1037200.htm

 Cimszó: Fehér Arthur - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1885

 

 Szócikk: Fehér Arthur - színész, sz.1866.jan.22-én, Budapesten. Ugyanitt végezte iskoláit, azután az Országos Színészegyesület iskolájába iratkozott be. Mint kardalos elszerződött Szendrey Mihály aradi színházához, majd elkerült Szabó Ferenc nyitrai társulatához, ahol már mint elsőrendű színészt szép szerepekhez juttatták. Rövid ideig tagja volt a Budapesti Színháznak is, majd 1911-től 1913-ig a Népopera tagja volt. 1914-től 1919-ig a Vígszínház gárdájában találjuk. Azután mint előadó-művész tette nevét ismertté. Irodalmi előadásokat tartott Prágában, Bukarestben, Belgrádban, Bécsben, Berlinben, stb.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0631.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1037200 Fehér Arthur színész, sz.yevszamy 1866§20§.jan.22-én, ytelepulesy Budapest§2§en. Ugyanitt végezte iskoláit, azután az yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ iskolájába iratkozott be. Mint kardalos elszerződött yszemelynevy Szendrey Mihály§6§ ytelepulesy arad§2§i színházához, majd elkerült yszemelynevy Szabó Ferenc§6§ ytelepulesy nyitra§2§i társulatához, ahol már mint elsőrendű színészt szép szerepekhez juttatták. Rövid ideig tagja volt a yintezmenyy Budapesti Színház§8§nak is, majd yevszamy 1911§20§-től yevszamy 1913§20§-ig a yintezmenyy Népopera§8§ tagja volt. yevszamy 1914§20§-től yevszamy 1919§20§-ig a yintezmenyy Vígszínház§8§ gárdájában találjuk. Azután mint előadó-művész tette nevét ismertté. Irodalmi előadásokat tartott ytelepulesy Prágá§2§ban, ytelepulesy Bukarest§2§ben, ytelepulesy Belgrád§2§ban, ytelepulesy Bécs§2§ben, ytelepulesy Berlin§2§ben, stb.

CSAKKOD 1037200 yszemelynevy Fehér Arthur§6§ yevtizedy 186§30§ ytelepulesy Budapest§2§ yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ yszemelynevy Szendrey Mihály§6§ ytelepulesy arad§2§ yszemelynevy Szabó Ferenc§6§ ytelepulesy nyitra§2§ yintezmenyy Budapesti Színház§8§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Népopera§8§ yevtizedy 191§30§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ytelepulesy Prága§2§ ytelepulesy Bukarest§2§ ytelepulesy Belgrád§2§ ytelepulesy Bécs§2§ ytelepulesy Berlin§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1037200.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com