1035830.htm
Cimszó: Faludi Antal - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1855
Szócikk: Faludi Antal - színész, a Nemzeti
Színház tagja, sz. 1851-ben, Nagyváradon. U. o. végezte iskolai tanulmányait.
Gyulai Pál támogatása mellett beiratkozott a színészakadémiára; 1870-ben a
fővárosi Istvántéri színházhoz szerződött; egy hét múlva a színház leégett,
erre Balatonfüredre ment és álnéven szerepelt. Innen Győrbe hívták. 1873. ápr.
1. a Nemzeti Színház szerződtette, hol 1901. máj. 14-én ülte meg 25 éves
jubileumát »A mama« c. vígjáték Ugri Miska szerepében. 40 évi működés után
nyugdíjba ment és a postatakarékpénztárnál hivatalt vállalt. Neje: Enyedi
Judit, színésznő, kivel 1890. jún. 16-án Szolnokon lépett házasságra. Munkája:
»Szatirikus önéletrajz«. Budapest, 1917. Leánya: F. Sári, színésznő.
A szócikkben a vezetéknév
rövidítésével fordul elő: Faludi Sári
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0557.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes
változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár
Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1035830 Faludi Antal színész,
a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ tagja, sz. yszuletesevey 1851§22§-ben,
ytelepulesy Nagyvárad§2§on. U. o. végezte iskolai tanulmányait. yszemelynevy
Gyulai Pál§6§ támogatása mellett beiratkozott a színészakadémiára; yevszamy
1870§20§-ben a ytelepulesy főváros§2§i yintezmenyy Istvántéri színház§8§hoz szerződött;
egy hét múlva a színház leégett, erre ytelepulesy Balatonfüred§2§re ment és
álnéven szerepelt. Innen ytelepulesy Győr§2§be hívták. yevszamy 1873§20§. ápr.
1. a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ szerződtette, hol yevszamy 1901§20§. máj.
14-én ülte meg 25 éves jubileumát »ycimy A mama§10§« c. vígjáték yszerepy Ugri
Miska§12§ szerepében. 40 évi működés után nyugdíjba ment és a
postatakarékpénztárnál hivatalt vállalt. 1035830.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje:
yszemelynevy Enyedi Judit§6§, színésznő, kivel yevszamy 1890§20§. jún. 16-án
ytelepulesy Szolnok§2§on lépett házasságra. Munkája: »ycimy Szatirikus
önéletrajz§10§«. ytelepulesy Budapest§2§, yevszamy 1917§20§. Leánya:
yszemelynevy F. Sári§6§, színésznő.
CSAKKOD 1035830 yszemelynevy Faludi Antal§6§
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszuletesevtizedy 185§32§ ytelepulesy
Nagyvárad§2§ yszemelynevy Gyulai Pál§6§ yevtizedy 187§30§ ytelepulesy
főváros§2§ yintezmenyy Istvántéri színház§8§ ytelepulesy Balatonfüred§2§
ytelepulesy Győr§2§ yevtizedy 187§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy
190§30§ ycimy A mama§10§ yszerepy Ugri Miska§12§ yszemelynevy Enyedi Judit§6§
yevtizedy 189§30§ ytelepulesy Szolnok§2§ ycimy Szatirikus önéletrajz§10§
ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 191§30§ yszemelynevy F. Sári§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1035830.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com