1036490.htm

 Cimszó: Farkas Ferenc dr. - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1875

 

 Szócikk: Farkas Ferenc dr. - Színigazgató, sz. 1879. febr. 14-én, Budapesten. Atyja Fort Sándor, építőművész. Elvégezte a Rákosi-féle színiiskolát, 1899-ben. A Magyar Színházban a »Kertészleány« c. operettben lépett fel először vizsgaelőadáson. 1900—1904-ig felváltva a Magyar Színház és Pesti Ihász Lajos szabadkai színigazgató tagja volt. Tenor, bonviván és szerelmes szerepeket játszott. 1902-ben a kolozsvári egyetemen a »Magyar színészet közigazgatásáról« írt értekezésével államtudományi oklevelet szerzett, beutazta tanulmányozás végett egész Európát és utazásairól több színházi vonatkozású cikket írt. Ezután elvégezte az egyetem bölcsészeti fakultását is. 1905-ben a felvidéki színikerület igazgatóvá választotta és a felvidék városaiban: Igló, Lőcse, Késmárk, Liptószentmiklós, Turócszentmárton, stb. jól megszervezett társulatával eredményes kultúrmunkát végzett. 1906-ban elnyerte a szabadkai városi színház igazgatását. Színigazgatói működésének és egyben a szabadkai színészet történetének erre az időre esnek legragyogóbb napjai. A kerület városaiban: Baja, Szentes, Kiskunhalas, Mohács, stb. is szerepelt társulata. 1909-ben felavatta a szentesi Tóth József-színházát. 1909-ben elvitte társulatát Sarajevoba, egy havi vendégjátékra, ahol a társulatnak nagy sikerekben és ünnepeltetésben volt része. 1911-ben a budapesti Royal Orfeum főrendezője lett. 1914-ben mint hadnagy vonult be, mint százados tér vissza és újra részt vesz a színészeti közügyekben. 1920-ban az újpesti Blaha Lujza-színház főrendezője lett. Ez évben tanára már a Rákosi-színésziskolának is, ahol azóta állandóan működik, jeles gárdát nevelve a magyar színészetnek. 1922-ben a budapesti Blaha Lujza Színháznál működik, mint főrendező. 1928-ban gyűjteményes kötetben adta ki összegyűjtött magyar nótáit. Ennek a lexikonnak is munkatársa.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0570.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1036490 Farkas Ferenc dr. Színigazgató, sz. yszuletesevey 1879§22§. febr. 14-én, ytelepulesy Budapest§2§en. Atyja yszemelynevy Fort Sándor§6§, építőművész. Elvégezte a yintezmenyy Rákosi-féle színiiskolá§8§t, yevszamy 1899§20§-ben. A yintezmenyy Magyar Színház§8§ban a »ycimy Kertészleány§10§« c. operettben lépett fel először vizsgaelőadáson. yevszamy 1900§20§—yevszamy 1904§20§-ig felváltva a yintezmenyy Magyar Színház§8§ és yszemelynevy Pesti Ihász Lajos§6§ ytelepulesy szabadka§2§i színigazgató tagja volt. Tenor, bonviván és szerelmes szerepeket játszott. yevszamy 1902§20§-ben a ytelepulesy kolozsvár§2§i egyetemen a »ycimy Magyar színészet közigazgatásáról§10§« írt értekezésével államtudományi oklevelet szerzett, beutazta tanulmányozás végett egész ytelepulesy Európá§2§t és utazásairól több színházi vonatkozású cikket írt. Ezután elvégezte az egyetem bölcsészeti fakultását is. yevszamy 1905§20§-ben a ytelepulesy felvidék§2§i színikerület igazgatóvá választotta és a ytelepulesy felvidék§2§ városaiban: ytelepulesy Igló§2§, ytelepulesy Lőcse§2§, ytelepulesy Késmárk§2§, ytelepulesy Liptószentmiklós§2§, ytelepulesy Turócszentmárton§2§, stb. jól megszervezett társulatával eredményes kultúrmunkát végzett. yevszamy 1906§20§-ban elnyerte a yintezmenyy szabadkai városi színház§8§ igazgatását. Színigazgatói működésének és egyben a ytelepulesy szabadka§2§i színészet történetének erre az időre esnek legragyogóbb napjai. A kerület városaiban: ytelepulesy Baja§2§, ytelepulesy Szentes§2§, ytelepulesy Kiskunhalas§2§, ytelepulesy Mohács§2§, stb. is szerepelt társulata. yevszamy 1909§20§-ben felavatta a yintezmenyy szentesi Tóth József-színház§8§át. yevszamy 1909§20§-ben elvitte társulatát ytelepulesy Sarajevo§2§ba, egy havi vendégjátékra, ahol a társulatnak nagy sikerekben és ünnepeltetésben volt része. yevszamy 1911§20§-ben a yintezmenyy budapesti Royal Orfeum§8§ főrendezője lett. yevszamy 1914§20§-ben mint hadnagy vonult be, mint százados tér vissza és újra részt vesz a színészeti közügyekben. yevszamy 1920§20§-ban az yintezmenyy újpesti Blaha Lujza-színház§8§ főrendezője lett. Ez évben tanára már a yintezmenyy Rákosi-színésziskolá§8§nak is, ahol azóta állandóan működik, jeles gárdát nevelve a magyar színészetnek. yevszamy 1922§20§-ben a yintezmenyy budapesti Blaha Lujza Színház§8§nál működik, mint főrendező. yevszamy 1928§20§-ban gyűjteményes kötetben adta ki összegyűjtött magyar nótáit. Ennek a lexikonnak is munkatársa.

CSAKKOD 1036490 yszemelynevy Farkas Ferenc dr.§6§ yszuletesevtizedy 187§32§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy Fort Sándor§6§ yintezmenyy Rákosi-féle színiiskola§8§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ ycimy Kertészleány§10§ yevtizedy 190§30§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yszemelynevy Pesti Ihász Lajos§6§ ytelepulesy szabadka§2§ yevtizedy 190§30§ ytelepulesy kolozsvár§2§ ycimy Magyar színészet közigazgatásáról§10§ ytelepulesy Európa§2§ yevtizedy 190§30§ ytelepulesy felvidék§2§ ytelepulesy felvidék§2§ ytelepulesy Igló§2§ ytelepulesy Lőcse§2§ ytelepulesy Késmárk§2§ ytelepulesy Liptószentmiklós§2§ ytelepulesy Turócszentmárton§2§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy szabadkai városi színház§8§ ytelepulesy szabadka§2§ ytelepulesy Baja§2§ ytelepulesy Szentes§2§ ytelepulesy Kiskunhalas§2§ ytelepulesy Mohács§2§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy szentesi Tóth József-színház§8§ yevtizedy 190§30§ ytelepulesy Sarajevo§2§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy budapesti Royal Orfeum§8§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy újpesti Blaha Lujza-színház§8§ yintezmenyy Rákosi-színésziskola§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy budapesti Blaha Lujza Színház§8§ yevtizedy 192§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1036490.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com