1047230.htm

 Cimszó: Góth Sándorné - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 noinevcimszo

szuletesievtized: 1885

 

 Szócikk: Góth Sándorné - Kertész Ella, színművésznő, sz. 1884. febr. havában, Budapesten. Harmadéves színészakadémiai növendék korában, 1897-ben, 200 frtos ösztöndíjat kapott, majd a Nemzeti Színház szerződtette az után, hogy az Akadémia vizsgáján, a »Nők iskolájá«-ban, óriási sikert aratott; ekkor férjhez ment Beck Vilmoshoz (L. o.), az Operaház művészéhez, kitől egy év múlva elvált. 1903-ban, miután Góth Sándor feleségül vette, a Vígszínház tagja lett. Itt jan. 8-án debütált, a »Loute« c. vj. címszerepében. A »Pesti Hirlap« jan. 9-iki számában ezekben emlékezett meg róla: »A bemutatók és más hasonló társadalmi reuniók állandó törzsközönségének, az u. n. tout Budapestnek jelenlétében ma este egy fiatal úrhölgy művésznővé avattatott föl. Előadás kezdetén még csak afféle tehetséges dilettáns volt, de első jelenései után a nyílt színen fölhangzó tapsvihar a közönség részéről is szankcionálta azt az eddig csak néhány beavatott által előlegezett véleményt, hogy a bemutatkozó fiatal úrhölgy B. Kertész Ella művésznő és pedig a javából való.« Első igazi nagy sikerét egy év múlva érte el Hennequin és Bilhaud »Boldogság« c. vj.-ában, majd 1906. jan. 31-én a »Baccarat«-ban (Helén) óriási sikerével az ország első színésznői közé emelkedett. 1907. jan. 12-én ismét fokozta sikerei számát a »Tolvaj« c. drámában. Később komikai szerepeket is vállalt. Ebben az irányban rendkívül sokoldalú. A finom karrikaturáktól kezdve a jóízű humoros szerepeken keresztül egészen a paraszti figurákig minden effajta feladatot nagy közvetlenséggel és nőknél meglehetősen ritka alakítókészséggel és kiváló stílusérzékkel old meg. Színészneveléssel is foglalkozik. Főbb szerepei: Helén (Baccarat), Marie Louise (Tolvaj), Salome, Karenin Anna, »FéItékenység«-ben a főszerep, Jelena (Arcübasev), Georgina (Papa), Anna (Vengerkák), Kisfalvyné (Nem nősülök), Eugénia (Olympia), Tóthné (Noszty fiú), stb.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0163.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1047230 Góth Sándorné PARAGRAFUSJELESSZOKEZDETyszemelynevy Kertész Ella§6§, színművésznő, sz. yszuletesevey 1884§22§. febr. havában, ytelepulesy Budapest§2§en. Harmadéves színészakadémiai növendék korában, yevszamy 1897§20§-ben, 200 frtos ösztöndíjat kapott, majd a yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ szerződtette az után, hogy az Akadémia vizsgáján, a »ycimy Nők iskolájá§10§«-ban, óriási sikert aratott; ekkor férjhez ment yszemelynevy Beck Vilmos§6§hoz (L. o.), az yintezmenyy Operaház§8§ művészéhez, kitől egy év múlva elvált. yevszamy 1903§20§-ban, miután yszemelynevy Góth Sándor§6§ feleségül vette, a yintezmenyy Vígszínház§8§ tagja lett. Itt jan. 8-án debütált, a »ycimy Loute§10§« c. vj. címszerepében. A »yintezmenyy Pesti Hirlap§8§« jan. 9-iki számában ezekben emlékezett meg róla: »A bemutatók és más hasonló társadalmi reuniók állandó törzsközönségének, az u. n. tout ytelepulesy Budapest§2§nek jelenlétében ma este egy fiatal úrhölgy művésznővé avattatott föl. Előadás kezdetén még csak afféle tehetséges dilettáns volt, de első jelenései után a nyílt színen fölhangzó tapsvihar a közönség részéről is szankcionálta azt az eddig csak néhány beavatott által előlegezett véleményt, hogy a bemutatkozó fiatal úrhölgy yszemelynevy B. Kertész Ella§6§ művésznő és pedig a javából való.« Első igazi nagy sikerét egy év múlva érte el yszemelynevy Hennequin§6§ és yszemelynevy Bilhaud§6§ »ycimy Boldogság§10§« c. vj.-ában, majd yevszamy 1906§20§. jan. 31-én a »ycimy Baccarat§10§«-ban (yszerepy Helén§12§) óriási sikerével az ország első színésznői közé emelkedett. yevszamy 1907§20§. jan. 12-én ismét fokozta sikerei számát a »ycimy Tolvaj§10§« c. drámában. Később komikai szerepeket is vállalt. Ebben az irányban rendkívül sokoldalú. A finom karrikaturáktól kezdve a jóízű humoros szerepeken keresztül egészen a paraszti figurákig minden effajta feladatot nagy közvetlenséggel és nőknél meglehetősen ritka alakítókészséggel és kiváló stílusérzékkel old meg. Színészneveléssel is foglalkozik. Főbb szerepei: yszerepy Helén§12§ (ycimy Baccarat§10§), yszerepy Marie Louise§12§ (ycimy Tolvaj§10§), yszerepy Salome§12§, yszerepy Karenin Anna§12§, »ycimy FéItékenység§10§«-ben a főszerep, yszerepy Jelena§12§ (ycimy Arcübasev§10§), yszerepy Georgina§12§ (ycimy Papa§10§), yszerepy Anna§12§ (ycimy Vengerkák§10§), yszerepy Kisfalvyné§12§ (ycimy Nem nősülök§10§), yszerepy Eugénia§12§ (ycimy Olympia§10§), yszerepy Tóthné§12§ (ycimy Noszty fiú§10§), stb.

CSAKKOD 1047230 yszemelynevy Góth Sándorné§6§ yszemelynevy Kertész Ella§6§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Budapest§2§ yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Nemzeti Színház§8§ ycimy Nők iskolája§10§ yszemelynevy Beck Vilmos§6§ yintezmenyy Operaház§8§ yevtizedy 190§30§ yszemelynevy Góth Sándor§6§ yintezmenyy Vígszínház§8§ ycimy Loute§10§ yintezmenyy Pesti Hirlap§8§ ytelepulesy Budapest§2§ yszemelynevy B. Kertész Ella§6§ yszemelynevy Hennequin§6§ yszemelynevy Bilhaud§6§ ycimy Boldogság§10§ yevtizedy 190§30§ ycimy Baccarat§10§ yszerepy Helén§12§ yevtizedy 190§30§ ycimy Tolvaj§10§ yszerepy Helén§12§ ycimy Baccarat§10§ yszerepy Marie Louise§12§ ycimy Tolvaj§10§ yszerepy Salome§12§ yszerepy Karenin Anna§12§ ycimy FéItékenység§10§ yszerepy Jelena§12§ ycimy Arcübasev§10§ yszerepy Georgina§12§ ycimy Papa§10§ yszerepy Anna§12§ ycimy Vengerkák§10§ yszerepy Kisfalvyne§12§ ycimy Nem nősülök§10§ yszerepy Eugénia§12§ ycimy Olympia§10§ yszerepy Tóthne§12§ ycimy Noszty fiú§10§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1047230.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com