1040890.htm

 Cimszó: Foltényi Vilmos - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1825

 

 Szócikk: Foltényi Vilmos - (eredetileg: Foltiny) úttörő színész, sz. 1822. máj. 24-én, Komjáton (Nyitra m.), megh. 1905. febr. 3-án, Debrecenben. Szülei nemes emberek voltak. Iskoláit Pesten végezte, ahol atyja a herceg Grassalkovich-uradalom főszámtartója volt. Tanulmányai végeztével a 19 éves F. 1841. év tavaszán Gödöllőre ment, ahol az uradalom főmérnöki irodájában gyakornokoskodott. 1842. ápr. 1-én lépett a színipályára s előbb kóristáskodott a Nemzeti Színházban, 30 frt fizetés mellett. Itt 3 évet töltött, majd vidékre ment és elszerződött id.Szerdahelyi József—Havi Mihály és Szabó József igazgatók egyesített társulatához és mint első operaénekes ismert névre tett szert Szeged, Nagyvárad, Kolozsvár színpadjain. Midőn e társulat feloszlott, Szabó és Havi megalakítja az »Első magyar négyes daltársulat«-ot, s ezzel ő is bejárja Olaszországot, Stiriát, Karinthiát, továbbá Franciaországot, Angliát, Svájcot és Dániát. A téli idényre Bécsbe szerződött. 1847-ben újra a Szabó—Havi-társulat tagja és ismét a külföldet járja. A szabadságharc kitörésekor hazajött és mint honvédtüzér több csatában vett részt. 1848. szept. 29-én Kassán játszik az akkori kedvelt »Szenttropezi úrnő« c. operettben. Itt csak dec. 11-ig marad, azután visszamegy a harctérre s mint a röppentyűsök parancsnoka a Honvéd-hadihajón szolgált. A szabadságharc után bujdosott, azután Szatmárt folytatta pályáját. 1850—1854-ig Latabár Endre társulatához szerződött és Nagykanizsán, Kaposvárott, Győrött játszott. 1856-ban Aradon volt szerződésben, Szabó Józsefnél és a bécsi józsefvárosi és wiedeni színházakban játszik. 1859-ben Reszler István debreceni színházához szerződik, előbb Pécsett lép fel, majd Zágrábban és innen Kaposvárra viszi sorsa. 1861-től pedig állandóan Debrecenben marad, ahol ez év szept. 1-én nőül vette Szabó-Szákfy Amáliát. (Lásd: Foltényiné.) 44 évig működött a színipályán, elsőrendű szerepkörön. Utolsó előtti fellépte 1885. dec. 10-én volt Debrecenben, a »Peleskei nótárius»-ban, majd még egyszer 1903. ápr. 12-én. Ezután a debreceni úri kaszinó könyvtárosa lett és nyugalomba vonult. — Utolsó szavai ezek voltak: »Virrasztottam eleget értetek, most már hagyjatok aludni!«... Főbb szerepei: Quasimodo, Bum-bum generális (Gerolsteini nagyhercegnő), Peleskei nótárius, Calcas, Gavallér (Tékozló), Oroveso (Norma), Dulcamar (Bájital), Marquis (Linda), Don Pascale, Mydas, Fleck (Pajkos diákok), Rejtey (Fenn az ernyő, nincsen kas), Kelendi Jancsi (Pünkösdi királyné), Don Caesar, Nagy Jancsi (Nagyapó), Pater Knitelius (II. Rákóczi Ferenc fogsága), Frici (Vén bakancsos), Szárnyai (Csikós), Vlad Marci (Mátyás deák) stb.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0055.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1040890 Foltényi Vilmos (eredetileg: yszemelynevy Foltiny§6§) úttörő színész, sz. yszuletesevey 1822§22§. máj. 24-én, ytelepulesy Komját§2§on (ytelepulesy Nyitra m.§2§), megh. yhalalevy 1905§24§. febr. 3-án, ytelepulesy Debrecen§2§ben. Szülei nemes emberek voltak. Iskoláit Pesten végezte, ahol atyja a yszemelynevy herceg Grassalkovich§6§-uradalom főszámtartója volt. Tanulmányai végeztével a 19 éves F. yevszamy 1841§20§. év tavaszán ytelepulesy Gödöllő§2§re ment, ahol az uradalom főmérnöki irodájában gyakornokoskodott. yevszamy 1842§20§. ápr. 1-én lépett a színipályára s előbb kóristáskodott a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban, 30 frt fizetés mellett. Itt 3 évet töltött, majd vidékre ment és elszerződött yszemelynevy id.Szerdahelyi József§6§—yszemelynevy Havi Mihály§6§ és yszemelynevy Szabó József§6§ igazgatók egyesített társulatához és mint első operaénekes ismert névre tett szert ytelepulesy Szeged§2§, ytelepulesy Nagyvárad§2§, ytelepulesy Kolozsvár§2§ színpadjain. Midőn e társulat feloszlott, yszemelynevy Szabó§6§ és yszemelynevy Havi§6§ megalakítja az »yintezmenyy Első magyar négyes daltársulat§8§«-ot, s ezzel ő is bejárja ytelepulesy Olaszország§2§ot, ytelepulesy Stiriá§2§t, ytelepulesy Karinthiá§2§t, továbbá ytelepulesy Franciaország§2§ot, ytelepulesy Angliá§2§t, ytelepulesy Svájc§2§ot és ytelepulesy Dániá§2§t. A téli idényre ytelepulesy Bécs§2§be szerződött. yevszamy 1847§20§-ben újra a yszemelynevy Szabó§6§—yszemelynevy Havi§6§-társulat tagja és ismét a külföldet járja. A szabadságharc kitörésekor hazajött és mint honvédtüzér több csatában vett részt. yevszamy 1848§20§. szept. 29-én ytelepulesy Kassá§2§n játszik az akkori kedvelt »ycimy Szenttropezi úrnő§10§« c. operettben. Itt csak dec. 11-ig marad, azután visszamegy a harctérre s mint a röppentyűsök parancsnoka a Honvéd-hadihajón szolgált. A szabadságharc után bujdosott, azután ytelepulesy Szatmár§2§t folytatta pályáját. yevszamy 1850§20§—yevszamy 1854§20§-ig yszemelynevy Latabár Endre§6§ társulatához szerződött és ytelepulesy Nagykanizsá§2§n, ytelepulesy Kaposvár§2§ott, ytelepulesy Győr§2§ött játszott. yevszamy 1856§20§-ban ytelepulesy Arad§2§on volt szerződésben, yszemelynevy Szabó József§6§nél és a ytelepulesy bécs§2§i józsefvárosi és ytelepulesy wieden§2§i színházakban játszik. yevszamy 1859§20§-ben yszemelynevy Reszler István§6§ ytelepulesy debrecen§2§i színházához szerződik, előbb ytelepulesy Pécs§2§ett lép fel, majd ytelepulesy Zágráb§2§ban és innen ytelepulesy Kaposvár§2§ra viszi sorsa. yevszamy 1861§20§-től pedig állandóan ytelepulesy Debrecen§2§ben marad, ahol ez év szept. 1-én nőül vette yszemelynevy Szabó-Szákfy Amáliá§6§t. (Lásd: yszemelynevy Foltényiné§6§.) 44 évig működött a színipályán, elsőrendű szerepkörön. Utolsó előtti fellépte yevszamy 1885§20§. dec. 10-én volt ytelepulesy Debrecen§2§ben, a »ycimy Peleskei nótárius§10§»-ban, majd még egyszer yevszamy 1903§20§. ápr. 12-én. Ezután a ytelepulesy debrecen§2§i úri kaszinó könyvtárosa lett és nyugalomba vonult. — Utolsó szavai ezek voltak: »Virrasztottam eleget értetek, most már hagyjatok aludni!«... Főbb szerepei: yszerepy Quasimodo§12§, yszerepy Bum-bum generális§12§ (ycimy Gerolsteini nagyhercegnő§10§), yszerepy Peleskei nótárius§12§, yszerepy Calcas§12§, yszerepy Gavallér§12§ (ycimy Tékozló§10§), yszerepy Oroveso§12§ (ycimy Norma§10§), yszerepy Dulcamar§12§ (ycimy Bájital§10§), yszerepy Marquis§12§ (ycimy Linda§10§), yszerepy Don Pascale§12§, yszerepy Mydas§12§, yszerepy Fleck§12§ (ycimy Pajkos diákok§10§), yszerepy Rejtey§12§ (ycimy Fenn az ernyő, nincsen kas§10§), yszerepy Kelendi Jancsi§12§ (ycimy Pünkösdi királyné§10§), yszerepy Don Caesar§12§, yszerepy Nagy Jancsi§12§ (ycimy Nagyapó§10§), yszerepy Pater Knitelius§12§ (ycimy II. Rákóczi Ferenc fogsága§10§), yszerepy Frici§12§ (ycimy Vén bakancsos§10§), yszerepy Szárnyai§12§ (ycimy Csikós§10§), yszerepy Vlad Marci§12§ (ycimy Mátyás deák§10§) stb.

CSAKKOD 1040890 yszemelynevy Foltényi Vilmos§6§ yszemelynevy Foltiny§6§ yszuletesevtizedy 182§32§ ytelepulesy Komját§2§ ytelepulesy Nyitra m.§2§ yhalalevtizedy 190§34§ ytelepulesy Debrecen§2§ yszemelynevy herceg Grassalkovich§6§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy Gödöllő§2§ yevtizedy 184§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yszemelynevy id.Szerdahelyi József§6§ yszemelynevy Havi Mihály§6§ yszemelynevy Szabó József§6§ ytelepulesy Szeged§2§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yszemelynevy Szabó§6§ yszemelynevy Havi§6§ yintezmenyy Első magyar négyes daltársulat§8§ ytelepulesy Olaszország§2§ ytelepulesy Stiria§2§ ytelepulesy Karinthia§2§ ytelepulesy Franciaország§2§ ytelepulesy Anglia§2§ ytelepulesy Svájc§2§ ytelepulesy Dánia§2§ ytelepulesy Bécs§2§ yevtizedy 184§30§ yszemelynevy Szabó§6§ yszemelynevy Havi§6§ yevtizedy 184§30§ ytelepulesy Kassa§2§ ycimy Szenttropezi úrnő§10§ ytelepulesy Szatmár§2§ yevtizedy 185§30§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Latabár Endre§6§ ytelepulesy Nagykanizsa§2§ ytelepulesy Kaposvár§2§ ytelepulesy Győr§2§ yevtizedy 185§30§ ytelepulesy Arad§2§ yszemelynevy Szabó József§6§ ytelepulesy bécs§2§ ytelepulesy wieden§2§ yevtizedy 185§30§ yszemelynevy Reszler István§6§ ytelepulesy debrecen§2§ ytelepulesy Pécs§2§ ytelepulesy Zágráb§2§ ytelepulesy Kaposvár§2§ yevtizedy 186§30§ ytelepulesy Debrecen§2§ yszemelynevy Szabó-Szákfy Amália§6§ yszemelynevy Foltényine§6§ yevtizedy 188§30§ ytelepulesy Debrecen§2§ ycimy Peleskei nótárius§10§ yevtizedy 190§30§ ytelepulesy debrecen§2§ yszerepy Quasimodo§12§ yszerepy Bum-bum generális§12§ ycimy Gerolsteini nagyhercegnő§10§ yszerepy Peleskei nótárius§12§ yszerepy Calcas§12§ yszerepy Gavallér§12§ ycimy Tékozló§10§ yszerepy Oroveso§12§ ycimy Norma§10§ yszerepy Dulcamar§12§ ycimy Bájital§10§ yszerepy Marquis§12§ ycimy Linda§10§ yszerepy Don Pascale§12§ yszerepy Mydas§12§ yszerepy Fleck§12§ ycimy Pajkos diákok§10§ yszerepy Rejtey§12§ ycimy Fenn az ernyő, nincsen kas§10§ yszerepy Kelendi Jancsi§12§ ycimy Pünkösdi királyne§10§ yszerepy Don Caesar§12§ yszerepy Nagy Jancsi§12§ ycimy Nagyapó§10§ yszerepy Pater Knitelius§12§ ycimy II. Rákóczi Ferenc fogsága§10§ yszerepy Frici§12§ ycimy Vén bakancsos§10§ yszerepy Szárnyai§12§ ycimy Csikós§10§ yszerepy Vlad Marci§12§ ycimy Mátyás deák§10§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1040890.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com