1047860.htm

 Cimszó: Goschler Ferenc - Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)

 

 szemelycimszo

 ferfinevcimszo

szuletesievtized: 1875

 

 Szócikk: Goschler Ferenc - színházi kasírozó és díszletkészítő, sz. 1872. jún. 13-án, Budapesten. Itt és Zürichben rajz- és mintázóiskolába járt, majd 1889-től külföldön tartózkodott. 1896-ban gr. Keglevich István, a Vígszínház akkori igazgatója fedezte fel tehetségét és a Vígszínházhoz meghívta színpadi kasirozási munkára. Azóta színházaknál működik és egyben díszletkészítéssel foglalkozik, A háború alatt a Vígszínház szcenikai vezetője volt, mely minőségben 4 évig működött és azután a Renaissance Színház hívta meg, ahol 6 évet töltött. 1926. óta a legtöbb budapesti színháznak és számos filmgyárnak is dolgozik.

 

 

Ez a címszó a Magyar Színművészeti Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet!

 https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0170.pdf

 Az itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás (kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B. Kádár Zsuzsanna

 A szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928

 HETJEGYUSORSZAM 1047860 Goschler Ferenc színházi kasírozó és díszletkészítő, sz. yszuletesevey 1872§22§. jún. 13-án, ytelepulesy Budapest§2§en. Itt és ytelepulesy Zürich§2§ben rajz- és mintázóiskolába járt, majd yevszamy 1889§20§-től külföldön tartózkodott. yevszamy 1896§20§-ban yszemelynevy gr. Keglevich István§6§, a yintezmenyy Vígszínház§8§ akkori igazgatója fedezte fel tehetségét és a yintezmenyy Vígszínház§8§hoz meghívta színpadi kasirozási munkára. Azóta színházaknál működik és egyben díszletkészítéssel foglalkozik, A háború alatt a yintezmenyy Vígszínház§8§ szcenikai vezetője volt, mely minőségben 4 évig működött és azután a yintezmenyy Renaissance Színház§8§ hívta meg, ahol 6 évet töltött. yevszamy 1926§20§. óta a legtöbb ytelepulesy budapest§2§i színháznak és számos filmgyárnak is dolgozik.

CSAKKOD 1047860 yszemelynevy Goschler Ferenc§6§ yszuletesevtizedy 187§32§ ytelepulesy Budapest§2§ ytelepulesy Zürich§2§ yevtizedy 188§30§ yevtizedy 189§30§ yszemelynevy gr. Keglevich István§6§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yintezmenyy Renaissance Színház§8§ yevtizedy 192§30§ ytelepulesy budapest§2§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1047860.htm

Ha hibát talál, keressen meg minket: elit.project.2010s@gmail.com