1026860.htm

 Cimszó: Dicsérő versek - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szinhazifogalom

 

 

 Szócikk: Dicsérő versek - Pesten 1794. jún. 6-án a »Báthory Mária« előadásán szórtak először a színházban dicsőítő verseket. Később, körülbelül az 1820-as évek táján lett divatossá, hogy a kedvelt színészek, színésznők tiszteletére a színházban dicsérő verseket szórtak szét a közönség közt, amiket előzőleg az ünnepeltnek nyújtottak át. A »Honművész«, »Regélő«, »Hölgyfutár«, régi évfolyamai sok dicsérő verset közöltek. Déryné az ilyen verseket megőrizte és híres naplójában megörökítette. Ez a kultusz a 80-as évekig állt fönn, azután letűnt.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0416.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1026860 Dicsérő versek Pesten yevszamy 1794§20§. jún. 6-án a »ycimy Báthory Mária§10§« előadásán szórtak először a színházban dicsőítő verseket. Később, körülbelül az yevszamy 1820§20§-as évek táján lett divatossá, hogy a kedvelt színészek, színésznők tiszteletére a színházban dicsérő verseket szórtak szét a közönség közt, amiket előzőleg az ünnepeltnek nyújtottak át. A »yintezmenyy Honművész§8§«, »yintezmenyy Regélő§8§«, »yintezmenyy Hölgyfutár§8§«, régi évfolyamai sok dicsérő verset közöltek. yszemelynevy Déryné§6§ az ilyen verseket megőrizte és híres naplójában megörökítette. Ez a kultusz a 80-as évekig állt fönn, azután letűnt.

CSAKKOD 1026860 yevtizedy 179§30§ ycimy Báthory Mária§10§ yevtizedy 182§30§ yintezmenyy Honművész§8§ yintezmenyy Regélő§8§ yintezmenyy Hölgyfutár§8§ yszemelynevy Déryne§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1026860.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com