1030070.htm
Cimszó: Egyenruha viselése - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szinhazifogalom
Szócikk: Egyenruha viselése - színpadon
bármily formában (rendjellel együtt) meg van engedve a belügyminiszter 1926.
márc. havában kiadott határozata alapján. A határozat előzménye az, hogy
1926-ban kihágási eljárás indult meg két színész ellen, akik őket meg nem
illető rendjelszalagokat használtak a színpadon katonatiszt-szerepükben. A
másodfokú rendőri büntetőbíróság a színészeket bűnösnek mondotta ki a
kihágásban, átalva az 1879. tc. 45. szakaszára. A belügyminisztérium, mint
harmadfokú hatóság, a másodfokú büntetőítéletet megváltoztatta és az illető
színészeket a kihágás vádja alól fölmentette. Az elvi jelentőségű határozat a
megokolásban kifejti, hogy az idézett törvényes rendelkezés szerint, kihágást
követ el az, aki őt jogosan meg nem illető rend- és díszjeleket nyilvánosan
visel. A színészek cselekménye — ami abból állott, hogy egy színműnek nyilvános
előadása alkalmával szerepüket a volt monarchia hadseregének egyenruhájában, az
arra feltűzött kitüntetési szalagok viselésével játszották — nem vonható e
meghatározás alá. A színészek cselekményét ugyanis nem lehet akkép magyarázni,
mintha a közönségben azt a téves hitet akarták volna kelteni, hogy a
kitüntetéseik őket saját személyükben illetik meg. Ők természetszerűleg a
közönség tudatában csakis, mint színpadi alakok élhettek; mint ilyeneknek, más
nem lehetett a céljuk, mint az, hogy azt a személyt, akit alakítottak, a
színjátszás természetében fekvő módon jellemezzék és ezt a jellemzést a
kitüntetési szalagok feltüntetésével jobban kidomborítsák.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0474.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1030070 Egyenruha viselése
színpadon bármily formában (rendjellel együtt) meg van engedve a
belügyminiszter yevszamy 1926§20§. márc. havában kiadott határozata alapján. A
határozat előzménye az, hogy yevszamy 1926§20§-ban kihágási eljárás indult meg
két színész ellen, akik őket meg nem illető rendjelszalagokat használtak a
színpadon katonatiszt-szerepükben. A másodfokú rendőri büntetőbíróság a
színészeket bűnösnek mondotta ki a kihágásban, átalva az yevszamy 1879§20§. tc.
45. szakaszára. A belügyminisztérium, mint harmadfokú hatóság, a másodfokú
büntetőítéletet megváltoztatta és az illető színészeket a kihágás vádja alól
fölmentette. Az elvi jelentőségű határozat a megokolásban kifejti, hogy az
idézett törvényes rendelkezés szerint, kihágást követ el az, aki őt jogosan meg
nem illető rend- és díszjeleket nyilvánosan visel. A színészek cselekménye —
ami abból állott, hogy egy színműnek nyilvános előadása alkalmával szerepüket a
volt monarchia hadseregének egyenruhájában, az arra feltűzött kitüntetési
szalagok viselésével játszották — nem vonható e meghatározás alá. A színészek
cselekményét ugyanis nem lehet akkép magyarázni, mintha a közönségben azt a
téves hitet akarták volna kelteni, hogy a kitüntetéseik őket saját személyükben
illetik meg. Ők természetszerűleg a közönség tudatában csakis, mint színpadi
alakok élhettek; mint ilyeneknek, más nem lehetett a céljuk, mint az, hogy azt
a személyt, akit alakítottak, a színjátszás természetében fekvő módon
jellemezzék és ezt a jellemzést a kitüntetési szalagok feltüntetésével jobban
kidomborítsák.
CSAKKOD 1030070 yevtizedy 192§30§ yevtizedy
192§30§ yevtizedy 187§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1030070.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com