1029840.htm
Cimszó: Egressy /Galambos/ Béni - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1815
Szócikk: Egressy /Galambos/ Béni - színész,
színműíró és zeneszerző, Egressy Gábor öccse, sz. 1813-ban, Kazincon, (Borsod
m.) megh. 1851. júl. 15-én, Pesten. Iskoláit otthon járta, majd Miskolcon és
Sárospatakon folytatta. Atyja korai halálával abba kellett hagynia a tanulást
és segédtanító lett Mezőcsáton, majd Szepsiben. Mint ilyen látogatta meg a
kassai színtársulatnál működő bátyját és e látogatás hatása alatt szakított
eddigi pályájával és beállt kardalnoknak. Mint ilyen bekóborolta a magyar
vidéket különböző színtársulatokkal. Eddig inkább hajlama, mint tudása
vezérelte, ezért folyton bővítette ismereteit, megtanult olaszul, franciául és
németül, megismerkedett a zene elemeivel és képezte hangját, mert tenorista
szeretett volna lenni. E célból 1838-ban Havi Mihályal Milánóig gyalogolt. Itt
— bár nélkülözések között — szorgalmasan tanult. Hazaérve 1843-ban a Nemzeti
Színház kardalosa lett, de zeneszerzéssel is foglalkozott. .Összesen 47
zeneművet írt, melyek közül 35 nyomtatásban is megjelent. Dalai, hallgató nótái
hamarosan népszerűek lettek, leghíresebb a Szózat zenéje, melyet Vörösmarty
versére írt. Bartay András Nemzeti Színházi igazgatósága alatt tűztek ki
pályázatot Kölcsey hazafias költeményeinek megzenésítésére. E. pályamunkáját
koszorúzták meg a díjjal, meg is tapsolták (1843.), de csakhamar elfeledték és
csak szerzőjének halála után egy évtizeddel talált általános elismerésre.
1848-ban honvédnek állt és mint főhadnagy, Klapka seregével kapitulált. Később
a Nemzeti Színháznál karigazgató lett. Zeneszerzeményein kívül egyéb munkái:
»Két Sobri«, népszínmű, melynek zenéjét is a szerzette. Erkel Ferenc három
operájának: »Báthory Mária« (Pest, 1840. aug. 8.), »Hunyadi László« (Pest,
1844. jan. 27.) »Bánk bán« (Pest, 1861. márc. 9.), ő írta a szövegét. Ezenkívül
19 opera szöveget fordított magyarra és 60 népszínművet, melyek a Nemzeti
Színházban kerültek színre. Fordításai: »Robin orvos«, vj. 1 felv. »Senneterre
márkiné, vagy egy napi kacérság«, vj. 3 felv. írták: Mellesville és Duveyrier.
— »Elégtétel«, vj. 2 felv. Irta Scribe. »Az árva fiú«, dráma 5 felv. Irta:
Dinaux és Lemoin. »Ernani«, nagy opera 4 felv. Irta: Piave. (Zenéje Verditől.)
»Lammermoori Lucia«, nagy opera 4 felv. Irta: Romani Félix, zenéje
Donizettitől. »Diogenes«, szmű 3 felv., egy előjátékkal. Irta: Pyat Bódog
(ford. Csepreghy Lajos-sal). »Charlotte kapitány«, vj. 3 felv. Írták: Bayard és
Dumanoir, ford. Csepreghyvel, stb.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0467.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1029840 Egressy /Galambos/
Béni színész, színműíró és zeneszerző, yszemelynevy Egressy Gábor§6§ öccse, sz.
yszuletesevey 1813§22§-ban, ytelepulesy Kazinc§2§on, (ytelepulesy Borsod m.§2§)
megh. yhalalevy 1851§24§. júl. 15-én, Pesten. Iskoláit otthon járta, majd
ytelepulesy Miskolc§2§on és ytelepulesy Sárospatak§2§on folytatta. Atyja korai
halálával abba kellett hagynia a tanulást és segédtanító lett ytelepulesy
Mezőcsát§2§on, majd ytelepulesy Szepsi§2§ben. Mint ilyen látogatta meg a
yintezmenyy kassai színtársulat§8§nál működő bátyját és e látogatás hatása
alatt szakított eddigi pályájával és beállt kardalnoknak. Mint ilyen
bekóborolta a magyar vidéket különböző színtársulatokkal. Eddig inkább hajlama,
mint tudása vezérelte, ezért folyton bővítette ismereteit, megtanult ynyelvy
olasz§14§ul, ynyelvy franciá§14§ul és ynyelvy német§14§ül, megismerkedett a
zene elemeivel és képezte hangját, mert tenorista szeretett volna lenni. E
célból yevszamy 1838§20§-ban yszemelynevy Havi Mihály§6§al ytelepulesy
Milánó§2§ig gyalogolt. Itt — bár nélkülözések között — szorgalmasan tanult.
Hazaérve yevszamy 1843§20§-ban a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ kardalosa lett,
de zeneszerzéssel is foglalkozott. .Összesen 47 zeneművet írt, melyek közül 35
nyomtatásban is megjelent. Dalai, hallgató nótái hamarosan népszerűek lettek,
leghíresebb a ycimy Szózat§10§ zenéje, melyet yszemelynevy Vörösmarty§6§
versére írt. yszemelynevy Bartay András§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§i
igazgatósága alatt tűztek ki pályázatot yszemelynevy Kölcsey§6§ hazafias
költeményeinek megzenésítésére. E. pályamunkáját koszorúzták meg a díjjal, meg
is tapsolták (yevszamy 1843§20§.), de csakhamar elfeledték és csak szerzőjének
halála után egy évtizeddel talált általános elismerésre. yevszamy 1848§20§-ban
honvédnek állt és mint főhadnagy, yszemelynevy Klapka§6§ seregével kapitulált.
Később a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§nál karigazgató lett. Zeneszerzeményein
kívül egyéb munkái: »ycimy Két Sobri§10§«, népszínmű, melynek zenéjét is a
szerzette. yszemelynevy Erkel Ferenc§6§ három operájának: »ycimy Báthory
Mária§10§« (Pest, yevszamy 1840§20§. aug. 8.), »ycimy Hunyadi László§10§«
(Pest, yevszamy 1844§20§. jan. 27.) »ycimy Bánk bán§10§« (Pest, yevszamy
1861§20§. márc. 9.), ő írta a szövegét. Ezenkívül 19 opera szöveget fordított
magyarra és 60 népszínművet, melyek a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban
kerültek színre. Fordításai: »ycimy Robin orvos§10§«, vj. 1 felv. »ycimy
Senneterre márkiné, vagy egy napi kacérság§10§«, vj. 3 felv. írták:
yszemelynevy Mellesville§6§ és yszemelynevy Duveyrier§6§. — »ycimy
Elégtétel§10§«, vj. 2 felv. Irta yszemelynevy Scribe§6§. »ycimy Az árva
fiú§10§«, dráma 5 felv. Irta: yszemelynevy Dinaux§6§ és yszemelynevy Lemoin§6§.
»ycimy Ernani§10§«, nagy opera 4 felv. Irta: yszemelynevy Piave§6§. (Zenéje
yszemelynevy Verdi§6§től.) »ycimy Lammermoori Lucia§10§«, nagy opera 4 felv.
Irta: yszemelynevy Romani Félix§6§, zenéje yszemelynevy Donizetti§6§től. »ycimy
Diogenes§10§«, szmű 3 felv., egy előjátékkal. Irta: yszemelynevy Pyat Bódog§6§
(ford. yszemelynevy Csepreghy Lajos§6§-sal). »ycimy Charlotte kapitány§10§«,
vj. 3 felv. Írták: yszemelynevy Bayard§6§ és yszemelynevy Dumanoir§6§, ford.
yszemelynevy Csepreghy§6§vel, stb.
CSAKKOD 1029840 yszemelynevy Egressy
/Galambos/ Béni§6§ yszemelynevy Egressy Gábor§6§ yszuletesevtizedy 181§32§
ytelepulesy Kazinc§2§ ytelepulesy Borsod m.§2§ yhalalevtizedy 185§34§
ytelepulesy Miskolc§2§ ytelepulesy Sárospatak§2§ ytelepulesy Mezőcsát§2§
ytelepulesy Szepsi§2§ yintezmenyy kassai színtársulat§8§ ynyelvy olasz§14§
ynyelvy francia§14§ ynyelvy német§14§ yevtizedy 183§30§ yszemelynevy Havi
Mihály§6§ ytelepulesy Milánó§2§ yevtizedy 184§30§ yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ ycimy Szózat§10§ yszemelynevy Vörösmarty§6§ yszemelynevy Bartay
András§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Kölcsey§6§ yevtizedy
184§30§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Klapka§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
ycimy Két Sobri§10§ yszemelynevy Erkel Ferenc§6§ ycimy Báthory Mária§10§
yevtizedy 184§30§ ycimy Hunyadi László§10§ yevtizedy 184§30§ ycimy Bánk bán§10§
yevtizedy 186§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Robin orvos§10§ ycimy
Senneterre márkiné, vagy egy napi kacérság§10§ yszemelynevy Mellesville§6§
yszemelynevy Duveyrier§6§ ycimy Elégtétel§10§ yszemelynevy Scribe§6§ ycimy Az
árva fiú§10§ yszemelynevy Dinaux§6§ yszemelynevy Lemoin§6§ ycimy Ernani§10§
yszemelynevy Piave§6§ yszemelynevy Verdi§6§ ycimy Lammermoori Lucia§10§
yszemelynevy Romani Félix§6§ yszemelynevy Donizetti§6§ ycimy Diogenes§10§ yszemelynevy
Pyat Bódog§6§ yszemelynevy Csepreghy Lajos§6§ ycimy Charlotte kapitány§10§
yszemelynevy Bayard§6§ yszemelynevy Dumanoir§6§ yszemelynevy Csepreghy§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1029840.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com