1024240.htm
Cimszó: Dalnoki Béni - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1835
Szócikk: Dalnoki Béni - operaénekes, a M. Kir.
Operaház tb. tagja, sz. 1838-ban, Szabadkán, hol már mint gyermek eok hajlamot
és tehetséget tanúsított a zene iránt. Midőn 1857. jan. 4-én Havy és Hegedűs
társigazgatók jólszervezett operatársulattal Szabadkára jöttek, Dalnokit 3 havi
próbaidőre szerződtették. 1860-ban Reszler István első lyrai tenornak
szerződtette s első nagy szerepe Lyonel volt a »Márthá«-ban. 1861-ben Bécsben
tanult Lewy Richárdnál, az akkoriban nagyhírű énektanárnál, majd Follinusz
János színigazgató meghívására Kolozsvárra megy, hol 1862—66-ig volt. 1867-ben
Aradra szerződött; 1870. szept. 25-én Debrecenben, később Nagyváradon, és
Kassán találjuk, 1877—78-ig ismét Kolozsvárt működött. 23 évig volt vidéken
hőstenor és Iirai énekes. 1879. ápr. 17-én fellép a Nemzeti Színházban, a
»Márthá«-ban. 1880. ápr. 1-én a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1907. március
9-én ünnepelte meg 50 éves jubileumát és ezzel az aktussal el is búcsúzott a
színpadtól. Búcsufelléptéül »A nürnbergi baba«, Adam Adolf 1 felvonásos
vígoperája került színre, melyben Jonathánt énekelte; utána a »Hoffmann
meséi«-t adták, melyben Ferenc szolga szerepét játszotta. 1904. június 1. óta a
M. Kir. Operaház tb. tagja volt. Főbb szelepei: Almaviva, Faust, Lyonel,
Elvino, Ottó (Bánk bán) stb. Később egészen a tenor-buffóra adta magát és ezen
a téren kacagtató sikereket ért el derűs, kedves humorával és eredeti
komikumával. Megh. 1914. január hó 29-én, Budapesten. Neje: Conti Fáni,
énekesnő, sz. 1842-ben, Pesten. Színpadra lépett 1862. nov. 18-án, Szabó Józsefnél,
Aradon. 1863—64-ben a kolozsvári Nemzeti Színház operájának tagja. Működött még
Debrecenben, Kassán, Nagyváradon, Sopronban, Pécsett, Szabadkán. 1884. nov.
havában a M. Kir. Opera énekkarába vétette fel magát. 1891-ben nyugalomba ment.
Kiváló szerepei voltak: Nancy (Mártha), Adalgisa (Norma), Pierotto (Linda),
Abigail (Nabucco), Boszorkány (Boissy), Margit (Faust) stb. Megh. 1908. okt.
18-án, Budapesten, éppen azon előadás alatt, melyben fia (Viktor, lásd alább)
aratta sikereit, a »Mesterdalnokok« Beckmesser szerepében. D. nővére: Róza,
színésznő, 1863. jan. havában a berlini udvari színház tagja, hova 4000
tallérért szerződött, majd 1864-ben Kolozsvárott működik.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0373.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1024240 Dalnoki Béni
operaénekes, a yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§ tb. tagja, sz. yszuletesevey
1838§22§-ban, ytelepulesy Szabadká§2§n, hol már mint gyermek eok hajlamot és
tehetséget tanúsított a zene iránt. Midőn yevszamy 1857§20§. jan. 4-én
yszemelynevy Havy§6§ és yszemelynevy Hegedűs§6§ társigazgatók jólszervezett
operatársulattal ytelepulesy Szabadká§2§ra jöttek, yszemelynevy Dalnoki§6§t 3
havi próbaidőre szerződtették. yevszamy 1860§20§-ban yszemelynevy Reszler
István§6§ első lyrai tenornak szerződtette s első nagy szerepe yszerepy
Lyonel§12§ volt a »ycimy Márthá§10§«-ban. yevszamy 1861§20§-ben ytelepulesy
Bécs§2§ben tanult yszemelynevy Lewy Richárd§6§nál, az akkoriban nagyhírű
énektanárnál, majd yszemelynevy Follinusz János§6§ színigazgató meghívására
ytelepulesy Kolozsvár§2§ra megy, hol yevszamy 1862§20§—66-ig volt. yevszamy
1867§20§-ben ytelepulesy Arad§2§ra szerződött; yevszamy 1870§20§. szept. 25-én
ytelepulesy Debrecen§2§ben, később ytelepulesy Nagyvárad§2§on, és ytelepulesy
Kassá§2§n találjuk, yevszamy 1877§20§—78-ig ismét ytelepulesy Kolozsvár§2§t
működött. 23 évig volt vidéken hőstenor és Iirai énekes. yevszamy 1879§20§.
ápr. 17-én fellép a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, a »ycimy
Márthá§10§«-ban. yevszamy 1880§20§. ápr. 1-én a yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§hoz szerződött. yevszamy 1907§20§. március 9-én ünnepelte meg 50 éves
jubileumát és ezzel az aktussal el is búcsúzott a színpadtól. Búcsufelléptéül
»ycimy A nürnbergi baba§10§«, yszemelynevy Adam Adolf§6§ 1 felvonásos
vígoperája került színre, melyben yszerepy Jonathán§12§t énekelte; utána a
»ycimy Hoffmann meséi§10§«-t adták, melyben yszerepy Ferenc szolga§12§ szerepét
játszotta. yevszamy 1904§20§. június 1. óta a yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§
tb. tagja volt. Főbb szelepei: yszerepy Almaviva§12§, yszerepy Faust§12§,
yszerepy Lyonel§12§, yszerepy Elvino§12§, yszerepy Ottó§12§ (ycimy Bánk
bán§10§) stb. Később egészen a tenor-buffóra adta magát és ezen a téren
kacagtató sikereket ért el derűs, kedves humorával és eredeti komikumával.
Megh. yevszamy 1914§20§. január hó 29-én, ytelepulesy Budapest§2§en. 1024240.1
CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Conti Fáni§6§, énekesnő, sz. yszuletesevey
1842§22§-ben, Pesten. Színpadra lépett yevszamy 1862§20§. nov. 18-án,
yszemelynevy Szabó József§6§nél, ytelepulesy Arad§2§on. yevszamy
1863§20§—64-ben a yintezmenyy kolozsvári Nemzeti Színház§8§ operájának tagja.
Működött még ytelepulesy Debrecen§2§ben, ytelepulesy Kassá§2§n, ytelepulesy
Nagyvárad§2§on, ytelepulesy Sopron§2§ban, ytelepulesy Pécs§2§ett, ytelepulesy
Szabadká§2§n. yevszamy 1884§20§. nov. havában a yintezmenyy M. Kir. Opera§8§
énekkarába vétette fel magát. yevszamy 1891§20§-ben nyugalomba ment. Kiváló szerepei
voltak: yszerepy Nancy§12§ (ycimy Mártha§10§), yszerepy Adalgisa§12§ (ycimy
Norma§10§), yszerepy Pierotto§12§ (ycimy Linda§10§), yszerepy Abigail§12§
(ycimy Nabucco§10§), yszerepy Boszorkány§12§ (ycimy Boissy§10§), yszerepy
Margit§12§ (ycimy Faust§10§) stb. Megh. yevszamy 1908§20§. okt. 18-án,
ytelepulesy Budapest§2§en, éppen azon előadás alatt, melyben fia (yszemelynevy
Viktor§6§, lásd alább) aratta sikereit, a »ycimy Mesterdalnokok§10§« yszerepy
Beckmesser§12§ szerepében. D. nővére: yszemelynevy Róza§6§, színésznő, yevszamy
1863§20§. jan. havában a yintezmenyy berlini udvari színház§8§ tagja, hova 4000
tallérért szerződött, majd yevszamy 1864§20§-ben ytelepulesy Kolozsvár§2§ott
működik.
CSAKKOD 1024240 yszemelynevy Dalnoki Béni§6§
yintezmenyy M. Kir. Operaház§8§ yszuletesevtizedy 183§32§ ytelepulesy
Szabadka§2§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Havy§6§ yszemelynevy Hegedűs§6§
ytelepulesy Szabadka§2§ yszemelynevy Dalnoki§6§ yevtizedy 186§30§ yszemelynevy
Reszler István§6§ yszerepy Lyonel§12§ ycimy Mártha§10§ yevtizedy 186§30§
ytelepulesy Bécs§2§ yszemelynevy Lewy Richárd§6§ yszemelynevy Follinusz
János§6§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 186§30§ yevtizedy 186§30§
ytelepulesy Arad§2§ yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Debrecen§2§ ytelepulesy
Nagyvárad§2§ ytelepulesy Kassa§2§ yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§
yevtizedy 187§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Mártha§10§ yevtizedy
188§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 190§30§ ycimy A nürnbergi
baba§10§ yszemelynevy Adam Adolf§6§ yszerepy Jonathán§12§ ycimy Hoffmann
meséi§10§ yszerepy Ferenc szolga§12§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy M. Kir.
Operaház§8§ yszerepy Almaviva§12§ yszerepy Faust§12§ yszerepy Lyonel§12§
yszerepy Elvino§12§ yszerepy Ottó§12§ ycimy Bánk bán§10§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy
Budapest§2§ yszemelynevy Conti Fáni§6§ yszuletesevtizedy 184§32§ yevtizedy
186§30§ yszemelynevy Szabó József§6§ ytelepulesy Arad§2§ yevtizedy 186§30§
yintezmenyy kolozsvári Nemzeti Színház§8§ ytelepulesy Debrecen§2§ ytelepulesy
Kassa§2§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ ytelepulesy Sopron§2§ ytelepulesy Pécs§2§
ytelepulesy Szabadka§2§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy M. Kir. Opera§8§
yevtizedy 189§30§ yszerepy Nancy§12§ ycimy Mártha§10§ yszerepy Adalgisa§12§
ycimy Norma§10§ yszerepy Pierotto§12§ ycimy Linda§10§ yszerepy Abigail§12§
ycimy Nabucco§10§ yszerepy Boszorkány§12§ ycimy Boissy§10§ yszerepy Margit§12§
ycimy Faust§10§ yevtizedy 190§30§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy
Viktor§6§ ycimy Mesterdalnokok§10§ yszerepy Beckmesser§12§ yszemelynevy Róza§6§
yevtizedy 186§30§ yintezmenyy berlini udvari színház§8§ yevtizedy 186§30§
ytelepulesy Kolozsvár§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1024240.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com