1036230.htm
Cimszó: Faragó Géza - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1875
Szócikk: Faragó Géza - festőművész és
grafikus, sz. 1877. jún. 25-én, Budapesten, megh. 1928. szept. 23-án, u. o.
Ujházy Ferenctől nyerte az első oktatást a rajzban s azután több budapesti
vállalatnál dolgozott. 1898-ban Párizsban járt tanulmányúton, 1905-ben a
Műcsarnok kiállításán Budapesten először jelent meg s szatirikus gouacheai-val
a báró Harkányi Frigyes-féle díjat nyerte. A dekoratív-festés terén F. az újabb
festőnemzedék egyik erőssége volt, kit a fővárosi színházak díszletek és
kosztümök tervezése céljából sokat foglalkoztattak.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0563.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1036230 Faragó Géza
festőművész és grafikus, sz. yszuletesevey 1877§22§. jún. 25-én, ytelepulesy
Budapest§2§en, megh. yhalalevy 1928§24§. szept. 23-án, u. o. yszemelynevy
Ujházy Ferenc§6§től nyerte az első oktatást a rajzban s azután több ytelepulesy
budapest§2§i vállalatnál dolgozott. yevszamy 1898§20§-ban ytelepulesy
Párizs§2§ban járt tanulmányúton, yevszamy 1905§20§-ben a yintezmenyy
Műcsarnok§8§ kiállításán ytelepulesy Budapest§2§en először jelent meg s
szatirikus gouacheai-val a yszemelynevy báró Harkányi Frigyes§6§-féle díjat
nyerte. A dekoratív-festés terén F. az újabb festőnemzedék egyik erőssége volt,
kit a ytelepulesy főváros§2§i színházak díszletek és kosztümök tervezése
céljából sokat foglalkoztattak.
CSAKKOD 1036230 yszemelynevy Faragó Géza§6§
yszuletesevtizedy 187§32§ ytelepulesy Budapest§2§ yhalalevtizedy 192§34§
yszemelynevy Ujházy Ferenc§6§ ytelepulesy budapest§2§ yevtizedy 189§30§
ytelepulesy Párizs§2§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Műcsarnok§8§ ytelepulesy
Budapest§2§ yszemelynevy báró Harkányi Frigyes§6§ ytelepulesy főváros§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1036230.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com