1028260.htm

 Cimszó: Donáth Lajos - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1865

 

 Szócikk: Donáth Lajos - zeneszerző, színházi karmester, sz. 1868. febr. 6-án, Nagyszebenben. Atyja: nagyajtai és pálosi Donáth Lajos, postafőtiszt, megh. 1903. ápr. havában, Kolozsvárott. Orvosi pályára készült. Zenei tanulmányait Farkas Ödönnél végezte Kolozsvárott. 1889-ben színházi karmester lesz Bogyó Alajos társulatánál, Békésen, majd Rakodczay Pálnál. 1897-ben a Magyar Színház első karmestere. Saját szerzeményű ünnepi nyitányával ő kapja az első tapsokat az új színházban, melyben 1906-ig számos nagysikerű operettet tanított be és vezényelt. 1906-ban Lehár ajánlatára szerződteti a berlini új Operette Színház. Berlinben működik a háború kitöréséig. Közben onnan elmegy vendégszerepelni mint operette-dirigens Hannover, Strassburg, Frankfurt, Wiesbaden, majd Szentpétervár, Moszkva, Kiew, Odessza, Varsó színházaiba. A háborúban katonai szolgálatra bevonul, a leszerelés után ismét a magyarvidékre kénytelen szerződni. 1924-ben a Király Színházhoz szerződik. Mint énektanár előbb a Rákosi-féle, majd az Országos színészegyesületi iskolában működik éveken át. Mint zeneszerző két operettet írt. »Kis boszorkány« és »Vízibetyárok« címűeket. Művészileg átdolgozta Goldfaden »Szulamit«-ját és »Bar-Kocb-bá«-ját, melyek részben a fővárosban, a Magyar Színházban, részben a vidéken kerültek színre. Számos darabhoz («Vasúti baleset« stb.) betétszámokat, továbbá mű- és népdalt szerzett. 1924. máj. 11-én megünnepelte 35 éves jubileumát. Neje: Csekő Anna, színésznő, sz. 1865. dec. 9-én, színpadra lépett 1882-ben, Károlyi Lajosnál. 1916. ápr. 4-én nyugalomba ment.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0437.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1028260 Donáth Lajos zeneszerző, színházi karmester, sz. yszuletesevey 1868§22§. febr. 6-án, ytelepulesy Nagyszeben§2§ben. Atyja: ytelepulesy nagyajtai§2§ és ytelepulesy pálosi§2§ yszemelynevy Donáth Lajos§6§, postafőtiszt, megh. yhalalevy 1903§24§. ápr. havában, ytelepulesy Kolozsvár§2§ott. Orvosi pályára készült. Zenei tanulmányait yszemelynevy Farkas Ödön§6§nél végezte ytelepulesy Kolozsvár§2§ott. yevszamy 1889§20§-ben színházi karmester lesz yszemelynevy Bogyó Alajos§6§ társulatánál, ytelepulesy Békés§2§en, majd yszemelynevy Rakodczay Pál§6§nál. yevszamy 1897§20§-ben a yintezmenyy Magyar Színház§8§ első karmestere. Saját szerzeményű ünnepi nyitányával ő kapja az első tapsokat az új színházban, melyben yevszamy 1906§20§-ig számos nagysikerű operettet tanított be és vezényelt. yevszamy 1906§20§-ban yszemelynevy Lehár§6§ ajánlatára szerződteti a yintezmenyy berlini új Operette Színház§8§. ytelepulesy Berlin§2§ben működik a háború kitöréséig. Közben onnan elmegy vendégszerepelni mint operette-dirigens ytelepulesy Hannover§2§, ytelepulesy Strassburg§2§, ytelepulesy Frankfurt§2§, ytelepulesy Wiesbaden§2§, majd ytelepulesy Szentpétervár§2§, ytelepulesy Moszkva§2§, ytelepulesy Kiew§2§, ytelepulesy Odessza§2§, ytelepulesy Varsó§2§ színházaiba. A háborúban katonai szolgálatra bevonul, a leszerelés után ismét a magyarvidékre kénytelen szerződni. yevszamy 1924§20§-ben a yintezmenyy Király Színház§8§hoz szerződik. Mint énektanár előbb a yintezmenyy Rákosi-féle, majd az Országos színészegyesületi iskolá§8§ban működik éveken át. Mint zeneszerző két operettet írt. »ycimy Kis boszorkány§10§« és »ycimy Vízibetyárok§10§« címűeket. Művészileg átdolgozta yszemelynevy Goldfaden§6§ »ycimy Szulamit§10§«-ját és »ycimy Bar-Kocb-bá§10§«-ját, melyek részben a ytelepulesy főváros§2§ban, a yintezmenyy Magyar Színház§8§ban, részben a vidéken kerültek színre. Számos darabhoz («ycimy Vasúti baleset§10§« stb.) betétszámokat, továbbá mű- és népdalt szerzett. yevszamy 1924§20§. máj. 11-én megünnepelte 35 éves jubileumát. 1028260.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Csekő Anna§6§, színésznő, sz. yszuletesevey 1865§22§. dec. 9-én, színpadra lépett yevszamy 1882§20§-ben, yszemelynevy Károlyi Lajos§6§nál. yevszamy 1916§20§. ápr. 4-én nyugalomba ment.

CSAKKOD 1028260 yszemelynevy Donáth Lajos§6§ yszuletesevtizedy 186§32§ ytelepulesy Nagyszeben§2§ ytelepulesy nagyajtai§2§ ytelepulesy pálosi§2§ yszemelynevy Donáth Lajos§6§ yhalalevtizedy 190§34§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yszemelynevy Farkas Ödön§6§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Bogyó Alajos§6§ ytelepulesy Békés§2§ yszemelynevy Rakodczay Pál§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 190§30§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Lehár§6§ yintezmenyy berlini új Operette Színház§8§ ytelepulesy Berlin§2§ ytelepulesy Hannover§2§ ytelepulesy Strassburg§2§ ytelepulesy Frankfurt§2§ ytelepulesy Wiesbaden§2§ ytelepulesy Szentpétervár§2§ ytelepulesy Moszkva§2§ ytelepulesy Kiew§2§ ytelepulesy Odessza§2§ ytelepulesy Varsó§2§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Király Színház§8§ yintezmenyy Rákosi-féle, majd az Országos színészegyesületi iskola§8§ ycimy Kis boszorkány§10§ ycimy Vízibetyárok§10§ yszemelynevy Goldfaden§6§ ycimy Szulamit§10§ ycimy Bar-Kocb-ba§10§ ytelepulesy főváros§2§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ycimy Vasúti baleset§10§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Csekő Anna§6§ yszuletesevtizedy 186§32§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Károlyi Lajos§6§ yevtizedy 191§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1028260.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com