1045100.htm
Cimszó: Gassi Ferenc - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1855
Szócikk: Gassi Ferenc - hőstenor, sz.
1850-ben, Pesten, megh. 1896. ápr. 13-án, u. o. Dúsgazdag patrícius családból
származott. Atyja Glatz Ferenc, ügyvéd. Iskoláit a fővárosban végezte; jogot
tanult (és zenét is), 1871-ben dr. juris lett. A zeneszerzésben Mosonyi Mihály
volt a mestere. 1873-ban Richter János ösztönzésére kezdett énekelni. Párizsban
Roger tanítványa volt és csakhamar elszerződött a nagy operához 40.000 franknyi
fizetéssel. Wagner Richárd őt szemelte ki a a bayreuthi minta-előadásokra,
Siegfried szerepére. Mint »Troubadour« fel is lépett Párizsban és nagy sikert
aratott. A társulat azonban feloszlott, erre hazajött, itt 1878. máj. 16-án
bemutatkozott a Nemzeti Színházban, az »Aida« c. opera Radames szerepében,
miről az »Ellenőr« ezt a kritikát írta: »A fiatal atléta termetű tenorista
hazánkfia hangja egyike a legszebbeknek e nemben. Mélysége a bariton erejével
bír s ha a magasabb vételekben az erőltetés némi nyoma is látszik, csengő,
érces, szép hang az. Középhangjai erősek, de mellette lágyak, érzelmesek«.
(Május 17-iki szám.) 1879. okt. 1-től 1884. márc. 31-ig tagja volt a Nemzeti
Színháznak, majd 1886-ig az új Operaháznak, melynek fényes megnyitása
alkalmával a »Lohengrin« címszerepét kreálta, s mint Wagner-énekes aratta a
legtöbb sikert. Főbb szerepei voltak: Luciában: Edgar; Faust; Atalában:
Sartász; Herodiásban: János; Hugenottákban: Raoul; István királyban: Sebös stb.
mind-mind megannyi dicsőségteljes est, ragyogó diadal volt. Mint operaénekest
ismerte őt csaknem egész Európa, de ami a művészi kvalitások fölé helyezte G-t,
az az ő rendkívüli műveltsége, széles látóköre és nagy világismerete volt.
Szellemes causeur is volt és azon kisszámú színészek egyike, akik vagyont is
tudtak gyűjteni; a francia nyelvet a legklasszikusabb formában beszélte, de
tökéletesen értette az olasz, spanyol, portugál és angol nyelvet is. 1884. jan.
13-án a spanyol király az Izabella-rend lovagkeresztjével tüntette ki. 1891-ben
a perui köztársaság budapesti konzulja lett. — Neje: Janicsáry Irén.
Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban
(1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0123.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1045100 Gassi Ferenc hőstenor,
sz. yszuletesevey 1850§22§-ben, Pesten, megh. yhalalevy 1896§24§. ápr. 13-án,
u. o. Dúsgazdag patrícius családból származott. Atyja yszemelynevy Glatz
Ferenc§6§, ügyvéd. Iskoláit a ytelepulesy főváros§2§ban végezte; jogot tanult
(és zenét is), yevszamy 1871§20§-ben dr. juris lett. A zeneszerzésben
yszemelynevy Mosonyi Mihály§6§ volt a mestere. yevszamy 1873§20§-ban
yszemelynevy Richter János§6§ ösztönzésére kezdett énekelni. ytelepulesy
Párizs§2§ban yszemelynevy Roger§6§ tanítványa volt és csakhamar elszerződött a
nagy operához 40.000 franknyi fizetéssel. yszemelynevy Wagner Richárd§6§ őt
szemelte ki a a ytelepulesy bayreuth§2§i minta-előadásokra, yszerepy
Siegfried§12§ szerepére. Mint »yszerepy Troubadour§12§« fel is lépett
ytelepulesy Párizs§2§ban és nagy sikert aratott. A társulat azonban feloszlott,
erre hazajött, itt yevszamy 1878§20§. máj. 16-án bemutatkozott a yintezmenyy
Nemzeti Színház§8§ban, az »ycimy Aida§10§« c. opera yszerepy Radames§12§
szerepében, miről az »yintezmenyy Ellenőr§8§« ezt a kritikát írta: »A fiatal
atléta termetű tenorista hazánkfia hangja egyike a legszebbeknek e nemben.
Mélysége a bariton erejével bír s ha a magasabb vételekben az erőltetés némi
nyoma is látszik, csengő, érces, szép hang az. Középhangjai erősek, de mellette
lágyak, érzelmesek«. (Május 17-iki szám.) yevszamy 1879§20§. okt. 1-től
yevszamy 1884§20§. márc. 31-ig tagja volt a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§nak,
majd yevszamy 1886§20§-ig az új yintezmenyy Operaház§8§nak, melynek fényes
megnyitása alkalmával a »ycimy Lohengrin§10§« címszerepét kreálta, s mint
yszemelynevy Wagner§6§-énekes aratta a legtöbb sikert. Főbb szerepei voltak:
ycimy Luciá§10§ban: yszerepy Edgar§12§; yszerepy Faust§12§; ycimy Atalá§10§ban:
yszerepy Sartász§12§; ycimy Herodiás§10§ban: yszerepy János§12§; ycimy
Hugenották§10§ban: yszerepy Raoul§12§; ycimy István király§10§ban: yszerepy
Sebös§12§ stb. mind-mind megannyi dicsőségteljes est, ragyogó diadal volt. Mint
operaénekest ismerte őt csaknem egész ytelepulesy Európa§2§, de ami a művészi
kvalitások fölé helyezte G-t, az az ő rendkívüli műveltsége, széles látóköre és
nagy világismerete volt. Szellemes causeur is volt és azon kisszámú színészek
egyike, akik vagyont is tudtak gyűjteni; a ynyelvy francia§14§ nyelvet a
legklasszikusabb formában beszélte, de tökéletesen értette az ynyelvy
olasz§14§, ynyelvy spanyol§14§, ynyelvy portugál§14§ és ynyelvy angol§14§
nyelvet is. yevszamy 1884§20§. jan. 13-án a ynemzetisegy spanyol§4§ király az
Izabella-rend lovagkeresztjével tüntette ki. yevszamy 1891§20§-ben a
ytelepulesy peru§2§i köztársaság ytelepulesy budapest§2§i konzulja lett. —
1045100.1 CSALADTAGKEZDODIK Neje: yszemelynevy Janicsáry Irén§6§.
CSAKKOD 1045100 yszemelynevy Gassi Ferenc§6§
yszuletesevtizedy 185§32§ yhalalevtizedy 189§34§ yszemelynevy Glatz Ferenc§6§
ytelepulesy főváros§2§ yevtizedy 187§30§ yszemelynevy Mosonyi Mihály§6§ yevtizedy
187§30§ yszemelynevy Richter János§6§ ytelepulesy Párizs§2§ yszemelynevy
Roger§6§ yszemelynevy Wagner Richárd§6§ ytelepulesy bayreuth§2§ yszerepy
Siegfried§12§ yszerepy Troubadour§12§ ytelepulesy Párizs§2§ yevtizedy 187§30§
yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Aida§10§ yszerepy Radames§12§ yintezmenyy
Ellenőr§8§ yevtizedy 187§30§ yevtizedy 188§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§
yevtizedy 188§30§ yintezmenyy Operaház§8§ ycimy Lohengrin§10§ yszemelynevy
Wagner§6§ ycimy Lucia§10§ yszerepy Edgar§12§ yszerepy Faust§12§ ycimy Atala§10§
yszerepy Sartász§12§ ycimy Herodiás§10§ yszerepy János§12§ ycimy Hugenották§10§
yszerepy Raoul§12§ ycimy István király§10§ yszerepy Sebös§12§ ytelepulesy
Európa§2§ ynyelvy francia§14§ ynyelvy olasz§14§ ynyelvy spanyol§14§ ynyelvy
portugál§14§ ynyelvy angol§14§ yevtizedy 188§30§ ynemzetisegy spanyol§4§
yevtizedy 189§30§ ytelepulesy peru§2§ ytelepulesy budapest§2§ yszemelynevy
Janicsáry Irén§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1045100.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com