1049050.htm
Cimszó: Gyárfás Dezső - Magyar Színművészeti
Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár)
szemelycimszo
ferfinevcimszo
szuletesievtized: 1885
Szócikk: Gyárfás Dezső - színész, sz. 1882.
szept. 18-án, Csökmőn (Baranya m.), megh. 1921. jan. 17-én, Budapesten. Elemi
iskoláit Csökmőn végezte, azután nyomdászinas lett, de csakhamar rájött, hogy a
gondviselés, más szerepet szánt neki, beiratkozott 1899-ben a Vígszínház
színésziskolájába, ahol Silberstein-Ötvös Adolf felfedezte istenáldotta
tehetségét és pártfogásába vette. Előbb a Sziklai-színkör tagja lett, majd'
elszerződött a Tarka Színpadhoz, melynek ő volt az első magyar kabarészínésze.
1916-ban a »Csodapók« c. operettben aratott jelentős sikert, de igazi
népszerűségre a Fővárosi Orfeumban tett szert, ott aratta legnagyobb sikereit.
Kupléi, sanzonjai közismertek, közkedveltek voltak. 1918-ban megválasztották a
Magyarországi Artista Egyesület elnökévé. 1919-ben a városligeti
Scala-színházban a »Szép Heléna« c. operettben játszotta Menelaus szerepét,
nagy sikerrel, de mégsem volt itt maradása. Közben a Népoperában is fellépett,
majd a Király- és Magyar Színház látta vendégül. Utoljára a Fővárosi Orfeumban
működött. Sok szeretettel vették körül pályatársai és ő is mindenütt segített,
ahol csak tudott. Halála előtt »Orfeum« címen könyvet írt, ebben feltárja meleg
szívének, rajongó lelkének minden titkát. Könyvének egyik legszebb fejezete az,
melyben a színház és orfeum között keresi életének igazi rendeltetését és
művészetének célját. Kereste, de megtalálni már nem tudta. Nem volt ráérő
ideje. Fiatalon, tehetsége teljében szólította el közülünk a jó Isten. —
Özvegye, Déri Blanka, a kitűnő kabaréművésznő, utóbb nőül ment Márkus Jenő
kenyérgyároshoz. (Sándor József.)
Ez a címszó a Magyar Színművészeti
Lexikonban (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) található. A felismertetett és
korrektúrázott szövegben előfordulhatnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos
szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált
oldalképet!
https://mek.oszk.hu/08700/08756/html//II/szin_II.0190.pdf
Az
itt olvasható változat forrása: B Kádár Zsuzsanna: Az 1929-31-es színművészeti
lexikon adatbázisa. (Szociológiai dolgozatok No. 8., sorozatszerkesztő Nagy
Péter Tibor, WJLF, Budapest, 2013) Készült a Wesley Egyház- és
Vallásszociológiai Kutatóközpont „19-20. századi magyar elitek" c. kutatás
(kutatásvezető Nagy Péter Tibor) keretében folyó "Az 1929-1931-ben
Schöpflin Aladár szerkesztésében megjelent Magyar Színművészeti Lexikon
internetes változata" c projekt keretében. Projektvezető, szerkesztő: B.
Kádár Zsuzsanna
A
szöveg kódokkal ellátott változata: Az adatbázis kódja: 1357986421928
HETJEGYUSORSZAM 1049050 Gyárfás Dezső színész,
sz. yszuletesevey 1882§22§. szept. 18-án, ytelepulesy Csökmő§2§n (ytelepulesy
Baranya m.§2§), megh. yhalalevy 1921§24§. jan. 17-én, ytelepulesy
Budapest§2§en. Elemi iskoláit ytelepulesy Csökmő§2§n végezte, azután
nyomdászinas lett, de csakhamar rájött, hogy a gondviselés, más szerepet szánt
neki, beiratkozott yevszamy 1899§20§-ben a yintezmenyy Vígszínház§8§
színésziskolájába, ahol yszemelynevy Silberstein-Ötvös Adolf§6§ felfedezte
istenáldotta tehetségét és pártfogásába vette. Előbb a yintezmenyy Sziklai-színkör§8§
tagja lett, majd' elszerződött a yintezmenyy Tarka Színpad§8§hoz, melynek ő
volt az első magyar kabarészínésze. yevszamy 1916§20§-ban a »ycimy
Csodapók§10§« c. operettben aratott jelentős sikert, de igazi népszerűségre a
yintezmenyy Fővárosi Orfeum§8§ban tett szert, ott aratta legnagyobb sikereit.
Kupléi, sanzonjai közismertek, közkedveltek voltak. yevszamy 1918§20§-ban
megválasztották a yintezmenyy Magyarországi Artista Egyesület§8§ elnökévé.
yevszamy 1919§20§-ben a városligeti yintezmenyy Scala-színház§8§ban a »ycimy
Szép Heléna§10§« c. operettben játszotta yszerepy Menelaus§12§ szerepét, nagy
sikerrel, de mégsem volt itt maradása. Közben a yintezmenyy Népoperá§8§ban is
fellépett, majd a yintezmenyy Király§8§- és yintezmenyy Magyar Színház§8§ látta
vendégül. Utoljára a yintezmenyy Fővárosi Orfeum§8§ban működött. Sok
szeretettel vették körül pályatársai és ő is mindenütt segített, ahol csak
tudott. Halála előtt »ycimy Orfeum§10§« címen könyvet írt, ebben feltárja meleg
szívének, rajongó lelkének minden titkát. Könyvének egyik legszebb fejezete az,
melyben a színház és orfeum között keresi életének igazi rendeltetését és
művészetének célját. Kereste, de megtalálni már nem tudta. Nem volt ráérő
ideje. Fiatalon, tehetsége teljében szólította el közülünk a jó Isten. —
Özvegye, yszemelynevy Déri Blanka§6§, a kitűnő kabaréművésznő, utóbb nőül ment
yszemelynevy Márkus Jenő§6§ kenyérgyároshoz. (yszemelynevy Sándor József§6§.)
CSAKKOD 1049050 yszemelynevy Gyárfás
Dezső§6§ yszuletesevtizedy 188§32§ ytelepulesy Csökmő§2§ ytelepulesy Baranya
m.§2§ yhalalevtizedy 192§34§ ytelepulesy Budapest§2§ ytelepulesy Csökmő§2§
yevtizedy 189§30§ yintezmenyy Vígszínház§8§ yszemelynevy Silberstein-Ötvös
Adolf§6§ yintezmenyy Sziklai-színkör§8§ yintezmenyy Tarka Színpad§8§ yevtizedy
191§30§ ycimy Csodapók§10§ yintezmenyy Fővárosi Orfeum§8§ yevtizedy 191§30§
yintezmenyy Magyarországi Artista Egyesület§8§ yevtizedy 191§30§ yintezmenyy
Scala-színház§8§ ycimy Szép Heléna§10§ yszerepy Menelaus§12§ yintezmenyy
Népopera§8§ yintezmenyy Király§8§ yintezmenyy Magyar Színház§8§ yintezmenyy
Fővárosi Orfeum§8§ ycimy Orfeum§10§ yszemelynevy Déri Blanka§6§ yszemelynevy
Márkus Jenő§6§ yszemelynevy Sándor József§6§ https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/1049050.htm
Ha hibát talál, keressen meg minket:
elit.project.2010s@gmail.com