1036800.htm

 Cimszó: Farkas /Wolf/ Károly - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

 

 Szócikk: Farkas /Wolf/ Károly - operaénekes, a régi Nemzeti Színház tagja, sz. Pesten, megh. 1907. jan. közepén, Bécsben, teljesen elhagyatva. Első Nemzeti Színházi fellépése 1845. nyárelő havában volt, mint a bécsi "karinthiai-kapu melletti színház tagja. Erről a fellépéséről így emlékezik meg a »Honderű«: »Szívhez szóló kellemes és — ha magasban nem jár — elég erős hang, a legszebb magyar kiejtés, például szolgálható érthetőség s iskola megannyi ajánló kedveltető tulajdonai.« Mint szerződött tag 1846. tavaszhó 24-én lépett először fel a Nemzetiben a »Borgia Lucretiá«-ban, a Gennaro szerepében. 1851. április havában megvált a Nemzetitől és külföldre ment, így többek között 1856-ban a bécsi udvari operánál, 1857-ben a berlini udv. operánál működik. 1862-ben énektanár Bécsben és ezen a téren nagyon értékes sikereket ért el. Többek között Geistinger Mária és Hilgermann Laura is növendéke volt. Szerepei: Hunyadi László, Izmail (Nabukadnozor), Lyonel (Mártha), Foscari Jakab (Két Foscari), Dom Sebastian, Elvino (Alvajáró), István herceg (Báthory Mária), Olaf herceg (Báléj) stb.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//I/szin_I.0573.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1036800 Farkas /Wolf/ Károly operaénekes, a régi yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ tagja, sz. Pesten, megh. yhalalevy 1907§24§. jan. közepén, ytelepulesy Bécs§2§ben, teljesen elhagyatva. Első yintezmenyy Nemzeti Színház§8§i fellépése yevszamy 1845§20§. nyárelő havában volt, mint a ytelepulesy bécs§2§i "karinthiai-kapu melletti színház tagja. Erről a fellépéséről így emlékezik meg a »yintezmenyy Honderű§8§«: »Szívhez szóló kellemes és — ha magasban nem jár — elég erős hang, a legszebb magyar kiejtés, például szolgálható érthetőség s iskola megannyi ajánló kedveltető tulajdonai.« Mint szerződött tag yevszamy 1846§20§. tavaszhó 24-én lépett először fel a yintezmenyy Nemzeti§8§ben a »ycimy Borgia Lucretiá§10§«-ban, a yszerepy Gennaro§12§ szerepében. yevszamy 1851§20§. április havában megvált a yintezmenyy Nemzeti§8§től és külföldre ment, így többek között yevszamy 1856§20§-ban a yintezmenyy bécsi udvari operá§8§nál, yevszamy 1857§20§-ben a yintezmenyy berlini udv. operá§8§nál működik. yevszamy 1862§20§-ben énektanár ytelepulesy Bécs§2§ben és ezen a téren nagyon értékes sikereket ért el. Többek között yszemelynevy Geistinger Mária§6§ és yszemelynevy Hilgermann Laura§6§ is növendéke volt. Szerepei: yszerepy Hunyadi László§12§, yszerepy Izmail§12§ (ycimy Nabukadnozor§10§), yszerepy Lyonel§12§ (ycimy Mártha§10§), yszerepy Foscari Jakab§12§ (ycimy Két Foscari§10§), yszerepy Dom Sebastian§12§, yszerepy Elvino§12§ (ycimy Alvajáró§10§), yszerepy István herceg§12§ (ycimy Báthory Mária§10§), yszerepy Olaf herceg§12§ (ycimy Báléj§10§) stb.

CSAKKOD 1036800 yszemelynevy Farkas /Wolf/ Károly§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yhalalevtizedy 190§34§ ytelepulesy Bécs§2§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy bécs§2§ yintezmenyy Honderű§8§ yevtizedy 184§30§ yintezmenyy Nemzeti§8§ ycimy Borgia Lucretia§10§ yszerepy Gennaro§12§ yevtizedy 185§30§ yintezmenyy Nemzeti§8§ yevtizedy 185§30§ yintezmenyy bécsi udvari opera§8§ yevtizedy 185§30§ yintezmenyy berlini udv. opera§8§ yevtizedy 186§30§ ytelepulesy Bécs§2§ yszemelynevy Geistinger Mária§6§ yszemelynevy Hilgermann Laura§6§ yszerepy Hunyadi László§12§ yszerepy Izmail§12§ ycimy Nabukadnozor§10§ yszerepy Lyonel§12§ ycimy Mártha§10§ yszerepy Foscari Jakab§12§ ycimy Két Foscari§10§ yszerepy Dom Sebastian§12§ yszerepy Elvino§12§ ycimy Alvajáró§10§ yszerepy István herceg§12§ ycimy Báthory Mária§10§ yszerepy Olaf herceg§12§ ycimy Báléj§10§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1036800.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com