1037060.htm

 Cimszó: Fáy Szeréna - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1865

 

 Szócikk: Fáy Szeréna - színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, az Országos M.Kir.Színművészeti Akadémia tanára, sz. 1865.dec.24-én, Erdőhegyen (Arad m.) Atyja közbecsülésben álló járásorvos volt, aki férfikora delén halt el. Az ekként árvaságra jutott család felköltözött a fővárosba. Itt kezdte meg iskolai tanulmányait, ahol korán feltűnt szép hangjával és nagyszerű előadásával, úgy, hogy Jókai Mór pártfogásával már 12 éves korában bejutott a Szigligeti Ede igazgatása alatt álló Országos Színészeti Iskolába, az akkori egyetlen színészképző intézetbe. Itt is kitűnt nagy szorgalmával és tehetségével úgy, hogy a négy évi tanfolyamot három év alatt elvégezte s 1880.évben, mint az intézet végzett növendéke, 15 éves korában már a Nemzeti Színház szerződött tagja volt. Jókai Mór és felesége,Laborfalvi Róza, a nagy tragika, a legéberebb figyelemmel kísérték az ifjú Fáy Szeréna fejlődését és sok szeretettel gyámolították pályája kezdetén. Mint szerződött tag, a nyolcvanas években lépett először a Nemzeti Színházban, Hugó Károlynak »Báró és bankár« c.drámájában, de mint növendék már nagy sikerrel játszotta Vörösmarty »Csongor és Tündé«-jében az Éj szerepét, amely mind máig egyik legkedvesebb szerepe maradt. Paulay Ede, a Nemzeti Színház nagy igazgatója, igen nagyrabecsülte Fáy Szeréna művészi képességeit, gyönyörű hangját, drámai erejét és az első felléptét követő nagy siker nyomán az akkor színre került drámák vezető női szerepét bízta rá. Így aratta jelentősebb sikereit A »két Rantzau«, »Jóslat«, »Trónkeresők«, »Zalameai bíró«, »A fekete gyémántok«, »Aranyember«, »Lelenc«, »Heró és Leander«, »IV.László« és a többi drámák fő női szerepében, míg az »Ember tragédiájá«-nak Éva szerepére került sor, amelyet 265 estén játszott a Nemzeti Színházban, a közönség tüntető elismerése mellett. Paulay halála után engedett a bécsi Volkstheater igazgatója meghívásának és egy évig, mint ennek a színháznak szerződött tagja, aratta sikereit a legnagyobb tragikai szerepekben, mint »Medeá«-ban, »Stuart Mária«-ban, »Emilia Galotti«-ban, »Hand und Herz«-ben, »Jüdin von Toledo«-ban, »Tell Vilmos«-ban, a sajtó és a közönség teljes méltánylásával. De a honvágy mégis haza vonzotta, vissza, a Nemzeti Színházhoz, ahol azóta mint a hagyományos nagy drámai stílus egyik közszeretetben álló képviselője, egyaránt sikerrel játszott klasszikus hősnőket és modern genreszerepeket, sőt újabban néhány komikai alakításával is nagy sikert ért el. 1918.márc.11-én az intézet örökös tagja lett. Jelentősebb szerepei: »Bánk bán«-ban Gertrudis, »Hamlet«-ben a királyné, »Árva László«-ban »Szilágyi Erzsébet«, »III.Richard«-ban Margit királyné, »Coriolanus«-ban Volumnia, »Aranyember«-ben Teréz, »Remény«-ben Johanna, »Fekete lovag«-ban Hofferné, »Bundá«-ban Wolfné, »Elnémult harangok«-ban Todorescuné. »Rang és mód«-ban Erzsébet, »A peleskei nótárius«-ban Tóti Dorka, »Hős és katoná«-ban Katalin, stb. A kommunizmus idejében Fáy Szeréna lángoló hazafiságával tűnt ki és a »Szózat« védelmében összeütközésbe került a színészet kommunista vezetőségével. A rend helyreálltakor bátor magatartásáért nemcsak a kormány részéről kapott miniszteri elismerést, hanem Papp-Váry Elemérné, a nemzet imádsának lánglelkű költőnője, magát a »Hiszekegy« című költeményét egyenesen Fáy Szerénának ajánlotta. Az 1920.évben, színpadi működésének 40 éves jubileuma évfordulóján, úgy a kormányhatóság, mint színészkollegái és a nagyközönség szép és meleg ünneplésben részesítették. Ez alkalommal a közönség köréből több ezer, a társadalom minden osztályából eredő aláírással ellátott emlékalbumot nyújtottak át neki, amelynek legelső aláírói között József főherceg és Auguszta főhercegasszony voltak. Az 1926.évben a vallás-és közoktatásügyi miniszter Fáy Szerénát az Országos M.Kir.Színművészeti Akadémia tanárává kinevezte s így ez idő óta sikeres színpadi működése mellett az új színészgeneráció nevelésében is értékes munkásságot fejt ki. (Dr.Halmos István.)

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0627.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1037060 Fáy Szeréna színésznő, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ örökös tagja, az yintezmenyy Országos M.Kir.Színművészeti Akadémia§8§ tanára, sz. yszuletesevey 1865§22§.dec.24-én, ytelepulesy Erdőhegy§2§en (ytelepulesy Arad m.§2§) Atyja közbecsülésben álló járásorvos volt, aki férfikora delén halt el. Az ekként árvaságra jutott család felköltözött a ytelepulesy főváros§2§ba. Itt kezdte meg iskolai tanulmányait, ahol korán feltűnt szép hangjával és nagyszerű előadásával, úgy, hogy yszemelynevy Jókai Mór§6§ pártfogásával már 12 éves korában bejutott a yszemelynevy Szigligeti Ede§6§ igazgatása alatt álló yintezmenyy Országos Színészeti Iskolá§8§ba, az akkori egyetlen színészképző intézetbe. Itt is kitűnt nagy szorgalmával és tehetségével úgy, hogy a négy évi tanfolyamot három év alatt elvégezte s yevszamy 1880§20§.évben, mint az intézet végzett növendéke, 15 éves korában már a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ szerződött tagja volt. yszemelynevy Jókai Mór§6§ és felesége,yszemelynevy Laborfalvi Róza§6§, a nagy tragika, a legéberebb figyelemmel kísérték az yszemelynevy ifjú Fáy Szeréna§6§ fejlődését és sok szeretettel gyámolították pályája kezdetén. Mint szerződött tag, a nyolcvanas években lépett először a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, yszemelynevy Hugó Károly§6§nak »ycimy Báró és bankár§10§« c.drámájában, de mint növendék már nagy sikerrel játszotta yszemelynevy Vörösmarty§6§ »ycimy Csongor és Tündé§10§«-jében az yszerepy Éj§12§ szerepét, amely mind máig egyik legkedvesebb szerepe maradt. yszemelynevy Paulay Ede§6§, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ nagy igazgatója, igen nagyrabecsülte yszemelynevy Fáy Szeréna§6§ művészi képességeit, gyönyörű hangját, drámai erejét és az első felléptét követő nagy siker nyomán az akkor színre került drámák vezető női szerepét bízta rá. Így aratta jelentősebb sikereit A »ycimy két Rantzau§10§«, »ycimy Jóslat§10§«, »ycimy Trónkeresők§10§«, »ycimy Zalameai bíró§10§«, »ycimy A fekete gyémántok§10§«, »ycimy Aranyember§10§«, »ycimy Lelenc§10§«, »ycimy Heró és Leander§10§«, »ycimy IV.László§10§« és a többi drámák fő női szerepében, míg az »ycimy Ember tragédiájá§10§«-nak yszerepy Éva§12§ szerepére került sor, amelyet 265 estén játszott a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, a közönség tüntető elismerése mellett. yszemelynevy Paulay§6§ halála után engedett a yintezmenyy bécsi Volkstheater§8§ igazgatója meghívásának és egy évig, mint ennek a színháznak szerződött tagja, aratta sikereit a legnagyobb tragikai szerepekben, mint »ycimy Medeá§10§«-ban, »ycimy Stuart Mária§10§«-ban, »ycimy Emilia Galotti§10§«-ban, »ycimy Hand und Herz§10§«-ben, »ycimy Jüdin von Toledo§10§«-ban, »ycimy Tell Vilmos§10§«-ban, a sajtó és a közönség teljes méltánylásával. De a honvágy mégis haza vonzotta, vissza, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§hoz, ahol azóta mint a hagyományos nagy drámai stílus egyik közszeretetben álló képviselője, egyaránt sikerrel játszott klasszikus hősnőket és modern genreszerepeket, sőt újabban néhány komikai alakításával is nagy sikert ért el. yevszamy 1918§20§.márc.11-én az intézet örökös tagja lett. Jelentősebb szerepei: »ycimy Bánk bán§10§«-ban yszerepy Gertrudis§12§, »ycimy Hamlet§10§«-ben a yszerepy királyné§12§, »ycimy Árva László§10§«-ban »ycimy Szilágyi Erzsébet§10§«, »ycimy III.Richard§10§«-ban yszerepy Margit királyné§12§, »ycimy Coriolanus§10§«-ban yszerepy Volumnia§12§, »ycimy Aranyember§10§«-ben yszerepy Teréz§12§, »ycimy Remény§10§«-ben yszerepy Johanna§12§, »ycimy Fekete lovag§10§«-ban yszerepy Hofferné§12§, »ycimy Bundá§10§«-ban yszerepy Wolfné§12§, »ycimy Elnémult harangok§10§«-ban yszerepy Todorescuné§12§. »ycimy Rang és mód§10§«-ban yszerepy Erzsébet§12§, »ycimy A peleskei nótárius§10§«-ban yszemelynevy Tóti Dorka§6§, »ycimy Hős és katoná§10§«-ban yszerepy Katalin§12§, stb. A kommunizmus idejében yszemelynevy Fáy Szeréna§6§ lángoló hazafiságával tűnt ki és a »ycimy Szózat§10§« védelmében összeütközésbe került a színészet kommunista vezetőségével. A rend helyreálltakor bátor magatartásáért nemcsak a kormány részéről kapott miniszteri elismerést, hanem yszemelynevy Papp-Váry Elemérné§6§, a nemzet imádsának lánglelkű költőnője, magát a »ycimy Hiszekegy§10§« című költeményét egyenesen yszemelynevy Fáy Szeréná§6§nak ajánlotta. Az yevszamy 1920§20§.évben, színpadi működésének 40 éves jubileuma évfordulóján, úgy a kormányhatóság, mint színészkollegái és a nagyközönség szép és meleg ünneplésben részesítették. Ez alkalommal a közönség köréből több ezer, a társadalom minden osztályából eredő aláírással ellátott emlékalbumot nyújtottak át neki, amelynek legelső aláírói között yszemelynevy József főherceg§6§ és yszemelynevy Auguszta főhercegasszony§6§ voltak. Az yevszamy 1926§20§.évben a vallás-és közoktatásügyi miniszter yszemelynevy Fáy Szeréná§6§t az yintezmenyy Országos M.Kir.Színművészeti Akadémia§8§ tanárává kinevezte s így ez idő óta sikeres színpadi működése mellett az új színészgeneráció nevelésében is értékes munkásságot fejt ki. (yszemelynevy Dr.Halmos István§6§.)

CSAKKOD 1037060 yszemelynevy Fáy Szeréna§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yintezmenyy Országos M.Kir.Színművészeti Akadémia§8§ yszuletesevtizedy 186§32§ ytelepulesy Erdőhegy§2§ ytelepulesy Arad m.§2§ ytelepulesy főváros§2§ yszemelynevy Jókai Mór§6§ yszemelynevy Szigligeti Ede§6§ yintezmenyy Országos Színészeti Iskola§8§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Jókai Mór§6§ yszemelynevy Laborfalvi Róza§6§ yszemelynevy ifjú Fáy Szeréna§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Hugó Károly§6§ ycimy Báró és bankár§10§ yszemelynevy Vörösmarty§6§ ycimy Csongor és Tünde§10§ yszerepy Éj§12§ yszemelynevy Paulay Ede§6§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Fáy Szeréna§6§ ycimy két Rantzau§10§ ycimy Jóslat§10§ ycimy Trónkeresők§10§ ycimy Zalameai bíró§10§ ycimy A fekete gyémántok§10§ ycimy Aranyember§10§ ycimy Lelenc§10§ ycimy Heró és Leander§10§ ycimy IV.László§10§ ycimy Ember tragédiája§10§ yszerepy Éva§12§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy Paulay§6§ yintezmenyy bécsi Volkstheater§8§ ycimy Medea§10§ ycimy Stuart Mária§10§ ycimy Emilia Galotti§10§ ycimy Hand und Herz§10§ ycimy Jüdin von Toledo§10§ ycimy Tell Vilmos§10§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 191§30§ ycimy Bánk bán§10§ yszerepy Gertrudis§12§ ycimy Hamlet§10§ yszerepy királyne§12§ ycimy Árva László§10§ ycimy Szilágyi Erzsébet§10§ ycimy III.Richard§10§ yszerepy Margit királyne§12§ ycimy Coriolanus§10§ yszerepy Volumnia§12§ ycimy Aranyember§10§ yszerepy Teréz§12§ ycimy Remény§10§ yszerepy Johanna§12§ ycimy Fekete lovag§10§ yszerepy Hofferne§12§ ycimy Bunda§10§ yszerepy Wolfne§12§ ycimy Elnémult harangok§10§ yszerepy Todorescune§12§ ycimy Rang és mód§10§ yszerepy Erzsébet§12§ ycimy A peleskei nótárius§10§ yszemelynevy Tóti Dorka§6§ ycimy Hős és katona§10§ yszerepy Katalin§12§ yszemelynevy Fáy Szeréna§6§ ycimy Szózat§10§ yszemelynevy Papp-Váry Elemérne§6§ ycimy Hiszekegy§10§ yszemelynevy Fáy Szeréna§6§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy József főherceg§6§ yszemelynevy Auguszta főhercegasszony§6§ yevtizedy 192§30§ yszemelynevy Fáy Szeréna§6§ yintezmenyy Országos M.Kir.Színművészeti Akadémia§8§ yszemelynevy Dr.Halmos István§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1037060.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com