1038800.htm

 Cimszó: Felvinczy György - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1645

 

 Szócikk: Felvinczy György - színműíró, sz. 1648-ban, Tordán. Az unitáriusok kolozsvári gimnáziumában tanult, hol 1672-ben senior volt, majdnem egy évig és itt tanuja volt az ú. n. iskolai-drámák előadásának (L. o.), majd Torockón tanítóskodott. Azután többféléhez fogott, de mindenütt üldözte a szerencsétlenség; végre arra a gondolatra jött, hogy színtársulatot alakít. Az engedélyt 1696. október 1-én meg is kapta I. Lipóttól, azonban előadásairól csak szóhagyomány maradt fenn, még pedig, hogy színpadul a hiút (vagyis nyitott elejű padlást) használta és a közönség az uccáról nézte a játékot. Hol és mikor halt meg, nem tudjuk. Nevezetes munkája a »Comico-Tragoediá«-ja, melyet még a színiengedély elnyerése előtt, 1693-ban kiadott. Pluto és Jupiter villongását tárgyalja.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0018.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1038800 Felvinczy György színműíró, sz. yszuletesevey 1648§22§-ban, ytelepulesy Tordá§2§n. Az unitáriusok ytelepulesy kolozsvár§2§i gimnáziumában tanult, hol yevszamy 1672§20§-ben senior volt, majdnem egy évig és itt tanuja volt az ú. n. iskolai-drámák előadásának (L. o.), majd ytelepulesy Torockó§2§n tanítóskodott. Azután többféléhez fogott, de mindenütt üldözte a szerencsétlenség; végre arra a gondolatra jött, hogy színtársulatot alakít. Az engedélyt yevszamy 1696§20§. október 1-én meg is kapta yszemelynevy I. Lipót§6§tól, azonban előadásairól csak szóhagyomány maradt fenn, még pedig, hogy színpadul a hiút (vagyis nyitott elejű padlást) használta és a közönség az uccáról nézte a játékot. Hol és mikor halt meg, nem tudjuk. Nevezetes munkája a »ycimy Comico-Tragoediá§10§«-ja, melyet még a színiengedély elnyerése előtt, yevszamy 1693§20§-ban kiadott. Pluto és Jupiter villongását tárgyalja.

CSAKKOD 1038800 yszemelynevy Felvinczy György§6§ yszuletesevtizedy 164§32§ ytelepulesy Torda§2§ ytelepulesy kolozsvár§2§ yevtizedy 167§30§ ytelepulesy Torockó§2§ yevtizedy 169§30§ yszemelynevy I. Lipót§6§ ycimy Comico-Tragoedia§10§ yevtizedy 169§30§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1038800.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com