1028840.htm

Cimszó: Dramaturg - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

szinhazifogalom

Szócikk: Dramaturg - Régebben a drámaírókat hívtak így, ma a drámabirálással foglalkozó szakemberek elnevezése; a színházaknál a dramaturg az, aki az előadásra benyújtott darabokat bírálja. A színházi dramaturg nem alkalmazhat abszolút esztétikai mértékeket és munkája sem tarthat abszolút értékelésre igényt, mert függvénye annak a meglévő, vagy csak elképzelt nem esztétikai tényezőnek is, melyet a mindenkori közönség ízlése képvisel. De ha mélyére nézünk ennek a kérdésnek, be kell látnunk, hogy ez a nem esztétikai tényező, lényegében és hatásában — ha művészi szándékú színházról van szó — legalább is olyan termékeny, mint az abszolút esztétika szempontjai. Ma már tudjuk, hogy az a színházi dramaturg, aki Nestroyt és Anzengrubert szóhoz juttatta; végzett olyan termékeny munkát, mint Brahm, aki Ibsen és Hauptmann színpadi útját egyengette. Pedig bizonyos, hogy nem az abszolút esztétika szempontjai irányították, hanem csak közönségének ízlését kereste. Eleven közönségszínházat csinált Shakespeare is; nemcsak mint szerző, hanem mint a maga dramaturgja, faktora és igazgatója is. Goethe, a dramaturg, már tudatosan különböztetett az eleven színház és az esztétika szempontjai között, amikor az általa lenézett Ifflanddal és Kotzebueval kezdte a maga közönségét hozzánevelni Goethéhez és Schillerhez, akiket a legmagasabb esztétika szempontjai szerint is megbecsült. És Schiller? Nem írta korának legelevenebb színházát? Aztán meg... a mai színház dramaturgja tudja, hogy, fájdalom, milyen ritkán válik aktuális, eleven dilemma ennek a két, ellentétesnek látszó szempontnak az összeütközéséből ... Hogy milyen ritkán akad a kezébe valami, amit abszolút szempontból értékesnek talál és amit csupán a közönségtől féltében nem mer szóhoz juttatni. Mert az úgynevezett közönség jóízlésének megvan az a jótulajdonsága, hogy tulajdonképen kiszámíthatatlan és nincs, aki igazában kiismerje magát benne. Ha tehát a dramaturg egy újszerű drámai alkotást abszolút értékesnek tart, akkor nem igen állja meg hogy fel ne mutassa, hogy az örökké kiismerhetetlen közönségízlést meg ne kísértse: hátha éppen ebben az újszerű drámában van a siker, hátha éppen ez az, amit a közönség oly nehezen ostromolt kegye vár és méltat ? Ezen a téren csak az »eléggé tehetséges«, »biztató« közepes munkák íróival esik meg az az igazságtalanság, hogy nem jutván levegőhöz, eleven kísérleti pódiumhoz, színpadhoz, nincs módjukban kifejlődni, megbátorodni és igazán értékes alkotásokat kitermelni. De hát az már a színház lényegében, sok embert megkívánó és eltartó, drága organizmusban rejlik, hogy nincs módjában mindenféle szorgalmakat és jó intenciókat honorálni. Egy folyóirat a maga limitált és limitálható költségvetésével ezt megteheti, ha van erkölcsi és anyagi bátorsága hozzá. De színház nincs olyan, amely ezt győzné. Már csak azért sem, mert még a ráfizetéssel sincs elintézve a kérdés: a színháznak ugyanis csak egyik része a színpadi produkció, a másik, amely nélkül nincs színház, tehát eleven kísérleti pódium sem: a közönség. A színháznak sokkal lényegesebb eleme a közönség, mint a könyvnek, vagy folyóiratnak. A könyvet mindenki egymagában is élvezheti és értékelheti, mindenki, aki elolvassa. Színház nincs — tehát fejlesztő, kitermelő színházi levegő sincs — az eleven közönség testi jelenléte, lélekzése és rigorozuma nélkül... A színházi dramaturg munkája más, mint a lektoré, vagy a szerkesztőé, aki regényeket, cikkeket és általában nyomtatásra szánt irodalmat olvas. Ez utóbbiak a kinyomtatással céljukhoz, beteljedésükhöz érnek el. A színpadi mű beteljesedése: a színpad, az előadás. A szempontok különbsége tehát nemcsak — mint különösen írói körökben gondolják — a színpaddal, a közönséggel való megalkuvás irányában található fel. A különbség lényege az, hogy a dramaturgnak látnia és hallania is kell azt, amit olvas; a színpadi mű optikai és akusztikai vízióját is teljesen fel kell idéznie előtte a betűnek, mely a nyomtatásra szánt irodalom rendeltetésében csak betű marad. Ez más szóval azt jelenti, hogy ha a dramaturg nem egy személy a rendezővel, akkor rendezői tehetséggel is kell bírnia. Sokszor olyan dialógus kerül a dramaturg kezébe, amely leírt formájában csaknem laposan, banálisan, elmondásra érdemtelenül hangzik. De mihelyt valóban »hangzik«, tehát a színpadon: tartalommal, az élet akcentusaival, ízeivel, a jó megfigyelés és emberábrázoló tehetség vérkeringésével telik meg. Mindennek a színpadon nagy és ritka értéke van. A dramaturgnak hallania kell a dialógust. Vannak súlytalan mondatok, amelyek bizonyos helyzeti energiában robbanó erőre kapnak. A dramaturgnak látnia kell a színpadi helyzetet, érzékelnie kell a teret, a proporciókat, a levegőt. A színpad legalább annyira térbeli művészet (líaum- kunst), amennyire irodalom. És nem lehet eléggé hangsúlyozni: mindez nemcsak a közönséghatás megalkuvó szempontjaira, hanem a dialógus és az egész színpadi mű drámai értékére, lényegére tartozik. Színpadon csak annak van jogosultsága, aminek színpadi dinamikája van, úgy is mondhatnám: ami több a színpadon, mint nyomtatásban. (Dr. Bárdos Artur)

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0447.pdf

Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

HETJEGYUSORSZAM 1028840 Dramaturg Régebben a drámaírókat hívtak így, ma a drámabirálással foglalkozó szakemberek elnevezése; a színházaknál a dramaturg az, aki az előadásra benyújtott darabokat bírálja. A színházi dramaturg nem alkalmazhat abszolút esztétikai mértékeket és munkája sem tarthat abszolút értékelésre igényt, mert függvénye annak a meglévő, vagy csak elképzelt nem esztétikai tényezőnek is, melyet a mindenkori közönség ízlése képvisel. De ha mélyére nézünk ennek a kérdésnek, be kell látnunk, hogy ez a nem esztétikai tényező, lényegében és hatásában — ha művészi szándékú színházról van szó — legalább is olyan termékeny, mint az abszolút esztétika szempontjai. Ma már tudjuk, hogy az a színházi dramaturg, aki yszemelynevy Nestroy§6§t és yszemelynevy Anzengruber§6§t szóhoz juttatta; végzett olyan termékeny munkát, mint yszemelynevy Brahm§6§, aki yszemelynevy Ibsen§6§ és yszemelynevy Hauptmann§6§ színpadi útját egyengette. Pedig bizonyos, hogy nem az abszolút esztétika szempontjai irányították, hanem csak közönségének ízlését kereste. Eleven közönségszínházat csinált yszemelynevy Shakespeare§6§ is; nemcsak mint szerző, hanem mint a maga dramaturgja, faktora és igazgatója is. yszemelynevy Goethe§6§, a dramaturg, már tudatosan különböztetett az eleven színház és az esztétika szempontjai között, amikor az általa lenézett yszemelynevy Iffland§6§dal és yszemelynevy Kotzebue§6§val kezdte a maga közönségét hozzánevelni yszemelynevy Goethé§6§hez és yszemelynevy Schiller§6§hez, akiket a legmagasabb esztétika szempontjai szerint is megbecsült. És yszemelynevy Schiller§6§? Nem írta korának legelevenebb színházát? Aztán meg... a mai színház dramaturgja tudja, hogy, fájdalom, milyen ritkán válik aktuális, eleven dilemma ennek a két, ellentétesnek látszó szempontnak az összeütközéséből ... Hogy milyen ritkán akad a kezébe valami, amit abszolút szempontból értékesnek talál és amit csupán a közönségtől féltében nem mer szóhoz juttatni. Mert az úgynevezett közönség jóízlésének megvan az a jótulajdonsága, hogy tulajdonképen kiszámíthatatlan és nincs, aki igazában kiismerje magát benne. Ha tehát a dramaturg egy újszerű drámai alkotást abszolút értékesnek tart, akkor nem igen állja meg hogy fel ne mutassa, hogy az örökké kiismerhetetlen közönségízlést meg ne kísértse: hátha éppen ebben az újszerű drámában van a siker, hátha éppen ez az, amit a közönség oly nehezen ostromolt kegye vár és méltat ? Ezen a téren csak az »eléggé tehetséges«, »biztató« közepes munkák íróival esik meg az az igazságtalanság, hogy nem jutván levegőhöz, eleven kísérleti pódiumhoz, színpadhoz, nincs módjukban kifejlődni, megbátorodni és igazán értékes alkotásokat kitermelni. De hát az már a színház lényegében, sok embert megkívánó és eltartó, drága organizmusban rejlik, hogy nincs módjában mindenféle szorgalmakat és jó intenciókat honorálni. Egy folyóirat a maga limitált és limitálható költségvetésével ezt megteheti, ha van erkölcsi és anyagi bátorsága hozzá. De színház nincs olyan, amely ezt győzné. Már csak azért sem, mert még a ráfizetéssel sincs elintézve a kérdés: a színháznak ugyanis csak egyik része a színpadi produkció, a másik, amely nélkül nincs színház, tehát eleven kísérleti pódium sem: a közönség. A színháznak sokkal lényegesebb eleme a közönség, mint a könyvnek, vagy folyóiratnak. A könyvet mindenki egymagában is élvezheti és értékelheti, mindenki, aki elolvassa. Színház nincs — tehát fejlesztő, kitermelő színházi levegő sincs — az eleven közönség testi jelenléte, lélekzése és rigorozuma nélkül... A színházi dramaturg munkája más, mint a lektoré, vagy a szerkesztőé, aki regényeket, cikkeket és általában nyomtatásra szánt irodalmat olvas. Ez utóbbiak a kinyomtatással céljukhoz, beteljedésükhöz érnek el. A színpadi mű beteljesedése: a színpad, az előadás. A szempontok különbsége tehát nemcsak — mint különösen írói körökben gondolják — a színpaddal, a közönséggel való megalkuvás irányában található fel. A különbség lényege az, hogy a dramaturgnak látnia és hallania is kell azt, amit olvas; a színpadi mű optikai és akusztikai vízióját is teljesen fel kell idéznie előtte a betűnek, mely a nyomtatásra szánt irodalom rendeltetésében csak betű marad. Ez más szóval azt jelenti, hogy ha a dramaturg nem egy személy a rendezővel, akkor rendezői tehetséggel is kell bírnia. Sokszor olyan dialógus kerül a dramaturg kezébe, amely leírt formájában csaknem laposan, banálisan, elmondásra érdemtelenül hangzik. De mihelyt valóban »hangzik«, tehát a színpadon: tartalommal, az élet akcentusaival, ízeivel, a jó megfigyelés és emberábrázoló tehetség vérkeringésével telik meg. Mindennek a színpadon nagy és ritka értéke van. A dramaturgnak hallania kell a dialógust. Vannak súlytalan mondatok, amelyek bizonyos helyzeti energiában robbanó erőre kapnak. A dramaturgnak látnia kell a színpadi helyzetet, érzékelnie kell a teret, a proporciókat, a levegőt. A színpad legalább annyira térbeli művészet (líaum- kunst), amennyire irodalom. És nem lehet eléggé hangsúlyozni: mindez nemcsak a közönséghatás megalkuvó szempontjaira, hanem a dialógus és az egész színpadi mű drámai értékére, lényegére tartozik. Színpadon csak annak van jogosultsága, aminek színpadi dinamikája van, úgy is mondhatnám: ami több a színpadon, mint nyomtatásban. (yszemelynevy Dr. Bárdos Artur§6§)

CSAKKOD 1028840 yszemelynevy Nestroy§6§ yszemelynevy Anzengruber§6§ yszemelynevy Brahm§6§ yszemelynevy Ibsen§6§ yszemelynevy Hauptmann§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yszemelynevy Goethe§6§ yszemelynevy Iffland§6§ yszemelynevy Kotzebue§6§ yszemelynevy Goethe§6§ yszemelynevy Schiller§6§ yszemelynevy Schiller§6§ yszemelynevy Dr. Bárdos Artur§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1028840.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com