1023620.htm
Cimszó: Czakó Vilmos - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1865
Szócikk: Czakó Vilmos - (cs. neve Zeisler),
színész, sz. 1869. dec. 22-én, Hódmezővásárhelyen. Rövid idei jogászkodás után
a színészethez ment. 1883. jan. 8-án Gáspár Jenő színigazgatónál Békésgyulán
lép fel először Szigligeti »Fény árnyai«-ban. Majd Várady Ferenc társulatához szerződik,
azután Leszkay Andrásnál Debrecenben és Aradon 10 évig, Balla Kálmánnál szintén
10 évig, Somogyi Kálmánnál 8 évig, mint titkár és mint igazgatóhelyettes is
működött. Mint kedélyes apa és jellem-kómikus szerepelt. Főbb szerepei: Gáspár
apó, Keszeg, Zajtay István, Quasimodo, Millpertius báró, stb. 1929-ben Deák
Ferenc igazgatónál működik.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0364.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1023620 Czakó Vilmos (cs. neve
yszemelynevy Zeisler§6§), színész, sz. yszuletesevey 1869§22§. dec. 22-én,
ytelepulesy Hódmezővásárhely§2§en. Rövid idei jogászkodás után a színészethez
ment. yevszamy 1883§20§. jan. 8-án yszemelynevy Gáspár Jenő§6§ színigazgatónál
ytelepulesy Békésgyulá§2§n lép fel először yszemelynevy Szigligeti§6§ »ycimy
Fény árnyai§10§«-ban. Majd yszemelynevy Várady Ferenc§6§ társulatához
szerződik, azután yszemelynevy Leszkay András§6§nál ytelepulesy Debrecen§2§ben
és ytelepulesy Arad§2§on 10 évig, yszemelynevy Balla Kálmán§6§nál szintén 10
évig, yszemelynevy Somogyi Kálmán§6§nál 8 évig, mint titkár és mint
igazgatóhelyettes is működött. Mint kedélyes apa és jellem-kómikus szerepelt.
Főbb szerepei: yszerepy Gáspár apó§12§, yszerepy Keszeg§12§, yszerepy Zajtay
István§12§, yszerepy Quasimodo§12§, yszerepy Millpertius báró§12§, stb.
yevszamy 1929§20§-ben yszemelynevy Deák Ferenc§6§ igazgatónál működik.
CSAKKOD 1023620 yszemelynevy Czakó Vilmos§6§
yszemelynevy Zeisler§6§ yszuletesevtizedy 186§32§ ytelepulesy
Hódmezővásárhely§2§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Gáspár Jenő§6§ ytelepulesy
Békésgyula§2§ yszemelynevy Szigligeti§6§ ycimy Fény árnyai§10§ yszemelynevy
Várady Ferenc§6§ yszemelynevy Leszkay András§6§ ytelepulesy Debrecen§2§
ytelepulesy Arad§2§ yszemelynevy Balla Kálmán§6§ yszemelynevy Somogyi Kálmán§6§
yszerepy Gáspár apó§12§ yszerepy Keszeg§12§ yszerepy Zajtay István§12§ yszerepy
Quasimodo§12§ yszerepy Millpertius báró§12§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Deák
Ferenc§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1023620.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com