1034250.htm
Cimszó: Erdős János - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1815
Szócikk: Erdős János - énekesszinész, a vidék
egyik ismertnevű színésze, sz. 1812-ben, megh. 1842. jan. 21-én,
Székesfehérvárott, sorvadás következtében. Mint rendező a kiválóbbak között
említik az egykorú lapok. 1840-ben Balatonfüreden rendező. Ez év szept. 19-én
fellépett a Nemzeti Színházban, a »Fiesco« c. drámában Mulei Hasszán
szerepében. November 22-én igazgató Pécsett. 1841-ben újra fellép a Nemzeti
Színházban, ekkor a Honművész (47. sz.) azt írta, hogy oly klasszicitással
játszott, »millyet egyedül a korunkban legfőbb fokon díszlő Anschütz vagy Lőwe
remek előadásától várhatunk. E' színész gyengélkedő egéssége mellett is stúdium
által magát az elsőrendű színészek sorába iktatá.« Főbb szerepe: Kurdinkov
(Hamis pénzverők). Orsini (Neszlei torony), Kent (Lear király), Bizot (Párisi
naplopó), Montalban (Montalban Klára), Till (Hét közül a legrutabb), Abudár
(Királyi korona), stb. Neje: Dain (Dein) Teréz, a vidéki színészet egyik
jelesebb tagja, megh. 1858. nov. 7-én, Pesten. Déryné hozta a színészethez,
Rimaszombatban. 1843-ban Kolozsvárott, 1844—1847-ben Győrött, majd 1851-ben
ismét Győrött működött. Róla ezekben emlékezik meg az egykorú beszámoló:
»Anyákat, aggnőket, ollykor fiatal özvegyeket játszik, bár orgánja igen
kellemetlenül hat a fülekre, kivált első halláskor, de további ismeretség után
e' szorgalmatos színésznő mindinkább megnyeri tetszésünket. Több érdemei:
korszerű öltözék, szorgalmas szereptudás 's majd alig van az egész társaságnál
egyén, ki annyiszor olly híven felfogná szerepe jellemét, mint Erdősné.«
(»Hazánk«, [Győr] 1847. jan. 9.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0526.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1034250 Erdős János
énekesszinész, a vidék egyik ismertnevű színésze, sz. yszuletesevey
1812§22§-ben, megh. yhalalevy 1842§24§. jan. 21-én, ytelepulesy
Székesfehérvár§2§ott, sorvadás következtében. Mint rendező a kiválóbbak között
említik az egykorú lapok. yevszamy 1840§20§-ben ytelepulesy Balatonfüred§2§en
rendező. Ez év szept. 19-én fellépett a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, a
»ycimy Fiesco§10§« c. drámában yszerepy Mulei Hasszán§12§ szerepében. November
22-én igazgató ytelepulesy Pécs§2§ett. yevszamy 1841§20§-ben újra fellép a
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, ekkor a yintezmenyy Honművész§8§ (47. sz.)
azt írta, hogy oly klasszicitással játszott, »millyet egyedül a korunkban
legfőbb fokon díszlő yszemelynevy Anschütz§6§ vagy yszemelynevy Lőwe§6§ remek
előadásától várhatunk. E' színész gyengélkedő egéssége mellett is stúdium által
magát az elsőrendű színészek sorába iktatá.« Főbb szerepe: yszerepy
Kurdinkov§12§ (ycimy Hamis pénzverők§10§). yszerepy Orsini§12§ (ycimy Neszlei
torony§10§), yszerepy Kent§12§ (ycimy Lear király§10§), yszerepy Bizot§12§ (ycimy
Párisi naplopó§10§), yszerepy Montalban§12§ (ycimy Montalban Klára§10§),
yszerepy Till§12§ (ycimy Hét közül a legrutabb§10§), yszerepy Abudár§12§ (ycimy
Királyi korona§10§), stb. 1034250.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Dain
(Dein) Teréz§6§, a vidéki színészet egyik jelesebb tagja, megh. yhalalevy
1858§24§. nov. 7-én, Pesten. yszemelynevy Déryné§6§ hozta a színészethez,
ytelepulesy Rimaszombat§2§ban. yevszamy 1843§20§-ban ytelepulesy
Kolozsvár§2§ott, yevszamy 1844§20§—yevszamy 1847§20§-ben ytelepulesy
Győr§2§ött, majd yevszamy 1851§20§-ben ismét ytelepulesy Győr§2§ött működött.
Róla ezekben emlékezik meg az egykorú beszámoló: »Anyákat, aggnőket, ollykor
fiatal özvegyeket játszik, bár orgánja igen kellemetlenül hat a fülekre, kivált
első halláskor, de további ismeretség után e' szorgalmatos színésznő mindinkább
megnyeri tetszésünket. Több érdemei: korszerű öltözék, szorgalmas szereptudás
's majd alig van az egész társaságnál egyén, ki annyiszor olly híven felfogná
szerepe jellemét, mint yszemelynevy Erdősné§6§.« (»yintezmenyy Hazánk§8§«,
[ytelepulesy Győr§2§] yevszamy 1847§20§. jan. 9.)
CSAKKOD 1034250 yszemelynevy Erdős János§6§
yszuletesevtizedy 181§32§ yhalalevtizedy 184§34§ ytelepulesy Székesfehérvár§2§
yevtizedy 184§30§ ytelepulesy Balatonfüred§2§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
ycimy Fiesco§10§ yszerepy Mulei Hasszán§12§ ytelepulesy Pécs§2§ yevtizedy
184§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yintezmenyy Honművész§8§ yszemelynevy
Anschütz§6§ yszemelynevy Lőwe§6§ yszerepy Kurdinkov§12§ ycimy Hamis pénzverők§10§
yszerepy Orsini§12§ ycimy Neszlei torony§10§ yszerepy Kent§12§ ycimy Lear
király§10§ yszerepy Bizot§12§ ycimy Párisi naplopó§10§ yszerepy Montalban§12§
ycimy Montalban Klára§10§ yszerepy Till§12§ ycimy Hét közül a legrutabb§10§
yszerepy Abudár§12§ ycimy Királyi korona§10§ yszemelynevy Dain (Dein) Teréz§6§
yhalalevtizedy 185§34§ yszemelynevy Déryne§6§ ytelepulesy Rimaszombat§2§
yevtizedy 184§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 184§30§ yevtizedy 184§30§
ytelepulesy Győr§2§ yevtizedy 185§30§ ytelepulesy Győr§2§ yszemelynevy
Erdősne§6§ yintezmenyy Hazánk§8§ ytelepulesy Győr§2§ yevtizedy 184§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1034250.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com