1043430.htm
Cimszó: Gaál Mihály - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1795
Szócikk: Gaál Mihály - (rákosfalvi). Úttörő
színész, sz. 1791. febr. 28-án, Ákosfalván, Erdélyben, megh. 1866. ápr. 27-én,
Pesten. Iskoláit a marosvásárhelyi kollégiumban járta. 1814-ben lett színésszé.
Első állomása Nagykároly volt, Balogh Istvánnál. Hogy szereplőszínész lehessen,
kebelbarátjával, Nagy Mózessel (kivel együtt járta a marosvásárhelyi
kollégiumot), előbb kortinahúzó volt, majd súgóvá lépett elő, azután
mécsesgyujtó lett, amely, tiszteletbeli állásnak külön becéző-nevet adott,
elnevezve azt »bablonká«-nak. Ennél a társulatnál működött azon időben
Szerdahelyi József, Horváth, Farkas, Vásárhelyi, Győrffy, Kilényi Dávid, Baky
Gábor, Szász József, Nagy Pál, Gyulai Samu, Ujfalussy, stb. Ő volt az a
mértföldcsizmás gyalogló, aki egy könyvért az egész országon átgyalogolt.
Ugyanis Veszprémben Ángyán nevű paptól Herder: »Ideen zur Philosophie der
Geschichte der Menschenheit« c, könyvet kölcsön kapta. Egyik pályatársa szemére
hányta, hogy a kölcsönkönyvet rajta követelik és hogy azt miért nem adta vissza
a papnak. Erre Gaál gyalog elindult Ákosfalváról Veszprémbe, megmutatta a
szórakozott papnak a sürgetett könyvet, azt mondva: »Ott van a harmadik soron,
a hetedik könyv.« A kérdéses könyv ugyanis teljes épségben ott volt a helyén. A
pap erre illendően meg akarta hívni ebédre G.-t, de ő egy-kettőre sebesen
elindult; és mint naplójában olvassuk: »egy negyed óra múlva csak tornyait
láttam a várbeli püspöki templomnak, úgy siettem, mint a nyúl, kit kopók űzőbe
vesznek«. G. ritka jellemű, különc ember volt. 47 évig működött a vidéken és
soha kocsin nem utazott. A kocsi bérét felvette igazgatójától s gyalog tette
meg az utat, mert így hamarabb érkezett meg a kitűzött stációra, mint a
szekerek. Nagy tehetségű színésznek nem volt mondható, mindazonáltal néhány
szerepét nagy szerencsével játszotta. Különösen kedvelték szép tenorhangon
előadott magyar népdalait. Utolsó éveiben gr. Bánffy Miklós és Radnótfáy Sámuel
segélyezték. A halált a legnagyobb lelki nyugalommal várta és jó humora
végperceiben sem hagyta el. Halála előtti napon megtudván, hogy a
szomszédszobában egy gyermek meghalt, tréfásan megjegyezte: »A halál eltéveszté
az ajtót, mert bizonyosan hozzám küldték.« Naplóját Balogh István adta ki
1856-ban és Futó János »Gyámbot« c. könyvében. Pest, 1858. 19., 48. lap. —
Leánya: G. Ida, színésznő. (Férjezett Kendy Gusztávné. L. o.)
A szócikkben a vezetéknév
rövidítésével fordul elő: Gaál Ida
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0096.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1043430 Gaál Mihály
(ytelepulesy rákosfalv§2§i). Úttörő színész, sz. yszuletesevey 1791§22§. febr.
28-án, ytelepulesy Ákosfalvá§2§n, ytelepulesy Erdély§2§ben, megh. yhalalevy
1866§24§. ápr. 27-én, Pesten. Iskoláit a ytelepulesy marosvásárhely§2§i
kollégiumban járta. yevszamy 1814§20§-ben lett színésszé. Első állomása
ytelepulesy Nagykároly§2§ volt, yszemelynevy Balogh István§6§nál. Hogy
szereplőszínész lehessen, kebelbarátjával, yszemelynevy Nagy Mózes§6§sel (kivel
együtt járta a ytelepulesy marosvásárhely§2§i kollégiumot), előbb kortinahúzó
volt, majd súgóvá lépett elő, azután mécsesgyujtó lett, amely, tiszteletbeli
állásnak külön becéző-nevet adott, elnevezve azt »bablonká«-nak. Ennél a
társulatnál működött azon időben yszemelynevy Szerdahelyi József§6§,
yszemelynevy Horváth§6§, yszemelynevy Farkas§6§, yszemelynevy Vásárhelyi§6§,
yszemelynevy Győrffy§6§, yszemelynevy Kilényi Dávid§6§, yszemelynevy Baky
Gábor§6§, yszemelynevy Szász József§6§, yszemelynevy Nagy Pál§6§, yszemelynevy
Gyulai Samu§6§, yszemelynevy Ujfalussy§6§, stb. Ő volt az a mértföldcsizmás
gyalogló, aki egy könyvért az egész országon átgyalogolt. Ugyanis ytelepulesy
Veszprém§2§ben yszemelynevy Ángyán§6§ nevű paptól yszemelynevy Herder§6§:
»ycimy Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschenheit§10§« c, könyvet
kölcsön kapta. Egyik pályatársa szemére hányta, hogy a kölcsönkönyvet rajta
követelik és hogy azt miért nem adta vissza a papnak. Erre yszemelynevy Gaál§6§
gyalog elindult ytelepulesy Ákosfalvá§2§ról ytelepulesy Veszprém§2§be,
megmutatta a szórakozott papnak a sürgetett könyvet, azt mondva: »Ott van a
harmadik soron, a hetedik könyv.« A kérdéses könyv ugyanis teljes épségben ott
volt a helyén. A pap erre illendően meg akarta hívni ebédre G.-t, de ő egy-kettőre
sebesen elindult; és mint naplójában olvassuk: »egy negyed óra múlva csak
tornyait láttam a várbeli püspöki templomnak, úgy siettem, mint a nyúl, kit
kopók űzőbe vesznek«. G. ritka jellemű, különc ember volt. 47 évig működött a
vidéken és soha kocsin nem utazott. A kocsi bérét felvette igazgatójától s
gyalog tette meg az utat, mert így hamarabb érkezett meg a kitűzött stációra,
mint a szekerek. Nagy tehetségű színésznek nem volt mondható, mindazonáltal
néhány szerepét nagy szerencsével játszotta. Különösen kedvelték szép
tenorhangon előadott magyar népdalait. Utolsó éveiben yszemelynevy gr. Bánffy
Miklós§6§ és yszemelynevy Radnótfáy Sámuel§6§ segélyezték. A halált a
legnagyobb lelki nyugalommal várta és jó humora végperceiben sem hagyta el.
Halála előtti napon megtudván, hogy a szomszédszobában egy gyermek meghalt,
tréfásan megjegyezte: »A halál eltéveszté az ajtót, mert bizonyosan hozzám
küldték.« Naplóját yszemelynevy Balogh István§6§ adta ki yevszamy 1856§20§-ban
és yszemelynevy Futó János§6§ »ycimy Gyámbot§10§« c. könyvében. Pest, yevszamy
1858§20§. 19., 48. lap. — Leánya: yszemelynevy G. Ida§6§, színésznő. (Férjezett
yszemelynevy Kendy Gusztávné§6§. L. o.)
CSAKKOD 1043430 yszemelynevy Gaál Mihály§6§
ytelepulesy rákosfalv§2§ yszuletesevtizedy 179§32§ ytelepulesy Ákosfalva§2§
ytelepulesy Erdély§2§ yhalalevtizedy 186§34§ ytelepulesy marosvásárhely§2§
yevtizedy 181§30§ ytelepulesy Nagykároly§2§ yszemelynevy Balogh István§6§
yszemelynevy Nagy Mózes§6§ ytelepulesy marosvásárhely§2§ yszemelynevy Szerdahelyi
József§6§ yszemelynevy Horváth§6§ yszemelynevy Farkas§6§ yszemelynevy
Vásárhelyi§6§ yszemelynevy Győrffy§6§ yszemelynevy Kilényi Dávid§6§
yszemelynevy Baky Gábor§6§ yszemelynevy Szász József§6§ yszemelynevy Nagy
Pál§6§ yszemelynevy Gyulai Samu§6§ yszemelynevy Ujfalussy§6§ ytelepulesy
Veszprém§2§ yszemelynevy Ángyán§6§ yszemelynevy Herder§6§ ycimy Ideen zur
Philosophie der Geschichte der Menschenheit§10§ yszemelynevy Gaál§6§
ytelepulesy Ákosfalva§2§ ytelepulesy Veszprém§2§ yszemelynevy gr. Bánffy Miklós§6§
yszemelynevy Radnótfáy Sámuel§6§ yszemelynevy Balogh István§6§ yevtizedy
185§30§ yszemelynevy Futó János§6§ ycimy Gyámbot§10§ yevtizedy 185§30§
yszemelynevy G. Ida§6§ yszemelynevy Kendy Gusztávne§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1043430.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com