1026720.htm
Cimszó: Dezséri Gyula - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1855
Szócikk: Dezséri Gyula - színész, sz. 1850.
jan. 24-én, Takácsiban (Veszprém vm.), megh. 1928. dec. 5-én, Budapesten.
Atyja, József, jómódú kereskedő, anyja Beöreöndi Erzsébet. Szülei akarata
ellenére lett színésszé, 1873-ban, Lászy Vilmos társulatánál. Működött majdnem az
egész országban. Pályája első évtizedét Győrött s Aradon töltötte azután 15
éven át egyik társulattól a másikhoz került, Szegeden s utóbb Krecsányi
temesvári társulatánál már a vidék legjobb nevű színészei köze számított, a
maga művészi területét is voltakép életének derekán találta meg, érettebb
karakter-alakok (u. n. apaszerepek) megformálásában. Az újonnan megnyílt
budapesti Magyar Színháznak tagja volt két évadon át, innen Janovics Jenő
igazgató 1900-ban a kolozsvári Nemzeti Színházhoz hívta meg, bemutatkozása ott
ez év ápr.17-én volt Herczeg Ferenc »Három testőr« c. bohózatának Pollacsek
borkereskedő szerepében. A következő húsz év alatt ennek a műintézetnek
kötelékében bontakozott ki valójában eredeti tehetsége, itt szerzett
országraszóló hírt és tekintélyt. Egyik erőssége lett a jeles együttesnek,
kiemelkedő alakjává az egész kolozsvári színjátszásnak. Gyökeres magyarsága,
férfias ereje, közvetlen, mélyen emberi játékstílusa erős rokonságban volt a
Szentgyörgyi Istvánéval: a közfelfogásban ez idő alatt ők voltak a kolozsvári
színészet Dioskurjai. Működése a jellemszerepek széles területére terjedt ki,
leggazdagabban mégis a genre felé hajló alakokban színezett, melyekben a
Szentpétery és Szigeti József hagyományának volt kitűnő folytatója. 1914-ben elnyerte
a színház örökös tagságát. Az összeomlás után hontalannak érezte magát a régi
falak között, 1920-ban végleg búcsút vett művészi otthonától és Budapestre
költözött. Ez év őszén vendégszerepelt a budapesti Nemzeti Színházban s jóízű,
tőről metszett Peleskei nótáriusával a közönségnél lelkes tetszésre, a
kritikában osztatlan elismerésre talált. 1921. ápr. 15-én a Renaissance Színház
tagja lett; életkora, valamint a színház játékrendje itt már jobbára csak
epizódszerepekre szorította, de művészetének egyéni zamatával ezekben is magára
vonta a figyelmet és méltánylást. Működésének utolsó hónapjait a pécsi színház
kötelékében töltötte, 1924. jan- 1-én pedig nyugalomba vonult, Utolsó éveit a
fővárosban élte le, itt is temették el a budapesti színészvilág s a legszélesebb
körű közönség igaz részvéte mellett. Haláláról az Országos Színészegyesület
meleghangú gyászjelentést bocsátott ki. Neje: Gerzsán Mária, színésznő volt,
(1849-1919), ki 1868—1905. működött a színpadon. Leánya, Emma, ki szintén a
színipályára lépett, Gálosi Zoltánnak, a Nemzeti Színház v. tagjának lett
feleségévé. (L. o.). (Rédey Tivadar).
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0414.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1026720 Dezséri Gyula színész,
sz. yszuletesevey 1850§22§. jan. 24-én, ytelepulesy Takácsi§2§ban (ytelepulesy
Veszprém vm.§2§), megh. yhalalevy 1928§24§. dec. 5-én, ytelepulesy
Budapest§2§en. Atyja, József, jómódú kereskedő, anyja yszemelynevy Beöreöndi
Erzsébet§6§. Szülei akarata ellenére lett színésszé, yevszamy 1873§20§-ban,
yszemelynevy Lászy Vilmos§6§ társulatánál. Működött majdnem az egész országban.
Pályája első évtizedét ytelepulesy Győr§2§ött s ytelepulesy Arad§2§on töltötte azután
15 éven át egyik társulattól a másikhoz került, ytelepulesy Szeged§2§en s utóbb
yszemelynevy Krecsányi§6§ yintezmenyy temesvári társulatá§8§nál már a vidék
legjobb nevű színészei köze számított, a maga művészi területét is voltakép
életének derekán találta meg, érettebb karakter-alakok (u. n. apaszerepek)
megformálásában. Az újonnan megnyílt yintezmenyy budapesti Magyar Színház§8§nak
tagja volt két évadon át, innen yszemelynevy Janovics Jenő§6§ igazgató yevszamy
1900§20§-ban a yintezmenyy kolozsvári Nemzeti Színház§8§hoz hívta meg,
bemutatkozása ott ez év ápr.17-én volt yszemelynevy Herczeg Ferenc§6§ »ycimy
Három testőr§10§« c. bohózatának yszerepy Pollacsek§12§ borkereskedő
szerepében. A következő húsz év alatt ennek a műintézetnek kötelékében bontakozott
ki valójában eredeti tehetsége, itt szerzett országraszóló hírt és tekintélyt.
Egyik erőssége lett a jeles együttesnek, kiemelkedő alakjává az egész
ytelepulesy kolozsvár§2§i színjátszásnak. Gyökeres magyarsága, férfias ereje,
közvetlen, mélyen emberi játékstílusa erős rokonságban volt a yszemelynevy
Szentgyörgyi István§6§éval: a közfelfogásban ez idő alatt ők voltak a
ytelepulesy kolozsvár§2§i színészet Dioskurjai. Működése a jellemszerepek
széles területére terjedt ki, leggazdagabban mégis a genre felé hajló alakokban
színezett, melyekben a yszemelynevy Szentpétery§6§ és yszemelynevy Szigeti
József§6§ hagyományának volt kitűnő folytatója. yevszamy 1914§20§-ben elnyerte
a színház örökös tagságát. Az összeomlás után hontalannak érezte magát a régi
falak között, yevszamy 1920§20§-ban végleg búcsút vett művészi otthonától és
ytelepulesy Budapest§2§re költözött. Ez év őszén vendégszerepelt a yintezmenyy
budapesti Nemzeti Színház§8§ban s jóízű, tőről metszett yszerepy Peleskei§12§
nótáriusával a közönségnél lelkes tetszésre, a kritikában osztatlan elismerésre
talált. yevszamy 1921§20§. ápr. 15-én a yintezmenyy Renaissance Színház§8§
tagja lett; életkora, valamint a színház játékrendje itt már jobbára csak
epizódszerepekre szorította, de művészetének egyéni zamatával ezekben is magára
vonta a figyelmet és méltánylást. Működésének utolsó hónapjait a yintezmenyy
pécsi színház§8§ kötelékében töltötte, yevszamy 1924§20§. jan- 1-én pedig
nyugalomba vonult, Utolsó éveit a ytelepulesy főváros§2§ban élte le, itt is temették
el a ytelepulesy budapest§2§i színészvilág s a legszélesebb körű közönség igaz
részvéte mellett. Haláláról az yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§
meleghangú gyászjelentést bocsátott ki. 1026720.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje:
yszemelynevy Gerzsán Mária§6§, színésznő volt, (yevszamy 1849§20§-yevszamy
1919§20§), ki yevszamy 1868§20§—yevszamy 1905§20§. működött a színpadon.
Leánya, yszemelynevy Emma§6§, ki szintén a színipályára lépett, yszemelynevy
Gálosi Zoltán§6§nak, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ v. tagjának lett
feleségévé. (L. o.). (yszemelynevy Rédey Tivadar§6§).
CSAKKOD 1026720 yszemelynevy Dezséri
Gyula§6§ yszuletesevtizedy 185§32§ ytelepulesy Takácsi§2§ ytelepulesy Veszprém
vm.§2§ yhalalevtizedy 192§34§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy Beöreöndi
Erzsébet§6§ yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Lászy Vilmos§6§ ytelepulesy Győr§2§
ytelepulesy Arad§2§ ytelepulesy Szeged§2§ yszemelynevy Krecsányi§6§ yintezmenyy
temesvári társulata§8§ yintezmenyy budapesti Magyar Színház§8§ yszemelynevy
Janovics Jenő§6§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy kolozsvári Nemzeti Színház§8§
yszemelynevy Herczeg Ferenc§6§ ycimy Három testőr§10§ yszerepy Pollacsek§12§
ytelepulesy kolozsvár§2§ yszemelynevy Szentgyörgyi István§6§ ytelepulesy
kolozsvár§2§ yszemelynevy Szentpétery§6§ yszemelynevy Szigeti József§6§
yevtizedy 191§30§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy Budapest§2§ yintezmenyy
budapesti Nemzeti Színház§8§ yszerepy Peleskei§12§ yevtizedy 192§30§
yintezmenyy Renaissance Színház§8§ yintezmenyy pécsi színház§8§ yevtizedy
192§30§ ytelepulesy főváros§2§ ytelepulesy budapest§2§ yintezmenyy Országos
Színészegyesület§8§ yszemelynevy Gerzsán Mária§6§ yevtizedy 184§30§ yevtizedy
191§30§ yevtizedy 186§30§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Emma§6§ yszemelynevy
Gálosi Zoltán§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Rédey Tivadar§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1026720.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com