1035080.htm
Cimszó: Esterházy Kálmán - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1835
Szócikk: Esterházy Kálmán - (galánthai gróf),
orsz. képviselő, a kolozsvári színház egykori intendánsa, sz. 1830. jún. 7-én,
Nagyiklodon, Szolnok-Doboka vm., megh. 1916. febr. 9-én. Tanulmányait
Kolozsvárott végezte. 18 éves korában mint önkéntes belépett a honvédhadseregbe,
ahol Bem tábornok seregében huszárfőhadnaggyá lépett elő. A véres nagyszebeni
csatában osztrák ágyúgolyó szétzúzta a jobb karját, amelyet azután le kellett
vágni. 1857. febr. 15-én ajánlatot tett a kolozsvári színház átvételére, de
eredménytelenül. 1871-ben a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsa volt, később
ettől az állástól királyi kitüntető elismerés kíséretében vált meg, míg 1885.
aug. havában újból elfoglalta.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0546.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1035080 Esterházy Kálmán
(ytelepulesy galántha§2§i gróf), orsz. képviselő, a ytelepulesy kolozsvár§2§i
színház egykori intendánsa, sz. yszuletesevey 1830§22§. jún. 7-én, ytelepulesy
Nagyiklod§2§on, ytelepulesy Szolnok-Doboka vm.§2§, megh. yhalalevy 1916§24§.
febr. 9-én. Tanulmányait ytelepulesy Kolozsvár§2§ott végezte. 18 éves korában
mint önkéntes belépett a honvédhadseregbe, ahol yszemelynevy Bem tábornok§6§
seregében huszárfőhadnaggyá lépett elő. A véres ytelepulesy nagyszeben§2§i
csatában ynemzetisegy osztrák§4§ ágyúgolyó szétzúzta a jobb karját, amelyet
azután le kellett vágni. yevszamy 1857§20§. febr. 15-én ajánlatot tett a
ytelepulesy kolozsvár§2§i színház átvételére, de eredménytelenül. yevszamy
1871§20§-ben a yintezmenyy kolozsvári Nemzeti Színház§8§ intendánsa volt,
később ettől az állástól királyi kitüntető elismerés kíséretében vált meg, míg
yevszamy 1885§20§. aug. havában újból elfoglalta.
CSAKKOD 1035080 yszemelynevy Esterházy
Kálmán§6§ ytelepulesy galántha§2§ ytelepulesy kolozsvár§2§ yszuletesevtizedy
183§32§ ytelepulesy Nagyiklod§2§ ytelepulesy Szolnok-Doboka vm.§2§
yhalalevtizedy 191§34§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yszemelynevy Bem tábornok§6§
ytelepulesy nagyszeben§2§ ynemzetisegy osztrák§4§ yevtizedy 185§30§ ytelepulesy
kolozsvár§2§ yevtizedy 187§30§ yintezmenyy kolozsvári Nemzeti Színház§8§
yevtizedy 188§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1035080.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com