1032500.htm
Cimszó: Emberábrázolás - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szinhazifogalom
Szócikk: Emberábrázolás - A színjátszás
Iffland meghatározása szerint emberábrázolás. Ez a definició a 18-ik századból
való s nagy színművészek játéka sugallta. Egyetlen szóval bámulatos tömören
fejezi ki azt, amit manapság a színjátszáson értünk. Valóban embereket akarunk
látni a színpadon s a színésznek az a föladata, hogy mindenkor a valódi ember
hatását keltse. De minthogy a dolog természete szerint minden dráma, tehát
minden szerep más-más jellegű, az emberábrázolás követelményében az is
bennefoglaltatik, hogy a színésznek mindig más és más embert kell ábrázolnia,
tehát minden uj feladattal egyúttal, úgyszólván, új bőrbe kell bújnia. És itt
rejlik tulajdonképpen a színjátszás fő-problémája: embert kell adni, még pedig
mindig más embert. A színészi léleknek az a gyönyörűsége: másnak lenni, mint
amik vagyunk, s itt van a színjátszásnak ősi gyökere s minden imás művészettel
való közös eredete. Kilépni önmagunkból, átömleszteni lelkünket egy más formába
vagy hüvelybe, átérezni, sőt végig élni egy más lélek gyönyöreit és fájdalmait,
ez a színjátszás csodája és titka. Az emberábrázolás materiája a szerep, vagyis
a drámai műnek az egyes színészre eső része. Az az irott szöveg olyan, mint egy
szóbeli kivonat az emberek lelkéből. Készen van az olvasó számára. Ha az ember
elolvassa, nagyon jól érti, sőt vannak, akik azt mondják, hogy ők jobban el tudják
játszani maguknak, mint a színész a színpadon. Ez nagyon kényelmes és egy
csöppet sem kockázatos, álláspont, mert hiszen nem lehet ellenőrizni. Igaz
viszont az is, hogy bizonyos dolgokat jobban lehet elképzelni, mint eljátszani.
Az a szerep azonban, melyet a színész kezébe adnak, színpadi szempontból
éppenséggel nincs készen. Gondolatsor, beszéd, amelyhez meg kell találni, el
kell képzelni az illető jellemét, hangját, alakját, külsejét, mozgását, hogy az
irott szó megelevenedjék. Az irott szöveg megelevenítése nem abban áll, hogy
elmondom. Ahhoz, hogy valaki egy szerepet megtudjon eleveníteni, szükséges,
hogy bele tudja magát helyezni azokba a lelkiállapotokba, amelyből az író
szavai önkénytelenül következnek. A színészi képesség az, amelynél fogva valaki
képes belehelyezni magát idegen lelkiállapotba, lelki folyamatba, s ezt a
szemünk láttára végig is tudja élni. Belehelyezkedni bizonyos lelkiállapotba s
ennek igaz kifejezést adni: ez az emberábrázolás. A színész a szerep írott
szövegével szemben teljesen önálló művész. Hogy a szerep szavai miként
alakulnak ki lelkében, hogy az alak szóbeli kivonata hogyan formálódik benne
emberré: ez merőben a színész egyéniségén múlik s ezért van az, hogy különböző
színészek ugyanazt a szerepet másképen játsszák s ezért indokolatlan is egy
színésztől ugyanazt várni, amit a kollégája produkált előtte ugyanabban a
szerepben. Mennél mélyebbre hatol a színész a szerepében, mennél jobban
sajátjává teszi az író szövegét, mennél önkénytelenebbül törnek ki belőle a
színpadon a betanult szavak: annál elütőbb lesz alakítása minden más
alakítástól. (Dr. Hevesi Sándor.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0500.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM
1032500 Emberábrázolás A színjátszás yszemelynevy Iffland§6§ meghatározása
szerint emberábrázolás. Ez a definició a 18-ik századból való s nagy
színművészek játéka sugallta. Egyetlen szóval bámulatos tömören fejezi ki azt,
amit manapság a színjátszáson értünk. Valóban embereket akarunk látni a
színpadon s a színésznek az a föladata, hogy mindenkor a valódi ember hatását
keltse. De minthogy a dolog természete szerint minden dráma, tehát minden
szerep más-más jellegű, az emberábrázolás követelményében az is
bennefoglaltatik, hogy a színésznek mindig más és más embert kell ábrázolnia,
tehát minden uj feladattal egyúttal, úgyszólván, új bőrbe kell bújnia. És itt
rejlik tulajdonképpen a színjátszás fő-problémája: embert kell adni, még pedig
mindig más embert. A színészi léleknek az a gyönyörűsége: másnak lenni, mint
amik vagyunk, s itt van a színjátszásnak ősi gyökere s minden imás művészettel
való közös eredete. Kilépni önmagunkból, átömleszteni lelkünket egy más formába
vagy hüvelybe, átérezni, sőt végig élni egy más lélek gyönyöreit és fájdalmait,
ez a színjátszás csodája és titka. Az emberábrázolás materiája a szerep, vagyis
a drámai műnek az egyes színészre eső része. Az az irott szöveg olyan, mint egy
szóbeli kivonat az emberek lelkéből. Készen van az olvasó számára. Ha az ember
elolvassa, nagyon jól érti, sőt vannak, akik azt mondják, hogy ők jobban el
tudják játszani maguknak, mint a színész a színpadon. Ez nagyon kényelmes és
egy csöppet sem kockázatos, álláspont, mert hiszen nem lehet ellenőrizni. Igaz
viszont az is, hogy bizonyos dolgokat jobban lehet elképzelni, mint eljátszani.
Az a szerep azonban, melyet a színész kezébe adnak, színpadi szempontból
éppenséggel nincs készen. Gondolatsor, beszéd, amelyhez meg kell találni, el
kell képzelni az illető jellemét, hangját, alakját, külsejét, mozgását, hogy az
irott szó megelevenedjék. Az irott szöveg megelevenítése nem abban áll, hogy
elmondom. Ahhoz, hogy valaki egy szerepet megtudjon eleveníteni, szükséges,
hogy bele tudja magát helyezni azokba a lelkiállapotokba, amelyből az író
szavai önkénytelenül következnek. A színészi képesség az, amelynél fogva valaki
képes belehelyezni magát idegen lelkiállapotba, lelki folyamatba, s ezt a
szemünk láttára végig is tudja élni. Belehelyezkedni bizonyos lelkiállapotba s
ennek igaz kifejezést adni: ez az emberábrázolás. A színész a szerep írott
szövegével szemben teljesen önálló művész. Hogy a szerep szavai miként
alakulnak ki lelkében, hogy az alak szóbeli kivonata hogyan formálódik benne
emberré: ez merőben a színész egyéniségén múlik s ezért van az, hogy különböző
színészek ugyanazt a szerepet másképen játsszák s ezért indokolatlan is egy
színésztől ugyanazt várni, amit a kollégája produkált előtte ugyanabban a
szerepben. Mennél mélyebbre hatol a színész a szerepében, mennél jobban
sajátjává teszi az író szövegét, mennél önkénytelenebbül törnek ki belőle a
színpadon a betanult szavak: annál elütőbb lesz alakítása minden más
alakítástól. (yszemelynevy Dr. Hevesi Sándor§6§.)
CSAKKOD 1032500 yszemelynevy Iffland§6§
yszemelynevy Dr. Hevesi Sándor§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1032500.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com