1037880.htm

 Cimszó: Fekete Gábor - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

 

 Szócikk: Fekete Gábor - színigazgató. Igazgató volt 1839-től és leginkább a dunántúli vidékeket járta. 1840—1842-ig Győrött működött. Innen Székesfehérvárra is ment, ahol társulatának »Győr és Székes-Fehérváron honosult színésztársaság« volt a címe. Híres volt vadászszenvedélyéről és arról, hogy nem sokat törődött társulata rendjével. A szó szoros értelmében könnyelmű volt, de »szép észszel és sok jeles tulajdonnal bírt s valóban nem színigazgatónak, de fővadászmesternek született«, mondja róla sógora, Szuper Károly. (Naplója, 15. oldal.) Déryné is panaszkodik miatta: »Oh, balsors! bár soha hírét se hallottam volna Fekete Gábornak, mint színigazgatónak, mert becsületes, jó ember lehetett különben, de nem minden ember született kormányzónak. Szerencsétlen flótás!« (Naplója, III. kötet, 386. old.) 1842-ben balatonfüredi igazgató. Ugyanekkor a »Regélő« így ír róla: »Játéka hatásos, víg- és komorszerepekben egyképpen tetszetős, csak hogy ritkán, akkor is kis szerepekben van szerencsénk láthatni, mi, ha több jeles taggal birna társasága, csak megjárna, de így bizony nem tenne rossz szolgálatot az ügynek, mellyért küzd, ha az előadásokat vezéri buzgalommal emelné.«

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0007.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1037880 Fekete Gábor színigazgató. Igazgató volt yevszamy 1839§20§-től és leginkább a dunántúli vidékeket járta. yevszamy 1840§20§—yevszamy 1842§20§-ig ytelepulesy Győr§2§ött működött. Innen ytelepulesy Székesfehérvár§2§ra is ment, ahol társulatának »yintezmenyy Győr és Székes-Fehérváron honosult színésztársaság§8§« volt a címe. Híres volt vadászszenvedélyéről és arról, hogy nem sokat törődött társulata rendjével. A szó szoros értelmében könnyelmű volt, de »szép észszel és sok jeles tulajdonnal bírt s valóban nem színigazgatónak, de fővadászmesternek született«, mondja róla sógora, yszemelynevy Szuper Károly§6§. (Naplója, 15. oldal.) yszemelynevy Déryné§6§ is panaszkodik miatta: »Oh, balsors! bár soha hírét se hallottam volna yszemelynevy Fekete Gábor§6§nak, mint színigazgatónak, mert becsületes, jó ember lehetett különben, de nem minden ember született kormányzónak. Szerencsétlen flótás!« (Naplója, III. kötet, 386. old.) yevszamy 1842§20§-ben ytelepulesy balatonfüred§2§i igazgató. Ugyanekkor a »yintezmenyy Regélő§8§« így ír róla: »Játéka hatásos, víg- és komorszerepekben egyképpen tetszetős, csak hogy ritkán, akkor is kis szerepekben van szerencsénk láthatni, mi, ha több jeles taggal birna társasága, csak megjárna, de így bizony nem tenne rossz szolgálatot az ügynek, mellyért küzd, ha az előadásokat vezéri buzgalommal emelné.«

CSAKKOD 1037880 yszemelynevy Fekete Gábor§6§ yevtizedy 183§30§ yevtizedy 184§30§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy Győr§2§ ytelepulesy Székesfehérvár§2§ yintezmenyy Győr és Székes-Fehérváron honosult színésztársaság§8§ yszemelynevy Szuper Károly§6§ yszemelynevy Déryne§6§ yszemelynevy Fekete Gábor§6§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy balatonfüred§2§ yintezmenyy Regélő§8§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1037880.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com