1034720.htm
Cimszó: Ernani - Magyar Színművészeti Lexikon
(1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
mucimcimszo
Szócikk: Ernani - Opera 4 felv. Zenéjét
szerzetté: Verdi, aki 1844-ben, a velencei Teatro Fenice számára írta az
operát. A szövegét Victor Hugo ugyanilyen című szomorú játéka nyomán Piave
készítette számára és a francia költő az 1844. márc. 9-én megtartott velencei
bemutató után hevesen tiltakozott, drámája felhasználása ellen, akárcsak négy
évvel előbb Donizetti »Luerezia Borgiá«-ja ellen, amelyet Párizsban csak
megváltoztatott címmel volt szabad előadni. Verdi »Ernani«-ja nagy sikerét
elsősorban azért aratta, mert e művében jelentkezik először az a fokozott
ritmikai elevenség és drámai erő, amely őt elődjeitől, Bellinitől és
Donizettitől legfőként megkülönböztette. Az »Ernani« partitúrájában jelentkezik
már a későbbi nagy Verdi minden kvalitása és megtaláljuk benne a »Rigoletto«,
»A trubadur«, a »Traviata« csiráit. Energia és szenvedélyesség ömlik el Verdi
korai operájának zenéjén, amelyben sok kevésbé sikerült részlet mellett olyan
gyöngyszemek vannak, mint a két finálé, Elvira, Ernani és Don Carlos tercettje,
a híres szopránária, a megkapóan nagyszerű vokál-kórus és a befejező tercett.
Nálunk Egressy Béni fordításában bemutatták a Nemzeti Színházban, 1847. febr.
3-án. Főszereplők voltak: Don Carlos: Füredy Mihály; Ernani: Wolff Károly; Don
Sylva: Kőszeghy Károly; Elvira: Hollóssy Kornélia; Ricardo: Reszler István;
Jago: Udvarhelyi Sándor; Giovanna: Hubenayné. A 150-ik előadás szereposztása az
előbbi sorrendben: Alexi Sándor, Hajós Zsigmond, Ney Dávid, Wiltné, Dalnoki
Béni, Szekeres, Doppler. A Magy. Kir. Operaházban 1884. okt. 30-án volt a
bemutatója, Perotti Gyulával a címszerepében. 1909-ig 15-ször került színre
22.520 K 60 fillér bevétellel. A Városi Színház is műsorába illesztette, 1928.
okt. 31-én, midőn a címszerepet Halmos János énekelte, Elvira szerepét Báthy
Anna, Don Carlos-ét Csóka Béla kapta. Giovanna: Ábrányi Margit és Don Sylva:
Pajor Ödön volt. — Kolozsvárott 1848. ápr. 25-én mutatták be. — Bécsben az első
előadása 1844-ben volt. 200-ik előadását 1892. jan. havában érte meg, az udvari
operában.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0540.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A szöveg
kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1034720 Ernani Opera 4 felv.
Zenéjét szerzetté: yszemelynevy Verdi§6§, aki yevszamy 1844§20§-ben, a
ytelepulesy velence§2§i yintezmenyy Teatro Fenice§8§ számára írta az operát. A
szövegét yszemelynevy Victor Hugo§6§ ugyanilyen című szomorú játéka nyomán
yszemelynevy Piave§6§ készítette számára és a ynemzetisegy francia§4§ költő az
yevszamy 1844§20§. márc. 9-én megtartott ytelepulesy velence§2§i bemutató után
hevesen tiltakozott, drámája felhasználása ellen, akárcsak négy évvel előbb
yszemelynevy Donizetti§6§ »ycimy Luerezia Borgiá§10§«-ja ellen, amelyet
ytelepulesy Párizs§2§ban csak megváltoztatott címmel volt szabad előadni.
yszemelynevy Verdi§6§ »ycimy Ernani§10§«-ja nagy sikerét elsősorban azért
aratta, mert e művében jelentkezik először az a fokozott ritmikai elevenség és
drámai erő, amely őt elődjeitől, yszemelynevy Bellini§6§től és yszemelynevy
Donizetti§6§től legfőként megkülönböztette. Az »ycimy Ernani§10§« partitúrájában
jelentkezik már a későbbi nagy yszemelynevy Verdi§6§ minden kvalitása és
megtaláljuk benne a »ycimy Rigoletto§10§«, »ycimy A trubadur§10§«, a »ycimy
Traviata§10§« csiráit. Energia és szenvedélyesség ömlik el yszemelynevy
Verdi§6§ korai operájának zenéjén, amelyben sok kevésbé sikerült részlet
mellett olyan gyöngyszemek vannak, mint a két finálé, ycimy Elvira§10§, ycimy
Ernani§10§ és ycimy Don Carlos§10§ tercettje, a híres szopránária, a megkapóan
nagyszerű vokál-kórus és a befejező tercett. Nálunk yszemelynevy Egressy
Béni§6§ fordításában bemutatták a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, yevszamy
1847§20§. febr. 3-án. Főszereplők voltak: yszerepy Don Carlos§12§: yszemelynevy
Füredy Mihály§6§; yszerepy Ernani§12§: yszemelynevy Wolff Károly§6§; yszerepy Don
Sylva§12§: yszemelynevy Kőszeghy Károly§6§; yszerepy Elvira§12§: yszemelynevy
Hollóssy Kornélia§6§; yszerepy Ricardo§12§: yszemelynevy Reszler István§6§;
yszerepy Jago§12§: yszemelynevy Udvarhelyi Sándor§6§; yszerepy Giovanna§12§:
yszemelynevy Hubenayné§6§. A 150-ik előadás szereposztása az előbbi sorrendben:
yszemelynevy Alexi Sándor§6§, yszemelynevy Hajós Zsigmond§6§, yszemelynevy Ney
Dávid§6§, yszemelynevy Wiltné§6§, yszemelynevy Dalnoki Béni§6§, yszemelynevy
Szekeres§6§, yszemelynevy Doppler§6§. A yintezmenyy Magy. Kir. Operaház§8§ban
yevszamy 1884§20§. okt. 30-án volt a bemutatója, yszemelynevy Perotti
Gyulá§6§val a címszerepében. yevszamy 1909§20§-ig 15-ször került színre 22.520
K 60 fillér bevétellel. A yintezmenyy Városi Színház§8§ is műsorába illesztette,
yevszamy 1928§20§. okt. 31-én, midőn a címszerepet yszemelynevy Halmos János§6§
énekelte, yszerepy Elvira§12§ szerepét yszemelynevy Báthy Anna§6§, yszerepy Don
Carlos§12§-ét yszemelynevy Csóka Béla§6§ kapta. yszerepy Giovanna§12§:
yszemelynevy Ábrányi Margit§6§ és yszerepy Don Sylva§12§: yszemelynevy Pajor
Ödön§6§ volt. — ytelepulesy Kolozsvár§2§ott yevszamy 1848§20§. ápr. 25-én
mutatták be. — ytelepulesy Bécs§2§ben az első előadása yevszamy 1844§20§-ben
volt. 200-ik előadását yevszamy 1892§20§. jan. havában érte meg, az udvari
operában.
CSAKKOD 1034720 ycimy Ernani§10§
yszemelynevy Verdi§6§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy velence§2§ yintezmenyy
Teatro Fenice§8§ yszemelynevy Victor Hugo§6§ yszemelynevy Piave§6§ ynemzetisegy
francia§4§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy velence§2§ yszemelynevy Donizetti§6§
ycimy Luerezia Borgia§10§ ytelepulesy Párizs§2§ yszemelynevy Verdi§6§ ycimy
Ernani§10§ yszemelynevy Bellini§6§ yszemelynevy Donizetti§6§ ycimy Ernani§10§
yszemelynevy Verdi§6§ ycimy Rigoletto§10§ ycimy A trubadur§10§ ycimy
Traviata§10§ yszemelynevy Verdi§6§ ycimy Elvira§10§ ycimy Ernani§10§ ycimy Don
Carlos§10§ yszemelynevy Egressy Béni§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
yevtizedy 184§30§ yszerepy Don Carlos§12§ yszemelynevy Füredy Mihály§6§
yszerepy Ernani§12§ yszemelynevy Wolff Károly§6§ yszerepy Don Sylva§12§
yszemelynevy Kőszeghy Károly§6§ yszerepy Elvira§12§ yszemelynevy Hollóssy
Kornélia§6§ yszerepy Ricardo§12§ yszemelynevy Reszler István§6§ yszerepy
Jago§12§ yszemelynevy Udvarhelyi Sándor§6§ yszerepy Giovanna§12§ yszemelynevy
Hubenayne§6§ yszemelynevy Alexi Sándor§6§ yszemelynevy Hajós Zsigmond§6§
yszemelynevy Ney Dávid§6§ yszemelynevy Wiltne§6§ yszemelynevy Dalnoki Béni§6§
yszemelynevy Szekeres§6§ yszemelynevy Doppler§6§ yintezmenyy Magy. Kir. Operaház§8§
yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Perotti Gyula§6§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy
Városi Színház§8§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Halmos János§6§ yszerepy
Elvira§12§ yszemelynevy Báthy Anna§6§ yszerepy Don Carlos§12§ yszemelynevy
Csóka Béla§6§ yszerepy Giovanna§12§ yszemelynevy Ábrányi Margit§6§ yszerepy Don
Sylva§12§ yszemelynevy Pajor Ödön§6§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy 184§30§
ytelepulesy Bécs§2§ yevtizedy 184§30§ yevtizedy 189§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1034720.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com