1043570.htm
Cimszó: Gabányi László - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1875
Szócikk: Gabányi László - (olysói és
héthársi), színész, a Nemzeti Színház tagja. Fia Gabányi Árpádnak és
testvérbátyja Gabányi Istvánnak. (L.o.) Sz. 1879.dec.18-án Kolozsvárott. Rákosi
Szidi színésziskoláját 1899-ben végezte el s ugyancsak ebben az évben, okt.2-án
lépett először színpadra, Békésen, Halmay Imre színtársulatánál, Herczeg Ferenc
»Gyurkovics lányok« c.darabjában, mint Radványi Gida. Igazgatói voltak: Halmay
Imre, Halasi Béla, Megyeri Dezső, Feld Zsigmond, Monori Sándor, Krecsányi
Ignác, Beöthy László, Bihari Ákos, Kondor Ernő, Nagy Endre, Bálint Dezső, Vágó
Géza, Sziklai Cornél, Friedmann Adolf. 1913.jan.elsején szerződtette a Nemzeti
Színházhoz Tóth Imre. Játszott: Békés, Nagykanizsa, Szombathely,
Sátoraljaújhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Zombor, Temesvár, Kecskemét, Szeged,
Szabadka, Sopron, stb. városokban. A világháború alatt katonai szolgalat alól a
Nemzeti Színház kikérte. Önként jelentkezett, azonban irodai szolgálatra s
beosztást nyert a Vörös-keresztnél. Irodalommal is foglalkozik. Több költeménye
jelent meg a »Fővárosi Lapok«, »Független Magyarország«, »Ország-Világ« és több
vidéki újságban. Egy 1 felvonásos színdarabot is írt: »Mozog az uram« címmel,
mely a Wertheimer Orfeumban több mint 90 előadást ért el. Főbb szerepei:
»Vízkereszt« (Malvolio), »Falu rossza« (Gonosz Pista), »Nagymama« (Koszta
Sámuel), »János vitéz« (Francia király), »Hamlet« (I.sírásó), stb.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0100.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1043570 Gabányi László
(ytelepulesy olysó§2§i és ytelepulesy héthárs§2§i), színész, a yintezmenyy
Nemzeti Színház§8§ tagja. Fia yszemelynevy Gabányi Árpád§6§nak és testvérbátyja
yszemelynevy Gabányi István§6§nak. (L.o.) Sz. yevszamy 1879§20§.dec.18-án
ytelepulesy Kolozsvár§2§ott. yszemelynevy Rákosi Szidi§6§ színésziskoláját
yevszamy 1899§20§-ben végezte el s ugyancsak ebben az évben, okt.2-án lépett
először színpadra, ytelepulesy Békés§2§en, yszemelynevy Halmay Imre§6§ színtársulatánál,
yszemelynevy Herczeg Ferenc§6§ »ycimy Gyurkovics lányok§10§« c.darabjában, mint
yszerepy Radványi Gida§12§. Igazgatói voltak: yszemelynevy Halmay Imre§6§,
yszemelynevy Halasi Béla§6§, yszemelynevy Megyeri Dezső§6§, yszemelynevy Feld
Zsigmond§6§, yszemelynevy Monori Sándor§6§, yszemelynevy Krecsányi Ignác§6§,
yszemelynevy Beöthy László§6§, yszemelynevy Bihari Ákos§6§, yszemelynevy Kondor
Ernő§6§, yszemelynevy Nagy Endre§6§, yszemelynevy Bálint Dezső§6§, yszemelynevy
Vágó Géza§6§, yszemelynevy Sziklai Cornél§6§, yszemelynevy Friedmann Adolf§6§.
yevszamy 1913§20§.jan.elsején szerződtette a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§hoz
yszemelynevy Tóth Imre§6§. Játszott: ytelepulesy Békés§2§, ytelepulesy
Nagykanizsa§2§, ytelepulesy Szombathely§2§, ytelepulesy Sátoraljaújhely§2§,
ytelepulesy Kolozsvár§2§, ytelepulesy Nagyvárad§2§, ytelepulesy Zombor§2§,
ytelepulesy Temesvár§2§, ytelepulesy Kecskemét§2§, ytelepulesy Szeged§2§,
ytelepulesy Szabadka§2§, ytelepulesy Sopron§2§, stb. városokban. A világháború
alatt katonai szolgalat alól a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ kikérte. Önként
jelentkezett, azonban irodai szolgálatra s beosztást nyert a yintezmenyy
Vörös-kereszt§8§nél. Irodalommal is foglalkozik. Több költeménye jelent meg a
»yintezmenyy Fővárosi Lapok§8§«, »yintezmenyy Független Magyarország§8§«,
»yintezmenyy Ország-Világ§8§« és több vidéki újságban. Egy 1 felvonásos
színdarabot is írt: »ycimy Mozog az uram§10§« címmel, mely a yintezmenyy
Wertheimer Orfeum§8§ban több mint 90 előadást ért el. Főbb szerepei: »ycimy
Vízkereszt§10§« (yszerepy Malvolio§12§), »ycimy Falu rossza§10§« (yszerepy
Gonosz Pista§12§), »ycimy Nagymama§10§« (yszerepy Koszta Sámuel§12§), »ycimy
János vitéz§10§« (yszerepy Francia király§12§), »ycimy Hamlet§10§« (yszerepy
I.sírásó§12§), stb.
CSAKKOD 1043570 yszemelynevy Gabányi
László§6§ ytelepulesy olysó§2§ ytelepulesy héthárs§2§ yintezmenyy Nemzeti
Színház§8§ yszemelynevy Gabányi Árpád§6§ yszemelynevy Gabányi István§6§
yevtizedy 187§30§ ytelepulesy Kolozsvár§2§ yszemelynevy Rákosi Szidi§6§ yevtizedy
189§30§ ytelepulesy Békés§2§ yszemelynevy Halmay Imre§6§ yszemelynevy Herczeg
Ferenc§6§ ycimy Gyurkovics lányok§10§ yszerepy Radványi Gida§12§ yszemelynevy
Halmay Imre§6§ yszemelynevy Halasi Béla§6§ yszemelynevy Megyeri Dezső§6§
yszemelynevy Feld Zsigmond§6§ yszemelynevy Monori Sándor§6§ yszemelynevy
Krecsányi Ignác§6§ yszemelynevy Beöthy László§6§ yszemelynevy Bihari Ákos§6§
yszemelynevy Kondor Ernő§6§ yszemelynevy Nagy Endre§6§ yszemelynevy Bálint
Dezső§6§ yszemelynevy Vágó Géza§6§ yszemelynevy Sziklai Cornél§6§ yszemelynevy
Friedmann Adolf§6§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
yszemelynevy Tóth Imre§6§ ytelepulesy Békés§2§ ytelepulesy Nagykanizsa§2§
ytelepulesy Szombathely§2§ ytelepulesy Sátoraljaújhely§2§ ytelepulesy
Kolozsvár§2§ ytelepulesy Nagyvárad§2§ ytelepulesy Zombor§2§ ytelepulesy
Temesvár§2§ ytelepulesy Kecskemét§2§ ytelepulesy Szeged§2§ ytelepulesy
Szabadka§2§ ytelepulesy Sopron§2§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ yintezmenyy
Vörös-kereszt§8§ yintezmenyy Fővárosi Lapok§8§ yintezmenyy Független
Magyarország§8§ yintezmenyy Ország-Világ§8§ ycimy Mozog az uram§10§ yintezmenyy
Wertheimer Orfeum§8§ ycimy Vízkereszt§10§ yszerepy Malvolio§12§ ycimy Falu
rossza§10§ yszerepy Gonosz Pista§12§ ycimy Nagymama§10§ yszerepy Koszta Sámuel§12§
ycimy János vitéz§10§ yszerepy Francia király§12§ ycimy Hamlet§10§ yszerepy
I.sírásó§12§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1043570.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com