1041000.htm
Cimszó: Forgács Antal dr. - Magyar
Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1895
Szócikk: Forgács Antal dr. - színész, sz.
1899. júl. 14-én, Egerben, hol a cisztercita főgimnáziumban érettségizett.
Vasúti tisztviselő volt, majd a soproni főiskola fémkohó mérnöki szakosztályába
iratkozott, közben tíz hónapig a nemzeti hadsereg szolgálatában állott. Innen
az egri színházi zenekarba állt be, vadászkürtösnek, hol alkalma nyílt a
színészetet közelebbről tanulmányozni. 1922-ben mint abszolvált joghallgató
tovább képezi magát, beiratkozik a színészakadémiára, ahonnan a Nemzeti Színház
kötelékébe szerződtették. Első nagyobb szerepe Madár úr volt a
»Zenebohócok«-ban. 1929. szept. havában eljátszotta Ádám-ot is az »Ember
tragédiájá«-ban.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0057.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1041000 Forgács Antal dr.
színész, sz. yszuletesevey 1899§22§. júl. 14-én, ytelepulesy Eger§2§ben, hol a
cisztercita főgimnáziumban érettségizett. Vasúti tisztviselő volt, majd a
ytelepulesy sopron§2§i főiskola fémkohó mérnöki szakosztályába iratkozott,
közben tíz hónapig a nemzeti hadsereg szolgálatában állott. Innen az
yintezmenyy egri színházi zenekar§8§ba állt be, vadászkürtösnek, hol alkalma
nyílt a színészetet közelebbről tanulmányozni. yevszamy 1922§20§-ben mint
abszolvált joghallgató tovább képezi magát, beiratkozik a színészakadémiára,
ahonnan a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ kötelékébe szerződtették. Első nagyobb
szerepe yszerepy Madár úr§12§ volt a »ycimy Zenebohócok§10§«-ban. yevszamy
1929§20§. szept. havában eljátszotta yszerepy Ádám§12§-ot is az »ycimy Ember
tragédiájá§10§«-ban.
CSAKKOD 1041000 yszemelynevy Forgács Antal
dr.§6§ yszuletesevtizedy 189§32§ ytelepulesy Eger§2§ ytelepulesy sopron§2§
yintezmenyy egri színházi zenekar§8§ yevtizedy 192§30§ yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ yszerepy Madár úr§12§ ycimy Zenebohócok§10§ yevtizedy 192§30§
yszerepy Ádám§12§ ycimy Ember tragédiája§10§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1041000.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com