1038900.htm

 Cimszó: Fenyéri Peterdi Mór - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1855

 

 Szócikk: Fenyéri Peterdi Mór - színész, sz. 1857-ben, Pesten, megh. 1927. jan. 31-én, u. o. Két reálisk. osztályt végzett, azután szobrász, majd könyvkereskedő lett. 1874-ben azonban Kecskeméten felcsapott színésznek, Szathmáry Károlynál és 6 évig működött a kórusban. A következő igazgatóknál volt szerződésben: Soós Mihály, Némethy György, Őrsy Gusztáv, Temesváry Lajos, Gerőffy Andor, Aradi színügy-gyámolító-egylet, Mándoky Béla, Mosonyi Károly, Feleky Miklós, Bogyó Alajos, Krecsányi Ignác, Balogh György, Makó Lajos, stb. Midőn Krecsányi kivette a kórusból, mint apa- és jellemszínész szerződött. 1893. ápr. 11-én a Népszínháznak, 1904-ben a Magyar Színháznak volt a tagja. 1905. nov. 21-én megülte művészi pályafutása 30 éves fordulóját Szegeden, a »Velencei kalmár« Shylock szerepében. Kitűnő intrikusszínész volt. Ő vele történt meg, hogy Szegeden a »Strogoff Mihály« előadása után a karzati publikum meg akarta verni, mert oly hűen alakította az intrikus Ogareff Iván szerepét és ugyancsak Debrecenben, a »Dreyfuss kapitány« előadása után (Paty du Clam-ot játszotta) rendőri fedezet alatt kellett a tömeg bosszúja elől menekülnie, A színműírásra 1879-ben Temesvárt Csiky Gergely buzdította s 1881-ben az akadémiai pályázaton »A műkedvelők« c. színművével első helyen, 1882-ben »A lovagias kor«-ral a második helyen tüntették ki s 1883-ban »A késő ébredés« c. szomorújátékával 100 arany Teleki-díjat nyert. Egyéb színművei: »A szegedi boszorkány«, főv. életkép 3 felvonásban. Bem. 1893. december 30. Népszínház. Zenéjét szerz. ifj. Bokor József, »Titkolt sebek« c. drámája a Porzsolt Kálmán-féle pályázaton dicséretet nyert. (1897.) Fordításai: »Az oroszlán barlangjában«, boh. 4 felv. Irta: Delacour és Labiche. Bem. 1884. nov. 6., Szegeden. »A király mulat«, verses vj., írta: Hugó Victor, 1890. »Királyszöktetés«, operett. Irta: Klein Hugó, zenéjét szerz.: Kerner József. Bem. 1891. aug. 11-én, Budai Színkör. »Mongodin úr felesége«, vj. 3 felv. Irta: Ernest Blum és Raoul Toché. Bem. 1893. aug. 22. Városligeti Színkör. »A hitetlen Tamás«, boh. 3 felv.írta: Jakoby és Laufs Károly. Bem. 1894. máj. 20., Városligeti Színkör. »A vészmadár«, párizsi boh. 3 felv. írta: Mai Fritz. Bem. 1895. máj. 15., u. o. »A kés története«, boh. 3 felv. írta: Blum és Toché. Bem. 1898. aug. 27., Magyar Színház. Lefordította: Echegaray: »Szent-e vagy őrült ?«-jét, Voss Richard: »Bűnös«-ét, stb. Számos más műve kéziratban maradt. Főbb szerepei voltak: Petur bán, Szörényi (Ocskay brigadéros), Zsiga cigány, Gáspár apó, Risvor (A haza), Engstrand (Kísértetek), Kent (Lear), Vaillant (Küzdelem a létért), Schwartze ezredes (Otthon), Mosolygó, Rantzau Jean, Bouquet (Államtitkár úr), Vasember, Brazovics (Aranyember), Kilényi Dávid (Déryné ifiasszony), stb. Nyugdíjaztatása után a fővárosi Drasche-téglagyár hivatalnoka volt; mint ilyen hunyt el. — Neje: Havasi Szidi (L. o.) színésznő.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0019.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1038900 Fenyéri Peterdi Mór színész, sz. yszuletesevey 1857§22§-ben, Pesten, megh. yhalalevy 1927§24§. jan. 31-én, u. o. Két reálisk. osztályt végzett, azután szobrász, majd könyvkereskedő lett. yevszamy 1874§20§-ben azonban ytelepulesy Kecskemét§2§en felcsapott színésznek, yszemelynevy Szathmáry Károly§6§nál és 6 évig működött a kórusban. A következő igazgatóknál volt szerződésben: yszemelynevy Soós Mihály§6§, yszemelynevy Némethy György§6§, yszemelynevy Őrsy Gusztáv§6§, yszemelynevy Temesváry Lajos§6§, yszemelynevy Gerőffy Andor§6§, yintezmenyy Aradi színügy-gyámolító-egylet§8§, yszemelynevy Mándoky Béla§6§, yszemelynevy Mosonyi Károly§6§, yszemelynevy Feleky Miklós§6§, yszemelynevy Bogyó Alajos§6§, yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§, yszemelynevy Balogh György§6§, yszemelynevy Makó Lajos§6§, stb. Midőn yszemelynevy Krecsányi§6§ kivette a kórusból, mint apa- és jellemszínész szerződött. yevszamy 1893§20§. ápr. 11-én a yintezmenyy Népszínház§8§nak, yevszamy 1904§20§-ben a yintezmenyy Magyar Színház§8§nak volt a tagja. yevszamy 1905§20§. nov. 21-én megülte művészi pályafutása 30 éves fordulóját ytelepulesy Szeged§2§en, a »ycimy Velencei kalmár§10§« yszerepy Shylock§12§ szerepében. Kitűnő intrikusszínész volt. Ő vele történt meg, hogy ytelepulesy Szeged§2§en a »ycimy Strogoff Mihály§10§« előadása után a karzati publikum meg akarta verni, mert oly hűen alakította az intrikus yszerepy Ogareff Iván§12§ szerepét és ugyancsak ytelepulesy Debrecen§2§ben, a »ycimy Dreyfuss kapitány§10§« előadása után (yszerepy Paty du Clam§12§-ot játszotta) rendőri fedezet alatt kellett a tömeg bosszúja elől menekülnie, A színműírásra yevszamy 1879§20§-ben ytelepulesy Temesvár§2§t yszemelynevy Csiky Gergely§6§ buzdította s yevszamy 1881§20§-ben az akadémiai pályázaton »ycimy A műkedvelők§10§« c. színművével első helyen, yevszamy 1882§20§-ben »ycimy A lovagias kor§10§«-ral a második helyen tüntették ki s yevszamy 1883§20§-ban »ycimy A késő ébredés§10§« c. szomorújátékával 100 arany yszemelynevy Teleki§6§-díjat nyert. Egyéb színművei: »ycimy A szegedi boszorkány§10§«, főv. életkép 3 felvonásban. Bem. yevszamy 1893§20§. december 30. yintezmenyy Népszínház§8§. Zenéjét szerz. yszemelynevy ifj. Bokor József§6§, »ycimy Titkolt sebek§10§« c. drámája a yszemelynevy Porzsolt Kálmán§6§-féle pályázaton dicséretet nyert. (yevszamy 1897§20§.) Fordításai: »ycimy Az oroszlán barlangjában§10§«, boh. 4 felv. Irta: yszemelynevy Delacour§6§ és yszemelynevy Labiche§6§. Bem. yevszamy 1884§20§. nov. 6., ytelepulesy Szeged§2§en. »ycimy A király mulat§10§«, verses vj., írta: yszemelynevy Hugó Victor§6§, yevszamy 1890§20§. »ycimy Királyszöktetés§10§«, operett. Irta: yszemelynevy Klein Hugó§6§, zenéjét szerz.: yszemelynevy Kerner József§6§. Bem. yevszamy 1891§20§. aug. 11-én, yintezmenyy Budai Színkör§8§. »ycimy Mongodin úr felesége§10§«, vj. 3 felv. Irta: yszemelynevy Ernest Blum§6§ és yszemelynevy Raoul Toché§6§. Bem. yevszamy 1893§20§. aug. 22. yintezmenyy Városligeti Színkör§8§. »ycimy A hitetlen Tamás§10§«, boh. 3 felv.írta: yszemelynevy Jakoby§6§ és yszemelynevy Laufs Károly§6§. Bem. yevszamy 1894§20§. máj. 20., yintezmenyy Városligeti Színkör§8§. »ycimy A vészmadár§10§«, ytelepulesy párizs§2§i boh. 3 felv. írta: yszemelynevy Mai Fritz§6§. Bem. yevszamy 1895§20§. máj. 15., u. o. »ycimy A kés története§10§«, boh. 3 felv. írta: yszemelynevy Blum§6§ és yszemelynevy Toché§6§. Bem. yevszamy 1898§20§. aug. 27., yintezmenyy Magyar Színház§8§. Lefordította: yszemelynevy Echegaray§6§: »ycimy Szent-e vagy őrült ?§10§«-jét, yszemelynevy Voss Richard§6§: »ycimy Bűnös§10§«-ét, stb. Számos más műve kéziratban maradt. Főbb szerepei voltak: yszerepy Petur bán§12§, yszerepy Szörényi§12§ (ycimy Ocskay brigadéros§10§), yszerepy Zsiga cigány§12§, yszerepy Gáspár apó§12§, yszerepy Risvor§12§ (ycimy A haza§10§), yszerepy Engstrand§12§ (ycimy Kísértetek§10§), yszerepy Kent§12§ (ycimy Lear§10§), yszerepy Vaillant§12§ (ycimy Küzdelem a létért§10§), yszerepy Schwartze ezredes§12§ (ycimy Otthon§10§), yszerepy Mosolygó§12§, yszerepy Rantzau Jean§12§, yszerepy Bouquet§12§ (ycimy Államtitkár úr§10§), yszerepy Vasember§12§, yszerepy Brazovics§12§ (ycimy Aranyember§10§), yszerepy Kilényi Dávid§12§ (ycimy Déryné ifiasszony§10§), stb. Nyugdíjaztatása után a ytelepulesy főváros§2§i Drasche-téglagyár hivatalnoka volt; mint ilyen hunyt el. — 1038900.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Havasi Szidi§6§ (L. o.) színésznő.

CSAKKOD 1038900 yszemelynevy Fenyéri Peterdi Mór§6§ yszuletesevtizedy 185§32§ yhalalevtizedy 192§34§ yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Kecskemét§2§ yszemelynevy Szathmáry Károly§6§ yszemelynevy Soós Mihály§6§ yszemelynevy Némethy György§6§ yszemelynevy Őrsy Gusztáv§6§ yszemelynevy Temesváry Lajos§6§ yszemelynevy Gerőffy Andor§6§ yintezmenyy Aradi színügy-gyámolító-egylet§8§ yszemelynevy Mándoky Béla§6§ yszemelynevy Mosonyi Károly§6§ yszemelynevy Feleky Miklós§6§ yszemelynevy Bogyó Alajos§6§ yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§ yszemelynevy Balogh György§6§ yszemelynevy Makó Lajos§6§ yszemelynevy Krecsányi§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ yevtizedy 190§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yevtizedy 190§30§ ytelepulesy Szeged§2§ ycimy Velencei kalmár§10§ yszerepy Shylock§12§ ytelepulesy Szeged§2§ ycimy Strogoff Mihály§10§ yszerepy Ogareff Iván§12§ ytelepulesy Debrecen§2§ ycimy Dreyfuss kapitány§10§ yszerepy Paty du Clam§12§ yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Temesvár§2§ yszemelynevy Csiky Gergely§6§ yevtizedy 188§30§ ycimy A műkedvelők§10§ yevtizedy 188§30§ ycimy A lovagias kor§10§ yevtizedy 188§30§ ycimy A késő ébredés§10§ yszemelynevy Teleki§6§ ycimy A szegedi boszorkány§10§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Népszínház§8§ yszemelynevy ifj. Bokor József§6§ ycimy Titkolt sebek§10§ yszemelynevy Porzsolt Kálmán§6§ yevtizedy 189§30§ ycimy Az oroszlán barlangjában§10§ yszemelynevy Delacour§6§ yszemelynevy Labiche§6§ yevtizedy 188§30§ ytelepulesy Szeged§2§ ycimy A király mulat§10§ yszemelynevy Hugó Victor§6§ yevtizedy 189§30§ ycimy Királyszöktetés§10§ yszemelynevy Klein Hugó§6§ yszemelynevy Kerner József§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Budai Színkör§8§ ycimy Mongodin úr felesége§10§ yszemelynevy Ernest Blum§6§ yszemelynevy Raoul Toche§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Városligeti Színkör§8§ ycimy A hitetlen Tamás§10§ yszemelynevy Jakoby§6§ yszemelynevy Laufs Károly§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Városligeti Színkör§8§ ycimy A vészmadár§10§ ytelepulesy párizs§2§ yszemelynevy Mai Fritz§6§ yevtizedy 189§30§ ycimy A kés története§10§ yszemelynevy Blum§6§ yszemelynevy Toche§6§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yszemelynevy Echegaray§6§ ycimy Szent-e vagy őrült ?§10§ yszemelynevy Voss Richard§6§ ycimy Bűnös§10§ yszerepy Petur bán§12§ yszerepy Szörényi§12§ ycimy Ocskay brigadéros§10§ yszerepy Zsiga cigány§12§ yszerepy Gáspár apó§12§ yszerepy Risvor§12§ ycimy A haza§10§ yszerepy Engstrand§12§ ycimy Kísértetek§10§ yszerepy Kent§12§ ycimy Lear§10§ yszerepy Vaillant§12§ ycimy Küzdelem a létért§10§ yszerepy Schwartze ezredes§12§ ycimy Otthon§10§ yszerepy Mosolygó§12§ yszerepy Rantzau Jean§12§ yszerepy Bouquet§12§ ycimy Államtitkár úr§10§ yszerepy Vasember§12§ yszerepy Brazovics§12§ ycimy Aranyember§10§ yszerepy Kilényi Dávid§12§ ycimy Déryné ifiasszony§10§ ytelepulesy főváros§2§ yszemelynevy Havasi Szidi§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1038900.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com