1038260.htm
Cimszó: Fektér Ferenc - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
Szócikk: Fektér Ferenc - tenorista, sz.
Apatinban (Bács m.). Zenei kiképeztetését atyjától nyerte. Gimnáziumi
tanulmányait Pécsett és Kalocsán végezte és 3 évig papnövendék volt. 1854-ben
színész lesz és Gentiluomotól vesz énekleckéket, a drámában pedig Egressy Gábor
képezi ki. 1855. febr. 14-én mint vendég fellépett a Nemzeti Színházban, az »Ernani«-ban
és lyrai tenornak szerződtették. Májusban Bécsbe szerződött. 1856-ban Prágába
hívták, ahol okt. 29-én a »Troubadour«-ban mutatkozott be és két évre
leszerződött. 1859— 61-ben újra a Nemzeti Színház tagja, fellép a
»Troubadour«-ban, 1859. aug. 18-án, de közben megválik, külföldön keres
érvényesülési lehetőséget, nevezetesen Brüsszel, Brünn, Basel, Düsseldorf
színházaiban. 1863—64—65—72-ben Kolozsvárt találjuk. 1877-ben Aradra szerződik,
ahol két évig marad, míg 1879. május 24-én újra a Nemzeti Színháznál találjuk,
a »Szevillai borbély« Figaro-jában vendégszerepelt; itt mint újra szerződött
tag augusztus 26-án lép fel először a »Piccolino« c. operában, Mussaraigne
szerepében. Ekkor így ír róla a »Pesti Hírlap«: »Rokonszenves baritonhanggal
bír, melynek hajlékonysága játékoperára is alkalmassá teszi őt. Játéka ebben
eléggé könnyed és fesztelen, — énekmodora jó iskoláról és jó ízlésről tesz
tanuságot.« Jelesebb szerepei: Zampa, Edgardo (Lucia), Elvino (Alvajáró),
Manrico (Troubadour), Ernani, Ördög Robert, Alessandro Stradella, stb. — Neje:
Farkas Irma, az 1860-as években a debreceni színházban mint ballettáncosnő
működött.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0010.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1038260 Fektér Ferenc
tenorista, sz. ytelepulesy Apatin§2§ban (ytelepulesy Bács m.§2§). Zenei
kiképeztetését atyjától nyerte. Gimnáziumi tanulmányait ytelepulesy Pécs§2§ett
és ytelepulesy Kalocsá§2§n végezte és 3 évig papnövendék volt. yevszamy
1854§20§-ben színész lesz és yszemelynevy Gentiluomo§6§tól vesz énekleckéket, a
drámában pedig yszemelynevy Egressy Gábor§6§ képezi ki. yevszamy 1855§20§.
febr. 14-én mint vendég fellépett a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, az
»ycimy Ernani§10§«-ban és lyrai tenornak szerződtették. Májusban ytelepulesy
Bécs§2§be szerződött. yevszamy 1856§20§-ban ytelepulesy Prágá§2§ba hívták, ahol
okt. 29-én a »ycimy Troubadour§10§«-ban mutatkozott be és két évre
leszerződött. yevszamy 1859§20§— 61-ben újra a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
tagja, fellép a »ycimy Troubadour§10§«-ban, yevszamy 1859§20§. aug. 18-án, de
közben megválik, külföldön keres érvényesülési lehetőséget, nevezetesen
ytelepulesy Brüsszel§2§, ytelepulesy Brünn§2§, ytelepulesy Basel§2§,
ytelepulesy Düsseldorf§2§ színházaiban. yevszamy 1863§20§—64—65—72-ben
ytelepulesy Kolozsvár§2§t találjuk. yevszamy 1877§20§-ben ytelepulesy Arad§2§ra
szerződik, ahol két évig marad, míg yevszamy 1879§20§. május 24-én újra a
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§nál találjuk, a »ycimy Szevillai borbély§10§«
yszerepy Figaro§12§-jában vendégszerepelt; itt mint újra szerződött tag
augusztus 26-án lép fel először a »ycimy Piccolino§10§« c. operában, yszerepy
Mussaraigne§12§ szerepében. Ekkor így ír róla a »yintezmenyy Pesti Hírlap§8§«:
»Rokonszenves baritonhanggal bír, melynek hajlékonysága játékoperára is
alkalmassá teszi őt. Játéka ebben eléggé könnyed és fesztelen, — énekmodora jó
iskoláról és jó ízlésről tesz tanuságot.« Jelesebb szerepei: yszerepy
Zampa§12§, yszerepy Edgardo§12§ (ycimy Lucia§10§), yszerepy Elvino§12§ (ycimy
Alvajáró§10§), yszerepy Manrico§12§ (ycimy Troubadour§10§), yszerepy
Ernani§12§, yszerepy Ördög Robert§12§, yszerepy Alessandro Stradella§12§, stb.
— 1038260.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Farkas Irma§6§, az yevszamy
1860§20§-as években a ytelepulesy debrecen§2§i színházban mint ballettáncosnő
működött.
CSAKKOD 1038260 yszemelynevy Fektér
Ferenc§6§ ytelepulesy Apatin§2§ ytelepulesy Bács m.§2§ ytelepulesy Pécs§2§ ytelepulesy
Kalocsa§2§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Gentiluomo§6§ yszemelynevy Egressy
Gábor§6§ yevtizedy 185§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Ernani§10§
ytelepulesy Bécs§2§ yevtizedy 185§30§ ytelepulesy Prága§2§ ycimy Troubadour§10§
yevtizedy 185§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Troubadour§10§ yevtizedy
185§30§ ytelepulesy Brüsszel§2§ ytelepulesy Brünn§2§ ytelepulesy Basel§2§
ytelepulesy Düsseldorf§2§ yevtizedy 186§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yevtizedy
187§30§ ytelepulesy Arad§2§ yevtizedy 187§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
ycimy Szevillai borbély§10§ yszerepy Figaro§12§ ycimy Piccolino§10§ yszerepy
Mussaraigne§12§ yintezmenyy Pesti Hírlap§8§ yszerepy Zampa§12§ yszerepy
Edgardo§12§ ycimy Lucia§10§ yszerepy Elvino§12§ ycimy Alvajáró§10§ yszerepy
Manrico§12§ ycimy Troubadour§10§ yszerepy Ernani§12§ yszerepy Ördög Robert§12§
yszerepy Alessandro Stradella§12§ yszemelynevy Farkas Irma§6§ yevtizedy 186§30§
ytelepulesy debrecen§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1038260.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com