1037480.htm
Cimszó: Fehérvári Antal - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1825
Szócikk: Fehérvári Antal - (cs.n.Kontra),
színigazgató, sz. 1825.máj.31-én, Abán (Fehér m.), megh. 1901.okt.10-én,
Kolozsvárott. Színpadra lépett Szolnokon, Fehér Károly színtársulatánál,
1843.április havában. 1847-ben Kőrössy Ferencnél súgó volt, ahol egy
»Játékszíni Emlény«-t írt: 1848-ban szintén írt egyet, Kecskeméten. 1865-ben az
Erdélyi Országos Nemzeti Színházi Választmány a kolozsvári színház igazgatójává
nevezte ki, ahol 1872-ig működött: 1873-ban Aradon igazgató, de egy év múlva
ismét visszamegy Kolozsvárra, ahol művezető, 1875-76-ban rendező. Működésének
maradandó emléke a kolozsvári színésznyugdíjintézet megalapítása és részben a
nyári színkör megépítése. A Budai Színkört is ő igazgatta a 70-es években.
1881-ben mint Temesváry Lajos társulatának tagja nyugalomba vonult. Utóbb
Kolozsvárott színházgazda volt. 1892.szept.4-én megünnepelte 50 éves jubileumát
a »Violá«-ban, mint Peti cigány. - Neje: Hollay Anna, kedvelt drámai színésznő,
sz. 1828-ban, Pesten, megh. 1884.márc.10-én, Miskolcon. 1837-ben lett
színésznő, a Nemzeti Színháznál. 1871-72-ben Kolozsvárott működött drámai
szerepkörben és a társalgási és tragikai anyaszerepekben elismerésreméltó
buzgalmat fejtett ki. - Fia: F.József, szintén Kolozsvárott működött.
1911.okt.12-én elbúcsúzott a színpadtól, közel 50 évi működés után.
A szócikkben a vezetéknév
rövidítésével fordul elő: Fehérvári József
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0633.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM
1037480 Fehérvári Antal (cs.n.yszemelynevy Kontra§6§), színigazgató, sz.
yszuletesevey 1825§22§.máj.31-én, ytelepulesy Abá§2§n (ytelepulesy Fehér
m.§2§), megh. yhalalevy 1901§24§.okt.10-én, ytelepulesy Kolozsvár§2§ott.
Színpadra lépett ytelepulesy Szolnok§2§on, yszemelynevy Fehér Károly§6§
színtársulatánál, yevszamy 1843§20§.április havában. yevszamy 1847§20§-ben
yszemelynevy Kőrössy Ferenc§6§nél súgó volt, ahol egy »ycimy Játékszíni
Emlény§10§«-t írt: yevszamy 1848§20§-ban szintén írt egyet, ytelepulesy
Kecskemét§2§en. yevszamy 1865§20§-ben az yintezmenyy Erdélyi Országos Nemzeti
Színházi Választmány§8§ a ytelepulesy kolozsvár§2§i színház igazgatójává
nevezte ki, ahol yevszamy 1872§20§-ig működött: yevszamy 1873§20§-ban
ytelepulesy Arad§2§on igazgató, de egy év múlva ismét visszamegy ytelepulesy
Kolozsvár§2§ra, ahol művezető, yevszamy 1875§20§-76-ban rendező. Működésének
maradandó emléke a yintezmenyy kolozsvári színésznyugdíjintézet§8§ megalapítása
és részben a nyári színkör megépítése. A yintezmenyy Budai Színkör§8§t is ő
igazgatta a 70-es években. yevszamy 1881§20§-ben mint yszemelynevy Temesváry
Lajos§6§ társulatának tagja nyugalomba vonult. Utóbb ytelepulesy
Kolozsvár§2§ott színházgazda volt. yevszamy 1892§20§.szept.4-én megünnepelte 50
éves jubileumát a »ycimy Violá§10§«-ban, mint yszerepy Peti cigány§12§. -
1037480.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Hollay Anna§6§, kedvelt drámai
színésznő, sz. yszuletesevey 1828§22§-ban, Pesten, megh. yhalalevy
1884§24§.márc.10-én, ytelepulesy Miskolc§2§on. yevszamy 1837§20§-ben lett
színésznő, a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§nál. yevszamy 1871§20§-72-ben
ytelepulesy Kolozsvár§2§ott működött drámai szerepkörben és a társalgási és
tragikai anyaszerepekben elismerésreméltó buzgalmat fejtett ki. - Fia: yszemelynevy
F.József§6§, szintén ytelepulesy Kolozsvár§2§ott működött. yevszamy
1911§20§.okt.12-én elbúcsúzott a színpadtól, közel 50 évi működés után.
CSAKKOD 1037480 yszemelynevy Fehérvári
Antal§6§ yszemelynevy Kontra§6§ yszuletesevtizedy 182§32§ ytelepulesy Aba§2§
ytelepulesy Fehér m.§2§ yhalalevtizedy 190§34§ ytelepulesy Kolozsvár§2§
ytelepulesy Szolnok§2§ yszemelynevy Fehér Károly§6§ yevtizedy 184§30§ yevtizedy
184§30§ yszemelynevy Kőrössy Ferenc§6§ ycimy Játékszíni Emlény§10§ yevtizedy
184§30§ ytelepulesy Kecskemét§2§ yevtizedy 186§30§ yintezmenyy Erdélyi Országos
Nemzeti Színházi Választmány§8§ ytelepulesy kolozsvár§2§ yevtizedy 187§30§
yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Arad§2§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy
187§30§ yintezmenyy kolozsvári színésznyugdíjintézet§8§ yintezmenyy Budai
Színkör§8§ yevtizedy 188§30§ yszemelynevy Temesváry Lajos§6§ ytelepulesy
Kolozsvár§2§ yevtizedy 189§30§ ycimy Viola§10§ yszerepy Peti cigány§12§
yszemelynevy Hollay Anna§6§ yszuletesevtizedy 182§32§ yhalalevtizedy 188§34§ ytelepulesy
Miskolc§2§ yevtizedy 183§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 187§30§
ytelepulesy Kolozsvár§2§ yszemelynevy F.József§6§ ytelepulesy Kolozsvár§2§
yevtizedy 191§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1037480.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com