1032830.htm
Cimszó: Endrődy Sándor - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1855
Szócikk: Endrődy Sándor - költő, sz. 1850.
jan. 16-án, Veszprémben, megh. 1920. szept. 7-én, Budapesten. Nagyszombatban
kezdte iskolázását s a veszprémi, kecskeméti és székesfehérvári kath.
gimnáziumokban folytatta. Az utóbbi helyen feltűnt költői tehetségével az
önképzőkörben, melynek elnöke akkor Wekerle Sándor volt. Érettségi után
beállott színésznek Balassagyarmatra, Novák Sándorhoz, innen azonban csakhamar
megvált. Külföldre utazott tanulmányi célból és Berlinben meg Leipzigban
esztétikai előadásokat hallgatott. 1869-ben hazajött és az előkelőbb lapokba
dolgozott. 1871-ben lefordította Hugo Victor »Angelo« c. 5 felv. drámáját.
(Nemzeti Színház könyvtára, 16.) Dugonics András »Báthory Máriá«-jához
tanulmányt írt. 1881. (Nemzeti Könyvtár, XVIII.) Színészeti cikkei megjelentek
a »Színpad« 1888. 230. és 305-ik számában. Ezután a Petőfi Társaság kiadta tőle
a »Költemények« két kötetét és tagjai sorába iktatta. Később a nagyváradi
reáliskolához nevezték ki tanárrá és ott működött 1892-ig. Ezután több költői
gyűjteményt és számos műfordítást adott ki. Leghíresebbé vált költői műve a
»Kurucnóták« könyve. A Kisfaludy Társaság 1862-ben, az Akadémia 1899-ben
választotta tagjává, 1907-ben pedig a Petőfi Társaság alelnöke lett. Igen nagy
része volt a Petőfi-kultusz újabb mozgalmaiban és a Petőfi-ház megteremtésében.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0512.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1032830 Endrődy Sándor költő,
sz. yszuletesevey 1850§22§. jan. 16-án, ytelepulesy Veszprém§2§ben, megh.
yhalalevy 1920§24§. szept. 7-én, ytelepulesy Budapest§2§en. ytelepulesy
Nagyszombat§2§ban kezdte iskolázását s a ytelepulesy veszprém§2§i, ytelepulesy
kecskemét§2§i és ytelepulesy székesfehérvár§2§i kath. gimnáziumokban folytatta.
Az utóbbi helyen feltűnt költői tehetségével az önképzőkörben, melynek elnöke
akkor yszemelynevy Wekerle Sándor§6§ volt. Érettségi után beállott színésznek
ytelepulesy Balassagyarmat§2§ra, yszemelynevy Novák Sándor§6§hoz, innen azonban
csakhamar megvált. Külföldre utazott tanulmányi célból és ytelepulesy
Berlin§2§ben meg ytelepulesy Leipzig§2§ban esztétikai előadásokat hallgatott.
yevszamy 1869§20§-ben hazajött és az előkelőbb lapokba dolgozott. yevszamy
1871§20§-ben lefordította yszemelynevy Hugo Victor§6§ »ycimy Angelo§10§« c. 5
felv. drámáját. (yintezmenyy Nemzeti Színház könyvtára§8§, 16.) yszemelynevy
Dugonics András§6§ »ycimy Báthory Máriá§10§«-jához tanulmányt írt. yevszamy
1881§20§. (yintezmenyy Nemzeti Könyvtár§8§, XVIII.) Színészeti cikkei
megjelentek a »yintezmenyy Színpad§8§« yevszamy 1888§20§. 230. és 305-ik
számában. Ezután a yintezmenyy Petőfi Társaság§8§ kiadta tőle a »ycimy
Költemények§10§« két kötetét és tagjai sorába iktatta. Később a yintezmenyy
nagyváradi reáliskolá§8§hoz nevezték ki tanárrá és ott működött yevszamy
1892§20§-ig. Ezután több költői gyűjteményt és számos műfordítást adott ki.
Leghíresebbé vált költői műve a »ycimy Kurucnóták§10§« könyve. A yintezmenyy
Kisfaludy Társaság§8§ yevszamy 1862§20§-ben, az yintezmenyy Akadémia§8§
yevszamy 1899§20§-ben választotta tagjává, yevszamy 1907§20§-ben pedig a
yintezmenyy Petőfi Társaság§8§ alelnöke lett. Igen nagy része volt a
yszemelynevy Petőfi§6§-kultusz újabb mozgalmaiban és a yszemelynevy Petőfi§6§-ház
megteremtésében.
CSAKKOD 1032830 yszemelynevy Endrődy
Sándor§6§ yszuletesevtizedy 185§32§ ytelepulesy Veszprém§2§ yhalalevtizedy
192§34§ ytelepulesy Budapest§2§ ytelepulesy Nagyszombat§2§ ytelepulesy
veszprém§2§ ytelepulesy kecskemét§2§ ytelepulesy székesfehérvár§2§ yszemelynevy
Wekerle Sándor§6§ ytelepulesy Balassagyarmat§2§ yszemelynevy Novák Sándor§6§
ytelepulesy Berlin§2§ ytelepulesy Leipzig§2§ yevtizedy 186§30§ yevtizedy
187§30§ yszemelynevy Hugo Victor§6§ ycimy Angelo§10§ yintezmenyy Nemzeti Színház
könyvtára§8§ yszemelynevy Dugonics András§6§ ycimy Báthory Mária§10§ yevtizedy
188§30§ yintezmenyy Nemzeti Könyvtár§8§ yintezmenyy Színpad§8§ yevtizedy
188§30§ yintezmenyy Petőfi Társaság§8§ ycimy Költemények§10§ yintezmenyy
nagyváradi reáliskola§8§ yevtizedy 189§30§ ycimy Kurucnóták§10§ yintezmenyy
Kisfaludy Társaság§8§ yevtizedy 186§30§ yintezmenyy Akadémia§8§ yevtizedy
189§30§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Petőfi Társaság§8§ yszemelynevy Petőfi§6§
yszemelynevy Petőfi§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1032830.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com