1042850.htm
Cimszó: Fülöp János - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
Szócikk: Fülöp János - úttörő színész és
színigazgató, megh. 1854-ben. Pesten, 1820— 21-ben Győrött színészkedik.
1822-ben Kilényivel működött, Pesten, nejével együtt. Játszani nem igen tudott,
rekedtes volt a hangja és így inkább csak jelentéktelen szolgaszerepeket
játszattak vele. Azonban volt más hivatala is. Ő volt ugyanis a
»szálláscsináló«, lámpagyujtogató, kosztadó, ő verbuválta a színészeket, volt
pár száz forintja és azt kölcsönkép odaadta színésztársainak. Játszott Nyitrán,
Érsekújvárt, Esztergomban, Komáromban, stb. 1829-ben a Dunántúli Színjátszó
Társulatnál működött, Győrött. 1833-ban ismét Komáromban találjuk. Öreg korában
a Nemzeti Színházban kapott alkalmazást, mint másodgazda, ahol 1847-ig
működött, azután pénzszedő és házfelügyelő lett, majd a színháztól eltávozott,
de már 1851-ben újra visszatért és ekkor gazda-segédnek alkalmazták és mint
Szigligeti írja, «más teendője nem lévén, igazgatósági utasítás szerint addig
nézte a színház épületét, míg egyszer csak semmit sem látott s mi sem láttuk,
csak koporsóját«. — Neje: Fügedi Zsuzsanna, énekesnő, híres füttyművésznő,
férjével 1822-ben ő is Kilényinél működik. Jó hangja volt, különösen a »Bűvös
vadász«-ban (akkori címe: »Bűbájos vadász«) Ágotha szerepét énekelte. Drámai
szerepekben is hasznavehető színésznő volt. Férjével ő is bebarangolta az
országot.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban
(1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0084.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1042850 Fülöp János úttörő
színész és színigazgató, megh. yhalalevy 1854§24§-ben. Pesten, yevszamy
1820§20§— 21-ben ytelepulesy Győr§2§ött színészkedik. yevszamy 1822§20§-ben
yszemelynevy Kilényi§6§vel működött, Pesten, nejével együtt. Játszani nem igen
tudott, rekedtes volt a hangja és így inkább csak jelentéktelen
szolgaszerepeket játszattak vele. Azonban volt más hivatala is. Ő volt ugyanis
a »szálláscsináló«, lámpagyujtogató, kosztadó, ő verbuválta a színészeket, volt
pár száz forintja és azt kölcsönkép odaadta színésztársainak. Játszott
ytelepulesy Nyitrá§2§n, ytelepulesy Érsekújvár§2§t, ytelepulesy Esztergom§2§ban,
ytelepulesy Komárom§2§ban, stb. yevszamy 1829§20§-ben a yintezmenyy Dunántúli
Színjátszó Társulat§8§nál működött, ytelepulesy Győr§2§ött. yevszamy
1833§20§-ban ismét ytelepulesy Komárom§2§ban találjuk. Öreg korában a
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ban kapott alkalmazást, mint másodgazda, ahol
yevszamy 1847§20§-ig működött, azután pénzszedő és házfelügyelő lett, majd a
színháztól eltávozott, de már yevszamy 1851§20§-ben újra visszatért és ekkor
gazda-segédnek alkalmazták és mint yszemelynevy Szigligeti§6§ írja, «más
teendője nem lévén, igazgatósági utasítás szerint addig nézte a színház
épületét, míg egyszer csak semmit sem látott s mi sem láttuk, csak koporsóját«.
— 1042850.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Fügedi Zsuzsanna§6§, énekesnő,
híres füttyművésznő, férjével yevszamy 1822§20§-ben ő is yszemelynevy
Kilényi§6§nél működik. Jó hangja volt, különösen a »ycimy Bűvös vadász§10§«-ban
(akkori címe: »ycimy Bűbájos vadász§10§«) yszerepy Ágotha§12§ szerepét
énekelte. Drámai szerepekben is hasznavehető színésznő volt. Férjével ő is
bebarangolta az országot.
CSAKKOD 1042850 yszemelynevy Fülöp János§6§
yhalalevtizedy 185§34§ yevtizedy 182§30§ ytelepulesy Győr§2§ yevtizedy 182§30§
yszemelynevy Kilényi§6§ ytelepulesy Nyitra§2§ ytelepulesy Érsekújvár§2§ ytelepulesy
Esztergom§2§ ytelepulesy Komárom§2§ yevtizedy 182§30§ yintezmenyy Dunántúli
Színjátszó Társulat§8§ ytelepulesy Győr§2§ yevtizedy 183§30§ ytelepulesy
Komárom§2§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yevtizedy 184§30§ yevtizedy 185§30§
yszemelynevy Szigligeti§6§ yszemelynevy Fügedi Zsuzsanna§6§ yevtizedy 182§30§
yszemelynevy Kilényi§6§ ycimy Bűvös vadász§10§ ycimy Bűbájos vadász§10§
yszerepy Ágotha§12§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1042850.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com