1036940.htm
Cimszó: Fáy András - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1785
Szócikk: Fáy András - (fáji), földbirtokos,
író, nemzetgazdász a M.Tud.Akadémia tiszteletbeli s igazgató tanácsának és a
Kisfaludy Társaság tagja, a Hazai Első Takarékpénztár örökös tiszteletbeli
aligazgatója, a magyar reformkorszak irodalmi és társadalmi mozgalmainak egyik
legmunkásabb tagja, sz.1786.máj.30-án, Kohányon (Zemplén vm.),
megh.1864.júl.26-án Pesten. 1793-ban Sárospatakon kezd iskolába járni, 1798-ban
pedig beiratkozik a pozsonyi ág.ev.lyceumba, 1803-ban újra visszamegy Patakra,
hol jogot hallgat. 1804-ben Pestre jön és patvarista lesz, de ügyvédi
gyakorlatot nem folytat: inkább színházba jár, felkeresi az írók társaságát.
1810-1812-ig a vármegyénél vállalt állást, 1818-ban visszavonult Gombára
gazdálkodni, majd pedig hogy egészen az irodalomnak élhessen: 1823-ban Pestre
költözött saját házába. Itt gyűltek össze az akkori irodalom jelesei: Szemerey,
Vörösmarty, Mokry Benjamin, Vitkovics, Kisfaludy Károly. Erős gyakorlati
érzékével, széleskörű ismereteivel és nagy fogékonyságával fölismerte
kulturális elmaradottságunkat és 1825-ben gróf Széchenyinek javaslatot
terjesztett elő, hogy egy állandó magyar színház mihamarabb fölépüljön.
1831-ben tagja volt annak az állandó küldöttségnek, amely a Nemzeti Színház
fölépítése érdekében alakult. 1834-1835-ben a budai színtársulat igazgatója
volt, úgyszintén munkás tagja volt az Akadémia játékszíni küldöttségének, mely
feladatai közé sorozta a drámai irodalom feljlesztését. A nemzeti színészetnek
egész életében lelkes apostola maradt és hanyatló éveiben is fáradhatatlanul
buzgólkodott a színházért, melynek fontos szolgálatot tett. Színdarabjai: »Régi
pénzek«, vj.,1824.: »A mátrai vadászat«, társ.vj.3 felv., 1860.máj.30., Pesten,
Nemzeti Színház: »A két Báthory«, hist.színj.5 felv. Miskolc, 1833.márc.16.: »A
külföldiek«, vj.2 felv., Kassán, 1838.máj.9.: »Az időjós«, vj. 1 felv.
1860.júl.18., Pesten, Nemzeti Színház: »Asszonyok oskolája«, vj. 5 felv. írta:
Moliére - Kotzebue. (Ford.) Előadták: 1811.márc.10., Pest: »Régi szerelem nem
avul el«, vj.: »Prológ a budai magyar színpadon«, 1834.jan.1. Szavalta Megyeri
Károly. Azonkívül számos színházi szakcikket írt, melyek közül
legnevezetesebbek: »Miképen lehetne a magyar játékszínt Budapesten
megalapítani? « (Jutalmazott felelet a M.Tud.Akadémia kérdésére, Buda, 1834. E
műben utal arra, hogy összesen 376.666 frtra van szükség az állandó színház
megépítéséhez.) »Magyar játékszíni jutalmazott feleletek a M.Tud.Társaság
1833-beli ezen kérdéseire.« (Kállay Ferenc és Jakab István feleleteivel szemben
30 arany jutalomban részesült.) »Nyilt szó az országos színház ügyében.« (Pesti
Hirlap, 1811., 19-20.sz.) »Apró figyelmeztetés nemzeti színházunk ügyében.«
(Pesti Divatlap, 1846.) »Magyar színészek multjából.« (Nemzeti Színházi
Nyugdíjintézeti Naptár, 1858.) »Hogyan kell megítélni a színészt?« - »A nemzeti
színészet viszontagságai.« (Magyar Színházi Lap, 1860.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének
és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0626.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1036940 Fáy András
(ytelepulesy fáj§2§i), földbirtokos, író, nemzetgazdász a yintezmenyy
M.Tud.Akadémia§8§ tiszteletbeli s igazgató tanácsának és a yintezmenyy
Kisfaludy Társaság§8§ tagja, a yintezmenyy Hazai Első Takarékpénztár§8§ örökös
tiszteletbeli aligazgatója, a magyar reformkorszak irodalmi és társadalmi
mozgalmainak egyik legmunkásabb tagja, sz.yevszamy 1786§20§.máj.30-án,
ytelepulesy Kohány§2§on (ytelepulesy Zemplén vm.§2§), megh.yhalalevy
1864§24§.júl.26-án Pesten. yevszamy 1793§20§-ban ytelepulesy Sárospatak§2§on
kezd iskolába járni, yevszamy 1798§20§-ban pedig beiratkozik a yintezmenyy
pozsonyi ág.ev.lyceum§8§ba, yevszamy 1803§20§-ban újra visszamegy ytelepulesy
Patak§2§ra, hol jogot hallgat. yevszamy 1804§20§-ben Pestre jön és patvarista
lesz, de ügyvédi gyakorlatot nem folytat: inkább színházba jár, felkeresi az
írók társaságát. yevszamy 1810§20§-yevszamy 1812§20§-ig a vármegyénél vállalt
állást, yevszamy 1818§20§-ban visszavonult ytelepulesy Gombá§2§ra gazdálkodni,
majd pedig hogy egészen az irodalomnak élhessen: yevszamy 1823§20§-ban Pestre
költözött saját házába. Itt gyűltek össze az akkori irodalom jelesei:
yszemelynevy Szemerey§6§, yszemelynevy Vörösmarty§6§, yszemelynevy Mokry
Benjamin§6§, yszemelynevy Vitkovics§6§, yszemelynevy Kisfaludy Károly§6§. Erős
gyakorlati érzékével, széleskörű ismereteivel és nagy fogékonyságával
fölismerte kulturális elmaradottságunkat és yevszamy 1825§20§-ben yszemelynevy
gróf Széchenyi§6§nek javaslatot terjesztett elő, hogy egy állandó magyar
színház mihamarabb fölépüljön. yevszamy 1831§20§-ben tagja volt annak az
állandó küldöttségnek, amely a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ fölépítése
érdekében alakult. yevszamy 1834§20§-yevszamy 1835§20§-ben a yintezmenyy budai
színtársulat§8§ igazgatója volt, úgyszintén munkás tagja volt az yintezmenyy
Akadémia§8§ játékszíni küldöttségének, mely feladatai közé sorozta a drámai
irodalom feljlesztését. A nemzeti színészetnek egész életében lelkes apostola
maradt és hanyatló éveiben is fáradhatatlanul buzgólkodott a színházért,
melynek fontos szolgálatot tett. Színdarabjai: »ycimy Régi pénzek§10§«,
vj.,yevszamy 1824§20§.: »ycimy A mátrai vadászat§10§«, társ.vj.3 felv.,
yevszamy 1860§20§.máj.30., Pesten, yintezmenyy Nemzeti Színház§8§: »ycimy A két
Báthory§10§«, hist.színj.5 felv. ytelepulesy Miskolc§2§, yevszamy
1833§20§.márc.16.: »ycimy A külföldiek§10§«, vj.2 felv., ytelepulesy Kassá§2§n,
yevszamy 1838§20§.máj.9.: »ycimy Az időjós§10§«, vj. 1 felv. yevszamy
1860§20§.júl.18., Pesten, yintezmenyy Nemzeti Színház§8§: »ycimy Asszonyok
oskolája§10§«, vj. 5 felv. írta: yszemelynevy Moliére§6§ - yszemelynevy
Kotzebue§6§. (Ford.) Előadták: yevszamy 1811§20§.márc.10., Pest: »ycimy Régi
szerelem nem avul el§10§«, vj.: »ycimy Prológ a budai magyar színpadon§10§«,
yevszamy 1834§20§.jan.1. Szavalta yszemelynevy Megyeri Károly§6§. Azonkívül
számos színházi szakcikket írt, melyek közül legnevezetesebbek: »ycimy Miképen
lehetne a magyar játékszínt Budapesten megalapítani? §10§« (Jutalmazott felelet
a yintezmenyy M.Tud.Akadémia§8§ kérdésére, ytelepulesy Buda§2§, yevszamy
1834§20§. E műben utal arra, hogy összesen 376.666 frtra van szükség az állandó
színház megépítéséhez.) »ycimy Magyar játékszíni jutalmazott feleletek a
M.Tud.Társaság 1833-beli ezen kérdéseire.§10§« (yszemelynevy Kállay Ferenc§6§
és yszemelynevy Jakab István§6§ feleleteivel szemben 30 arany jutalomban
részesült.) »ycimy Nyilt szó az országos színház ügyében.§10§« (yintezmenyy
Pesti Hirlap§8§, yevszamy 1811§20§., 19-20.sz.) »ycimy Apró figyelmeztetés
nemzeti színházunk ügyében.§10§« (yintezmenyy Pesti Divatlap§8§, yevszamy
1846§20§.) »ycimy Magyar színészek multjából.§10§« (yintezmenyy Nemzeti
Színházi Nyugdíjintézeti Naptár§8§, yevszamy 1858§20§.) »ycimy Hogyan kell
megítélni a színészt?§10§« - »ycimy A nemzeti színészet viszontagságai.§10§«
(yintezmenyy Magyar Színházi Lap§8§, yevszamy 1860§20§.)
CSAKKOD 1036940 yszemelynevy Fáy András§6§
ytelepulesy fáj§2§ yintezmenyy M.Tud.Akadémia§8§ yintezmenyy Kisfaludy
Társaság§8§ yintezmenyy Hazai Első Takarékpénztár§8§ yevtizedy 178§30§
ytelepulesy Kohány§2§ ytelepulesy Zemplén vm.§2§ yhalalevtizedy 186§34§
yevtizedy 179§30§ ytelepulesy Sárospatak§2§ yevtizedy 179§30§ yintezmenyy
pozsonyi ág.ev.lyceum§8§ yevtizedy 180§30§ ytelepulesy Patak§2§ yevtizedy
180§30§ yevtizedy 181§30§ yevtizedy 181§30§ yevtizedy 181§30§ ytelepulesy
Gomba§2§ yevtizedy 182§30§ yszemelynevy Szemerey§6§ yszemelynevy Vörösmarty§6§
yszemelynevy Mokry Benjamin§6§ yszemelynevy Vitkovics§6§ yszemelynevy Kisfaludy
Károly§6§ yevtizedy 182§30§ yszemelynevy gróf Széchenyi§6§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy
Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 183§30§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy budai
színtársulat§8§ yintezmenyy Akadémia§8§ ycimy Régi pénzek§10§ yevtizedy 182§30§
ycimy A mátrai vadászat§10§ yevtizedy 186§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
ycimy A két Báthory§10§ ytelepulesy Miskolc§2§ yevtizedy 183§30§ ycimy A
külföldiek§10§ ytelepulesy Kassa§2§ yevtizedy 183§30§ ycimy Az időjós§10§
yevtizedy 186§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Asszonyok oskolája§10§
yszemelynevy Moliére§6§ yszemelynevy Kotzebue§6§ yevtizedy 181§30§ ycimy Régi
szerelem nem avul el§10§ ycimy Prológ a budai magyar színpadon§10§ yevtizedy
183§30§ yszemelynevy Megyeri Károly§6§ ycimy Miképen lehetne a magyar
játékszínt Budapesten megalapítani?§10§ yintezmenyy M.Tud.Akadémia§8§ ytelepulesy
Buda§2§ yevtizedy 183§30§ ycimy Magyar játékszíni jutalmazott feleletek a
M.Tud.Társaság 1833-beli ezen kérdéseire.§10§ yszemelynevy Kállay Ferenc§6§
yszemelynevy Jakab István§6§ ycimy Nyilt szó az országos színház ügyében.§10§
yintezmenyy Pesti Hirlap§8§ yevtizedy 181§30§ ycimy Apró figyelmeztetés nemzeti
színházunk ügyében.§10§ yintezmenyy Pesti Divatlap§8§ yevtizedy 184§30§ ycimy
Magyar színészek multjából.§10§ yintezmenyy Nemzeti Színházi Nyugdíjintézeti
Naptár§8§ yevtizedy 185§30§ ycimy Hogyan kell megítélni a színészt?§10§ ycimy A
nemzeti színészet viszontagságai.§10§ yintezmenyy Magyar Színházi Lap§8§
yevtizedy 186§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1036940.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com