Kisfaludy Társaság is tagjává
választotta s a drámabiráló választmánynak is tevékeny tagja volt. Később
azonban ambicióbeli és egzisztenciális sérelmek miatt súrlódásba került az
akkor uralmon levő írói karral, különösen Bajza Józseffel, Pozsonyba ment, a
»Hirnök« c. kormánypárti laphoz szerződött, abban heves támadásokat intézett
Bajzáék köre ellen. A harcban Cs. maradt alul, ugy, hogy a közönség előtt is
kompromittálva volt. mert azzal vádolták, hogy feladta politikai és irodalmi
elveit és a kormány zsoldjába szegődött. Ezért kiszorult az irodalomból s
nemsokára meg is halt.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0337.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1021580 Csató Pál magyar író,
sz.yevszamy 1804§20§. jan. 7-én, a ytelepulesy biharmegye§2§i ytelepulesy
Sarkad§2§on, megh. yhalalevy 1841§24§. febr. 15-én, ytelepulesy Pozsony§2§ban.
ynemzetisegy Székely§4§ családból származott, atyja gazdatiszt volt; fiát papi
pályára szánta s beadta az yintezmenyy egri szeminárium§8§ba, ahonnan a
yintezmenyy pesti központi papnevelőintézet§8§be került. Cs. szorgalmasan
képezte magát, megtanult ynyelvy német§14§ül, ynyelvy angol§14§ul, ynyelvy
olasz§14§ul, ynyelvy franciá§14§ul, de a papi pályától elment a kedve s ezért átlépett
az yintezmenyy egyetem jogi kará§8§ra, majd nevelő lett főúri házaknál. Első
nyilvánosságra került írásai a »yintezmenyy Kulturá§8§«-ban, a »yintezmenyy
Tudományos Gyűjtemény§8§« kiadásaiban jelentek meg. yevszamy 1831§20§-ben az
yintezmenyy Akadémia§8§ kül-, egy évvel később pedig levelező-tagja lett.
Munkatársa lett yszemelynevy Helmeczy§6§ »yintezmenyy Jelenkorá§8§«-nak s
nyelvtudományi értekezésekkel is feltűnést keltett. Szíve-vágya azonban elvonta
a tudománytól a szépirodalom felé. yszemelynevy Vörösmarty§6§ köréhez
csatlakozott, ahol mint nagy műveltségű és tehetséges írót szívesen is
fogadták. A ynemzetisegy francia§4§ irodalmi iskola hatása alatt írta cikkeit
az akkori lapokba, kisebb-nagyobb tanulmányokat, novellákat, verseket.
Novelláit különösen sokra becsülték abban az időben, amikor a magyar novella
még kezdetleges színvonalon állott. Több ynyelvy francia§14§ és ynyelvy
német§14§ darabot is fordított a színpad számára. A színdarabírásban is a
ynemzetisegy francia§4§ ízlésnek hódolt. »ycimy Tolvaj§10§« c. 1 felv. dalos
bohózatával a vaudevillet próbálta meghonosítani, »ycimy Megházasodtam§10§« c.
3 telv. vígjátékában is a ynemzetisegy francia§4§ vígjátékírók modorát ültette
át. Bem. yevszamy 1837§20§. márc. 4-én, ytelepulesy Budá§2§n, »ycimy Fiatal
házasok§10§« c. alatt később a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban ez a darab
nagy sikert aratott. Első egyfelvonásos darabja arról is nevezetes, hogy ebben
van a »ycimy Kis Babett§10§« c. dal, mely az első magyar chansonnak tekinthető,
a maga idejében igen nagy sikere volt s itt-ott még ma is éneklik. Darabjaiban
elmésség, elegáns dialógusok és bizonyos kellemes íz van, általában Cs. finom
ízlésű stiliszta volt. yevszamy 1837§20§-ben a yintezmenyy Kisfaludy
Társaság§8§ is tagjává választotta s a drámabiráló választmánynak is tevékeny
tagja volt. Később azonban ambicióbeli és egzisztenciális sérelmek miatt
súrlódásba került az akkor uralmon levő írói karral, különösen yszemelynevy
Bajza József§6§fel, ytelepulesy Pozsony§2§ba ment, a »ycimy Hirnök§10§« c.
kormánypárti laphoz szerződött, abban heves támadásokat intézett yszemelynevy
Bajzá§6§ék köre ellen. A harcban Cs. maradt alul, ugy, hogy a közönség előtt is
kompromittálva volt. mert azzal vádolták, hogy feladta politikai és irodalmi
elveit és a kormány zsoldjába szegődött. Ezért kiszorult az irodalomból s
nemsokára meg is halt.
CSAKKOD 1021580 yszemelynevy Csató Pál§6§
yevtizedy 180§30§ ytelepulesy biharmegye§2§ ytelepulesy Sarkad§2§
yhalalevtizedy 184§34§ ytelepulesy Pozsony§2§ ynemzetisegy Székely§4§
yintezmenyy egri szeminárium§8§ yintezmenyy pesti központi papnevelőintézet§8§
ynyelvy német§14§ ynyelvy angol§14§ ynyelvy olasz§14§ ynyelvy francia§14§
yintezmenyy egyetem jogi kara§8§ yintezmenyy Kultura§8§ yintezmenyy Tudományos
Gyűjtemény§8§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy Akadémia§8§ yszemelynevy
Helmeczy§6§ yintezmenyy Jelenkora§8§ yszemelynevy Vörösmarty§6§ ynemzetisegy
francia§4§ ynyelvy francia§14§ ynyelvy német§14§ ynemzetisegy francia§4§ ycimy
Tolvaj§10§ ycimy Megházasodtam§10§ ynemzetisegy francia§4§ yevtizedy 183§30§
ytelepulesy Buda§2§ ycimy Fiatal házasok§10§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
ycimy Kis Babett§10§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy Kisfaludy Társaság§8§
yszemelynevy Bajza József§6§ ytelepulesy Pozsony§2§ ycimy Hirnök§10§ yszemelynevy
Bajza§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1021580.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com