1036290.htm

 Cimszó: Faragó Ödön - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1875

 

 Szócikk: Faragó Ödön - színész, sz. 1876. júl. 21-én, Adonyban. Gyermekkorában már diákelőadásokat rendezett a késmárki polgári iskolában és ez a vágy végigkísérte diákéveit. Nagy könyörgésre elviszik Csillag Terézhez, de kicsapják. Mint kicsapott színésznövendék Horváth Zoltán, nemzeti színházi tag, színészeti előkészítő iskolájába jár, ahol végzett is. Elmegy falusi színésznek: Beke Gyula vándorszíntársulatához, itt játszik, súg, díszít, jegyeket szed, termet söpör, kellékeket és színlapokat hord, mindezeket napi 40 krajcár accidentiáért. Ezután Dobó Sándor színtársulatához kerül Nyíregyházára, ahol egy bravúros »beugrás« által egyszerre vezető színész lesz. Dobó Sándortól Rakodczay Pálhoz szerződik, akinél a Shakespeare iránti rajongást sajátítja el. 1897-ben leszerződteti Makó Lajos szegedi színigazgató, jellemszínésznek. 1899-ben Makó Lajossal játszik a BudaiSzínkörben. 1900-ban a »Segédtanár« német színműben Störmer tanár alakítását Reinhardéhoz hasonlítja a kritika. 1901-ben alakul az első magyar kabaré »Tarka Színpad« címen a Fővárosi Orfeumban, ahova Zoltán Jenő hírlapíró szerződteti. De ambícióját nem elégítik ki itteni sikerei, visszaszerződik vidékre, Debrecenbe, Komjáthy Jánoshoz, ahol kedvence lett a közönségnek. Komjáthytól a Magyar Színház meghívására újra Pestre szerződik és itt a legnagyobb színészi sikereit aratja. Munkaköre azonban itt is csekély, visszamegy újra Debrecenbe. ahol nagy tüntetéssel fogadják. 1903-tól 1905-ig újra Makó Lajosnál volt. Ebbe az időbe esik az Orsz. Színészegyesület ügyeibe való élénk bekapcsolódása, a színészek szociális helyzetének megjavítására való törekvése. Innen Kassára, szerződik Komjáthyhoz, mint jellemszínész és főrendező. Komjáthy méltányolva tehetségét és szorgalmát, a legszebb feladatok elé állítja. 1910-ben dr. Janovics Jenő hívja meg a kolozsvári Orsz. Nemzeti Színházhoz színésznek és általános főrendezőnek. Ekkor már híre ment kitűnő pedagógiai tudásának és megnyitja kolozsvári magán-színésziskoláját. 1911-ben az első vidéki rendező, akit utazási ösztöndíjjal tüntetnek ki. Németországban kétízben tett tanulmányainak eredménye az »Impressióim« című színészi tanulmány. 1913-ban megválasztják a kassai Nemzeti Színház igazgatójává, közben ez év augusztusától a Népoperában működött, ahol a »Komevilli harangok« Gáspár apó szerepében sikert aratott. 1914-ben kitör a világháború, ő minden nehézség ellenére okt. 31-én megnyitja a kassai színházat. 1916-ban új színházat épít Brassóban a magyar színészetnek. 1916. aug. 27-én tragikus körülmények között menekül Brassóból és csak személyes bátorságának köszönhető, hogy társulatát egy teherkocsiba waggonirozva, az utolsó vonattal sikerült elmenekülnie. Mindene ott maradt, de Kassa város nagylelkűsége folytán 40.000 koronás kölcsönhöz jut, amit a jegyek pótfilléreiből visszafizet és ebből az összegből felruházva társulatát, szeptember 16-án újra teljes munkakedvvel, új felszereléssel megnyitja a kassai színház kapuit. 1918-ban, a forradalom idején sorozatosan jönnek reá és színházára a csapások, mert a csehek bevonulása mindent felborított. 1916. novemberétől örökös küzdelem a színészet fenntartása. Elmaradnak az előadások, statáriumot hirdetnek, elveszik a színházat cseh előadások részére, életbelép a cenzúra, napirenden van a darabok törlése, majd a kommunizmus réme következik. A végső pillanatban újra a csehek ragadják magukhoz az uralmat. A parancsnokló francia és olasz tábornokok rokonszenve biztosította újra a magyar előadásokat, így 1919. szeptemberétől zavartalannak látszik a működése. Kikerül minden politikai demonstrációt, amely ártalmára lehet a felvidéki magyar színészet exisztenciális érdekeinek. Lefordíttatja a kulturális közeledés érdekében nevesebb cseh írók színpadi műveit, cseh operákat hoz színre. Ebben az évben engedik be először és sajnos, utoljára, Eperjes, Igló városaiba a társulatát. 1920-ban a kassai városi tanács segélyével pályázat útján nyeri el a pozsonyi színházat és így teremtették meg a kerületet, miután a csehszlovák hatóság kijelentette: csak egy magyar társulat működhetik Szlovenszkóban. 1921-ben kezdi meg vándorlásait különféle kis városokban, mint Losonc, Rimaszombat, stb., ahol állandó ráfizetései voltak, mert hiszen a hatalmasan beszervezett kassa-pozsonyi társulatot a kis városok eltartani nem tudták. 1923-ban a hatóságok elveszik koncesszióját, de utódja képtelen megfelelni a követelményeknek, úgy, hogy a magyar közönség és a hatóságok hívására visszamegy újra helyére. Újult erővel veszi át a színtársulat vezetését; ekkor megszervezi a szlovenszkói magyar Színpártoló Egyesületet, kiverekedi alapszabályainak elfogadását. 1925. júliusában Prágába viszi a társulatát, ahol magyar operett-előadásokkal maradandó sikereket biztosít a magyar színészetnek. Prágában kétízben mutatja be a magyar operettek legszebbjeit. Mindezen tények azonban egy cseppet sem javítottak helyzetén, mert a cseh hivatalos körök elzárkóztak a magyar színészet helyzetének javításától. Látva a meddő küzdelmet és anyagi erejének teljes kimerülését, 1926-ban elfogadja a szegedi városi tanács megbízását és fájdalmas búcsúzások között elhagyja kedvenc helyét. Szegeden munkájával új életre kelti a válságos szegedi színházat; előadásai fővárosi színvonalra emelkednek. Lankadatlan munkával dolgozik, de bármilyen nagy is az energiája, csődöt mond igyekezete és 1927. februárjában az anyagi követelményeinek eleget tenni nem tudván, a város kezelésébe adja a színházat, amelynek első fundamentumát ő rakta le. Ezzel a tettével is előbbre vitte a vajúdó vidéki színészet ügyét. A szegedi színház művészeti vezetését különböző befolyások érvényesülése miatt otthagyván, 1927. szeptemberétől az Andrássy-uti Színház főrendezője és színésze lett. Számtalan elismerő irata van a háborús működéséből kifolyólag. 1918-ban érdekes röpirata jelent meg Kassán, a »Vidéki színészet újjáépítése«: címmel és már itt hangoztatta, hogy a vidéki színházakat olyan felügyelet alá kell helyezni, amely a művészi nívót és az anyagi élet zavartalanságát biztosítja. Mint színésznek legsikerültebb alakításai közé tartoznak a régi klasszikus operettek buffó-szerepei, továbbá Shylock, Lear, Petur bán, »Taifun«-ban Tokerámó, Flambeau, Cigány, a »Trilby«-ben Svengali, stb. 1929-ben volt kassai színészeivel és tanítványaival karöltve, nevéről elnevezett asztaltársaságot alapított, szegény-sorsú színészek támogatása céljából. — Neje; Biller Irén (l. o.), operett-primadonna, akitől később elvált. (Keller Andor.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0565.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1036290 Faragó Ödön színész, sz. yszuletesevey 1876§22§. júl. 21-én, ytelepulesy Adony§2§ban. Gyermekkorában már diákelőadásokat rendezett a ytelepulesy késmárk§2§i polgári iskolában és ez a vágy végigkísérte diákéveit. Nagy könyörgésre elviszik yszemelynevy Csillag Teréz§6§hez, de kicsapják. Mint kicsapott színésznövendék yszemelynevy Horváth Zoltán§6§, nemzeti színházi tag, színészeti előkészítő iskolájába jár, ahol végzett is. Elmegy falusi színésznek: yszemelynevy Beke Gyula§6§ vándorszíntársulatához, itt játszik, súg, díszít, jegyeket szed, termet söpör, kellékeket és színlapokat hord, mindezeket napi 40 krajcár accidentiáért. Ezután yszemelynevy Dobó Sándor§6§ színtársulatához kerül ytelepulesy Nyíregyházá§2§ra, ahol egy bravúros »beugrás« által egyszerre vezető színész lesz. yszemelynevy Dobó Sándor§6§tól yszemelynevy Rakodczay Pál§6§hoz szerződik, akinél a yszemelynevy Shakespeare§6§ iránti rajongást sajátítja el. yevszamy 1897§20§-ben leszerződteti yszemelynevy Makó Lajos§6§ ytelepulesy szeged§2§i színigazgató, jellemszínésznek. yevszamy 1899§20§-ben yszemelynevy Makó Lajos§6§sal játszik a yintezmenyy BudaiSzínkör§8§ben. yevszamy 1900§20§-ban a »ycimy Segédtanár§10§« ynyelvy német§14§ színműben yszemelynevy Störmer§6§ tanár alakítását yszemelynevy Reinhard§6§éhoz hasonlítja a kritika. yevszamy 1901§20§-ben alakul az első magyar kabaré »yintezmenyy Tarka Színpad§8§« címen a yintezmenyy Fővárosi Orfeum§8§ban, ahova yszemelynevy Zoltán Jenő§6§ hírlapíró szerződteti. De ambícióját nem elégítik ki itteni sikerei, visszaszerződik vidékre, ytelepulesy Debrecen§2§be, yszemelynevy Komjáthy János§6§hoz, ahol kedvence lett a közönségnek. yszemelynevy Komjáthy§6§tól a yintezmenyy Magyar Színház§8§ meghívására újra Pestre szerződik és itt a legnagyobb színészi sikereit aratja. Munkaköre azonban itt is csekély, visszamegy újra ytelepulesy Debrecen§2§be. ahol nagy tüntetéssel fogadják. yevszamy 1903§20§-tól yevszamy 1905§20§-ig újra yszemelynevy Makó Lajos§6§nál volt. Ebbe az időbe esik az yintezmenyy Orsz. Színészegyesület§8§ ügyeibe való élénk bekapcsolódása, a színészek szociális helyzetének megjavítására való törekvése. Innen ytelepulesy Kassá§2§ra, szerződik yszemelynevy Komjáthy§6§hoz, mint jellemszínész és főrendező. yszemelynevy Komjáthy§6§ méltányolva tehetségét és szorgalmát, a legszebb feladatok elé állítja. yevszamy 1910§20§-ben yszemelynevy dr. Janovics Jenő§6§ hívja meg a yintezmenyy kolozsvári Orsz. Nemzeti Színház§8§hoz színésznek és általános főrendezőnek. Ekkor már híre ment kitűnő pedagógiai tudásának és megnyitja ytelepulesy kolozsvár§2§i magán-színésziskoláját. yevszamy 1911§20§-ben az első vidéki rendező, akit utazási ösztöndíjjal tüntetnek ki. ytelepulesy Németország§2§ban kétízben tett tanulmányainak eredménye az »ycimy Impressióim§10§« című színészi tanulmány. yevszamy 1913§20§-ban megválasztják a yintezmenyy kassai Nemzeti Színház§8§ igazgatójává, közben ez év augusztusától a yintezmenyy Népoperá§8§ban működött, ahol a »ycimy Komevilli harangok§10§« yszerepy Gáspár apó§12§ szerepében sikert aratott. yevszamy 1914§20§-ben kitör a világháború, ő minden nehézség ellenére okt. 31-én megnyitja a ytelepulesy kassa§2§i színházat. yevszamy 1916§20§-ban új színházat épít ytelepulesy Brassó§2§ban a magyar színészetnek. yevszamy 1916§20§. aug. 27-én tragikus körülmények között menekül ytelepulesy Brassó§2§ból és csak személyes bátorságának köszönhető, hogy társulatát egy teherkocsiba waggonirozva, az utolsó vonattal sikerült elmenekülnie. Mindene ott maradt, de ytelepulesy Kassa§2§ város nagylelkűsége folytán 40.000 koronás kölcsönhöz jut, amit a jegyek pótfilléreiből visszafizet és ebből az összegből felruházva társulatát, szeptember 16-án újra teljes munkakedvvel, új felszereléssel megnyitja a ytelepulesy kassa§2§i színház kapuit. yevszamy 1918§20§-ban, a forradalom idején sorozatosan jönnek reá és színházára a csapások, mert a ynemzetisegy cseh§4§ek bevonulása mindent felborított. yevszamy 1916§20§. novemberétől örökös küzdelem a színészet fenntartása. Elmaradnak az előadások, statáriumot hirdetnek, elveszik a színházat ynemzetisegy cseh§4§ előadások részére, életbelép a cenzúra, napirenden van a darabok törlése, majd a kommunizmus réme következik. A végső pillanatban újra a ynemzetisegy cseh§4§ek ragadják magukhoz az uralmat. A parancsnokló ynemzetisegy francia§4§ és ynemzetisegy olasz§4§ tábornokok rokonszenve biztosította újra a magyar előadásokat, így yevszamy 1919§20§. szeptemberétől zavartalannak látszik a működése. Kikerül minden politikai demonstrációt, amely ártalmára lehet a ytelepulesy felvidék§2§i magyar színészet exisztenciális érdekeinek. Lefordíttatja a kulturális közeledés érdekében nevesebb ynemzetisegy cseh§4§ írók színpadi műveit, ynemzetisegy cseh§4§ operákat hoz színre. Ebben az évben engedik be először és sajnos, utoljára, Eperjes, Igló városaiba a társulatát. yevszamy 1920§20§-ban a kassai városi tanács segélyével pályázat útján nyeri el a pozsonyi színházat és így teremtették meg a kerületet, miután a ynemzetisegy csehszlovák§4§ hatóság kijelentette: csak egy magyar társulat működhetik ytelepulesy Szlovenszkó§2§ban. yevszamy 1921§20§-ben kezdi meg vándorlásait különféle kis városokban, mint ytelepulesy Losonc§2§, ytelepulesy Rimaszombat§2§, stb., ahol állandó ráfizetései voltak, mert hiszen a hatalmasan beszervezett ytelepulesy kassa§2§-ytelepulesy pozsony§2§i társulatot a kis városok eltartani nem tudták. yevszamy 1923§20§-ban a hatóságok elveszik koncesszióját, de utódja képtelen megfelelni a követelményeknek, úgy, hogy a magyar közönség és a hatóságok hívására visszamegy újra helyére. Újult erővel veszi át a színtársulat vezetését; ekkor megszervezi a yintezmenyy szlovenszkói magyar Színpártoló Egyesület§8§et, kiverekedi alapszabályainak elfogadását. yevszamy 1925§20§. júliusában ytelepulesy Prágá§2§ba viszi a társulatát, ahol magyar operett-előadásokkal maradandó sikereket biztosít a magyar színészetnek. ytelepulesy Prágá§2§ban kétízben mutatja be a magyar operettek legszebbjeit. Mindezen tények azonban egy cseppet sem javítottak helyzetén, mert a ynemzetisegy cseh§4§ hivatalos körök elzárkóztak a magyar színészet helyzetének javításától. Látva a meddő küzdelmet és anyagi erejének teljes kimerülését, yevszamy 1926§20§-ban elfogadja a ytelepulesy szeged§2§i városi tanács megbízását és fájdalmas búcsúzások között elhagyja kedvenc helyét. ytelepulesy Szeged§2§en munkájával új életre kelti a válságos ytelepulesy szeged§2§i színházat; előadásai ytelepulesy főváros§2§i színvonalra emelkednek. Lankadatlan munkával dolgozik, de bármilyen nagy is az energiája, csődöt mond igyekezete és yevszamy 1927§20§. februárjában az anyagi követelményeinek eleget tenni nem tudván, a város kezelésébe adja a színházat, amelynek első fundamentumát ő rakta le. Ezzel a tettével is előbbre vitte a vajúdó vidéki színészet ügyét. A ytelepulesy szeged§2§i színház művészeti vezetését különböző befolyások érvényesülése miatt otthagyván, yevszamy 1927§20§. szeptemberétől az yintezmenyy Andrássy-uti Színház§8§ főrendezője és színésze lett. Számtalan elismerő irata van a háborús működéséből kifolyólag. yevszamy 1918§20§-ban érdekes röpirata jelent meg ytelepulesy Kassá§2§n, a »ycimy Vidéki színészet újjáépítése§10§«: címmel és már itt hangoztatta, hogy a vidéki színházakat olyan felügyelet alá kell helyezni, amely a művészi nívót és az anyagi élet zavartalanságát biztosítja. Mint színésznek legsikerültebb alakításai közé tartoznak a régi klasszikus operettek buffó-szerepei, továbbá yszerepy Shylock§12§, yszerepy Lear§12§, yszerepy Petur bán§12§, »ycimy Taifun§10§«-ban yszerepy Tokerámó§12§, yszerepy Flambeau§12§, yszerepy Cigány§12§, a »ycimy Trilby§10§«-ben yszerepy Svengali§12§, stb. yevszamy 1929§20§-ben volt ytelepulesy kassa§2§i színészeivel és tanítványaival karöltve, nevéről elnevezett asztaltársaságot alapított, szegény-sorsú színészek támogatása céljából. — Neje; yszemelynevy Biller Irén§6§ (l. o.), operett-primadonna, akitől később elvált. (yszemelynevy Keller Andor§6§.)

CSAKKOD 1036290 yszemelynevy Faragó Ödön§6§ yszuletesevtizedy 187§32§ ytelepulesy Adony§2§ ytelepulesy késmárk§2§ yszemelynevy Csillag Teréz§6§ yszemelynevy Horváth Zoltán§6§ yszemelynevy Beke Gyula§6§ yszemelynevy Dobó Sándor§6§ ytelepulesy Nyíregyháza§2§ yszemelynevy Dobó Sándor§6§ yszemelynevy Rakodczay Pál§6§ yszemelynevy Shakespeare§6§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy Makó Lajos§6§ ytelepulesy szeged§2§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy Makó Lajos§6§ yintezmenyy BudaiSzínkör§8§ yevtizedy 190§30§ ycimy Segédtanár§10§ ynyelvy német§14§ yszemelynevy Störmer§6§ yszemelynevy Reinhard§6§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Tarka Színpad§8§ yintezmenyy Fővárosi Orfeum§8§ yszemelynevy Zoltán Jenő§6§ ytelepulesy Debrecen§2§ yszemelynevy Komjáthy János§6§ yszemelynevy Komjáthy§6§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ytelepulesy Debrecen§2§ yevtizedy 190§30§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Makó Lajos§6§ yintezmenyy Orsz. Színészegyesület§8§ ytelepulesy Kassa§2§ yszemelynevy Komjáthy§6§ yszemelynevy Komjáthy§6§ yevtizedy 191§30§ yszemelynevy dr. Janovics Jenő§6§ yintezmenyy kolozsvári Orsz. Nemzeti Színház§8§ ytelepulesy kolozsvár§2§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Németország§2§ ycimy Impressióim§10§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy kassai Nemzeti Színház§8§ yintezmenyy Népopera§8§ ycimy Komevilli harangok§10§ yszerepy Gáspár apó§12§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy kassa§2§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Brassó§2§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Brassó§2§ ytelepulesy Kassa§2§ ytelepulesy kassa§2§ yevtizedy 191§30§ ynemzetisegy cseh§4§ yevtizedy 191§30§ ynemzetisegy cseh§4§ ynemzetisegy cseh§4§ ynemzetisegy francia§4§ ynemzetisegy olasz§4§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy felvidék§2§ ynemzetisegy cseh§4§ ynemzetisegy cseh§4§ yevtizedy 192§30§ ynemzetisegy csehszlovák§4§ ytelepulesy Szlovenszkó§2§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy Losonc§2§ ytelepulesy Rimaszombat§2§ ytelepulesy kassa§2§ ytelepulesy pozsony§2§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy szlovenszkói magyar Színpártoló Egyesület§8§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy Prága§2§ ytelepulesy Prága§2§ ynemzetisegy cseh§4§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy szeged§2§ ytelepulesy Szeged§2§ ytelepulesy szeged§2§ ytelepulesy főváros§2§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy szeged§2§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Andrássy-uti Színház§8§ yevtizedy 191§30§ ytelepulesy Kassa§2§ ycimy Vidéki színészet újjáépítése§10§ yszerepy Shylock§12§ yszerepy Lear§12§ yszerepy Petur bán§12§ ycimy Taifun§10§ yszerepy Tokerámó§12§ yszerepy Flambeau§12§ yszerepy Cigány§12§ ycimy Trilby§10§ yszerepy Svengali§12§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy kassa§2§ yszemelynevy Biller Irén§6§ yszemelynevy Keller Andor§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1036290.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com