1030830.htm
Cimszó: Előfüggöny - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szinhazifogalom
Szócikk: Előfüggöny - Az első színpadi
függöny, mely a vasfüggöny (L. o.) után válik széjjel. Újabban hirdetéseket is
alkalmaznak reá. Az E. lebocsátása időmúlást, változást jelent és arra szolgál,
hogy a színpadi munkások zavartalanul dolgozhassanak. A görög színpad nem
ismert E.-t. 1793-ban az első magyar színtársulat felszerelési jegyzőkönyve
szerint az E. leírása így szólt: »Hisztória szerént rajzolva, melyen Apolló az
eddig bilintseken tsüggő Tudományokat maga elejébe bocsájtván, szégyenli
azoknak salakját.« Értéke 60frt. volt. Az E. elnevezésre Verseghy Ferenc a régi
magyar »Serge« szót (L. o.) használja. Kelemen László a vármegyékhez intézett
levelében »kárpit« szót írt. Egy 1794. évi kéziratban »rekesztő kortina« a
neve, de úgyis előfordul a hivatalos iratokban, hogy »első« vagy »zárkárpit«.
(L.: Függöny. Kárpit. Kémlelőlyuk. Kortina.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0485.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1030830 Előfüggöny Az első
színpadi függöny, mely a vasfüggöny (L. o.) után válik széjjel. Újabban
hirdetéseket is alkalmaznak reá. Az E. lebocsátása időmúlást, változást jelent
és arra szolgál, hogy a színpadi munkások zavartalanul dolgozhassanak. A
ynemzetisegy görög§4§ színpad nem ismert E.-t. yevszamy 1793§20§-ban az első
magyar színtársulat felszerelési jegyzőkönyve szerint az E. leírása így szólt:
»Hisztória szerént rajzolva, melyen Apolló az eddig bilintseken tsüggő
Tudományokat maga elejébe bocsájtván, szégyenli azoknak salakját.« Értéke
60frt. volt. Az E. elnevezésre yszemelynevy Verseghy Ferenc§6§ a régi magyar
»Serge« szót (L. o.) használja. yszemelynevy Kelemen László§6§ a vármegyékhez
intézett levelében »kárpit« szót írt. Egy yevszamy 1794§20§. évi kéziratban
»rekesztő kortina« a neve, de úgyis előfordul a hivatalos iratokban, hogy »első«
vagy »zárkárpit«. (L.: Függöny. Kárpit. Kémlelőlyuk. Kortina.)
CSAKKOD 1030830 ynemzetisegy görög§4§
yevtizedy 179§30§ yszemelynevy Verseghy Ferenc§6§ yszemelynevy Kelemen
László§6§ yevtizedy 179§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1030830.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com