1038510.htm
Cimszó: Feleky Miklós - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1815
Szócikk: Feleky Miklós - színművész, az
udvarhelymegyei Nagygalambfalván született, székely családból, 1818. dec.
18-án. Kilenc éves korában látta az első színielőadást s ez leküzdhetetlen
vágyat keltett benne a színészet iránt. Atyja papnak szánta, de ő lelke vágyát
követve, színésznek állott be s Csíkszeredán játszott először. Mint
vándorszínész sokat sanyargott, de acélos lélekkel tűrte a nyomorúságot.
Bejárta az egész országot, sőt még Bukarestben is játszott. 1844-ben átvette
Pályi Elek társulatának igazgatását, több évig működött e minőségben s jelentős
érdemeket szerzett vidéki színészetünk színvonalának emelésében. 1848-ban
feloszlatta társulatát, beállott honvédnek s »megmutatta, hogy nemcsak
Tháliának lelkes papja, de Marsnak is vitéz fia«. Bem hadseregében harcolt s
századosságig vitte. A szabadságharc után a bujdosó színészekből társulatot
szervezett Nagybányán, melyben mindenki egyenlő fizetést kapott. 1851-ben a
Nemzeti Színház meghívja, hogy a mindinkább elbetegeskedő id. Lendvay szerepeit
játsszassa vele. Rövid bécsi tanulmányút után 1852. jún. 17-én kezdte meg
működését a Nemzeti Színháznál, mint szerződtetett tag. Előbb szerelmes
szerepeket játszott, később igen kiszélesedett szerepköre. Társadalmi és
közéleti téren is lelkes munkásságot fejtett ki, mint fővárosi bizottsági tag,
a Honvédmenház igazgatósági tagja s az írók és művészek körének alelnöke. Ő is
közreműködött a Nemzeti Színház nyugdíjintézetének létesítésében. Rendkívül
nagy érdemei vannak az Országos Színészegyesület megalapításában s ezeknek elismeréséül
az Egyesület örökös díszelnökévé választotta. A Nemzeti Színháztól 1884. szept.
25-én megvált, hogy ismét színigazgatóvá lehessen. A budai Várszínházat bérelte
ki s társul vette maga mellé Blaha Lujzát, de vállalkozásuk bukással végződött.
Nem volt több szerencséje a Gyapjú-uccai német színházzal sem és
visszaszerződött a Nemzeti Színházhoz. 1887. ápr. 28-án ünnepelte színészi
működésének ötven éves fordulóját, amikor a király »nagy-galambfalvi« előnévvel
magyar nemességgel tüntette ki, főleg színészegyesületi elnöki működése körül
szerzett érdemeiért. Több város díszpolgári oklevéllel fejezte ki elismerését
érdemeiért. 1902. márc.16-án halt meg Budapesten. Sírja fölé tíz év múlva
díszes emléket emelt a kegyelet. F. 63 évig működött pályáján. Külsejéről
Újházi Ede ezt írja: »Olyan volt, mint a kovácsolt acél, lépte: mint a
gummilabda, egyenes, mint a nádszál s karcsú. A hangja kellemes, erős, igazi
férfihang.« Ezekhez a külső adományokhoz nagy routine járult. Sokoldalú színész
volt, játszott szerelmes, hős, bonvivant, finom és burleszk komikus, apa és
szalonhős szerepeket. Közöttük kiválóbbak voltak: Edgár (Lear király),
Bolingbroke (Egy pohár víz), Percival (Griseldis), Clavigo, Petur bán, Zrínyi,
Könyves Kálmán, Antonius, stb. De igazi szerepköre a modern társadalmi
drámákban nyílt. Ideálisabb hősi szerepekben játéka hideg és sablonos volt,
szavalata modoros és pattogó, a szókezdő mássalhangzókat kettőzve ejtette ki s
majd minden szó tagot külön hangsúlyozott. De ha a szerep közel állott a
mindennapi élethez s teret engedett a rögtönzésre is, akkor igazi művészi
hatást is tudott kelteni. Különösen a hideg s az epés, türelmetlen és zsémbes
jellemek ábrázolásában volt kiváló, mint Alba herceg (Egmont), Marecat (Jó
barátok), Marteau (Idegesek), Mortsauf gróf (Völgy lilioma), Clarkson (Idegen
nő). Kitűnő szerepei voltak még: Rantzau, Cavarlet, Van der Krafft, Monteiglin.
Népszínműi magyar alakjai közül különösen Lajtos-a (Strike) volt élettel
teljes. írt több eredeti színművet (»Enyingi Török János«, »Férjem színész«,
»Angyal Bandi«) és sokat fordított franciából s németből. írt több
színészettörténeti cikket, költeményt és elbeszélést. Kétszer házasodott. Első
felesége Szákfy Amália volt, kit 1845-ben vett nőül. Tőle hamar elvált. Szákfy
Amália »Rafael ecsetére méltó« drámai szende volt, ki később Foltényiné lett.
F. második felesége, kit 1858-ban vett nőül: Munkácsy Flóra. (Kéky Lajos.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0014.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1038510 Feleky Miklós
színművész, az ytelepulesy udvarhelymegye§2§i ytelepulesy Nagygalambfalvá§2§n
született, ynemzetisegy székely§4§ családból, yevszamy 1818§20§. dec. 18-án.
Kilenc éves korában látta az első színielőadást s ez leküzdhetetlen vágyat
keltett benne a színészet iránt. Atyja papnak szánta, de ő lelke vágyát
követve, színésznek állott be s ytelepulesy Csíkszeredá§2§n játszott először.
Mint vándorszínész sokat sanyargott, de acélos lélekkel tűrte a nyomorúságot.
Bejárta az egész országot, sőt még ytelepulesy Bukarest§2§ben is játszott.
yevszamy 1844§20§-ben átvette yszemelynevy Pályi Elek§6§ társulatának
igazgatását, több évig működött e minőségben s jelentős érdemeket szerzett vidéki
színészetünk színvonalának emelésében. yevszamy 1848§20§-ban feloszlatta
társulatát, beállott honvédnek s »megmutatta, hogy nemcsak Tháliának lelkes
papja, de Marsnak is vitéz fia«. yszemelynevy Bem§6§ hadseregében harcolt s
századosságig vitte. A szabadságharc után a bujdosó színészekből társulatot
szervezett ytelepulesy Nagybányá§2§n, melyben mindenki egyenlő fizetést kapott.
yevszamy 1851§20§-ben a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ meghívja, hogy a
mindinkább elbetegeskedő yszemelynevy id. Lendvay§6§ szerepeit játsszassa vele.
Rövid ytelepulesy bécs§2§i tanulmányút után yevszamy 1852§20§. jún. 17-én
kezdte meg működését a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§nál, mint szerződtetett
tag. Előbb szerelmes szerepeket játszott, később igen kiszélesedett szerepköre.
Társadalmi és közéleti téren is lelkes munkásságot fejtett ki, mint ytelepulesy
főváros§2§i bizottsági tag, a yintezmenyy Honvédmenház§8§ igazgatósági tagja s
az írók és művészek körének alelnöke. Ő is közreműködött a yintezmenyy Nemzeti
Színház nyugdíjintézeté§8§nek létesítésében. Rendkívül nagy érdemei vannak az
yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ megalapításában s ezeknek elismeréséül
az Egyesület örökös díszelnökévé választotta. A yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§tól yevszamy 1884§20§. szept. 25-én megvált, hogy ismét
színigazgatóvá lehessen. A yintezmenyy budai Várszínház§8§at bérelte ki s
társul vette maga mellé yszemelynevy Blaha Lujzá§6§t, de vállalkozásuk bukással
végződött. Nem volt több szerencséje a yintezmenyy Gyapjú-uccai német
színház§8§zal sem és visszaszerződött a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§hoz.
yevszamy 1887§20§. ápr. 28-án ünnepelte színészi működésének ötven éves
fordulóját, amikor a király »ytelepulesy nagy-galambfalvi§2§« előnévvel magyar
nemességgel tüntette ki, főleg színészegyesületi elnöki működése körül szerzett
érdemeiért. Több város díszpolgári oklevéllel fejezte ki elismerését
érdemeiért. yevszamy 1902§20§. márc.16-án halt meg ytelepulesy Budapest§2§en.
Sírja fölé tíz év múlva díszes emléket emelt a kegyelet. F. 63 évig működött
pályáján. Külsejéről yszemelynevy Újházi Ede§6§ ezt írja: »Olyan volt, mint a
kovácsolt acél, lépte: mint a gummilabda, egyenes, mint a nádszál s karcsú. A
hangja kellemes, erős, igazi férfihang.« Ezekhez a külső adományokhoz nagy
routine járult. Sokoldalú színész volt, játszott szerelmes, hős, bonvivant,
finom és burleszk komikus, apa és szalonhős szerepeket. Közöttük kiválóbbak
voltak: yszerepy Edgár§12§ (ycimy Lear király§10§), yszerepy Bolingbroke§12§
(ycimy Egy pohár víz§10§), yszerepy Percival§12§ (ycimy Griseldis§10§),
yszerepy Clavigo§12§, yszerepy Petur bán§12§, yszerepy Zrínyi§12§, yszerepy
Könyves Kálmán§12§, yszerepy Antonius§12§, stb. De igazi szerepköre a modern
társadalmi drámákban nyílt. Ideálisabb hősi szerepekben játéka hideg és
sablonos volt, szavalata modoros és pattogó, a szókezdő mássalhangzókat
kettőzve ejtette ki s majd minden szó tagot külön hangsúlyozott. De ha a szerep
közel állott a mindennapi élethez s teret engedett a rögtönzésre is, akkor
igazi művészi hatást is tudott kelteni. Különösen a hideg s az epés,
türelmetlen és zsémbes jellemek ábrázolásában volt kiváló, mint yszerepy Alba
herceg§12§ (ycimy Egmont§10§), yszerepy Marecat§12§ (ycimy Jó barátok§10§),
yszerepy Marteau§12§ (ycimy Idegesek§10§), yszerepy Mortsauf gróf§12§ (ycimy
Völgy lilioma§10§), yszerepy Clarkson§12§ (ycimy Idegen nő§10§). Kitűnő
szerepei voltak még: yszerepy Rantzau§12§, yszerepy Cavarlet§12§, yszerepy Van
der Krafft§12§, yszerepy Monteiglin§12§. Népszínműi magyar alakjai közül
különösen yszerepy Lajtos§12§-a (ycimy Strike§10§) volt élettel teljes. írt
több eredeti színművet (»ycimy Enyingi Török János§10§«, »ycimy Férjem
színész§10§«, »ycimy Angyal Bandi§10§«) és sokat fordított ynyelvy
franciá§14§ból s ynyelvy német§14§ből. írt több színészettörténeti cikket,
költeményt és elbeszélést. Kétszer házasodott. Első felesége yszemelynevy
Szákfy Amália§6§ volt, kit yevszamy 1845§20§-ben vett nőül. Tőle hamar elvált.
yszemelynevy Szákfy Amália§6§ »yszemelynevy Rafael§6§ ecsetére méltó« drámai
szende volt, ki később yszemelynevy Foltényiné§6§ lett. F. második felesége,
kit yevszamy 1858§20§-ban vett nőül: yszemelynevy Munkácsy Flóra§6§.
(yszemelynevy Kéky Lajos§6§.)
CSAKKOD 1038510 yszemelynevy Feleky
Miklós§6§ ytelepulesy udvarhelymegye§2§ ytelepulesy Nagygalambfalva§2§
ynemzetisegy székely§4§ yevtizedy 181§30§ ytelepulesy Csíkszereda§2§
ytelepulesy Bukarest§2§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Pályi Elek§6§ yevtizedy
184§30§ yszemelynevy Bem§6§ ytelepulesy Nagybánya§2§ yevtizedy 185§30§
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy id. Lendvay§6§ ytelepulesy bécs§2§
yevtizedy 185§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ytelepulesy főváros§2§
yintezmenyy Honvédmenház§8§ yintezmenyy Nemzeti Színház nyugdíjintézete§8§
yintezmenyy Országos Színészegyesület§8§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
yevtizedy 188§30§ yintezmenyy budai Várszínház§8§ yszemelynevy Blaha Lujza§6§
yintezmenyy Gyapjú-uccai német színház§8§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
yevtizedy 188§30§ ytelepulesy nagy-galambfalvi§2§ yevtizedy 190§30§ ytelepulesy
Budapest§2§ yszemelynevy Újházi Ede§6§ yszerepy Edgár§12§ ycimy Lear király§10§
yszerepy Bolingbroke§12§ ycimy Egy pohár víz§10§ yszerepy Percival§12§ ycimy
Griseldis§10§ yszerepy Clavigo§12§ yszerepy Petur bán§12§ yszerepy Zrínyi§12§
yszerepy Könyves Kálmán§12§ yszerepy Antonius§12§ yszerepy Alba herceg§12§
ycimy Egmont§10§ yszerepy Marecat§12§ ycimy Jó barátok§10§ yszerepy Marteau§12§
ycimy Idegesek§10§ yszerepy Mortsauf gróf§12§ ycimy Völgy lilioma§10§ yszerepy
Clarkson§12§ ycimy Idegen nő§10§ yszerepy Rantzau§12§ yszerepy Cavarlet§12§
yszerepy Van der Krafft§12§ yszerepy Monteiglin§12§ yszerepy Lajtos§12§ ycimy
Strike§10§ ycimy Enyingi Török János§10§ ycimy Férjem színész§10§ ycimy Angyal
Bandi§10§ ynyelvy francia§14§ ynyelvy német§14§ yszemelynevy Szákfy Amália§6§ yevtizedy
184§30§ yszemelynevy Szákfy Amália§6§ yszemelynevy Rafael§6§ yszemelynevy
Foltényine§6§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Munkácsy Flóra§6§ yszemelynevy
Kéky Lajos§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1038510.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com