1029800.htm

 Cimszó: Eggert Márta - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1915

 

 Szócikk: Eggert Márta - színésznő, sz. 1912. ápr. 17-én, Budapesten. Nem járt színésziskolába, azonban énektanulmányokat végzett S. Gervay Erzsinél. Első fellépése a Magyar Színházban volt a »Párizsi kirakat« c. vígjátékban, Sorette szerepében, mellyel egy csapásra meghódította a közönséget és a sajtó is szép jövőt jósolt neki. Innen külföldre ment, Stockholmban a »Rolph« című revűben volt nagy sikere, amelyben csak klasszikus számokat adott elő. Ezután a Fővárosi Operett Színház sietett tagjai sorába szerződtetni. »Az utolsó Verebély-lány« Annuska szerepe is sikert hozott számára, úgyszintén osztatlan elismeréshez jutott a »Kikelet ucca 3.« c. operettben, ugyancsak Annus szerepében.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0467.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1029800 Eggert Márta színésznő, sz. yszuletesevey 1912§22§. ápr. 17-én, ytelepulesy Budapest§2§en. Nem járt színésziskolába, azonban énektanulmányokat végzett yszemelynevy S. Gervay Erzsi§6§nél. Első fellépése a yintezmenyy Magyar Színház§8§ban volt a »ycimy Párizsi kirakat§10§« c. vígjátékban, yszerepy Sorette§12§ szerepében, mellyel egy csapásra meghódította a közönséget és a sajtó is szép jövőt jósolt neki. Innen külföldre ment, ytelepulesy Stockholm§2§ban a »ycimy Rolph§10§« című revűben volt nagy sikere, amelyben csak klasszikus számokat adott elő. Ezután a yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ sietett tagjai sorába szerződtetni. »ycimy Az utolsó Verebély-lány§10§« yszerepy Annuska§12§ szerepe is sikert hozott számára, úgyszintén osztatlan elismeréshez jutott a »ycimy Kikelet ucca 3.§10§« c. operettben, ugyancsak yszerepy Annus§12§ szerepében.

CSAKKOD 1029800 yszemelynevy Eggert Márta§6§ yszuletesevtizedy 191§32§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy S. Gervay Erzsi§6§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ycimy Párizsi kirakat§10§ yszerepy Sorette§12§ ytelepulesy Stockholm§2§ ycimy Rolph§10§ yintezmenyy Fővárosi Operett Színház§8§ ycimy Az utolsó Verebély-lány§10§ yszerepy Annuska§12§ ycimy Kikelet ucca 3.§10§ yszerepy Annus§12§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1029800.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com