1022320.htm

 Cimszó: Csernovits Péter - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1815

 

 Szócikk: Csernovits Péter - (mácsai) temesi gróf és főispán, sz. 1810. márc. 13-án, megh. 1892. ápr. 26-án, Nagybecskereken. Tanulmányait Pancsován kezdte meg, később a debreceni ref. kollégiumban és a pozsonyi jogakadémián folytatta. 1848-ban mint emesvári grófot és főispánt a magyar kormány a szerb fölkelők ellen kormánybiztosnak nevezi ki Nagykikindára, de bár erős magyarérzelmű volt, nem bírt kellő erélyt kifejteni, miért is Vukovich Sebőt nevezték ki melléje. Aradon a magyar színészetet erélyes fellépésével és tetemes áldozatokkal állandósította és hogy később virágzásnak indult, az az ő érdeme. Ő védte meg a színészet érdekeit a rendőrhatóság okvetetlenkedéseitől és ő volt az, aki az Aradon működő magyar színigazgatókat anyagi és erkölcsi tekintetben lelkesen pártfogolta. A Bach-korszakban a magyarság ellenségei arra törekedtek, hogy az aradi színházban a németek jussanak vezérszerephez. A germanizáló törekvést Csernovits meghiúsította. Ugyanis a német színigazgatóval szemben a színházat sokkal magasabb árban bérelte ki Szabó József színigazgatóval és elsőrendű operai és drámai együttest szerveztetett. Bár a hivatalos világ azon volt, hogy a nyilvános előadás jogát megvonja a nábobtól, de ő kifogott rajtok. Fizette a nagy társulatot a maga erszényéből s aztán ingyen-előadásokat rendezett meghívott vendégeinek, kik belépőjegy helyett az ő névjegyével mentek a színházba.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0346.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1022320 Csernovits Péter (ytelepulesy mácsai§2§) temesi gróf és főispán, sz. yszuletesevey 1810§22§. márc. 13-án, megh. yhalalevy 1892§24§. ápr. 26-án, ytelepulesy Nagybecskerek§2§en. Tanulmányait ytelepulesy Pancsová§2§n kezdte meg, később a yintezmenyy debreceni ref. kollégium§8§ban és a yintezmenyy pozsonyi jogakadémiá§8§n folytatta. yevszamy 1848§20§-ban mint ytelepulesy emesvár§2§i grófot és főispánt a magyar kormány a ynemzetisegy szerb§4§ fölkelők ellen kormánybiztosnak nevezi ki ytelepulesy Nagykikindá§2§ra, de bár erős magyarérzelmű volt, nem bírt kellő erélyt kifejteni, miért is yszemelynevy Vukovich Sebő§6§t nevezték ki melléje. ytelepulesy Arad§2§on a magyar színészetet erélyes fellépésével és tetemes áldozatokkal állandósította és hogy később virágzásnak indult, az az ő érdeme. Ő védte meg a színészet érdekeit a rendőrhatóság okvetetlenkedéseitől és ő volt az, aki az ytelepulesy Arad§2§on működő magyar színigazgatókat anyagi és erkölcsi tekintetben lelkesen pártfogolta. A yszemelynevy Bach§6§-korszakban a magyarság ellenségei arra törekedtek, hogy az yintezmenyy aradi színház§8§ban a ynemzetisegy német§4§ek jussanak vezérszerephez. A germanizáló törekvést yszemelynevy Csernovits§6§ meghiúsította. Ugyanis a ynemzetisegy német§4§ színigazgatóval szemben a színházat sokkal magasabb árban bérelte ki yszemelynevy Szabó József§6§ színigazgatóval és elsőrendű operai és drámai együttest szerveztetett. Bár a hivatalos világ azon volt, hogy a nyilvános előadás jogát megvonja a nábobtól, de ő kifogott rajtok. Fizette a nagy társulatot a maga erszényéből s aztán ingyen-előadásokat rendezett meghívott vendégeinek, kik belépőjegy helyett az ő névjegyével mentek a színházba.

CSAKKOD 1022320 yszemelynevy Csernovits Péter§6§ ytelepulesy mácsai§2§ yszuletesevtizedy 181§32§ yhalalevtizedy 189§34§ ytelepulesy Nagybecskerek§2§ ytelepulesy Pancsova§2§ yintezmenyy debreceni ref. kollégium§8§ yintezmenyy pozsonyi jogakadémia§8§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy emesvár§2§ ynemzetisegy szerb§4§ ytelepulesy Nagykikinda§2§ yszemelynevy Vukovich Sebő§6§ ytelepulesy Arad§2§ ytelepulesy Arad§2§ yszemelynevy Bach§6§ yintezmenyy aradi színház§8§ ynemzetisegy német§4§ yszemelynevy Csernovits§6§ ynemzetisegy német§4§ yszemelynevy Szabó József§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1022320.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com