1028270.htm
Cimszó: Don Ceasar de Bazan - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
mucimcimszo
Szócikk: Don Ceasar de Bazan - dráma 5 felv.,
írta: Dumanoir és D'Ennery. Ford.; Diósy Márton. Bem. 1845, febr. 20-án volt a
Nemzeti Színházban, Lendvay Márton javára, a darab címszerepét a nagy művész
játszotta. 1845-ben már Egressy Gábor játszotta Don Cézárt, majd ismét Lendvay
vette át és játszotta egészen 1848-ig. Ugyanebben az évben Dobsa Lajos, az író
lépett fel egyetlenegyszer Don Caesar szerepében, majd amikor Lendvay négy évi
távollét után visszaszerződött a Nemzeti Színházhoz, ismét ebben a szerepben
kezdte meg fellépéseit. Az ötvenes évek végén, 1858-ban új betanulásban került
színre és címszerepében a fiatal Lendvay aratta első sikerét. 1859-ben a
címszerepben fellépett Komáromy Lajos mint vendég, majd 1882-től kezdve Nagy
Imrének volt egyik leghíresebb szerepe. Mint fiatal színész, 1886-ban Fenyvesi
Emil ebben a szerepben lépett fel mint vendég a Nemzeti Színház színpadán, nagy
sikerrel. E. Kovács Gyula, a híres tragikus színész is játszotta e szerepet.
Egészen 1889-ig Nagy Imre játszotta a címszerepet és ettől az évtől kezdve nem
került többé előadásra a darab a Nemzeti Színházban. A régi francia vígjáték
nagy sikerét és népszerűségét jellemzi az is, hogy Jules Massenet, a kiváló
francia zeneszerző Dumanoir és D'Ennery szövegének felhasználásával, amelyet
Chatepie dolgozott át, négy képből álló vígoperát írt »Don Cézár de Bazan«
címmel, amelyet 1872-ben mutattak be a párizsi Opera Comique-ban. A nyolcvanas
években pedig egy operett is készült belőle; a szövegét Oskar Walther írta, a
komponistája pedig Rudolf Dellinger volt, Hamburgban mutatták be »Don Cézár«
címmel 1885-ben és sokszor játszották magyar operettszínpadokon is, a régi
Népszínházban, majd a Király Színházban, ahol Fedák Sári játszotta és énekelte
Don Cézár szerepét. (1906. április 10-én). Közel négy évtizedes pihentetés után
1927. december 2-án felújították a »Don Caesar«-t, amelyet Hevesi Sándor
igazgató újra átdolgozott és négy felvonásra vont össze. A regényes vígjáték,
hősében Csortos Gyula értékes, komoly művészi alakítással vonult be a Nemzeti
Színházba. A női főszerepet, Maritana táncosnőt, N. Tasnády Ilona játszotta,
akinek szintén nagy elődjei voltak ebben a kitűnő szerepben. A bemutatón és
egészen 1845-ig Jókainé Laborfalvi Róza játszotta Maritana alakját és ebben a
szerepben lépett fel utoljára 1850-ben. Utána Lendvayné Fáncsy Ilka, majd
Munkácsy Flóra játszotta Maritana szerepét, később az ifjabb Lendvayné, majd
Fáy Szeréna.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0437.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin
Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1028270 Don Ceasar de Bazan
dráma 5 felv., írta: yszemelynevy Dumanoir§6§ és yszemelynevy D'Ennery§6§.
Ford.; yszemelynevy Diósy Márton§6§. Bem. yevszamy 1845§20§, febr. 20-án volt a
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, yszemelynevy Lendvay Márton§6§ javára, a
darab címszerepét a nagy művész játszotta. yevszamy 1845§20§-ben már
yszemelynevy Egressy Gábor§6§ játszotta yszerepy Don Cézár§12§t, majd ismét
yszemelynevy Lendvay§6§ vette át és játszotta egészen yevszamy 1848§20§-ig.
Ugyanebben az évben yszemelynevy Dobsa Lajos§6§, az író lépett fel
egyetlenegyszer yszerepy Don Caesar§12§ szerepében, majd amikor yszemelynevy
Lendvay§6§ négy évi távollét után visszaszerződött a yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§hoz, ismét ebben a szerepben kezdte meg fellépéseit. Az ötvenes évek
végén, yevszamy 1858§20§-ban új betanulásban került színre és címszerepében a
fiatal yszemelynevy Lendvay§6§ aratta első sikerét. yevszamy 1859§20§-ben a
címszerepben fellépett yszemelynevy Komáromy Lajos§6§ mint vendég, majd
yevszamy 1882§20§-től kezdve yszemelynevy Nagy Imré§6§nek volt egyik
leghíresebb szerepe. Mint fiatal színész, yevszamy 1886§20§-ban yszemelynevy
Fenyvesi Emil§6§ ebben a szerepben lépett fel mint vendég a yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ színpadán, nagy sikerrel. yszemelynevy E. Kovács Gyula§6§, a híres
tragikus színész is játszotta e szerepet. Egészen yevszamy 1889§20§-ig
yszemelynevy Nagy Imre§6§ játszotta a címszerepet és ettől az évtől kezdve nem
került többé előadásra a darab a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban. A régi
ynyelvy francia§14§ vígjáték nagy sikerét és népszerűségét jellemzi az is, hogy
yszemelynevy Jules Massenet§6§, a kiváló ynemzetisegy francia§4§ zeneszerző
yszemelynevy Dumanoir§6§ és yszemelynevy D'Ennery§6§ szövegének
felhasználásával, amelyet yszemelynevy Chatepie§6§ dolgozott át, négy képből
álló vígoperát írt »ycimy Don Cézár de Bazan§10§« címmel, amelyet yevszamy
1872§20§-ben mutattak be a yintezmenyy párizsi Opera Comique§8§-ban. A
nyolcvanas években pedig egy operett is készült belőle; a szövegét yszemelynevy
Oskar Walther§6§ írta, a komponistája pedig yszemelynevy Rudolf Dellinger§6§
volt, ytelepulesy Hamburg§2§ban mutatták be »ycimy Don Cézár§10§« címmel
yevszamy 1885§20§-ben és sokszor játszották magyar operettszínpadokon is, a
régi yintezmenyy Népszínház§8§ban, majd a yintezmenyy Király Színház§8§ban,
ahol yszemelynevy Fedák Sári§6§ játszotta és énekelte yszerepy Don Cézár§12§
szerepét. (yevszamy 1906§20§. április 10-én). Közel négy évtizedes pihentetés
után yevszamy 1927§20§. december 2-án felújították a »ycimy Don Caesar§10§«-t,
amelyet yszemelynevy Hevesi Sándor§6§ igazgató újra átdolgozott és négy
felvonásra vont össze. A regényes vígjáték, hősében yszemelynevy Csortos
Gyula§6§ értékes, komoly művészi alakítással vonult be a yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ba. A női főszerepet, yszerepy Maritana táncosnő§12§t, yszemelynevy
N. Tasnády Ilona§6§ játszotta, akinek szintén nagy elődjei voltak ebben a
kitűnő szerepben. A bemutatón és egészen yevszamy 1845§20§-ig yszemelynevy
Jókainé Laborfalvi Róza§6§ játszotta yszerepy Maritana§12§ alakját és ebben a
szerepben lépett fel utoljára yevszamy 1850§20§-ben. Utána yszemelynevy
Lendvayné Fáncsy Ilka§6§, majd yszemelynevy Munkácsy Flóra§6§ játszotta
yszerepy Maritana§12§ szerepét, később az yszemelynevy ifjabb Lendvayné§6§,
majd yszemelynevy Fáy Szeréna§6§.
CSAKKOD 1028270 ycimy Don Ceasar de
Bazan§10§ yszemelynevy Dumanoir§6§ yszemelynevy D'Ennery§6§ yszemelynevy Diósy
Márton§6§ yevtizedy 184§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Lendvay
Márton§6§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Egressy Gábor§6§ yszerepy Don
Cézár§12§ yszemelynevy Lendvay§6§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Dobsa Lajos§6§
yszerepy Don Caesar§12§ yszemelynevy Lendvay§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Lendvay§6§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy
Komáromy Lajos§6§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Nagy Imre§6§ yevtizedy 188§30§
yszemelynevy Fenyvesi Emil§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy E.
Kovács Gyula§6§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Nagy Imre§6§ yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ ynyelvy francia§14§ yszemelynevy Jules Massenet§6§ ynemzetisegy
francia§4§ yszemelynevy Dumanoir§6§ yszemelynevy D'Ennery§6§ yszemelynevy
Chatepie§6§ ycimy Don Cézár de Bazan§10§ yevtizedy 187§30§ yintezmenyy párizsi
Opera Comique§8§ yszemelynevy Oskar Walther§6§ yszemelynevy Rudolf Dellinger§6§
ytelepulesy Hamburg§2§ ycimy Don Cézár§10§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy
Népszínház§8§ yintezmenyy Király Színház§8§ yszemelynevy Fedák Sári§6§ yszerepy
Don Cézár§12§ yevtizedy 190§30§ yevtizedy 192§30§ ycimy Don Caesar§10§
yszemelynevy Hevesi Sándor§6§ yszemelynevy Csortos Gyula§6§ yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ yszerepy Maritana táncosnő§12§ yszemelynevy N. Tasnády Ilona§6§
yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Jókainé Laborfalvi Róza§6§ yszerepy Maritana§12§
yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Lendvayné Fáncsy Ilka§6§ yszemelynevy Munkácsy
Flóra§6§ yszerepy Maritana§12§ yszemelynevy ifjabb Lendvayne§6§ yszemelynevy
Fáy Szeréna§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1028270.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com