1025740.htm
Cimszó: Delli Henrik - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1865
Szócikk: Delli Henrik - színész, sz. 1867-ben,
Szegeden. Színész lett 1884-ben, szülővárosában, Nagy Vince társulatánál. 14
évig működött vidéken mint operett-tenorista, majd később egyidejűleg mint
titkár és operettrendező is. Egyike volt a vidék muzikális énekeseinek és arról
volt híres, hogy a műsoron levő operákat és operetteket betéve tudta és elég
sűrűn megtörtént vele, hogy mint gyakorlott beugró valamelyik szereplő
megbetegedése esetén próba nélkül vállalta az illető szerep eljátszását.
1899-ben Porzsolt Kálmán a régi Népszínházhoz szerződtette, ahol 8 évig
működött. Vidor Pál halála, után, amikor a Népszínház társulata feloszlott,
otthagyta a színészetet és tisztviselő lett a pesti izraelita hitközségnél,
ahol jelenleg is, tanácsosi rangban, a kulturális ügyek referense.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0396.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1025740 Delli Henrik színész,
sz. yszuletesevey 1867§22§-ben, ytelepulesy Szeged§2§en. Színész lett yevszamy
1884§20§-ben, szülővárosában, yszemelynevy Nagy Vince§6§ társulatánál. 14 évig
működött vidéken mint operett-tenorista, majd később egyidejűleg mint titkár és
operettrendező is. Egyike volt a vidék muzikális énekeseinek és arról volt
híres, hogy a műsoron levő operákat és operetteket betéve tudta és elég sűrűn
megtörtént vele, hogy mint gyakorlott beugró valamelyik szereplő megbetegedése
esetén próba nélkül vállalta az illető szerep eljátszását. yevszamy
1899§20§-ben yszemelynevy Porzsolt Kálmán§6§ a régi yintezmenyy
Népszínház§8§hoz szerződtette, ahol 8 évig működött. yszemelynevy Vidor Pál§6§
halála, után, amikor a yintezmenyy Népszínház§8§ társulata feloszlott,
otthagyta a színészetet és tisztviselő lett a yintezmenyy pesti izraelita
hitközség§8§nél, ahol jelenleg is, tanácsosi rangban, a kulturális ügyek
referense.
CSAKKOD 1025740 yszemelynevy Delli Henrik§6§
yszuletesevtizedy 186§32§ ytelepulesy Szeged§2§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy
Nagy Vince§6§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy Porzsolt Kálmán§6§ yintezmenyy
Népszínház§8§ yszemelynevy Vidor Pál§6§ yintezmenyy Népszínház§8§ yintezmenyy
pesti izraelita hitközség§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1025740.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com